Sosem gondoltam, hogy eljutok idáig. Hogy is kezdődött? Szemem akaratlanul is a szekrényen álló képre vetül, egy képre, amely öt éve készült. Mosolygós, boldog emberek. Egy boldog család. Ilyenek voltunk. Egy nyolcéves, sápadt szőke kislány, egy nyurga, csupa haj fiatalasszony, közöttük egy sötét hajú, szögletes arcú férfi. Arcok a múltból. Aztán egy váratlan, gyors lefolyású gyógyíthatatlan rákbetegség összetörte az idillt. Igen, nagyon fájt, amikor Fanni meghalt, de már alig emlékszem az érzésre. Az idill vége, valami másnak lett a kezdete, amit nem tudnék meghatározni, csak érezni. Ákossal sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, szinte összeforrtunk és igazából boldogabbnak éreztem magam, mint valaha. …
