Kereslek, s csupán összeraklak

Kép forrása: Lisa Aisato

Ma lennél 59 éves.
Egy hèt múlva lesz három éve, hogy itt hagytál… mégis hosszabbnak tűnik ez az idő , mint a 23 év, amit kaphattam Tőled . Azt hazudták, az idő majd ha nem is begyógyítja, de enyhíti a fájdalmat. Megyek az utcán és ha egy idegen hosszan néz a szemembe, azt hitetem el, hogy ez Te vagy egy másik testben …. hogy meglátogatsz. Figyelem az emberek mozdulatait és ha egy szemernyit is azonos a tiéddel, máris a szívembe zárom. Elhazudom magamnak, hogy ez igaz. Nézem az emberek arcvonásait és ha bárki egy kicsit is hasonlót hordoz, azon kapom magam, nem akarom elengedni. Mindenhol ott vagy a világban. Valakinél egy lépésben, valakinél egy mosolyban, van akinél egy tiszta tekintetben. Szép lassan újra összerakom a külsőd. Az egyszerűbbet. A többit nem találom. Nincs az a jóság, ami számomra Te voltál és vagy. Megyek haza és nincs többé , aki megkérdezze:”már megint péntek van?”, nincs aki kikapja a kezemből a bőröndöm és felcipelje az emeletre, nincs aki megkérdezze :”mizus Mókuskám , mit töltsek?” Nincs aki átkarolva simogasson egy rosszabb napon bölcs tanácsokat osztva, nincs aki ketchupot kenjen az orrára ügyeletért kiáltozva miután a hűtőt véletlenül rácsapom. Nincs akivel annyira őszinte nevetéssel induljon a reggel és nincs az a beszélő csönd egy hosszú nap után , mert senkivel sem olyan szép a hallgatás, mint veled volt. Nincs közös összenézés egy-egy mondat után és nincs kinek teljesítenem az önmagamnak tett ígéretem, hogy elviszlek a tengerhez. Nincs kopogás többé az ajtómban sértődés után rózsával, hogy bocsáss meg kislányom. Nincs többé, nincs többé, nincs többé. Semmi sincs többé. Soha semmi nem lesz ugyanaz már. A semmi van, az állandóság van…. és a nélküled töltött üres napok, hónapok, évek. Örökkévalóság.
Mikor utoljára láttalak egy csókot dobtál nekem, el is raktam. Azóta zsebből zsebbe pakolom, a szavaidat pedig polcról polcra rendezgetem. Egy életre kell betelnem velük .Vajon Te emlékszel még ezekre?
Az ünnepek semmitmondóak, a hétköznapok szürkék, az otthon töltött idő nélküled nem teljes.
Próbálok úgy élni, ahogy tanítottad. Közhely vagy sem, azt az egyet felejtetted el elmagyarázni, hogy lehet nélküled élni. Próbálok döntések előtt figyelni a jeleidre és elképzelni mit mondanál… és mégsem tudom büszke vagy Rám fentről vagy sem.
Haragszom, mert elvettek az Égiek, mégis hálás vagyok, mert az én ÉDESAPÁM lehettél. Köszönök mindent , el nem múló szeretettel várom , hogy találkozzunk ott, ahova túl korán megérkeztél. Köszönöm, hogy álmaimban még annyiszor jelen lehetsz, álmodj Te is békésen Édesapa!
“Sehol se vagy, mily üres a világ.”

Erki Gabriella Léna