irodalmi folyóirat

Megjelenítés: 1 -5 / 11 eredmények
Novella

Vakrandi

– Kérsz  pirítóst, Malackám? – kérdezte  reggel  a párjától,  egy  kövérkés banki csoportvezetőtől Viki.  Imi, akit  a bankban állandó  szolgálati mosolyáról a kollégák csak Nyúlszájnak hívtak, vállat vont, ingerülten. – Fenébe a  piritósoddal! Mikor tanulod meg végre, hogy én újabban  csak a barheszt eszem? – Te meg tegnapelőtt  elfeledkeztél a  szülinapomról…Volt képed éjjel  hazajönni! – Te se vetted észre, hogy a nadrágom alul kifeslett…Megvarrhatnád! – Miért nem szóltál? – Szóltam. – Nekem??  – Ne hazudj! — toppantott Viki ingerülten, kiloccsantva  a kávét – Egy ideje  folyton hazudsz  nekem…Vajon miért? El akarod terelni  a figyelmet? – Miről is? — – Miről …

Novella

Pruzsinszky Sándor – AZ ÍRÓ ÉS A HALÁL

(Feketeló) Velencében kezdődött  ez is.  A híres író – mellesleg ismert vadkacsa-vadász és tiszteletbeli  bikaviador –  fejedelmi  fogadtatásban részesült  kedvenc szállodája előtt. Még ki sem szállt kék Buickjából, már  köréje  gyűltek  a tisztelők, rajongók és  vadásztársak.  A Gritti Szálloda  fényárban  úszó halljában  a   direktor várt rá és egy  segédszerkesztő, akit a készülő regényét gondozó  kiadó  csakis , hogy  a mű  a megállapodott  időben  megjelenhessen – jó előre odaküldött. Az írót, mint korábbi látogatásai során is mindig, a város valószínűtlen szépsége és a csatornák halált idéző, enyhe rothadásszaga már az első percekben csillapíthatatlan izgalomba hozta. Valójában ezért az izgalomért, amely egy …

Novella

OLY KÖZEL AZ ÉG

-Mindig magával cipel? A hivatalos útjaira is? – kérdezte Ali, a szobrász, miközben a szép Anna nyakát csókolgatta. – Én vagyok a titkárnője.                                                                                  – Egy röhej. De már nem fogod elérni a gépet. -Nem is akarom – suttogta amaz, végleg átadva magát az ölelés édes, feszítő izgalmának. – Úgyse megyek vissza hozzá. -Ó, hogy gyűlölöm azt az embert! – súgta …

Novella

Pruzsinszky Sándor – HARLEKIN

 A  galambok a garázs előtti  járdán gyülekeznek, pontban tizenkettőkor. Köztük egy nagy szürke tollú és egy kisebb, bronzos árnyalatú madár, meg egy fehérfoltú búbos,  akik  mindig már előbb lesben állnak a szomszéd jegenye tetején. Hajni, az anyám  őket rólunk nevezte el: a nagy szürketollast apámról, a kis bronzost sajátmagáról és a búbosat  rólam. – Péter! Hajnika! Ábris!– kiáltotta  mindig, kezében az etetőlavórral, mely a gondosan összegyűjtött kenyérmorzsákkal volt tele .  (Nem szórta ki rögtön mind, megvárta, míg a környék többi madara is ideér:  élők és holtak lelkei, vegyesen, akik olykor a vállára szálltak). Azóta, hogy anyám meghalt, én etetem a …

cikk

IRODALOM  ÉS  JOG – A  KLASSZIKUS  CENZÚRA

                                               A  cenzor  lélektana A  rovat legutóbbi  folytatásában  említettük  az úgynevezett  „cenzorpszichózist”.  Ez a kevéssé ismert  diszciplína  azt írja le, hogy  a történeti  irodalomból  név  szerint ismert cenzorok  — alkatuknál,  emberi  habitusuknál fogva hogyan reagálták le  a foglalkozásukkal  járó  stresszhelyzeteket.  Általában  beszélhetünk hivatali alkatú cenzorokról és meghasonlott cenzorokról. Csak természetes: minél  műveltebb, irodalomszeretőbb volt a cenzor, annál valószínűbb, hogy a meghasonlottak számát növelte.  Két, egymásnak feszülő  erő dolgozott bennük: a hivatalukkal  járó hatalmi elvárás  (köznapi szóval: „a mundér becsülete”) és  „igazi” énjük  (a gondolkodás szabadságának tisztelete).  Ami azt jelentette: állandó pszichés feszültségben teltek napjaik.  A  „két fejük” folyton  vitába szállt  …