Vakrandi

– Kérsz  pirítóst, Malackám? – kérdezte  reggel  a párjától,  egy  kövérkés banki csoportvezetőtől Viki.  Imi, akit  a bankban állandó  szolgálati mosolyáról a kollégák csak Nyúlszájnak hívtak, vállat vont, ingerülten.

– Fenébe a  piritósoddal! Mikor tanulod meg végre, hogy én újabban  csak a barheszt eszem?

– Te meg tegnapelőtt  elfeledkeztél a  szülinapomról…Volt képed éjjel  hazajönni!

– Te se vetted észre, hogy a nadrágom alul kifeslett…Megvarrhatnád!

– Miért nem szóltál?

– Szóltam.

– Nekem?? 

– Ne hazudj! — toppantott Viki ingerülten, kiloccsantva  a kávét – Egy ideje  folyton hazudsz  nekem…Vajon miért? El akarod terelni  a figyelmet?

– Miről is? —

– Miről is, miről  is…hát erről az egészről – s kezével,  mint egy körzővel,  Viki  ingerülten körülrajzolta  a szobát. —  az  egész  posványról  amiben élünk!

– Szeretném megtudni, miről  beszélsz.

– … Pont erről, hát nem érted?? Hú, de elegem van ebből!  Hogy mindennap  ugyanazt a semmit hámozzuk –   úgy  teszünk, mintha házasélet lenne! S  valaki röhög a háttérben… —-  Valaki??  —  sziszegte  a  bankhivatalnok – A  te valakid!  — Viki  felpattant,  s magára  zárta a fürdőszoba ajtót.  A zubogó vízcső  fenyegetően sivított a falban.

Az  egész az  ólomkristály vázával  kezdődött.  A velenceivel.  Amit Viki a kiküldetéséről hozott haza.   Gyönyörű  darab  volt,  echte  muranói, ahogy Imi  mondta. Kivülről  sárgán  villogott, de ha belenézett. a  mélye kék  volt, sejtelmes, akár egy tengerszem.. Viki nagy becsben tartotta. Először az ebédlőasztal közepére tette-  Csak  másnap,  amikor elkottyantotta, hogy a  velencei kiküldetésen nem egyedül volt, ahogy  eredetileg mondta, hanem  a főnökével,  Bakóval, akkor tette  fel Imi  a ruhás szekrény tetejére  a  műtárgyat. A befőttek mellé.  Aztán másnap  egy  óvatlan, sietős  mozdulata kellett csak, hogy  a kőpadlón hat darabra törve, hatszor tükrözze vissza egy  világ végét..

– Utállak, Nyúlszájú!  .

– Mit mondtál??.– –      

– Azt, hogy nem látsz többé! .– szikrázott  Viki s már  ott se volt.

A  tapéta  meghitt, vörös giccsvirágai  meg szempillantás alatt lángra kaptak.

Imi rezignáltan  bámulta  a  szobát  benépesítő  matyóbabákat, (vagy két tucatot számlálhatott össze Viki kedvenceiből).  A  hallgatásuk, akár egy üvöltés, visszhangzott a lelkében.  Tehát vége!  Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy egyszer  istenigazából  összevesznek  s  ő  szempillantás alatt  újra  szinglivé  válik…De  most, hogy bekövetkezett,  inkább valami  félelmet  érzett, nem  szabadságot.  Elvégre  már  tíz  nap is eltelt és  Viki  nem mutatkozott. A  megaláztatás, akár az éjszakai fogfájás,  nem  hagyta aludni.  Csak  forgolódott  a kétszemélyes nagy ágyban, végül  a számítógéphez  ült.  Üzenetet  akart írni Vikinek.  Hogy  mit, még  nem döntötte el.  Ahogy azt sem,  sértettre, vagy  békülékenyre   vegye-e  a  levél  stílusát. Persze, kérdés, hová  szökött  Viki?  Nem  az első eset  volt ez az eltűnés, egyáltalán  nem!  S  Iminek már az édesanyja  megmondta!.  Egy ilyen  szép lány, még  harminc sincs,   akire  a férfiak  azt a szót használják, hogy „bombázó”, és  lerongyosított farmerben  jár az  üzleti tárgyalásokra  is,  egyáltalán  nem való  Imihez.. Az  egészben  az a legmegalázóbb, hogy  gőze  sincs,  hová mehetett  Viki? Nyilván a  szeretőjéhez, akit  mindeddig titokban tartott…

Miközben  a buszra  várt,  megpróbálta  elképzelni  ezt  az embert, de  persze nem sikerült neki. .

Felszállt a buszra, hogy a  munkahelyére  jusson.  Közben, ki tudja hányadszor,  elrágódott  a kérdésen:  hol  rontotta  el?  Nem  talált rá  választ.  Körülnézett: egyetlen tekintettel sem találkozott. Az utasok  szorosan egymás  mellett  ülve  bámulták a  semmit, mintha lyukas lenne  az ég felettük.

Leült  egy szép  nő mellé, akit már többször látott  ezen a járaton. Ellenállhatatlan vágyat  érzett, hogy  elmondja neki  a  bánatát.  „Bocsi, egy  pillanatra” —  szólította meg, de a nő fel se nézett, csak intett:  ne zavarja, minden perce  drága. Tudta, hogy a  bankban  is ugyanez  a kép fogadja.  Férfiak  és  nők  ülnek és állnak, egy virtuális  világba sűllyedve,  fehér árnyékai  önmaguknak. 

És ekkor  cikkant egyet  Imi  okostelefonja..  Kivette a zsebéből.  A  féltenyérnyi  képernyőn egy  loboncos  hajú. szőkeség  jelent meg és  csábos  mosollyal a vérvörösre vastagított  ajkán üdvözölte őt a Randivonalon, ahogy mondta.  Közölte, hogy már  az első napon  száznál is több üzenet érkezett  a  részére,  az  „Álmosbagoly”  jeligére.  Iminek  nem volt ideje, hogy  reklamáljon:  ő  semmiféle Randivonalra nem  regisztrált  és  nem is  kívánja igénybe  venni ezt  a szolgáltatást.  Az okosketyere  újra  cikkant  egyet és  a  képernyő  vak tükréből hirtelen  egy  fekete  hajú lány fényképe tűnt  elő+  Kreol  szépség,  szomorú szemekkel.  S a kép szövege?  Hol bújkáltál eddig előlem?   Már éppen  azon voltam, hogy feladom  s akkor  megláttam a profilodat…Igaz, képet  nem  tettél fel magadról, de  valami azt súgja: te  vagy az, akit keresek.  Ha eléggé  kedves és cuki vagy, bármire képes leszek  érted!  A képernyő enyhén megremegett és  Imi elé lökött egy újabb társkeresőt:  Most annyira rád rontanék!  Bőrruhában és korbáccsal, mert rossz fiú voltál. Azért, mert nem vagy itt mellettem és nem szeretkezel velem.   

Hősünk anno, még  egyetemistaként olvasott  valamit  az elfojtásról, de nem  volt  ideje ezen töprengeni. Máris  jött  a következő üzenet:  Egy  tetovált mellű  lány írta: Te  nagyon titokzatos férfi  vagy ám!  Nem  mutatod meg az arcod, úgy teszel, mintha  elbújnál. Azt játszod, hogy létezel  is,  meg nem is?: Piszkosul beindultam  rád! Máris indulok! Hová jöhetek?…        ..   

Hősünk  megijedt.  Orwell  1984-e jutott eszébe, ahol  a számítógép a megfigyelés  eszközeként  fungál.  „Nem bújhatsz el,  beindulnak rád,  ha nem látnak”.  Aztán csak  somolygott e beteges párhuzamon  és este otthon  rögtön  leült  a képernyő  elé. –  Ismerve   gépe  különös,  szeszélyes önjáratait,  győzött a gyarló kíváncsiság.

Már olvasta is  az újabb  szöveget:  Nem tettél fel fényképet magadról…Mindig ilyen rejtélyes   vagy?  Sok nőt felizgatsz vele, de én a vesédbe látok!  Te sem  láthatod meg  az én  arcomat.

„Hát aztán?’–  gondolta Imi–  ’Azért mégis különös…Valaki  visszaélt az adataimmal”—de már bekúszott a következő is:  Ne tudd meg, te  Titokzatos,  mennyire vágyakozom  utánad: teljesen felizgattál, mikor ugrasz fel  hozzám?  S  két  perc múlva egy  újabb briliáns:  Megöllek, ha te is  olyan vagy, mint a  férjem! … Lehetek a  szex-rabszolgád?

 

De nem volt ez  tréfa!  Az  Álmosbagoly  jeligére  küldött  társkereső  üzenetek,  ellepve  és kiszorítva  minden más  információt.  vitustáncot jártak  a Titokzatos Férfi  körül. A nők dícsérték  férfias  szerénységét, láthatatlanságba bújó  varázserejét  és egyben  követelték:  kapják meg  tőle azt, ami jár nekikÁlmosbagoly  egyetlen  ráklikkeléssel   megállíthatta volna  ezt az áradatot,  de nem  tette meg.  Van-e, akit  ne vonzana  a lelkekben  felgyűlt  tengernyi  üledék  és  szemét ,  mely az  akaratlan  felkapart..sebekből  bugyog?     

”Minek kínozom magam ennyi  bolonddal?”    fakadt  ki  végül  hősünk . Már épp klikkelni akart, hogy  végképp lejöjjön az oldalról, amelyhez  igazából semmi  köze,  amikor  ezt az  üzenetet  olvasta:.   Mielőtt  szakítottam a  lüke párommal, azt képzeltem, szabadon kinyílok  majd,  mint  egy virág.  Most, hogy megtettem,  csak  a   magány  fojtogat.  Te is  ily  ostobán  dobbantottál?—  kérdezte az ismeretlen nő, aki  szintén  titkolta az arcát.    És másnap  újra, csak ennyi:  Visszacsinálnád,  ugye?   Csak gyenge vagy hozzá?. Ne  izgulj, nem kell válaszolnod!

Persze, hogy  nem  válaszolok,  válaszolt magában Imi. Eszem ágában sincs  visszakérődzni, ami elmúlt  Maradjon  csak Viki  ott, ahol van!  Felfújt  hólyag, kibírhatatlan!  Dacosan, önmaga előtt is tüntetve fütyörészni  kezdett  s akkor  meglátta  Viki  „Ne érints!”  feliratú , színes trikóját  az ágy alól kikandikálni: olykor éjszaka is,  nappal is viselte egyfolytában, a műrongyos farmerjához: Ne  érints! – szerette  odakiáltani vita  helyett, ha valami nem tetszett neki.- Számos ilyen pukkasztó lazasága volt, amivel  az  élet komolysága ellen  lázadt…  Hősünk kellő en  gyűlölte e fellengzős ruhadarabot,  de most, ahogy  kihúzta  az ágy alól, hirtelen  szomorúságot érzett.  Felrémlett  benne valami, –talán  nem is létező? – mélyebb  értelme  e ledérségnek.  Ne  érints! —  ez volt  Viki szavajárása,  minden tudománya, amit  már  bárzongorista  korában is tudott, amikor  megismerkedtek s ő azt  képzelte,  ez  a kívánság  csak  arra  a kétes  környezetre  vonatkozik.   Egy Imi-féle komoly férfire,  aki  ezt a gyerekes, érzékeny  szépséget birtokolja,  semmiképp  sem!    Már tudta, hogy semmit se  értett  meg Vikiből s ezt  a felismerést  az  ismeretlen  nő  levelének  köszönheti.  Gyerekkorában egy  mesében olvasta, hogy  minden ember úgy  működik,  akár  egy  lakat:  csak  egyetlen   kulcs képes kinyitni…Ürességet érzett, de akkorát, hogy csaknem  felkiáltott.  Valami  italt Keresett s remegő kézzel   hajtotta fel,  majd az  üres  üveget  a sarokba rúgta.  „Megvolt  a kulcs” – motyogta – Megvolt!”  S  felnevetett, fájón, részegen.  „Hülyeség ez a  Randivonal!. Ki az.  aki  kéz helyett egy kifordított kesztyűvel  fog kezet??”

Hajnalban  ébredt, zúgó fejjel.  Már várta  az ismeretlen nő üzenete: A  megérzésem  azt sugallja, hogy találkoznunk kell. Még  sosem éreztem ilyet.

Imi  rosszalva  olvasta ezt. Nem tetszett neki ez az erőszakosság. Még a végén elrontja a bánatát!  Már kezdte megszokni a komfortos vágyódást az után, amit  bizonnyal ő maga tenne  végleg lehetetlenné.  

Ám a gép  percent egyet:  Nem kell  válaszolnod. Sose fogjuk tisztázni, kik vagyunk.  Elég, ha  egy vakrandin találkozunk. Ma délután, az  Astoriánál, jó lesz?.  A kezedben élénk színű  valamit  lóbálj, erről  ismerlek  meg. majd.

A  vakrandin  nem  volt  szükség a  színes  trikóra.  Imi  és  Viki már messziről meglátta  egymást.                                                                 

Pruzsinszky Sándor                                                                                                                                                                                                                                                                      –