Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Holecz Vivien – Egy önimádó szerelme

egy önimádó szerelme

 

úgy néz ki, megtaláltad az igazit

van egy déjà-vúm

csak pár napja beszélünk, de hidd el, megérzem

hogy te a barátnőm leszel

( ezt már megkapta egy exem )

persze, csak ha akarod

semmi sem erőszak

de többször elmondom neked

csakhogy rám gondolj és emlékeztesselek

nagyon jóságos ember vagyok

azzal, aki szeret

de senki ne akarjon az ellenségem lenni

szeretek játszani az emberekkel

( és veled )

naponta többször beforgatom őket

vagy kész helyzetek elé állítom mindegyiket

aszerint, hogy az én mércémmel mérve mit érdemelnek meg

kicsináltam az exeimet

de ettől még örökre szeretem

és emlegetem őket neked

elpusztítom azt, aki tőlem elmegy

( de ez velük volt, nem veled )

te más leszel, mert te nem szeretsz

te annál többet adsz, magad

és mert én örökre szeretek

akik ezt eldobják, magukra vessenek

nem fenyegetlek, csak figyelmeztetlek

harminc vagyok, kell nekem valaki gyorsan

mert senkinek nem fogok már kelleni

ha ez a helyes arc ráncosodni

a hajam pedig hullani kezd

mellettem mindig jól fogsz kinézni

és majd örökké vigyázok rád

és sosem fogom hagyni, hogy vitázz

megvédelek mindentől

nem kell, hogy te vagy más

önmagadért kiálj

( soha nem is tudnál )

megvédelek az élettől

amitől annyira félsz

s mert felnézel rám és bennem új apát remélsz

én magamba iszom a reszketést

és a nekem járó hódolat

hatja át minden gondolat

s ha gyanús, rossz lesz

s te megtagadsz

én mindannyiszor elhiszem

s mert én hiszem, te is fogod

hogy csak te lehetsz őrült, bolond

megzavarlak, eltűnök

aztán megint kedves vagyok

összezavarlak, s te függsz

a hozzád dobott szavakon

minden kis jón, akarom

minden mondat hatalom

s mikor már belém őrülsz

megszánlak, mert enyém vagy

mert vágysz rá, hogy az legyél

s mikor majd nem vágysz többet

és ellenem te hadra lépsz

én értetlen leszek, miért

mert én sosem mondtam, hogy tökéletes vagyok

de annyi mindent megtettem és viseltem

amiért más már téged ott hagyott

mert manipulálsz, mert hanyagolsz

ezért megyek máshoz éjszaka

mert semmit nem csinálsz

hegyekben áll a koszhalom

ezért üvöltözöm veled

s hogy megcsalsz, bántasz, vagy dolgaim

megkérdőjelezd

én ezekre engedélyt nem adtam

( de veled megteszem )

és az olyan nőt, aki már nem vidám

csak ríkatom, csak rángatom

csak forgatom, de jaj, elejtem

tört test és facsart lélek csattan

én megborzongva hallgatom

de nézd, jaj, de szép az új nő, istenem

a szeme csillog

kell nekem: kihívás ő, bálvány

etalon

 

( 2023. )

Holecz Vivien – Az első szerelmem

Az első szerelmem egy fiú volt, aki

szerette az esőt és mindig szivárványt álmodott.

Ez a fiú mindig nagyon kedves és gáláns volt.

Emlékszem, amikor elkéstem az első randinkról

és ő azt mondta, megvár, és csak mosolygott

és hogy odaadta a kóláját, amikor az enyém már elfogyott.

Emlékszem, megkérdeztem, biztos odaadja – e.

Veszek neki másikat, hogyha az kell.

Ő erre felnevetett, hogy ne vicceljek,

csak hagyjam, hogy ő kedvezzen nekem.

Azt gondoltam, az ő itala az övé, sőt, ha kérné

neki jó szívvel adnék még,

de azért mosolyogtam, mert nagyon jól esett.

A szeretet sokszor a kis gesztusokban mutatkozik meg.

 

Az első szerelmem egy fiú volt, aki

szerette az esőt és mindig szivárványt álmodott.

Ez a fiú mindig nagyon kedves és gáláns volt.

Emlékszem, amikor kint várt a szakadó ég alatt.

Talán nem is rám várt ott, csak harcolt a viharral

és a benne tomboló démonaival.

Mert az első szerelmem egy fiú volt, aki

nem szerette saját magát.

Azt eddig nem közöltem, hogy mozgássérült volt ez a srác.

Mégpedig azért, mert nekem nem számított.

De ő, bármit is tettem vagy mondtam

gyűlölte érte magát.

Azt mantrázta, hogy őt sosem szeretné

egy egészséges lány.

Az, hogy még gyönyörű is voltam neki

volt a ráadás.

 

Az emberek mindig megnéztek minket

és mindig nekem gratuláltak és nyújtottak kezet,

hogy becsülendő, hogy egy ilyen lány

kitart egy ilyen srác mellett.

Láttam, hogy ez a barátomnak nagyon rosszul esett

és én pofon tudtam volna vágni őket.

Soha egy kezet sem fogtam meg.

Az emberek nem értik meg,

hogy nincs olyan, és nincs ilyen sem.

Nincsen sérült, és nincs egészséges,

csak szerelem.

Ők nem tudják meg, milyen,

amikor azért szeretsz valakit,

mert önmagáért kell.

 

Az első szerelmem egy fiú volt, aki

szerette az esőt és mindig szivárványt álmodott.

Ez a fiú mindig nagyon kedves és gáláns volt.

Aztán észrevettem, hogy a kedvessége mögött

belém kapaszkodott,

mert nem szerette saját magát.

Szeretnie kellett hát maga helyett egy lányt.

Én hiába igyekeztem, hogy beszéljük meg,

ő csak sírt, lehajtott fejjel azt suttogta, hogy nem,

ezt ő sohasem hiszi el.

És megütött a botjával, amikor megfogtam a kezét.

Azt mondtam, segítek neki mindenben.

Nem baj, ha nem táncolunk

és nem fog futni velem.

És ő azt mondta, ne hülyéskedjek.

félembernek nézem őt,

és ez nem szerelem.

Azt mondta, sohasem fogok

férfiként nézni rá.

És én akkor visszavágtam,

hogy vegye észre, mit csinál.

Ha saját magát nem tartja annak

nem művelhet csodát egy tizenhat éves lány.

 

Az első szerelmem egy fiú volt, aki

szerette az esőt és mindig szivárványt álmodott.

Ez a fiú még nálam is sokkal érzékenyebb volt.

Azt mondta, nem hagyhatom el, sosem tudná feldolgozni.

Amikor egy év három hónap után közöltem, hogy szakítani akarok,

kijött az iskolám meg a házam elé, ahol lakok.

Végül fogta magát az ecserin és a metró elé ugrott.

Két ember rántotta vissza akkor

és nekem sokáig bűntudatom volt.

Mardosott, hogy mit ronthattam el és hol.

Pedig csak segíteni akartam.

Sohasem hagyta nekem,

hogy úgy szeressem, hogy az felemelő legyen.

Szerintem megijedt attól, milyen egy erős lány

és ezért zavartam őt ott lebelül.

A fiú, akit szerettem, sohasem tudta legyőzni önmagát.

Sohasem szabadult a démonaitól.

Mindig menekült az igazság elől,

mindig menekült.

 

Az emberek nem értik meg,

hogy nincs olyan, és nincs ilyen sem.

Nincsen sérült, és nincs egészséges,

csak szerelem.

Ők nem tudják meg, milyen,

amikor azért szeretsz valakit,

mert önmagáért kell.

 

2021.

Fotó: Imre Dóra

Holecz Vivien – Gyönyörű mese

Arra kértél, hogy meséljek,

de akkor most maradj csendben,

mint mezítelen talpak alatt

a réti lágy füvek.

És csak nézz körül, figyelj;

friss levelek őrzik

a Föld hajába font

harmatcseppeket.

Mint a szellő, úgy suhanj velem.

Szabadon nevetve, fogd meg

a kezem, szorítsd meg.

 

És csak azt a lányt, csak azt keresd,

aki mindig szívéből nevetve megy veled.

Sohase engedd, úgy öleld.

Sohase bánd meg, úgy szeresd.

Hallgasd, ahogy megosztom veled

gyönyörű szép mesébe rejtve el

a Halált és az Életet.

 

Oly gyönyörűek mindig

az elsuttogott szavak.

Gyönyörű a kérlek,

a köszönöm és bocsánat.

Gyönyörű a hiszek.

Gyönyörű a vágylak.

és gyönyöre vagy te

mindig a csodáknak

és a szeretlekeknek.

Öröke vagy

a gyönyörű világnak.

 

Oly gyönyörűek mindig

a lassú csókok,

az érintések, amikkel

lágyan felfedezni véllek.

Gyönyörű mindig, ahogy

magamban látlak téged.

Ezt is elviszem

örökül belőled.

És örökké gyönyörűen őrzöm

azt a lelket és szívet

ami ott dobog benned.

 

Oly gyönyörűek mindig

a múló pillanatok.

Azok, amiket átélek veled.

Gyönyörűek az egyetértések

és a tévedések.

Gyönyörű mindig,

amikor valahová megyünk.

És gyönyörű az is,

ha csak egymás mellett ülünk.

Gyönyörű az együtt

és gyönyörű mindig a merünk.

 

Oly gyönyörűek mindig

az apró életek.

Minden, amit adhatok neked.

Az idő, a célok, a becsület.

Minden gyönyörű, amit veled teremthetek.

Csak hagyd nekem,

hogy átvezesselek

kézen fogva egy gyönyörű,

mindig gyönyörű életen.

 

Oly gyönyörűek mindig

a csendes nyugalmak.

Gyönyörű így lenni ketten

szorosan összebújva.

És gyönyörű lehunyni a szemünk.

Gyönyörű, hogy a végén

mindig megérkezünk.

Gyönyörű a hely, ahol megpihenhetünk.

És a gyönyörű végben talál meg

a gyönyörű Halál

mindig, mindenestül…

 

Holecz Vivien

Fotó: Setzka Dávid

Holecz Vivien – Minden lányért

Szomorú nap van, az eső veri az ablakot. Olyan dacos.

Reszketek, pedig pulcsiban vagyok.

A tévé előtt ülve töprengek,

kinn az eső sírdogál.

Én nem láthattam,

de előre jelzett egy tragédiát.

Egy szakadással szemezek a kanapén

és piszkálom a pulcsim feslett ujját.

Amikor felkapom a fejem,

mert az mtv-n a hírekben

hallom meg a neved.

Emlékszem, állandóan mesélted,

hogy ő az igazi, ez a srác milyen jó veled.

Azt is mondtad, hogy tudod,

hogy most más lesz és örökre együtt lesztek.

Sohasem láttalak nevetni azelőtt,

hogy találkoztatok, ti ketten.

Te tudtad, én meg csak reméltem,

hogy olyan életed lehet vele,

amilyet megérdemelsz

 

Annyit mosolyogtál, a szemed csillogott.

Tudod, csak a szépet láttam,

nem azt, hogy a szépbe bújtatod bele

az összes bajod.

Mindig mondtam azt is, hogy bármi baj van,

én nem megyek el, itt vagyok.

Velem megoszthatod.

De te mindig kinevettél, és azt mondtad, hogy

az életedben véget sem tudnak érni

a boldog napok.

Veled együtt örültem, hogy jól vagy,

hogy megtaláltad, aki hozzád való.

 

Szomorú nap van, az eső veri a tömeget.

Olyan hideg.

Üvöltenék torkom szakadtából a fekete kosztümömben.

Állok egyenesen,

Mereven, mint a cövek,

és magamat okolom, hogy fel se tűnt soha

hogy az új felsőd alatt

a bőröd kék-lila.

Az arcod beesett ugyan,

de leintettél,

hogy diétáznod kell, a szépség szenvedés.

Ne törődjek vele, hisz ennyit megér.

És te annyira szereted őt,

Hogy csak neki tetszenél.

Akkor már gondolhattam volna,

hogy ez a tündérmese

Sohasem volt egy egész:

A halál jött érted a lovon

te pedig mögé ültél.

Már tudtad, ahogy átkaroltad,

hogy beleszerettél.

 

Szomorú nap van.

Nem voltam ott, de hallom az üvöltésedet.

És látom, ahogy a padlóra rogysz

öklének csapásai alatt.

Szomorú nap van, az eső veri a sírodat.

Míg ő öttel megúszta,

neked húsz éved lett oda.

Csak remélni tudom, ahogy ott alszol

a kedvenc fád alatt,

hogy most már örökké szerelmes vagy.

Egy nyugodt érzésbe, egy dalba.

Valamibe, ami ébren tart.

Holecz Vivien – Létező és nemlétező

Létezik ott benn, túl az agyadban, kinn az eszedben

Valami, ami szunnyad, alszik, még nem ébred fel, sem rá

Márciusban nem jön tavasz, nem jön tavasz

És nem létezik júniusban a nyár

Szeptemberben nincsen ősz

Nem valósak a haldokló fák, amik

Ledobják a színes loboncot

Levél – frizurák

Levél – frizurák

Decemberben nem lesz tél se’

Nem létezik a hideg, a hó, a fagy

Hazugság a didergés az ereidben

Nincsen halál, hidd el, hogy nincsen halál

A hallgatásbéli létben

Ereszt gyökeret a méreg

És virágzik a csalán

Nem baj, ha még vársz, nem baj, ha még vársz

Nő a fű, szúr az ég, vihar jön, betakar, neheztel rád

Üvölts egyet, kérlek, hidd el, hogy attól jobb lesz tényleg,

Azt mondom én is, hogy nesze:

Itt egy kabát

Lángsugarakból lángsugarakba’

Fonta miattad a nyár

 

Amire azt mondtuk, hogy

Nem, soha nincsen

Azt már helyettünk

Mind kitalálták

Mind kitalálták

Tagadás

Létezik ott benn, létezik itt kinn

Szuszogva halkan mégis a Minden

Hogy találjunk valamit, ami még nincsen

 

És miközben nő az ég és zöldell

A rét meg egy apró, zsugorodó kék test

Ő vár, epedve téged

A Napokat miattad írta

Az itteni Isten, az itteni Isten

És az estéknek, amikor csillagokon nyugszol

Tétje nincsen, tudd, hogy tétje nincsen

Rab madár vagy a képzeletedben

Nálad a kulcsod, hajítsd fel egyszer

Magasra, magasra

Adj okot, hogy érdemes vagy

Az életedből a múltra

Mert az még ott van előtted

A jövőt ne kutasd, azt ne hidd

Ami véges, ne nézd meg

Dobd el

Mélyre, mélyre

És hogy meg ne találhasd

Indulj az ellenkezőbe’

Előtted a semmi

A hátad mögött minden

Ott egy meredek szakadék, megtart

Feküdj le

 

Amire azt mondtuk, hogy

Nem, soha nincsen

Azt már helyettünk

Mind kitalálták

Mind kitalálták

Tagadás

Létezik ott benn, létezik itt kinn

Szuszogva halkan mégis a Minden

Hogy találjunk valamit, ami még nincsen

Kép: Polgár Vera