irodalmi folyóirat
irodalmi folyóirat
Elment a kedves. El a házból, El a szobából, El az ágyból,El karjaimból. Itt maradt a lég,Mit áldott illata beleng, Mit szívok esztelen, ,,még! ”Ebből sosem elég nekem. Epekedve várom, Hogy újra lássam, Fájón vacogok nélküle, S sírok, de oly halkan, Mint párját vesztett fülemüle. Franc Prox
Ma nem talállak Valahol messze járhatsz Nem tudom hol vesztem el Nem emlékszem sokra, túlságosan sütött a nap Három lépés előre, kettő balra Azt hiszem ennyire lehettél Régen másfél volt Kezdem megszokni a távolságot Az egyetlen kérdés az, hogy magamtól hány lépésre lehetek? Tájékozódni szükséges Érdemes a színekből kiindulni (ha a formákat érezni nem lehet) Piros és kék színek, ez vagy te Legalábbis én ezt látom belőled Kerestelek Sok piros és kék színbe ütköztem, de egyik sem te voltál Már lehet más színű vagy Nehéz lenne megismerni Nehéz elővigyázatosnak lenni, ha nem sokat érzékelsz a világból A …
Mezítláb a homokban Egy kényszerű lépés a királydinnyén Egy sasszé balra, egy sasszé jobbra Egy Hohenzollern veszett el ebben a mozdulatban, Irén Egy Hohenzollern Két éve nem jártam már meztéláb Senki nyomába nem léptem Nyomot sem hagytam Nem volt szép gesztusom sem, Irén nem volt ilyen A templomi üveg nem fogja meg a fényt de a meleget igen Kékre festi és fázom ott, ahogyan nézem A kékbe öltözött angyalkákat az ablakon ki tudja , ki tudja Irén? Ki tudhatja Mikor lépek megint mezítláb homokba dinnyébe nyomokba Ki tudja? Brunner Tamás
Kezdetektől miénk volt a fény,a bizonyosság; a kétely más tájra költözött,befont, körülölelt minket az ég,s mi szálltunk elszürkült életek fölött Miénk lett az élet, miénk a reménység,kezünkben melengettük az egész világot.Nekünk teltek percek,a mindenség ránk szabta gyönyörét, feltétlen szerelmünkbenegymáshoz símulva végtelen a mámor. Remegő testünkön a szerelem a mákony.Miénk volt éjszaka, mit elvettünk reggel is.Érzelmünk elvarázsolt, vágyunk röpített héthatáron,s nehezen hittük, hogy csalfa is tud lenni.Hogy megtagadhat százszor,ha nem szeretünk így mindig. Miénk, kezdetektől miénk volt a lét,játszotta velünk tünde játékát,megfogott és megtartott az égfelett, míg meg nem tagadta tőlünk mámorát. Talmi álmok, csöppnyi ígéretekhitették velünk, itt a végtelenség.Megálmodni sem kell, csak elvenni, mert együtt élni …
Szétveti a szenvedély, mit kelt keblének kohója. A tavaly nyári csók óta vár a Találkozóra. Pucolva a porta, ünneplőben állva, pántlikában Téblábol, míg ráfordul a legény zörgő kapujára. Ám ekkora hőmérséklet- ingadozásra nem számított, Szívén elsőnek zúzmara nőtt, majd jégpáncél vastagodott. A fiú őszinte, nem kertel, nem haboz. Bevallja, hogy más leány oltárán áldoz. Eszébe ötlik, hogy régi szeretőjét ő is megcsalá; Akkor jött a férfi hozzá, mikor egy másik babusgatá. Emiatt bár elébb dörömböl az ér falán a vér, Nyugodtan nyújtva kezét köszön el, minden körbeér. Franc Prox Fotó: Imre Dóra