Havas Eszter

Mérhetetlen szerelmem az életbe

s annak minden részébe, 

részegnek, bolondnak láttat,

s a vágyat, ami lobog bennem, 

félreértik.

Szeretem a szemek beszédét,

az érintések táncait,

hogy béke sziget lehetek,

lehűtöm a fájó sebeket,

s ők a valós ènjükkel

találkozhatnak tükrömben.

Láncokat tépünk le egy-egy

ölelèsben, s aki mást akar,

mint amit adhatok,

csalódik bennem.

Nem látja a lènyeget,

csak szokásos címke

ès ítélkezés mentén.

Kérdem én, hol ebben

a szeretet?

Én kitártam a szívem

minden éhezőnek,

jöjjön töltekezzen

repüljön, építsen..

de csak a szívem.

A többi zárt s csak

az arra mèltó kapja meg.

Vágyom a fènyre,

de sötétben élek,

Vágyom a rétre,

de mozdulni félek.

Vágyom a kezedre,

de messze jársz.

Vágyom, hogy bízz,

utat találsz.

Várom, hogy amikor

jön a fájó álom,

te jöjj èdes barátom,

s csitítsd remegő testemet.

Te, képmásom, másik

ènem, felelős vagy

èrtünk, értem.

Nem szabad félnem,

hiszen te is csak én vagyok.

Olvadjunk egybe

s világaink kertje

mindig virágzik majd.

Szív-verés

Havas Eszter

A bennem nyíló erdő magja vagyok. Keresem a napok gyors tánclépéseiben, a kihagyott szívverésben, az ajkak s szemek varázsában a jeleket, a nemeket és igeneket, a félelem álruhás délibábját, a szomjas szeretet tisztaságát, a katarzisban a végtelent védtelen látni, a szerelmes halált nyugodtan várni, a megadás gyönyörét, vérét, ízét, s az újra meg újra feltörő kutat ami súgja az utat, s íme itt vagyok, egy nyíló mag, önmagából épülő fényes gondolat.  

Madártoll

Hiszek a dalban és hiszek a szavakban,
hiszem, hogy a jóság elpusztíthatatlan.
Hiszem, hogy amíg égő lámpás vagyok,
szárnyalok és szárnyakat kinyitok,
reményt hozhatok a megfáradt térbe,
ahova senki nem tér be.

Szeretem az életet úgy mint magamat,
minden fény és sötétséggel együtt.
Rajtam múlik mit látok meg, hova fordul a figyelmem,
jelen tudok e lenni, mikor az ég rám kacsint,
mikor egy fáradt kéz megszorítja karomat,
csókot lehelni homlokára, s elűzni a rossz álmokat.

Ölelésbe zárni minden felém lépőt,
mert így lesznek a félők érzők.

Kiköpném a zavart, ami
a nyelvem helyén kuporog,
de még marad, még zaklat,
s amíg az agy forog nincs kiutazás.
Szívből szívbe nyílik csak ajtó.
Vallomás önmagamnak.
Tagadásból váltanom kell
a filmre, megnézni jól
döntök -e, s amikor döntök ki teszi.
Én vagy a szokás, a félelem?
Meg kell halni kicsit.
Letenni a zsákot,
belenézni mit látok.
Kövek, kövek, halott virágok.
Magok, ecsetek, új hajtások.
Madártoll rajta
Álomvilágom kulcsa
A két világ egybeolvadása
Egy vagyok és minden
Bennem az Isten mosolyogva
simítja világot szemével
S ezért ha rám nézel magad szépségét látod bennem.

Havas Eszter

Álomszövő

Havas Eszter

Álomszövő

Hűs szellő 

Beborít képekkel

Igaz- e vagy 

Délibáb

Elkéstem a

Kérdéssel

Igaz a szívem

Mégsem súg

Letértem a dallamról

Ami a fényes út

Hamisan csendülök,

A csendben révülök

A dimenziók tárva

súgják, hogy várva

vár a túlpart.

Mélybe lépek ha indulok

Elkap-e bárki ha zuhanok

Vagy csak a hitem tart?

Újraszülni magamat

 
Kiszalad a számon minden gondolat
Ne, még nem vagyok kész 
Riadva nyom a szívem gombokat
Ne, még ne legyél meztelen
Ő nem kap el ha elesel hirtelen
 
De nincs más út mint a végtelen
Kiterítve testem lelkem
Nyitva van az ajtó
Bejöhet bármi
Én élni akarok,tapasztalni
Záporban elázni
Csillagporos este feküdni a köveken
Érezni ahogy remeg a föld, süllyedni 
a mélybe lenn
 meleg karokban zokogva a múltamat
Elengedni, meggyászolni
Újraszülni magamat.


 Havas Eszter

Didergő

Lázban ég a lelkem
Csukott ajtón szökik az álom
A láz átterjed, beenged
mélyebb fénybe vágyom

Lázban ég a testem 
Didergő sóhajok a vánkosom 
Nm képzellek ide
Kezeid már átértek a hátamon

Lázban ég a lélegzetem 
Ajkam is érted kiáltott
Őrület, zuhanok
Meddig bírom hiányod.

Havas Eszter