Szomorú nap van, az eső veri az ablakot. Olyan dacos.

Reszketek, pedig pulcsiban vagyok.

A tévé előtt ülve töprengek,

kinn az eső sírdogál.

Én nem láthattam,

de előre jelzett egy tragédiát.

Egy szakadással szemezek a kanapén

és piszkálom a pulcsim feslett ujját.

Amikor felkapom a fejem,

mert az mtv-n a hírekben

hallom meg a neved.

Emlékszem, állandóan mesélted,

hogy ő az igazi, ez a srác milyen jó veled.

Azt is mondtad, hogy tudod,

hogy most más lesz és örökre együtt lesztek.

Sohasem láttalak nevetni azelőtt,

hogy találkoztatok, ti ketten.

Te tudtad, én meg csak reméltem,

hogy olyan életed lehet vele,

amilyet megérdemelsz

 

Annyit mosolyogtál, a szemed csillogott.

Tudod, csak a szépet láttam,

nem azt, hogy a szépbe bújtatod bele

az összes bajod.

Mindig mondtam azt is, hogy bármi baj van,

én nem megyek el, itt vagyok.

Velem megoszthatod.

De te mindig kinevettél, és azt mondtad, hogy

az életedben véget sem tudnak érni

a boldog napok.

Veled együtt örültem, hogy jól vagy,

hogy megtaláltad, aki hozzád való.

 

Szomorú nap van, az eső veri a tömeget.

Olyan hideg.

Üvöltenék torkom szakadtából a fekete kosztümömben.

Állok egyenesen,

Mereven, mint a cövek,

és magamat okolom, hogy fel se tűnt soha

hogy az új felsőd alatt

a bőröd kék-lila.

Az arcod beesett ugyan,

de leintettél,

hogy diétáznod kell, a szépség szenvedés.

Ne törődjek vele, hisz ennyit megér.

És te annyira szereted őt,

Hogy csak neki tetszenél.

Akkor már gondolhattam volna,

hogy ez a tündérmese

Sohasem volt egy egész:

A halál jött érted a lovon

te pedig mögé ültél.

Már tudtad, ahogy átkaroltad,

hogy beleszerettél.

 

Szomorú nap van.

Nem voltam ott, de hallom az üvöltésedet.

És látom, ahogy a padlóra rogysz

öklének csapásai alatt.

Szomorú nap van, az eső veri a sírodat.

Míg ő öttel megúszta,

neked húsz éved lett oda.

Csak remélni tudom, ahogy ott alszol

a kedvenc fád alatt,

hogy most már örökké szerelmes vagy.

Egy nyugodt érzésbe, egy dalba.

Valamibe, ami ébren tart.

Fotó: Imre Dóra