A filozófia tömény italát a szépirodalom felvizezi és fogyaszthatóvá teszi. Bár ebben nem vagyok egészen biztos, lehet, hogy éppen fordítva van, vagy talán az élet vagy érzelem helyzetet a szépirodalom – más művészetek – vetik fel, a filozófia magáévá teszi, majd az irodalom -és más művészetek ismét szintetizáljak azt, de induljunk ki abból, hogy a filozófia világmegragadása töményebb, mint mondjuk az „ingyom bingyom táliber, tutáliber máliber, az erődbe” dalocska. Lehet, hogy így van lehet, hogy nem, induljunk ki ebből.
Tehát felhigítja. Lesz mondjuk 25% – os oldatunk így. Az nem túl tömény, egy deci bor, három deci szóda- gyenge kisfröccs.
A szépirodalom egyes elemit a társadalom tudományok – szociológia, és más – tovább oldja és felhasználja – lelke rajta, Jókainál vagy Balzacnál, Hemingway-nél pontosabb leírásokat a kora társadalmáról aligha tud bármely tudomány – a maga csoportosító, rendszerező, definiáló, és ezáltal elporító módszereivel.
Hol is tartunk arányban? Majd a tudományt lefordítjuk a mindennapokra, itinereket adunk vezetni sem tudó emberek kezébe – olyannyira leegyszerűsítjük azt a verssort, hogy „a semmi ágán ül szívem ” ami már afféle instant rágógumikán használható, vagyis nem használható.
(MP, TK. u.s.w. a végtelenbe, és ők legalább értik, amit csinálnak, én azt is értem miért)
Mennyi most az oldat, 5% -os, vagy 2,5 % és hogyan találjuk meg a fröccsben így a bort- ekkor már lényegében szóda.
Nem fröccs, nem bor, nem szóda. Oltja a szomjat? Oltja. Részegít? Nem részegít, és talán ez a legnagyobb hibája. A felismerésbe bele kell szédülni, bele kell bódulni abba, hogy ráeszméljek, ember vagyok, nem vagyok egyedül a világban, és a társaim valóban társak, ha észreveszem őket, és észreveszem magam.
Hát erre igyunk akkor.
Brunner Tamás