J ónak lenni minden emberhez,
Á radt a vágy meghasadt szívedből.
N em lehet mégsem, szálka létünk
O lykor a másik húsába szúr.
S írva kapunk mégis feloldozást.
Franc Prox
Pilinszky
Dr. Császi Zsüliet: Futó-zápor
Zavarba ejt ez a szélcsend
ilyenkor a tücskök sem zenélnek
az udvaron mosatlan bográcskészlet
és egy pohár jeges tőlem kérdez
izzadok mikor visszakérdez
holt-időben számonkérően
az óra mutatója a forróságba olvad
opálos a levegő de pótolhat
a telihold ahogy megálmodtad
Zavarba ejt ez a szélcsend
az éj derekán átbillent
a forró fekete illata serkent
égi dörej és futó-zápor
még mindig messze távol
az óra mutatója a forróságba olvad
opálos a levegő de pótolhat
a telihold ahogy megálmodtad
Cinke
Ki tudja mennyi tartalék van kiben
Mennyi barnaság a hajában
Mennyi fény a szembogarában
Ki tudja, mennyi maradék van kiben
Két karéj vagy csak egy
Kis vajjal, egy fél szelet szalámi teával
Vagy lekvár egy csipet, szilva, vagy talán barack
Ősszel vasárnap reggel, ha deres a teraszkorlát
Ahol a cinke ült nyáron
Ki tudja mennyi idő marad ahhoz, hogy megbeszélhessem,
Hogy a holnapi napfelkeltét meg kell –e érnem
Ki tudja, ki mit akar még csinálni, ülni csak vagy nézni,
vagy ugrani egyet egy lépcsőről felfelé, hogy elérje azt, amire vágyott
Ki tudja ki mire nem vágyott tavaly, vagy tavalyelőtt
Talán csak fél karéj kenyér meg egy kis szalámi, ennyi maradt
Teraszkorlát fáján cinkenyom
Elég, már elég, hogy holnap mi lesz, számit e?
freez
Dr. Császi Zsüliet: Ideiglenes lakcím-
- Változás
Hiányzik a hajnali diákcsíny
mikor a reggel babarózsaszín
a szülinapi tortámról a tejszín
a habos-babos felszín
sebaj, gyorsan elfelejtik
a felejtés is hiányzik
Hiányoznak a részeg szavak
az áttörhetetlen tűzfalad
a hideg telek és a régi havak
az év-szakok is hiányoznak
Hiányzik a pezsgős élet
a merész féktelenség
és a védtelenség
amikor a világ becézget
mikor senki sem téved
mikor mindezt csak mesélted
a fájó őszinteséged
szeretnék rendetlenséget
és hogy minden megtörténhet
Hiányzik hogyha eltévedek
folyton vissza is tévedek
elveszítesz és segítesz
játék a tűzzel, ami összetűzdel
A parázs vihar hiányzik
az elégett avar elázik
Hiányzik a hiányérzet
Hiányoznak az elillanó
rézsúton átszűrődő
fenyő toboz- illatok
Most hiányzik a páros rím
de már ez sem számít
a nap narancsrózsaszín
és hiányoznak a hullócsillagok
ami alatt úgy szerelmesen izzadok
állandóan az állandó hiányzik
hiányzik a postaláda és a jogcím
még üres az új fejezetcím.
Mered- e azt mondani beee?
Mered- e azt mondani beee?
Kiölteni nyelved a világra, nem törődve azzal mi lesz.
Mi lesz majd holnap, vagy délután, nyelvedre ütnek-e,
nem mézes bottal,
vagy megcsípik csipesszel, hogy
ne tudd másnap és másnak is mondani: beeeee!
Vagy nem mered.
Nem mered mert nem akarod,
Mert bölcs vagy és megfontolt, mindennek alapos tudósa
Ki mérlegel esélyt és latol papot, hitet, igét és ígéretet.
És hisz, feltétel nélkül és visszavonhatatlanul, rendíthetetlenül,
fekve, állva, térden és minden iszony- viszony között.
Vagy ígér maga is reményt, ’mivel elmúlik majd a fájdalom, a nehézség és a kő
mit ásód fordít ki a rögös földből arannyá vál’, ha eljön az idő,
hogy megjöjjön eszed és lásd, hogy arany, ő.
Nem mered,
mert nem szeretnéd, ha elvennék szavad,
hiszen a szóra szükség lesz még holnap is.
Őrizni kell, nem fecsérelhető, nem cserélhető,
adott és kapott szavak meg nem másíthatók.
Igy gondolkodsz azon, melyik a helyes idő,
amelyen éppen alkalmas lesz azt mondanod beeee.
Csak el nem szaladjon fürge lábán az alkalom
és pillanat, ami után csak botorkálhatsz vakon
és süketen, hiszen az idő kijátssza a gondolatot, elsuhan,
te meg maradsz és már eszedbe se jut mi is volt a szó mit elvettek előled,
mint megrakott tálat, gyümölccsel terhesen,
elfelejted mit is akartál ezzel az egésszel, míg a szőlőt szemezgetted,
valaki furcsán béget itt,
vagy ott.
Nem is akarod, miért mondanád, neked jó igy
nem érdemelsz egy rímet sem,
ha jó, hát jó.
Legyen neked.
Legyen majd holnap is, és azután és még egy nap, amig áll a világ,
Reméld, hogy igy marad, nem változik, megdermed,
Csontvázán a hús örök időkre megáll, és mosoly sem lesz törékeny foszló pókháló fonta
tegnapi, padlásjárta csorba tükör.
Reméld, mit tehetnél mást?
Kire nyelvem nyújtanám, nem kérdezem,
Nyelv nem nyelvelhet önmagával soha,
Bár egy kis elmélkedést megérdemel,
egy sóhajnyi idő rászánható,
hogy megfordulhatna- e a szó,
a környezet lehet e változó
vagy valóban igy telik el az életem
Nem mered, mert nem mered.
Mert gyáva vagy, mert három gyerek várja apját,
és a vacsorát.
Rád nem haragszom, a gyereknek enni kell.
Nem vagy gyáva, ha mondanák, mondanád te is.
Másnak lesz a dolga kezdeni.
Nem mered?
Hát nem mondhatom helyetted,
csak magam,
én mondhatom.
Tessék nesze:
-Beeeeeee!
freez
Solyka Angi: Nehéz a kereszt
Fejedet töviskoszorú szúrja
Válladon már eleven a seb.
A Golgotán felfelé görnyedve haladsz,
Egyedül cipelve súlyos a kereszt.
Vas szögek hasították húsod
Ajkadat marta az ecet.
A dombetetőn, latrok közt állva
Istenem, nehéz a kereszt.
Domb alján körül a néped,
Katonák gúnyolják neved.
Imák szállnak, föl a magas égbe
Jézusom, de súlyos a kereszt.
Mária térdel, s imát rebeg sírva
Szeméből könny- patak lassan csörgedez.
Egyetlen fiáért Istenhez könyörög,
Lelkét megtiporja a nehéz kereszt.
Villámlás cikázik át a magas égen
Mennydörgés dördül, s sötét este lesz.
Hirtelen elhalkul minden madár hangja
S a néma döbbenetben ott áll a kereszt.
Bevégeztetett, suttogja még halkan
A magasságos égre fájón néz szeme.
Feje előre dől, csontjai roppannak
Drága vére ömlik, s megpihen szíve.
Bűneinkért halt meg, az ártatlan bárány
Értem és érted tette, értünk szenvedett.
Hogy megértsük hát végre, az Isteni áldást
Hogy van feloldozás, ha súlyos a kereszt.
“Harmadnapra, halottaiból feltámada, felmén a mennyekbe, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat…”
Névmások
én az az én vagyok
aki te szeretnék lenni
s te vagy az az én
aki én marad akkor is
ha tenek tartják
s neked én az a te vagyok
kinek énsége kicsi és
szánnivaló
de akiben ott van
azért egy szép
tündöklő te is
s ha én te lennék
és te én
feloldódnának a névmások
s gyönyörű kínban
megszületne a mi
de nem lehet
így én maradok énnekem
énségem egyetlen társa
s te megtartod külön
teséged mindörökre
Ó.Kovács Ibolya
Fotó: Imre Dóra
Hajnali vers
éjszaka, fél három felé
pozsgás ujjammal fúrok lyukat a földbe
nem jó szerszám, hajítófát sem ér
de nem bánom, csak túrok körbe-körbe
gyenge körmöm mellett kiserken a vér
harapás nyomom saját karomban sajog
és félek a haláltól gyakran percekig
egy lóval cserélnék zablát, min rághatok
de csak a kék neon mi idegemen perceg itt
hamvas és bársonyos szavakkal szám dadog
egy bányamély gondolat zaklat, háborít
ha kimondom százszor, vétkes nem vagyok
eltűnnek az álmok, és vérem nem veszik
freez
Varga Bettina: Zagyvaság
Érdekes, érdekes
a fejembe a zagyvaság
néha közhelyes,
de édesség.
Ragadva ragad
a fogamba mélyen tapad,
kuckózva telepszik,
csodabogár.
Kellemes, kellemes
a széllel haladva,
propelleres,
tehetetlen.
Születve születik,
nem szól a fülemig,
megjelenik,majd
halkan elhal.
Feltűnik, feltűnik,
nem várva érkezik,
megterítek szépen,
kockacukor.
Solyka Angi: Sötét magány
Szomorúság s árnyék vonta be a fákat
A Gecsemané kert csendje sikoltozott.
Némán álltak körüle a bokrok
Lélekből sóhajtva, Ő csak imádkozott.Egyedül borult némán, le a földre,
Arca megtört, könnyei hullanak.
Lelki viaskodás virít messzi róla
Karjai, vállai bánattól roskanak.Magára maradt, ki mindenkin segített
Ki meggyógyított bénát és vakot!
Egyedül, elhagyva, magányosan, némán.
Kifosztva állt ő, ki mindig csak adott.Követői sehol, messzebb alszanak már
Hiába igértek, gyenge az akarat
Vele imádkozni egy sem maradt ott, lám
nincsenek tettek, csak az üres szavak.Mozgolódás támad, kemény léptek döngnek
katonák érkeznek, mint vérre vágyó vad!
Judás is velük van, mosollyal közelít
S Jézus arcára áruló csókot ad.Megkötözik kezét, rabosítva viszik
Helyében a csönd és sötétség marad
S kakas ébredéskor, istennek báránya,
Még egy tanítványod, Péter is megtagad.Ezt követően a katonák elfogják, elviszik, Pilatus elé állítják. Majd keresztre feszítik.