Liverpool tales: one, two, Tier, four… IX.

Milyen cipőt vegyünk fel a fontosabb alkalmakra?

– MEGHALT! EL SEM HISZEM! ISTENEM, MIÉRT…? – szenvedte a Buszos Nő, majd nézte is tovább a híradót, amely Fülöp, az edinburgh-i herceg halálhírét sugározta szüntelenül, egészen addig, amíg a televízió képernyője – sajnos nem lehet ennél konkrétabban kifejezni – “mákos” nem lett.

– ROY-PAUL! -visította egyetlen szem, negyvenhárom éves gyermekének nevét, aki a Királyi Liverpooli Egyetemi Kórház egyik lefüggönyzött ágyán pihent. – Valami gond van a készülékkel! Segítsél légyszíves Kisfiam, mert nem szeretnék lemaradni a Miniszterelnök Úr gyászbeszédről!

– Mi a baj mama?

– Nem hallod a harangokat Kisfiam? Elég baj ez nekünk!

– De igen Mama, egész álló nap… Kezdek tőlük becsavarodni!

– Csak túlaludtad magadat azután az átkozott virsli után…

– Majdnem megöltél mama, most meg még ezt a 99 éves múmiát is jobban sajnálod, mint engem!

Olyan tömény csend következett, hogy a Buszos Nő az utolsó mondatot már meg sem akarta hallani: kávéautomatás teáját kavargatva, bambán bámulta a “mákos” képernyőt. Roy-Paul azonban makacsul folytatta:

– Tudod mama…Emlékszem, hogy kábé két hete… Amikor a kutya-probléma kezdődött a villa előtt… Tudod… Akkor ugyanezeket a harangokat hallottam Seftonnál… Nem gondolod, hogy valójában amúgy akkor halt meg, csak titokban tartották a vakcinás hírek miatt?

– HOGY MERÉSZELSZ ILYEN HANGNEMBEN BESZÉLNI A KIRÁLYI CSALÁDRÓL? INKÁBB TEDD MAGAD HASZNOSSÁ ÉS CSINÁLJ VALAMIT A TÉVÉVEL! NŐVÉRKE!

– Én nem vagyok afféle “összeesküvés-elmélet gyártó”, mama, de biztos vagyok benne, hogy már régebb óta halott volt… Talán a Buckingham Palota túl hamar hívta fel Liverpool önkormányzatát, hogy bejelentsék a gyászhírt, de amikor hirtelen úgy döntöttek, hogy két hét múlva kellene inkább majd meghalnia, akkor itt már rég elkezdtek harangozni, emiatt pedig senki nem vette fel a telefont, mert nem hallották a kongástól…

– NŐVÉÉÉR! Viselkedjél fiam, viselkedjél! – ismételgette önmagát a Buszos Nő tajtékozva, majd püfölni kezdte a tévékészüléket.

– Elnézést hölgyem, de éppen javítják odalent a tévékábelt.

Válaszolta hirtelen a nővér (aki egyébként nem volt más, mint Brie: a London úti Arndale Ház “harmadik lakótársa”) és gyorsan előhúzott egy jókora fecskendőt.

– Én már be vagyok oltva, hála a kormányunknak és a nagyszerű Nemzeti Egészségszolgáltatásnak. Még egy szivárványt is rajzoltam, sőt ki is raktam az abla*… – nyávogta a Buszos Nő, azonban mire végigmondta volna a tű hegye már a karjában landolt.

– Most egy kicsit aludni fog, semmi baj. Az én fejem is fáj ettől a harangozástól. Egyébként teljes mértékben egyetértek és egyáltalán nem gondolom, hogy Ön afféle “összeesküvés elmélet gyártó” lenne. – mondta Brie, majd rögtön bele is szeretett Roy-Paulba.

– Talán, ha kiengednek akkor elmehetnénk egyet sétálni…- ragyogott fel  szemérmesen a férfi.

– Ugye nem gond, ha a kiskutyám is csatlakozik hozzánk?

(Az utolsó mondat kísértetiesen visszhangzott és még egy képet is előhívott Roy-Paul elméjében a kedvenc vasárnapi cipőjéről.)

 

*Az NHS (National Health Service) egy akronímia, amely az angol egészségügy rövidítése, magyarul ezt “Nemzeti Egészségszolgáltatás”-nak fordítottam. A járvány alatt az emberek (többnyire a kisgyermekes családok) ablakba kiragasztott szivárványos rajzokkal fejezték ki az egészségügyi dolgozók munkája iránti tiszteletüket.

Novella szövege: Ábel S., A. J. Nance

Ford.: Ábel S.

Kép forrása: https://www.timesofisrael.com/boris-johnson-denies-making-sexual-advances-as-allegations-mount/