Könyvek

Minél exkluzívabb egy klub, annál szűkebb körű a tagsága. Én a tökélyre fejlesztettem ezt, azt hiszem.

Bármikor megölhetek egy kitalált sirályt, ha a mese szempontjából egy halott sirály fontosabb, mint egy élő. Én teremtem, nem céltalan a léte, sem a halála. Nem szomorúságot kelt, hanem más érzést vagy éppen tapasztalást.

A szereplők létezése addig tart ameddig a könyv szempontjából fontos, sem előtte, sem utána nem léteznek. Életük a könyvvel tölti be célját, sem koruk, sem jellemük – amely szintetizált valóság – soha nem változik már. Idős vagy fiatal egyre megy. Az olvasóban is eddig és így élnek – Dobó kapitány, Bornemissza Gergely – mindig ugyanannyi idős, ugyanazt teszi – egyébként megunhatatlan végetlen ismétlésben – amit ismert módon tett.

Létezésről beszélni persze erős túlzás, nincs valódi létük, sem nekik sem a kitalált tárgyaknak, csak annyi vibráló remegés, mint a film a filmvásznon, csak ott, a megfigyelt területen és éppen a megfigyelés által léteznek – mint Schrödinger macskája – a bezárt fedelű könyv nem élő dolog, csak ha kinyílik.

A mesének mindig célja van – ha nincs – kár volt belefogni. A forma majdnem lényegtelen, mint minden művész esetében, nem egyszerűen a megnyilvánulása fontos, hanem az, hogy van véleménye a világról és ezt meg is mutatja, legyen ez egy gesztus egy kalappal, vagy a Háború és béke.

Fontos, hogy látja-e a világot, valóban látja-e. Az, amit csak a világról gondol nem elég, azt mindenki teszi, a tapasztalásnak az érzelmekkel összefonódva új minőséget kell jelentenie, olyat, amit mindenki más a saját tapasztalásai közé el tud helyezni, olyan módon, hogy az épülését szolgálja, vagyis az egyébként alig megismerhető, de mégiscsak valóságos világról alkotott képét formálja.

Az „azt hiszem”, vagy a „majdnem eleget láttam”, soha nem elég. Ezért kell a pokolra szállnia annak, aki művész, különben soha nem lesz valódi, csak bűvész kalappal, mű nyulakkal és álérzelmekkel. A valóságot össze kell gyúrnia önmagával, és ez fájdalmas folyamat, magától senki nem teszi.  És fáradságos munka, elég közel menni, és elég okosnak lenni – ez ugyancsak elengedhetetlen – különben szétporlad a szobor, ha nem tarja egyben az értelem cementje, homokvárat építeni pedig a gyermek is tud.

Ha ezt nem birtoklom – a tapasztalást, az érzelmet és a válogató józan észt – akkor nem birtoklom az aranycsináló alkimisták titkát, akkor pedig nem érdemes, még iparos sem biztos, hogy leszek.

A jó szándék nem elegendő.

A kézügyetlenséget nem pótolja a szorgalom.

 

Brunner Tamás