Új tó keletkezett; – most… éjemen.
Tudnom kell Nevét! – nemzettem, – enyém.
S benne millió új élet, vajúdás, száz csoda,
Cikázó, hatalmas, élő, pici lény, –
– mind mozgás, fény és tünemény!
Varázs? Illúzió? – Mi e tó? Hogy hívhatom?
Megrándult, – tény! Ajkam teremt;
Csermely a szó, de odaér és jajdul!
Csak hozzá visz út, ölelés, taszítás, hullámverés.
Befogad, elmerít, ölébe vesz…
Túlpart nincs, se horizont… híd se lesz.
Csak csók, csókok és a Vágy…- korlát nem véd!
Mély Szép
– Nem tenger, fenségesebb Név!
Új, tiszta, szépséges mély tavam!
Merülök lassan beléd és gondtalan.
Innom adsz már, szavakat… s ömlik beszédem.
Új tó keletkezett; belőled, belőlem, ez éjen.
—
Hajnal, – rettenet! – szikkaszt. És a Nap szíven üt;
– Hol leszel Valóság? – szavak hulláma, – én tavam!?
Nem kell óceán! Felébredek majd…
Te legyél mindenütt!
(2022.02.10-11)