A várakozás meghosszabbítja az életet. Olyankor sokkal lassabban telik az idő, minden egyes másodpercnek súlya van, ezért megfogható. Nem szalad el melletted, mint az életed összes többi pillanata.
A várakozás jó. A gondolattól, amikor eszedbe jut csillog a szem, megjelenik egy félmosoly.
A várakozás rossz. Amikor a szívedhez ér, sajog, lüktet, feszít, a szív gyorsabban ver.
A várakozás reményt ad. A találkozásból még bármi lehet, nincs behatárolva, végtelen, megfoghatatlan és szabad tér.
A várakozás nehéz. Kiszakíthat a jelenből, s egyfajta hiányérzetet is ad. Vársz valamire, hiszen most épp nincs, nincs neked, nincs itt, nem éred el, nem tudod megérinteni.
A várakozás feladat. Meg kell tanulnod késleltetni a vágyaidat, csillapítani ösztöneidet, elterelni a figyelmedet.
A várakozás fáj. Minden egyes pillanatban, amikor arra gondolsz, ami lehetne, de nincs, szomorú leszel.
A várakozás lehetőség. Bármivel fel lehet tölteni, van idő fantáziálni róla, a vágyott dologról, napról, munkáról, személyről. Az esetlegesen monotonabb perceket is valamiféle izgalommal tölti fel, s megjelenik az öröm. Rá gondolni öröm.
A várakozás fontos. Mitől dobbanna meg nélküle a szív?
Akkor most az út a lényeg vagy a cél?
És mi történik a várakozás után? Arról ír valaki?
A várakozás szebb, mint a valóság. A várakozás a valóság. A várakozás az életed.
Soha nem tudtam várni semmire.
Imre Dóra
Fotó: Brunner Tamás