Feneketlen kút a lelkem
Benne vannak negyvenketten
Sok ember a vizet hordja,
Hogy színültig legyen hajnalra
Aztán viszont jön a bánat
Mert reggelre mind kiszárad
Feneketlen kút a vágyam,
Benne rekedtek egy páran
A kút, amely mindig szomjas,
Vigyázz, mert megbotolhatsz
Mindent elnyelő örvény a lelke,
Éhezik a magán kívülre
Legyen az tárgy, dolog, ember
Megtörtént ez már ezerszer
Vágy az önmagán kívülre
Vágy a többletjelentésre
Elhagyni az E/1-et
Hogy veled együtt útra keljek
Belőled írjak történetet
Te adod majd az ihletet
Magammal nem lehet már bírni
Erről már nem tudok írni
Vágyam egyre többet akar,
Majdnem mindent el is takar
Segítséged nagyon kedves,
De ha az óra üti az egyet
Véget ér a varázslat,
Az örömöt felváltja a bánat
Holnap madárdalra vágyom,
Dalolni minden egyes ágon
Holnapután elutaznék,
Minden embert megismernék
Tegnapelőtt veled voltam,
Benned tényleg feloldódtam,
Szerdán megáll a vágy, a szándék
Hónapokat átaludnék
Isten óvjon, ha felkeltem,
Rohanok át az úttesten,
Megérinteni ki látott,
Felfalni az egész világot
Mikor leszek már eltelve,
Hatalmas a vágyam szennye
Mikor azt hiszed, hogy teljes,
Akkor jön a veszedelmes,
Reggel felkelsz, jön az érzés,
Ismered már a miértjét
Túlcsordul, majd kiszárad
Reggelre a színét sem láttad
Javítsátok meg a kutat,
Engedje el a vágyakat
Ne vágyjon sose többre
Ne vágyjon magán kívülre
Ne vágyjon még egy emberre
Ne vágyjon megértő fülre
Imre Dóra