Szekció

Majdnem szabad

 

szellemes okos, euröpai

itt van az ősz, itt van újra
verset idézni valakinek aki versben utazik

divatos, örök érvényű, ki mit szeret

hány év hány ügy, számolta-e, vagy megtette amit kell,
ahogyan kell, és a korlát kihívás, nem akadály

személyes köszönet és bocsánat a tévedésekért

bár utcát nem neveznek el, és róla helyesírási hibát sem,
de nem nevezhetnek el mindenkiről utcát verslábat, vagy koktélt

emlék emlék, mi a második ami eszébe jut,  ami még örömet okozott, aki  maga is emlékszik rám

a hibákat javítani fogjuk, a tartást ugyancsak

a második emléket őrizze, az első indulat, vagy féltékenység esetleg félelem, nem foglalkozunk vele, a második erősebb, azt kell megtartani

majd találkozunk

 

még tartozom az utolsó látogatással, tanárnő

a gondolataim szederindaként tartanak fogva

baráti társaságom alig érzékelhető

 

Mit csinál egy Főnix madár, ha rossz napja van, nem támad fel a hamvaiból, kapar a torka?


a sárga keramitkockákon nem fog az idő.

a körfolyosón a huzat elsöpri a cigarettafüstöt.

a lábamnál egy pohárban fröccs


A elmúlt negyven évben nem szenvedhettem
a hazugságot, mégis gyakran élt velem.

Még tartozom az utolsó látogatással, de nehezen indulok útnak, mert csak a  keramitkockákon nem fog az idő és a baráti társaságom alig érzékelhető

Tartozom az utolsó látogatással.

tartozom.

Unos-untalan, körbe körbe, de a végére. Nem, akkor sem.

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sírfelirat: затем

áprehendé

nem vagyok elég, szép

nem vagyok elég, nagy

nem vagyok, elég okos

nem, vagyok elég gazdag

nem vagyok elég

ámbár

elég, gonosz vagyok

elég barátságtalan, vagyok

elég, hóbortos vagyok

elég vagyok

 

Freez

 

ha még egyszer, akkor
ha megteszed, soha
ha elhiszed, mindig
ha elviszed, vége
ha megpróbálod, addig
ha elmész, örökké
ha még egyszer, arról
ha védenéd, attól
ha bántanád, végig
ha megbánnád, hiszem-e?

Álomcsapda
 
Egy öregemberről álmodtam tegnap éjszaka. Vagy egy öregemberrel, hogyan is mondják. Egy padon ült, szalonnát evett, szürke kabátban volt. Rám mosolygott fogatlan szájával, és mire kiráztam gondolatomból a borzasztó vigyort, ami egyszerre volt fenyegető és szomorú, átlényegült egy nagyobbacska szekrénnyé, aminek félig nyíló ajtaja lengett a szélben. Egy hegyoldalon voltunk, a természetben. Bizonytalanul mozgok a természetben, a város otthonosabb, a körfolyosós házak a belvárosban. Erre gondoltam, amikor a fülembe súgta valaki:
– A whitworth menet és a metrikus menet közötti leglényegesebb különbség, hogy míg a withworth menetnél a csúcsszög ötvenöt fok, addig a metrikusnál hatvan.
Nem okozott semminemű meghökkentést bennem a közlés, természetesének vettem, magától értetődőnek. Válaszoltam is legjobb tudásom szerint, amikor megfordultam, arra számítva, hogy az öregemberrel találom magam szemben és bár nem volt ott senki, ez sem téritett el mondandómtól.
– Az álommal való manipulálását a valóságnak nem mindig tartom helyesnek. Olykor az egyébként is nehezen vagy sehogyan ki nem mondható dolgokat próbálom meg így közölni, nem elég a szavak ismeretlen tengere, az álomban is elbújok.
Ahogyan beszéltem, körbe hordoztam a tekintetem a térségen, ahol álltam. Előttem egy domb, balra egy teniszpálya, mögötte házak, tovább fordulva ritkás fák alkotta liget, majd a Gellért–hegy. A Gellért hegyet egyértelműen felismertem, bár sajátos módon a Szabadság-szobor jóval közelebb volt hozzám, mint ahol lennie kellett volna, és a domb oldalában állt. A szobor kezében nem a levél volt, hanem egy hatalmas csavar. Megpróbáltam ellenőrizni innen a csúcsszöget, de valójában azt sem tudtam mit keressek, ezért felhagytam vele.
Az öregember ott volt ismét, és táncolt egy lánnyal, a szürke kabátja lebben a szélben, a lány balerina ruhába volt, és fejét elfordítva magasra tartotta ahogyan a kimért keringőt járta az öregúrral. A fejtartásból arra következtettem, a szag zavarhatja, szagot nem éreztem – álomban nem érez szagot az ember.
Megpróbáltam magamra vonni az öregember figyelmét, elkezdtem sorolni emlékezetéből az ismert adatokat.
– A Gellért–hegy , korábban Kelen hegy, 235 méter magas, a tengerszint felett, elnevezésében téves a hegy megnevezés, mert a magaslatokat háromszáz méter felett nevezzük hegynek alatta domb a nevük.
Tudtam, hogy tudálékos és okoskodó vagyok. Valójában nem az öregember érdekelt – akiről egyre biztosabban tudtam, hogy én magam vagyok – hanem a lány, akivel táncolt. Egy fordulónál a lány eltűnt, nem volt ott. Az öreg tovább forgott a nem hallható keringő ütemére. A forgást átvette a domboldal, majd a hegy – ami ugyancsak domb – én magam is, és a Szabadság szobor, amelyről most biztosan tudtam, hogy tizennégy méter magas nőalak, és egyre gyorsabb keringőre kerengtünk, majd rohantunk körbe- körbe , majd elgurultunk a domboldalon, boldogan röhögve mindannyian.
A Tabán aljában álló színpadon a balerina ült keresztbe tett lábbal, és dohányzott. Felálltam, lesepertem magamról a füvet, ami a forgásban ruhámra tapadt. Odaléptem hozzá és megkérdeztem:
– Nem jönne velem a Goldbergerben táncest lesz ma.
– Hülyeség – mondta, majd a színpad mellett parkoló motorkerékpárra ült és elrobogott Pest felé.