Tojásételek

Főtt tojás

Tegyünk egy megmosott tojást forró vízbe, majd főzzük öt percig. Ekkor kemény tojást kapunk – vagyis a fehérje és a sárgája teljesen összeáll, a tojás héj letisztítása után a tojás szeletelhető , felvágható lesz.

Ha három percig főzzük lágy-tojást kapunk, ekkor a fehérje megszilárdul a sárgája folyós marad.

A lágytojást ugy fogyasztjuk, hogy a tojást egy erre alkalmas tartóba, csészébe tesszük, a tetejét – a domborúbb  végét késsel levágjuk és a tojást kikanalazzuk a héjából.

Tükörtojás

A tojást feltörjük, és közvetlenéül a felhevített olajat tartalmazó serpenyőbe engedjük, óvatosan, hogy ne folyjék szét, ha szeretnénk szabályos alakú tükörtojást akkor erre a célra alkalmazott fém formákba is üthetjük.

Rántotta

A tojást leütjük, sóval elkeverjük és a forró serpenyőbe öntjük. nem verjük habosra, csak lendületesen összekeverjük, hogy a fehérje és a sárgája egyneművé váljon. A serpenyőben még megkeverjük, és akkor levesszük  tűzről amikor a tojás láthatóan kezd összeállni, nem várjuk meg míg megkeményszik. A  tűzről levéve még folytatódik a kémiai folyamat ami alatta  az állaga sürübb lesz, nem szabad hogy kiszáradjon, eltöredezzen nagyon.

Omlettek Külön keverjük el a sárgáját és a fehérjét, a fehérjét habbá verjük, a sárgájával összekeverjük. Serpenyőben sütjük,   a sütési idő felénél megforditjuk, és mindkét odalát aranybarnára sütjük. Fogyaszthatjuk önmagában, de feltéteket is tehetünk rá, salátát, kolbászt , sonkát, ízlés szerint.

Plasztérion

…senki se tudhatja, hol talál önmagára, én füstös kocsmákban reméltem megvilágosodás, de nem ment, nem történt ilyesmi, azután felnőttem, és elmúltam, abban az értelemben biztosan, hogy nem voltam azonos azt megelőző önmagammal, bár még nem találtam magamra, csak reméltem, magam sem tudom miért, fontos ez? önmagára találni? mit jelent? magának esetleg sikerült már? vannak helyeztek, az ember megy a városban, autóval, és lát dolgokat, mint egy gyorsvágású kép-pergetős moziban, egy- egy pillanatra kinéz az ablakon, és lát dolgokat, semmi szociológia, és nem is költészet , csak mondom, ahogy jön, néni az út mellett gurulós kosárral, nyolc sáv, ezer autó, nem egy elveszett futam igaz? fogadhatunk is, tétre, helyre befutóra, itt nincs hendikep, mindenki egyenlő esélyekkel, mint mindig, naná, persze, jó, tovább, buszmegállóban erős középkorú hölgy, nyári virágos ruhában, októberben, zenére táncol, a zenét csak ő hallja, a többiek nem nézik, tovább, a nap a szemembe süt, elvakít, a színeket kifakítja, csak sárga, meg valami poros szürke, volt ilyen már, jó, tovább, jobbra egy férfi egy vaskapunál könnyít magán, mehetne odább? hová mehetne odébb? ő már megtalálta önmagát? egy fedett féltető alatt rongykupac, az innenső oldalán két mezítlábas talp, egymáson, meztelen és rózsaszínű, mint egy gyereké, – kér egy valamit? egy gyomorkeserűt? – a füstös kocsmák alkalmasnak tűntek a megvilágosodására, mi lehetne sűrűbb a sűrűnél, tömény füst, tömény italok, erős életbeli szagok, valódi ájer, a szavak végtelen igazsága, a piszoárban a szalmiák orrba vágó szaga, az emberek testközelsége, és testszaga, mi lehetne szuggesztívebb a nagy igazságokra, mint ez? reggel kiszellőztettek, felmostak, kidobtak, mehettünk ki merre lát, az ájernek odalett, oda , egyszer ’s mindenkorra, a nap felkelt, és kisöpörte a füstöt az agyunkból is, micsoda piramidális képzavar nem? kisöpörte az agyunkból a nap, persze, nem rögtön, kellett pár év – én innék valamit ha nem bánja – , egy piros lámpánál egyszerre csak zenét hallgatok, country zenét, ülök a kocsiban és hallgatom a zenét, nem szeretem ezt, de megszólalt benne valami fura csilingelős hárfa, elektromos hangzással, olyan volt mint amin a hurik játszanak a mennyekben, és akkor, ott, olyan vidám lettem, csuda volt, egy percig tartott, amíg elindultunk a kocsival, kerestem az érzést, de nem jött vissza már, ki tudja ki hol talál magára? a piros lámpánál, a buszmegállóban, egy hivatali épület folyosóján, a temetőben, ki tudja? ja nem, a temetőt nem úgy értem, csak amíg látogatóban jár ott, addig, vagy sohasem, és lehet hogy nem is annyira fontos ez, tudja hogy hívják azt a hárfát? lehet, hogy az a pszaltérion? lehet, hogy az…