A kis zöld Renault megállt Siant-Varen főutcáján, a bank előtt. A kocsiban két férfi ült, mielőtt kiszálltak maszkot húztak. Már sötétedett, öt óra előtt néhány perccel lehetett. Esett.
A bankban hárman voltak, a pénztáros, egy ügyfél és a biztonsági őr.
– Ez egy bankrablás, kezeket fel – kiáltott az elsőként belépő férfi. Arcvonásai nem látszottak az álarcban, de mozgása fiatal emberre vallott, cingár volt, vékonypénzű, a több számmal nagyobb ballonkabát lógott rajta. A másik, testesebb férfi, egy zsákot dobott a rémült pénztáros elé.
– Rakja bele! Mindent rakjon bele! Gyorsan! És semmi meggondolatlanság! Ne válogassa, dobjon bele mindent! – agyondohányzott hangon recsegte az utasításokat
A pénztáros egymás után rakta a zsákba a pénzt, kicsi és nagy címleteket, papírt és aprót, csekket, nyugtát, váltót, mindent, ami a kezébe került, még a tollát is beledobta a zsákba. Megakadt egy pillanatra, a tolla után nyúlt.
– Ne vacakoljon! Adja ide. – A férfi kikapta a kezéből a zsákot.
A cingár, a fegyverével felváltva tartotta sakkban az ügyfelet – ő magas, nyakigláb férfi, minden elszántság nélkül arra, hogy beleavatkozzon a dolgok menetébe -, és a biztonsági őrt. Azok nem mozdultak.
– Gyerünk – mondta a tagbaszakadt. Hátráltak, ő ugrott elsőként az ajtóhoz, kilökte és kilépett a bankból. A visszacsapódó lengőajtó megütötte a társa vállát, a kezében megbillent a fegyver. Ekkor az őr elővette a saját pisztolyát és egyetlen lövéssel lelőtte az ajtóban rekedt rablót. A férfi a földre csuklott, az őr odalépett fölé, a fegyvert elrúgta a kezétől, lehajolt és lerántotta az a maszkot.
– Meghalt – mondta.
– Megölte? De miért ölte meg? – kérdezte az ügyfél magas, sipító hangon.
Az őr a pénztáros felé fordult guggoltában.
– Megyek a másik után, maguk hívjanak rendőr! – Az őr kilépett a bankból, és a másik fegyveres után indult. A Renault nagy gázzal, rángatva indult a Toulonba vezető úton. A biztonsági őr, mintha lenne reménye arra, hogy a száguldó autót elérje, utána iramodott, rohantában felborította Maurice-t a helybéli rendőrt, aki a kerékpárján, kék esőkabátban éppen a délutáni körútján most ért a bank közelébe.
– Rablás! Megyek utána! – kiáltotta oda kurtán Maurice-nek az őr, majd a néhány méterrel arrébb parkoló autójába ugrott, és elindult a Renault után. A járőr gyorsan felmérte a helyzetet, és még a földön fekve, rádiójáért nyúlt.
A két autó nagy sebességgel haladt az országúton, látótávolságra egymástól. Tíz perc múlva a Renault egy erdei útra kanyarodott, sebességét alig csökkentve, a másik utána. Két kilométerrel odább megállt, a biztonsági őr Citroenje hamar beérte. Lefékezett mögötte, megállt, de a sofőr nem szállt ki a vezető ülésből. Letekerte az első ablakot, az eső az arcába csapott, várt.
Az első kocsiból kiszállt a tagbaszakadt férfi, odaintett az őrnek.
– Öreg, ez igen! Simán ment! Itt a lé, itt van mind! Micsoda ötlet volt, micsoda ötlet. Nem is gondoltam, hogy húsz év után megint megcsináljuk.
– Jó tipp. Mint a múltkor. Egy bank, egy halott
– Hát mindig kell egy balek, ez ilyen műfaj. Nem megy másként. Valakit oda kell dobni koncnak, amíg vele babrálnak a zsaruk, mi simán meglépünk.
– Ja, csak mindig én csinálom a piszkos munkát.
– Ugyan már Sten, ne mondd, hogy lelked lett a börtönben. Se kutyád se macskád a pali, senki se sir érte. Gyere lépjünk le.
A biztonsági őr – aki nem biztonsági őr – kinyitotta a kocsija ajtaját, és kilépett az esőbe.
A bokrok mögé tartottak, itt volt az előre letett kocsi, a meneküléshez. Ezt még Sten hozta ide ma reggel, mielőtt munkába lépett. A fickó, akit lelőtt a bankban, nem tudott róla, ő csak arról tudott, hogy könnyű munka lesz, az őr velük van, és egyenlően osztoznak majd. Nem így lett.
– Menjünk már, igyekezz, alig várom, hogy megszámoljuk a lóvét, még ma a reptérre is ki akarok menni, felvenni a beszállókártyát, gyere már. Meg innék is valamit, talán egy…
Nem fejezhette be. A lövés bennakasztotta a szót. A férfi csodálkozó tekintettel halt meg, arca egy tócsába bukott, keze a sarat markolta. Sten kivette a kezéből a zsákot. Bevágta a csomagtartóba, nagy gázzal, de simán indult, nem forogtak ki a kerekek a sárban.
Az országúton Sten arra indult, ahonnan az imént érkeztek. Áthajtott a kisvároson, a Rue de l’Église-n haladt, látta, a helyszínelők dolgoznak a bankban, a halottat letakarták fekete nylonzsákkal, de még nem szállították el. Nem állítottak fel ellenőrző pontokat még, kevesen voltak. Sten minden gond nélkül eltűnt a környékről, másnapra ért Párizsba.
A külvárosban egy kis szállóban lakott, nem messze a rendező-pályaudvartól. Esténként idáig hallatszott a tolató vonatok csikorgása, Stent nem zavarta, itt volt most otthon, egy ideje, pár hete. Marie este jött el. A férfi már kialudta magát, de a lányt az ágyban várta.
– Gyere.
Marie levetette ruháját és a férfihoz bujt.
– Sikerült, simán ment. Gazdagok vagyunk.
– Most volt? Már megtörtént? – húzódott el Marie.
– Minden a legjobban sikerült. Gyere. – Átölelte a lányt. Hosszan ölelte. – Holnap elutazunk, elviszlek innen. Gazdagok vagyunk. Érted? Gazdagok.
Reggel Marie ébredt hamarabb. Felkelt felöltözött, kinézett a szűk utcácskára. Egy zöldséges a friss áruját rakta a polcokra. Még alig pirkadt. Kedve támadt leszaladni és péksüteményt hozni maguknak reggelire.
A sarkon az újságosnál vett egy napilapot. belenézett, és elolvasta a Siant-Varen-i bankrablás történetét. „ a biztonsági őr a rablás után eltűnt, valószínűleg beépített ember lehetett, vélekedik a rendőrség….A helyszínen maradt bankrabló Pierre R. huszonegy éves, már volt büntetve… a rendőrség egyelőre nem érti miért lőtte le őt az őr… az eset nagy hasonlóságot mutat egy húsz évvel ezelőtti bankrabláshoz ami B.-ben történt, ott a rablók elterelésül bevontak egy fiatalembert aki a pénz ígéreté miatt vett részt a rablásban, de áldozatul esett. A rendőrség feltételezi, hogy van összefüggés a két eset között. Az egykori áldozatot Francois B.-nek hívtak…A rendőrség, nem messze a várostól még egy holttestet talált, azonosítása folyamatban, az elvitt pénzt nem találták meg…” a cikk még beszámolt néhány merész feltételezésről, de ez már nem érdekelte Marie-t.
Marie visszaért a szállóba mielőtt Sten felébredt volna. Beletúrt a fiókba és átfutotta az iratokat, leveleket, hamar megtalálta, amit keresett.
Kiment a folyosóra, telefonált, majd csendesen visszajött a szobába, leült az asztaloz, szemben az ággyal és várt, várta, hogy a férfi felébredjen. Egy forgótáras pisztolyt vett elő a táskájából, és szakszerű mozdulatokkal hangtompítót szerelt rá. Várt tovább. Távolból sziréna hangja szólt, azután elhalkult ahogyan távolodott az autó. A lány kis zajt csapott az asztalon a hamutartóval.
A férfi könnyen ébred, beletúrt tüskehajába, megdörzsölte borostáját és a lányra nézett. Elmosolyodott, majd észrevette a fegyvert, megdermedtek az arcvonásai.
– Ki vagy te? Nem vagy zsaru, akkor már mind itt lennétek.
– Nem, nem vagyok zsaru. Csak egy lány vagyok, semmi több.
– Mit akarsz azzal a fegyverrel- emelkedett ültő helyzetbe Stein.
– Mi az igazi neved?
– Mit számít az? Eddig nem volt fontos, mitől lett most egyszerre lényeges.
– Csak tudni akartam, de már tudom is, az igazolványod a fiókban volt.
– Te kutatsz a dolgaimban – a férfi ledobta magáról a takarót és a lábát a padlóra lendítette.
– Maradj, ahol vagy, vagy lelőlek. – A fegyver rezzenéstelenül szegeződött Sten mellkasára.
– Jó, jó csak nyugodj meg – mondta a férfi.
– Te lelőtted az egyik társadat tegnap?
– Az újság, igen. Hát igen, ez volt az ára, most mit finnyáskodsz, tudhattad, hogy ez vele járhat.
– Ez ugyan nem. Ennek nem kellett volna megtörténnie. Sem most sem máskor.
– Mit akarsz ezzel?
– Emlékszel Francois Bullet-ra, 1980 március 13, talán péntek. Egy kisváros délen, kevés ember, kis bank, biztos siker. Te voltál az őr. Emlékszem a tárgyalásra, sokat olvastam róla, tudod. Bullet az apám volt, érdekelt a sorsa.
– Várj, megmagyarázom, az egészen más helyzet volt. Feldobott volna, nem tehettem mást. Ne, Marie, ne! Szeretlek, gazdaggá teszlek. – Sten kiutat keresett, egy tárgyat, valamit, a menekülést. – Te is benne voltál, nem ölhetsz meg. Ne!
– Isten veled Sten!
A hangtompító elnyelte a lövések zaját. Sten hanyatt dől az ágyon. Mellkasán a két seb alig vérzett. Halott volt.
Az utcán, a szálló előtt, villogó kék lámpával, fék csikorogva álltak meg a rendőrautók. Amikor betörték a szoba ajtaját, már csak Sten holtteste várta őket, mellkasán egy reggeli újsággal.
