Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Életfeladat

Életfeladat – gondolkodtál rajta ezer éjen

Vajon van-e?

Hát mi az, amihez értesz? Miért lehetsz itt?

Miért te vagy az a kiváltságos, aki ezt az életet kapta?

Amit a kelleténél jobban is megbecsülhetnél.

Mi az, amihez értesz?

 

Szeretni tudsz, talán

Biztos vannak olyanok, akik ezt kétségbe vonnák

Akik szívét összetörted vagy elhagytad a kisvasútnál

Akinek nem tudtad teljesíteni a vágyait és ezért mást kellett választania

Akinek nem adtad oda időben a leckét, ezért megbukott a vizsgán

Akivel lemondtad a találkozót és ezért egyedül kellett töltenie az estét

Önmagával randevúzva

Ölelni tudsz, talán

Kivéve amikor a négyeshatoshoz futottál azelől, aki megérinteni szeretett volna

Csókolni tudsz, talán

Csak nem azt, akit kellene vagy nem úgy, ahogy ő szeretné

Segíteni tudsz, talán

Csak nem annak, akinek szüksége van rá

Csak nem akkor, amikor történik, hanem egy hét múlva

 

Nem tudsz varrni, sem számolni, sem írni

Nincs különösebb tehetséged, amivel szórakoztathatod az embereket

Még önéletrajzod sincs

Nem tudod árulni a festményeidet, eladni a gyümölcseidet

Elvégeztél egy tanfolyamot, de ott sem voltál osztályelső

Lehetnél talán menedék, de a személyiségtípusod nem megfelelő hozzá

 

Szeretni tudsz, talán

De az mire elég?

Megéltek-e belőlem?

Túl közel

Túl távol

Sírni is tudsz, talán

De nem parancsszóra, hanem egy mondat miatt

Tudsz nevetni is, csak nem azon, ami igazán vicces

 

Nem volt feladatod, így kerestél magadnak

Engem fogsz szeretni

Még kéne egy mondat

 

 

 

 

Imre Dóra

Engedd el a kötelet

Mindent, amit akartam

Nem tudtam megfogni

Elejtettem, mert nem szorítottam

Bizonytalan voltam

Biztosan tovább kellett volna tartani

A szívem szerette volna

Csak a karjaim nem bírták

Ha tovàbb tartom, akkor megtarthatok mindent, amit szeretnék

Ha elejtem, annak következmènye van

A kéz megkönnyebbül

A szív kicsit összetörik

Ingadozàs

Néha nehezebb

Néha észre sem veszem, hogy tartom, annyira megszoktam a súlyát

Nèha ledobnám, még akkoris ha könnyű

Már csak egy picit kell várnom

Talàn lassan már elég lesz

Kívülállók végignézik a folyamatot

Van, aki nem érti, hogy miért is tartom a karjaimban

Hiszen bármikor letehetnèm

Erre van a szabad akarat

Vagy csak determináció létezik, s te vagy a súlyom?

Szabad akaratból tartottalak

Sokan empátiával fűszerezett tanácsokkal próbálnak ellátni

“Egy ilyen terhet mègsem kellene egy nőnek cipelnie”

De talàn, ha másképpen tekintek rá, akkor meg lehet baràtkozni a gondolattal

Ami erőt ad

Nem mindegy, hogy tüzes vasat vagy könnyű vattacukrot fog az ember

Nem mindegy, hogy mi a tét

Nem mindegy, hogy van-e tét

De vajon, amit megkaphatok, az tényleg a minden-e?

Vajon tényleg az-e, amire vàgyom?

Vajon a beteljesülés vagy a csalódás madara száll holnap az ablakomra?

Készülj fel, mire háromig szàmolok

Nyisd ki a szemed és tartsd meg magad

Elengedem a kötelet

 

Imre Dóra

Fotó: Imre Dóra

HP az író

Jó, elolvastam a Halál kilovagolt Perzsiából. Jó könyv, szerintem teljesíti mindazt, ami egy irodalmi alkotás feladata. Bemutatja milyennek kellene lennie a világnak. Elég közel ment a témájához szerző. Hajnóczy a soknevű személyiség, a furcsa hányattatott sorsú szerző. Alkoholista. Így maradt meg, minden fellelhető róla szóló cikk, erről beszél. Alkoholista író. „Alkoholizmusa bár komoly volt, de miután fröccsel gondozta, mégis szelíd.” Alkoholista író. Mintha fontos lenne. Nem attól leszel író, hogy alkoholista vagy. Alighanem másról van itt szó. HP nem volt a kánon része – noha témája érdekes, személyes, de mégis mindenki számára jelent valamit, ami több, mint egyszerű leselkedés valaki intim magánéletébe, sokkal több annál, a megírás módja kellően írói, szemléletes és kimeríti a tárgyát.

Író alighanem – és főképp manapság – nem attól lesz valaki, hogy megjelentetik a könyveid, hanem attól a cinkos félmosolytól, amit a beavatottak egymásra vetnek, miközben elfogadják az ösztöndíjakat és támogatásokat – sejtetve azt, hogy nem tartoznak ők „oda”, csak elfogadják, ez így megy, és a tehetség megérdemli ezt, de saját duplafenekű megközelítésükben már önmagukat sem ismerik ki -fel vagy-meg – de nem, nem lépnek át egy határt, sem a saját, sem írói létezésük során.

Barátságosak, kockázatmentes kisprózák. Olyan kiszólásokkal, amik nem igényelnek manapság különösebb bátorságot, viszont ismét a bennfentes összekacsintás részei azok. Ilyen van ma sok. Vagy persze nyíltan elfogadja, amit kap, mert „oda „tartozik és hiszen tehetséges.

Szerintem az utolsó alkalmasan társadalmi köz -és szépírónak Fejes Endre tekinthető, Krasznahorkai még, aki bírja és olvassa, ott sem lehet kétség, de nekem ő nagyon tudományos – ám nagyon jó – de nem a velem élő világ.

A nagyon tehetségesek nem ettől lesznek írók. Ilyen elég kevés van. Eszterházyt semmiképpen ne feledjük el, semmilyen értelemben.

Nem elegendő komilfó írónak lenni, meg kell nyilvánulni valahogyan, ami több mint pár – sok – sor magyar nyelvű szöveg, több mint néhány egyszerű gondolatroham nem végig vezetve, több mint a tudományosan kezelt és hatásában előre mérlegre tett válaszok és kommunikációk sora.

Mindegy, mint mond utólag, az számít mit ír – pontosabban az, amit én ebbe belegondolok.

Hajnóczy alkoholista maradt – és író – szerintem és nekem író. És igen, meg kell halni ahhoz valamiben, ami durva és embertelen, hogy elhiggyem, komolyan gondolta, és ezért szeretem.

Szövegeiben felismerni vélem a kort, és önmagam.

 

Brunner Tamás

Fotó: Imre Dóra

Próbareggeli

Próbareggeli – gipszkásából

 

Összefolytak a napok. Én magam csináltam így. Nem volt különbség reggel és este között, nem volt oka, hogy legyen. Nem tetszek semmit, nem dolgozom, nem vagyok házas, nincsenek gyerekeim, nincs semmi szokásos elvárás vagy társadalmi kötöttség az életemben. Csak vagyok. Nincs életem, nem is volt. 

Néha moziba mentem, néha étterembe. Az étteremben rántott sajtot ettem, és sört ittam utána. Majd még sört, de nem szomjúságból. Pálinkát ritkán. Biztonsági játékos voltam mindig. Szerettem a sör első keserű hűvös érintését. A második még hasonlított, a harmadik megszokás, a negyediktől az elsőt kerestem. Mindhalálig. Reggel este, mindegy – lehetett szürke reggel, vagy szürke alkony, lehetett ködös délután vagy szeles délelőtt. Mindegy. Nem tartottam sehová, és nem is értem el sehová, ami nem meglepő. Olvastam sokat, mindenfélét, csehet, oroszt, magyart, krimit és filozófiát. Foglakozásomra nézve tolvaj vagyok. Bemegyek idegen házakba és elveszek dolgokat. Nem élvezem, olykor félek, de jól tudom kinyitni a zárat, és valahogyan megtalálom, ami értékes. Csak ilyenkor, máskor soha. Elhozom és eladom. A lakásom sivár, nincs benne semmi különös, sem elektronika, sem zene, sem semmi. Van egy pirítós sütőm, sokat eszem pirítóst, van egy kopott ágyam, egy kopott szőnyegem. Nem jelent értéket. Nem a betörőktől félek, csak nincs erre igényem. Olvasok.  Olyan ritkán van, amikor nem veszek könyvet hazafelé jövet. Jobbára régebbi könyveket, nem antikvár, csak már olvasott és eladott könyvek. Otthon leteszem, ahol még van hely. Mindenhol könyv van. Olvasok. Ülök az ágyon, vagy fekszem. Felkelek és elmegyek enni valamit, meg inni pár sört. Egyedül és céltudatosan. Soha nem társságban. Néha találkozom egy-egy nővel. Jobbára fizetek nekik, amennyit kérnek, de nem annyira fontos ez, néha.  Nézik a könyveket, mi ez, te valami tanár vagy? Nem, mondom, én tolvaj vagyok. Nevetnek. De nem nagyon érdekli őket ki is vagyok ki nem. Nem sokszor buktam le. Ha igen mindig az orgazda adott el. Leültem, nem érdekes, soha nem volt ezzel bajom. Nincsenek erős reakcióim. Csak ülök, nézek, olvasok. Igy fogok meghalni is. Az ágyon, itt vagy máshol, most vagy harminc év múlva, nem tudom elképzelni mit tehetnék.

Évával egy vonaton találkoztam. Elutaztam, cél nélkül, felültem a vonatra, ami indult és mentem. Éjszakai járat volt. Miskolcon szállt fel Éva. Nagyon vonzónak látszott, én vonzódtam hozzá, így értem. Beszélgettünk. Beszélgettünk arról, hogy ő hisz a barátságban és az emberekben. És mi lesz majd húsz év múlva. Én is elmondtam, hogy én olvasni szeretek, mert így jutok azokhoz az érzelmekhez, amik nekem nincsenek. Erre akkor ébredtem rá. Később leszállt, de a számát elkértem. Fel fogom hívni. Rövidesen.

 

*

 

 

 

– Hol találkoznak az emberek?

– Mindenhol.

– Jó, de mondjon pár példát. Voltaképpen az érdekel, hol találkoznak úgy, hogy beszélgethetnek. Ismeretlen emberek beszélgetnek.

– Buszmegálló.

– Mikor megy a busz? Már elment. Nem sok.

– Mozi?

– Gondolkodjon.

– Focimeccs.

– Jó, mi a téma?

– A foci.

– És még?

– A foci, meg a család.

– Pár közhelyes mondat, éppen csak azért, hogy lehessen tudni, ugyanannak a csapatnak szurkolnak, bár a jelvényeket viselik, így nem kell rivalizálni, és lehet együtt utálni a másik csapatot.

– Megvan! Kocsma!

– Igen az jó, ott mindre szó kerül, és majdnem a valóságot is mondják, annál igazabb úgy sem lesz soha.

– Maga hová megy Krepp?

– Az még csak csak, inkább honnan jövök!

– Fontos a múlt?

– Utcalánynak és politikusnak nem. Amúgy igen. Mivé leennék berögzött és elviselhetetlen szokásaim nélkül.

– Ez nem inkább kérdés?

– Nem, ez kijelentés. Azt jelenti, semmivé lennék. A jövő nem érdekel, a jelenben nem tudok függeni, megkapaszkodni, csak a múlt marad.

– Minden terhével együtt.

– Igen, úgy. Maga mihez tartozik inkább, a villamos megálló emberéhez, vagy az autóéhoz?

– Talán az autóéhoz, nem gondolja?

– De igen, azért nem tudja hol találkoznak az emberek.

– Igaz. És ez baj?

– Semmi sem baj. Maga onnan látja a világot, én máshonnan. Ez ilyen. Ettől még felkel a nap.

– Mit jelent ez.

– Az emberi életen átívelő dolgok megmaradnak, azok függetlenek tőlünk. Ezt jelenti.

– Ezzel nem tudok kezdeni semmit.

– Valóban, nem is lehet. Az ember csak emberi léptékkel mér, szeret nem szeret, ma itt holnap ott, meglesz nem lesz.

– És maga szerint hol beszélgetnek idegen emberek.

– Sehol. Sehol nem beszélgetnek emberek, sem boltban, sem meccsen, sem katonaságnál, sem otthon, sem sehol. Felmérik ki ki, és utána ürítik a szellemi szemetesládájukat szavak formájában, amik egyszerre jelentik, amit jelentenek, és önmaguk ellenkezőjét is, olykor elveszítik valóságos vagy megegyezésen alapuló jelentésüket.

– Ez a beszélgetést nem zavarja.

– Nem , nem nagyon. És mondjuk tiz évente egyszer valakivel mégis beszélgethetnek. Talán az ágyban, talán egy söntésben, talán egy vonaton. Mindegy. Az érdekes lehet.

– Nekem már volt.

– Nem hiszem.

– Nem, én sem.

– És miről beszélgetnek?

– Hogy miben hisznek. ha egészen fáradtak könnyűek, vagy másnaposak, akkor merül ez fel. Miben hisznek. Szavakban, tettekben, szokásokban, gondolatokban. És a másik válaszol, ő mit gondol erről. Ez jó. A többi csak szófia szó.

– És nem számít jó vagy rossz?

– Ezek mércék, nincs ilyen előjel. Az már megfontolás. de fontos.

– Miért, és honnan tudhatjuk?

– Pontosan tudja mindenki, ez nem lehet kérdés. Ezért nem is fontos.

– Ebédelünk?

– Nem, mennem kell. Majd jövök.

 

 

 

*

 

A kocsma minden helyek helye. Ez az alfa és az az ómega. Itt kezdőik és itt végződik minden. Minden más tévedés. A kocsma becsületvesztő hely. Ez azt jelenti volt becsületed. A kocsma jellem-vesztő hely. Ez azt jelenti volt jellemed. Ezzel szembesülni kell olykor, nem annyira egyértelmű ez, amikor csak élsz jössz, mész, beszélsz, nézel. Ezt ki kell próbálna, meg kell mérni, el kell veszíteni. Van, aki nem tud ilyet, azok érzéketlen fabábuk, nincs mit veszíteniük. Azok csak ülnek itt, mint egy-egy leltárbéli tárgy, senki ügyet sem vet rájuk. A többiek próbálgatják, és elveszítik. Sajátos módon soha nem fogynak ki ebből. Elveszítik, majd másnap józanodás után megtalálják, örömmel fedezik fel ismét a józanság szikár világában, a szürke öltönyök unalmas egyformaságában, hogy van bennük szenvedély és indulat. Ez fontos felismerés.

 

Brunner Tamás

 

Kandi kamera

Vicces mesék

A főszereplő – egy férfi – neve legyen Karl – vagy Paul – kandi kamerás alkalmazott, azzal foglalkoznak a szerkesztőségben, hogy megtréfálnak civileket, akinek a reakcióit filmre veszik. A felesége egy baromfi-feldolgozóban a szalagnál dolgozik, és csirkét belez, naphosszat.

Néhány poénos betolakodás a magánszférába – remek sikeres filmeket készítenek. Ezt követjük, egy ideig. Pl: hamburger árusítás a parkban, a vevő kezéből kiveszi a kaját beleharap,  visszaadja.

Egy padon egy nő mellé ül és a vállára hajtja a fejét. Számos trükköt hajtanak így végre.

Munkatársai támogatják, azt mondják nagy mestere a becsapásnak.

Ő gyorsan jut előre, egyre többet szerepel, egyre több trükkjét mutatják be.

De a trükkök egyre durvábbak, át kell jutni az ingerküszöbön.

Egy bankrablást szimulálnak, a biztonsági őr lenne a célpont, de nem jól reagál, lelövi az egyik trükkmestert. Karl lehúzza a maszkot, magyaráz, de további lövések dördülnek és ő is a földre kerül. Kiderül, hogy a banki személyzet be van avatva – vaktöltény volt -, és az egyik ügyfél lesz a becsapás áldozata, aki sírva fakad amikor a filmesek felfedik magukat.

Egy mentő érkezik egy  helyszínre, ott egy férfit, aki összeesett a főutcán – ez Karl – bedobnak a mentőautóba, majd kiteszik egy padra, láthatóan holtan. Megkérik az egyik járókeltő hívjon valakit, nekik most lejárt a munkaidő, ezzel elmennek. A férfi aki más, mint a helybeliek – ott marad a holttesttel, rendőr érkezik, megbilincselik, de ekkor felébred Karl és felfedi magát. A férfi a képébe mászik, ezt végig veszi a kamera.

Egy roncstelepre érkeznek ketten egy kocsival, az egyik megfojtja a másikat, beteszi a kocsiba, beemeli a présgépbe és kezdi összenyomni, amikor a darukezelő fiú sikoltozva megpróbálja megakadályozni. Felfedik magukat, a fiú összeomlik.

Olykor egymást is megtréfáljak, csak hogy ki ne essenek a gyakorlatból, néha maguk is áldozatai lesznek hasonló trükköknek, így a férfi   is miközben csapdába próbál csalni valakit, az megfordítja a szituációt.

Az első szituáció – Egy mélygarázsban egy férfi a kocsijához lép, ezt észreveszik a trükkmesterek, főhősünk – Karl – odaszalad, és magával rángatja, – Jöjjön, üldöznek, és magát sem kímélik.  Közben háttérben lövések hangjai. A férfi vele szalad, egy kocsi mögött fedezékbe mennek, a férfi fegyvert vesz elő, és viszonozza a tüzet. Egy operatőr elesik. Karl megrémül, majdnem összeomlik, amikor az operatőr feláll, és a férfival együtt egy másik operatőrre mutatnak. Karl behúz egyet a férfinak, és elmegy.

Megbékítik és folytatja. A trükkök durvulnak, a kitalációban Karl nagymester – egyszer felveti, hogy megbeszélhetnék egy haldoklóval, hogy tetettesse magát halottnak a kórházban, és amikor jön a gyászoló rokonság feléled, és megnézik ki mit reagál. Kicsi híján elfogadják és el is kezdik szervezni.

Karl hazamegy – másnap orvoshoz kell mennie. Megnézik a leleteit, röntgen iratok,  a doktor közli vele, hogy rákos, hat hónapja van. Nem hiszi el, várja a kamerát, de nem érkezik.

Hazamegy, a feleséget ágyban találja egy barátjával, amikor bemegy a szobába ismét azt hiszi kamera trükk, de nem az, a férfi elmegy, a nő közli vele, hogy nem akarja látni többé, kidobja a lakásból

Mielőtt elmegy talál egy igazolványt otthon az asztalon, az ő képe, de nem az ő neve van rajta.

Egy ócska motelben száll meg, a szomszédban utcalányok bulit tartanak, őt is bevonnák, de elhárítja. Haza menne, de alig talál oda, valahogyan megváltozik a környezet és a név is más az ajtón. benéz a kukucskálón, de kilép egy erőteljes férfi, és elzavarja. A feleségéről nem tud senki a házban, nem is értik mit keres itt.

Karl beszédeleg a munkahelyére, és folytatják a trükköt. Úgy gondolja bosszút áll a barátján, de valami súlyos kell, hátha belehal, hogy megcsalta a felségével.

Kitalál egy buszbalesetet, felveti, hogy szerezhetnének igazi holttesteket a hullaházból. Majdnem el is fogadják. Elmegy a kórházba, az orvosát keresi. Aki találkozik is vele, és megerősíti a diagnózist.

A baleset:

Egy hídon állnak a kamerával, amikor érkezik egy iskolabusz és a barátja is arra jár. Az iskolabusz balesetet imitál, a víz felé rohan, bebukfencezik a vízbe, a barát utána ugrik, lekezdi kimenteni a  gyerekeket – felfújható gumibábukat, nem érti mi ez –  amikor megérkezik Karl – búvárként jön – , aki segíthetne neki kimászni, de belefojtja a vízbe.

Karlt üldözni kezdik a rendőrök, a stáb követi őket, de a rendőrök látszólag nyomát veszítik. A stáb elmegy majd  Karl feleségével térnek vissza. Beszélnek arról, hol lehet most Karl.

Karl moziban van, egy filmet néz, ami kandi kamerás türkökről szól, részben a saját szereplésével, a korábbi türkjeivel, részben új türkökkel, amiben benne van már az orvosnál tett látogatása, a megcsalása a barátjával, az iskolabusz, és látható amint belefojtja a barátját a vízbe.

A moziban felgyullad a villany, belép a felesége  vele a barátja, Karl nem érti a helyzetet.

A felesége választás elé állítja, ad egy fegyvert neki és azt mondja a rák igaz – bár a férfit nem Karlnak hívják hanem Paulnak, korábban egy elmegyógyintézetben volt páciens, a filmesek hozták ki onnan – a megcsalás is igaz, döntsön, mit tesz, lőjön, vagy fejezze be önmaga a saját életét, amúgy sem tudhatja mikor mi igaz.

Fegyverrel kényszeríti őket, hogy elmenjenek ismerős helyekre a városban – a kamera követi őket, eljutnak a csirkefeldolgozó üzembe, ahol a feleség dolgozik. A fegyverben nincs töltény.

Itt Karl beáll a csirkefeldolgozó szalagra, átveszi a felesége munkáját.

Egy végtelenített tükör reflexben fejezzük be, amint ezer alakban bontja a csirkét, katatón. 

Brunner, 20220724