Béke

Te külföldre szeretnél menni,

Mert itt magányos vagy

Azt mondod nincsenek olyan emberek, akikkel tudnál kapcsolódni

Nem értékelnek

Nem látnak

Itt nem találod Önmagad

 

A béke benned kell legyen

Körülöttem összeomlik a világ

Vagy én omlok össze a világban

A legnagyobb boldogság közepette is távol kerülök tőled

Olyannyira elnyelem saját magam

 

Te a világon szeretnél segíteni

Szomorúvá tesz, amit látsz

S ezt fontosnak tartod elmondani az embereknek, akikkel találkozol

A gondolataidtól terhesen iszod a fröccsödet a műanyag poharadból

De persze, majd minden a szelektívbe kerül,

Mert jobbá teszed a világot

 

Nehéz vagyok

Valami a földre húz, ahelyett, hogy a világűrbe repítene

Pedig nem szeretnék maradni

Nem lenne jobb, ha most mellettem ülnél

Próbálnál segíteni, de nekem nem mozog a szám

Az is túl nehéz

Ezt eljátszanánk mindennap, amíg meg nem unod

 

Te családot szeretnél a kedveseddel,

De bizonytalan vagy, „erre a világra?”

Nem diagnosztizált depressziódat egy másik személynek tulajdonítod

Ha itt lenne

Ha megtenné ezt

Ha nem mondta volna azt

Ha elhagyná a volt feleségét

Akkor boldog lennél

Ez ennyire egyszerű?

 

Egy üveg fájdalom

Vagy életképtelenség

Hova tűnik az öröm?

A fáradtságtól is nehéz az ember

Elfáradt, kiégett, elégett a lélek

Mitől fáradtál el?

 

Az érzéseimet nem tartod relevánsnak

Nem vagyok megvilágosodott

Máshogy kellene látnom a világot

Észrevenni a perspektívát

 

Magadhoz ölelni a problémákat,

Mielőtt te leszel a probléma

Megtalálni a belső békédet

Találkozzunk, ha sikerült

 

Imre Dóra

Fotó: Imre Dóra

Nem mondom, hogy vártalak

Hát újra itt vagy. Nem mondom, hogy vártalak. Megint felém közeledik az a hatalmas örvény, forgószél, ami kiskoromtól fogva üldöz. Legalábbis azt hiszem. Nem vagyok jó az emlékezésben. Érezted már azt, hogy a memóriádban vannak fekete foltok? Mintha beárnyékolna valamit. Nem látom. Nem érzem. Nem emlékszem.

Az emlékezetem talán érzelmi-alapú, érzelmekre épül. A konkrét eseményekre nem emlékszem, csak arra, hogy hogy éreztem magam. Csak az érzések vannak meg, így valahogy egy nagy massza az egész.

Amikor ülsz az órán, s a többiek a tekintetükkel jelzik, hogy nem kívánatos a jelenléted, szégyen.

Amikor téged büntetnek meg, valaki más hibája miatt, düh.

Amikor egy kedves hozzátartozóval beszélgetsz a halálos ágyán, fájdalom.

Amikor már csak 3 órát kell várnod a találkozóra a szerelmeddel, öröm.

De hogy mik a részletek? Mi történt pontosan? Nem tudom. Néha úgy érzem nincsenek emlékeim. Így mi teremt kapcsolatot a múlt és a jelen között?

Történt-e már velem ilyen, amit az előbb említettél? Jártam-e macskaköves utcákon? Talán. Örültem-e a napfelkeltének? Úgy hiszem igen, de a napnyugta az igazi.

Olyan mintha így törlődnének az emlékek, köddé foszlanak. Ilyen lehet a halál? Mint a makulátlan elme örök ragyogása? S az emlékeim nélkül, ki vagyok én? Mindennap más? Mindig újrakezdhetem? S ha igen, miért nem örülök neki?

Lehet, hogy helyszíneket és utcákat elfelejtettem, de annál élesebb, ami megmaradt. Mivel az egész érzelem-alapú, így mikor feltör az emlék, akkor visszakerülsz, pontosan oda, ahol voltál. „Mindig csak a dráma?” S mennyire tudsz belőle kijönni? Erre nem tudok válaszolni, kérdezz mást, olyat, akinek sikerült.

Az egyik pillanatban felnőtt vagy, aki a munkáját végzi, majd bevillan egy emlék, valamilyen ingerre, s máris újra az iskolában találod magad, s ugyanaz a szorongó kisfiú vagy, aki akkor is fél jelentkezni, ha tudja a választ, mert a többiek erre bárhogy reagálhatnak.

Ez az örvény, ami közelít felém, ez ismerős. Sokszor visszatér hozzám. Talán el akar nyelni. Talán csak megtisztítja a dolgokat körülöttem. Folyamatosan védekezek ellene, de mi lenne, ha egyszer besétálnék? Az ember van, amikor elfárad a folyamatos küzdelemben.

Az örvénnyel az a baj, hogy távol kerülnek a dolgok tőled, elszigetel. Minden nagyon távoli lesz, még az is, ami látszólag karnyújtásnyira van tőled. Nem tudod őket megfogni, nem tudod elérni, nem tudsz nekik örülni, elrepülnek vagy nem repülnek el. De te még elrepülhetsz.

(Ha krízisben van: https://ongyilkossagmegelozes.hu/ )

Imre Dóra

Vasárnap

Néha magányos utazni, hosszú az út, az ember tízszer belehalhat, mire odaér

Nem tudja, hogy hol a helye a világban

Éppen mifelé tart, melyik vonatra szállt fel vagy honnan jön el

Talán egy vonatút alatt ki lehet találni?

Az a jó benne, hogy nem vagyok sehol se? Se itt, se ott, csak úton?

Eltévedni azért jó, mert utána valóban hazatalál az ember?

Szabadság lenne ez?

 

Egész életemben mindennél jobban, csak szabad szerettem volna lenni

Nem abban az értelemben, hogy felelőtlenül rohanok a világba magam mögött hagyva mindent

Nem abban az értelemben, hogy emberi kapcsolatoktól mentesen éljek

Nem abban az értelemben, hogy elmeneküljek a nehézségek elől

Abban az értelemben, hogy az ember igenis felállhat olyan helyzetekből, amikről úgy érzi, hogy nem hozzá tartoznak

Az ember igenis elmehet olyan helyekről, amelyek nyomasztóak a számára

Ahova le lehetett ülni, onnan fel is lehet állni és fordítva

 

Néha jó eltévedni

Magamban, benned, a világban

Amikor sok az impulzus, az érzés

Megtelek, befordulok és meghalok

Néha félek és remegek

Hogy mitől? Ne kérdezd

Ha akarnám se tudnám, tudnád, tudnánk

Mindenhol ott akarsz lenni, s mindenkit cserbenhagysz

Szeretni meddig tudsz és hogyan?

Egy darabig, az első hibáig, az ötödik veszekedésig vagy élethosszig?

Akarod, hogy egy őszi délután a sárga fényeket nézzem veled?

Akarod, hogy egy réten piknikezzünk és a holdfényben megjelenő magányomról beszéljek neked?

Téged milyen érzésekkel tölt el a hold látványa? Kicsinek érzed magad, megnyugtat, szorongató?

 

Itt esni fog

A szívemben is esik

Induljunk el haza

Hallgatom, ahogy kitörlöd a becenevemet

 

Csak találjon haza az ember

Én csak önmagam szerettem volna lenni

Sokan ezért magánnyal fizetnek

Tudom, hogy megérted

Mit jelent önmagadnak lenni?

Te azért indultál el, hogy eltévedj, s ezt nem értette senki

Egész életedben el akartál tévedni

Aztán hazajöttél

S ez elmúlt

Most már félsz eltévedni

Azt is mondtad, ha eltévedek, akkor majd igazán hazatalálok, viszont, ha célirányosan indulok el hazafelé, akkor soha nem érek oda

Szerintem az ember egyszer hazatalál

Lehet te vagy otthon

 

Talán fontosabb dolgokkal kellene foglalkozzak, például, hogy kevesebb embert kövessek az instagramon, mint amennyien engem követnek, azt mondják, az fontos.

 

Imre Dóra

Diagnosztika

Hogy vagy?

Jól, rosszul vagy sehogy?

Nem tudod meghatározni? De hát, te vagy a saját életed szakértője.

Döntésképtelenség? Meglehet.

Mi az, hogy ez nem ilyen fekete-fehér? Hosszan akarod kifejteni? Kinek van erre ideje?

Változó? Egyik nap ilyen, a másik olyan?

Hol laposabb, hol nagyon intenzív, mint egy hullámvasút?

Alapvető késztetések és impulzusok szabályozási problémái. Felírva.

Néha azt érzed a boldogságod csak illúzió?

Hol örülsz a redőnyön át beszűrődő napsütésnek, hol minden közömbös számodra evilágon?

Erős a nyomaték, hanyagul megrajzolt tetőcserepek. Szél ábrázolása vagy projekciója, felhő, rossz időjárás.

Depresszív állapot vagy veszélyeztetettség. Lakik veled valaki? Azért néha nézzen rád.

Zavarban vagy? Szokatlanul megkésett a válaszidőd.

A szorongás lesz a megoldás. Másoknak sokkal rosszabb, azzal ugye tisztában vagy?

Szokatlanul kicsi a rajzméret, apró és távoli hatást keltő ház. Az önértékeléseddel minden rendben? Túlzottan is?

Nem szokták ezt kérdezni tőled? Á, csak nem szoktak megvárni a választ? Egyedül érzed magad még emberek között is? Akkor miért beszélsz velük? Csak mert szóba állnak veled?

Kiábrándultál a felszínes beszélgetésekből, a rozéfröccsök illata sem hat már rád?

Társas kapcsolatok beszűkülése. Érzelmi vagy társas alkalmazkodási zavar, elkerülő viselkedéssel.

Hogy néz ki egy napod?

Teszed a dolgod és mosolyogsz az emberekre, mintha minden rendben lenne? Csak magadban fortyogsz, aztán elmeséled valakinek, aki egyetért vagy nem ért egyet?

Pszichológiai értelemben vett védekezési igény.

Van egyáltalán jövőképed? Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Nem tudod? Mindig csak egy napra koncentrálsz? Ennyire nem lehet a jelenben élni.

Kompenzációs elhárítással kezelt alkalmatlansági érzés.

Házasság, gyerek, ház, autó?

Nem szeretnéd?

A konvenciók semmibe vétele.

Generalizált elégedetlenség.

Keress egy hobbit.

Imre Dóra

Fotó: Imre Dóra

A várakozás meghosszabbítja az életet

A várakozás meghosszabbítja az életet. Olyankor sokkal lassabban telik az idő, minden egyes másodpercnek súlya van, ezért megfogható. Nem szalad el melletted, mint az életed összes többi pillanata.

A várakozás jó. A gondolattól, amikor eszedbe jut csillog a szem, megjelenik egy félmosoly.

A várakozás rossz. Amikor a szívedhez ér, sajog, lüktet, feszít, a szív gyorsabban ver.

A várakozás reményt ad. A találkozásból még bármi lehet, nincs behatárolva, végtelen, megfoghatatlan és szabad tér.

A várakozás nehéz. Kiszakíthat a jelenből, s egyfajta hiányérzetet is ad. Vársz valamire, hiszen most épp nincs, nincs neked, nincs itt, nem éred el, nem tudod megérinteni.

A várakozás feladat. Meg kell tanulnod késleltetni a vágyaidat, csillapítani ösztöneidet, elterelni a figyelmedet.

A várakozás fáj. Minden egyes pillanatban, amikor arra gondolsz, ami lehetne, de nincs, szomorú leszel.

A várakozás lehetőség. Bármivel fel lehet tölteni, van idő fantáziálni róla, a vágyott dologról, napról, munkáról, személyről. Az esetlegesen monotonabb perceket is valamiféle izgalommal tölti fel, s megjelenik az öröm. Rá gondolni öröm.

A várakozás fontos. Mitől dobbanna meg nélküle a szív?

 

Akkor most az út a lényeg vagy a cél?

És mi történik a várakozás után? Arról ír valaki?

A várakozás szebb, mint a valóság. A várakozás a valóság. A várakozás az életed.

Soha nem tudtam várni semmire.

Imre Dóra

Fotó: Brunner Tamás