Holecz Vivien – Lélek elvitelre

(Ezt a verset Siklósi Örsnek ajánlom. Köszönet mindenért, kiváltképp a Lelket vennék című dalért.)

Egy kora tavaszi délután

Sétálok egymagamban

Az égen felhők úsznak

Kinyújtom a kezem

Mi történne akkor, ha egyet

Megérintenék?

Szeretnék az égbe nyúlni én is

Érezni, ahogy a szél visz el

És az ég a szívemig ér

Talán akkor megszülethetnék

Csak céltalan megyek

A cipőm orrával

Kavicsokat rugdosok

Mellettem mennek el az emberek

És én fel se nézek

Árnyékká olvadnak emberek

Ugyanúgy csak megyek

Ez olyan jelentéktelen

Velük olvadok én is

A fülemnek oxigén a csend

Ahogy egy tizedmásodperce

Magam elé meredek, tudom hogy

Nincs úticélom, és mégis odaérek

A székre hajítom a kabátom

Csak úgy magam mögé

Be tudja burkolni a szőrme a bánatot

Vajon az megmelengetné?

Egy picit még szobor maradok

Szótlan, feszes, tömör

Kicsit magába húz

Ez a kőtömbség

Mikor felvenné a rendelést a pincér

Hogy menjek vagy maradjak ülve

Őszintén, tanácstalan vagyok

Mit mondjak akkor, hogyha

Érzem a null állapot

Fojtását a nyakamon

És kávét köhögök fel az étlapról

A legegyszerűbb döntés is nehéz

Mert nem tudom, merre induljak

Lehúz, maga alá temet egy

Agyra dobott papírnehezék

Hé te ott, te szőke lány

Akit nem ismerek

Te a szembe asztalnál

Meséld el, hogy mit szeretnék

A pincér türelmetlen

A tollát kattintgatja a kezében

Lehorgasztom a fejem

Életre éhezem

De ezért a vallomásomért

Mégis fejem venném

Nem tudom hangosan kinyögni

Hát csak éppen hallom még

Hogy egy lélek nélküli emberből

Ugyan mit teremthetnék?

Elvitelre kérek egy falat lelket

Ha elviszem magammal

Úgy lesz a legszebb

 

Szeretnék az égbe nyúlni én is

Érezni, ahogy a szél visz el

És az ég a szívemig ér

Talán akkor megszülethetnék

 

Egy lélek nélküli emberből

Ugyan mit teremthetnék?

 

Elvitelre kérek egy falat lelket

Ha elviszem magammal

Úgy lesz a legszebb

Fotó: Imre Dóra

Bíró József – Drága holdvilág

Csak nézem a holdat,

ami rám tekint sandán.

Várja a szavam, hogy szóljon

a szám, szépet, édeset.

Vagy tán kérdően ragyog felém?

Mit akarok én?

Titkosan nevet, körülötte

felhők és egek.

Mert ő már tudja, hisz nincs

rajta se gúny, se kalap.

Hogy ezek csak szavak?

De szépek! És remélek békét

s csodálatos képet!

Amint este kiülünk páran.

Párom, gyermekeim és még

jó néhányan.

Lessük fényes arcod!

Hisz te látod mi volt, mi lesz

a földön. Mert ami most van,

az nem más, mint börtön!

Mindennek te vagy a kulcsa,

te hatalmas, titkos és furcsa!

Mégis, ha mereng az ember,

fohászkodva néz rád, de miért

nem mer nagyokat álmodni?

Pedig te fonod egész életünket

át, drága holdvilág!

Kiemelt kép: Imre Bence