Madártoll

Hiszek a dalban és hiszek a szavakban,
hiszem, hogy a jóság elpusztíthatatlan.
Hiszem, hogy amíg égő lámpás vagyok,
szárnyalok és szárnyakat kinyitok,
reményt hozhatok a megfáradt térbe,
ahova senki nem tér be.

Szeretem az életet úgy mint magamat,
minden fény és sötétséggel együtt.
Rajtam múlik mit látok meg, hova fordul a figyelmem,
jelen tudok e lenni, mikor az ég rám kacsint,
mikor egy fáradt kéz megszorítja karomat,
csókot lehelni homlokára, s elűzni a rossz álmokat.

Ölelésbe zárni minden felém lépőt,
mert így lesznek a félők érzők.

Kiköpném a zavart, ami
a nyelvem helyén kuporog,
de még marad, még zaklat,
s amíg az agy forog nincs kiutazás.
Szívből szívbe nyílik csak ajtó.
Vallomás önmagamnak.
Tagadásból váltanom kell
a filmre, megnézni jól
döntök -e, s amikor döntök ki teszi.
Én vagy a szokás, a félelem?
Meg kell halni kicsit.
Letenni a zsákot,
belenézni mit látok.
Kövek, kövek, halott virágok.
Magok, ecsetek, új hajtások.
Madártoll rajta
Álomvilágom kulcsa
A két világ egybeolvadása
Egy vagyok és minden
Bennem az Isten mosolyogva
simítja világot szemével
S ezért ha rám nézel magad szépségét látod bennem.

Havas Eszter