Szerelem háború idején

freez

Egy délután

Délután fél négy volt, Korn teát ivott a nappalijában. A meisseni porcelán csészét finomkodóan fogta jobb kézzel, a csészealjat alatta tartotta, míg szájához emelte az italt. Belekortyolt, majd finoman letette a dohányzó asztalra, alig koccant a porcelán az üvegen. Kényelmesen hátradőlt a fotelben, keresztbe tette a lábát, két kezéből kis tornyot formált és lehunyta a szemét. Várakozott. 

A lakása makulátlan rendben, csakúgy az öltözéke is. Keskeny, kréta- csíkos öltöny, mellénnyel, hófehér ing, kék nyakkendő. A zakót nem vette még fel, az az íróasztal melletti szék támláján volt. Az olvasószemüvege az art–deco dohányzó asztalon, az újság mellett. Korn egy hölgyet várt. A találkozó nem volt megbeszélve, azonban a férfi biztosan tudta, hogy Katalin eljön, aligha tehetett mást. Az ügy a végére járt, már világos volt előtte minden kapcsolat, és tudta, hogy mi és miért történt, azok a dolgok is, amelyek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra, nem jelentek meg a sajtóban, csak suttogtak róla bizonyos körökben, vagy beszéltek róla nyíltabban rendőri berkekben. Korn újságíró volt, sok adatot gyűjtött össze az elmúlt  fél évben.

Az ügy négy halottat hagyott maga után másfél év alatt, pusztulását jelentette egy család nagyratörő terveinek, és a végét két politikusnak. Az első halott egy sofőr volt, őt a Dunából húzták ki az autóval együtt, amit vezetett. Az autóban két kilogramm kokain is volt. A nyomozás hamar kiderítette, hogy egy bizonyos rédei család sofőrje volt. A családot jól ismerték az alföldön. Sok minden volt az övék, és majd mindenbe beleártották magukat, amiben pénzt láttak. A család két férfi tagja volt a következő két áldozat, otthon ölték meg őket, az egyikük testét csak később találták meg egy félre eső tanya fészerében. A negyedik áldozat véletlenül vált azzá, egy biztonsági őr fiú volt, huszonkét éves, egy bankrablás során halt meg teljesen értelmetlenül.

Ma délután három órakor indult meg az egész országra kiterjedő, több száz rendőr részvételével zajló akció, ahol előreláthatóan egyszerre csapnak le a konkurens család hat tagjára három helyszínen, fogják el a futárokat és segítőket, és azt a két helyi politikust is, aki nem maradt kellően távol bizonyos ügyektől és személyektől. Rajtaütésre kerül sor, négy vidéki szállodában, két benzinkútnál, és a nemzetközi segítség folytán Rotterdam egy bordélyában. Összecsapások várhatóak, lesznek sebesültek is, ez aligha elkerülhető. Sok bűnözőt elfognak ma, de azt a személyt, aki miatt történtek a dolgok, aki az irányítója, maga is aktív résztvevője volt, az a személy nem kerül rendőrkézre. 

Őt ide várja ma délután négyre Korn. Pár perc múlva négy, a férfi felállt, a székhez lépett, felvette a zakóját, megigazította a nyakkendőjét. A teáscsészét kivitte a konyhába, vizet készített a kannába és a tűzhelyre tette, arra számítva, hogy a hölgyet is megkínálja teával.

Korn visszament a szobába, kinézett az ablakon, nézte a járókelőket pár percig, majd behúzta a függönyt, megigazította és leült az egyik krémszínű bőrfotelbe.

Négy óra nyolc perckor csengettek, a férfi biccentett, nyugtázta, hogy megérkezett, akit várt. Ajtót nyitott. A lakás bejárati ajtaja előtt egy karcsú, magas lány állt.

– Korn úr?

– Erre tessék.

A lány pillanatnyi tétovázás után belépett a lakásba. Korn elvette a kabátját, felakasztotta a falra erősített fogasra a sajátja mellé. A lány, homok színű kosztümben volt, nyakában zöld sál, talán határozottabb színben, mint amit a visszafogottan elegáns ruha indokolt volna, de neki ez is jól állt.

– Erre tessék – mondta ismét Korn.

– Köszönöm.

A férfi maga elé engedte a lányt, aki belépett a szobába, körülnézett, megnézte a két metszetet a falon, az éjjeli-lámpát a kanapé mellett, a kínai selyemszőnyeget, az intarzia berakásos íróasztalt és a fehér telefont az íróasztalon. Láthatóan tetszett neki, amit lát. Felhívás nélkül kiválasztotta a szekreterhez közelebb eső fotelt és leült, hosszú lábát keresztbe tette és a férfira nézett.

–  Nem kérek teát – mondta.

Korn ugyancsak leült, és nézte a lányt. Vajon mit is mondhatna, hiszen ismerik egymást, bár még soha nem találkoztak szemtől szembe, de mindent tudnak egymásról. Korn egy éve kísérte figyelemmel az ügyet, – személyes üggyé vált, éppen a lány miatt –, megismerte a résztvevőket, megismerte azt, hogy mi mozgatja őket. nem volt nehéz dolga, egyértelműen és nyersen a pénz volt, ami eldöntötte a dolgokat, ami az egyetlen tényező volt abban ki él, ki az aki meghal, ki az aki részt vesz az üzletben, ki az aki nem. Egyszerű volt és világos, aki részt vett az tudta mit csinál. Nem sok újdonság volt az ügyben, borral kezdődött, de nem az asztanál elfogyasztott vacsoránál szokás borral. Egészen másról volt szó, bor hamisításról, félreeső helyeken, magas kerítésű udvarokban, kutyákkal erősen védett portákon. Később megérkezett a kábítószer is.

Kemény férfiak mestersége volt ez, akik szövetségre léptek náluk is keményebb nőkkel és vitték a boltot. Megismerte sőt kiismerte őket Korn. Tudta ki hol lakik, milyen kocsival jár, milyen nőhöz megy az idejét tölteni, mit szeret enni inni. Mindent tudott, ami adatokból megismerhető volt, általános tapasztalattal következtethető, mások elmondásából tudható. Egy valami nem igazodott sehogyan sem az általános képhez, éppen a lány. Arra, hogy egyáltalán létezik, vagy létezhet hosszabb idő múlva jött csak rá maga Korn is. Valami hiányzott a feltárt képből, az ismeret szövet meggyengült, a hiány mutatkozott a rendszerben. Amikor István a futár, megáll egy kávézónál Pestre menet, ahol nem szokott, amikor Éva egy levelet visz a postára, amikor Tamás és Fröccs, a bunyós, nagy kitérőt tesz egy kisvárosi vasútállomás pizzériájába, ahol nem esznek, csak bemennek kijönnek és mennek, amerre eredetileg is kellett volna menniük. Amikor egy bolt még mindig nyitva van, amikor valaki nem a szokásos benzinkúton tankol. Nem volt egyszerű rájönni, inkább érzés volt eleinte, és amikor a sejtés megerősödött akkor fordult Korn figyelme a hiányra, és kezdte keresni a jeleket. Talált ilyeneket, és miután tudta mit keres könnyebb dolga lett. Olyan volt ez, mint amikor a pszichológiai vizsgálton nem a foltokat nézi az ember, amiből formálódik két szerzetes, vagy egy pillangó, hanem a köztes üres helyet, ahol meglátható egy alak, egy arc, ahol felbukkant a lány. A lány, aki most itt ül a fotelbe.

– Tudom, hogy Earl Gray–t iszik két cukorral. Azt is tudom, hogy már teázott ma délután. Tudom, hogy pizsamát hord, és azt is, hogy zsebkendőt visel a pizsama kabát zsebében – mondta a lány.

Nem tűnt törékenynek és védtelennek, de kecses volt, elegáns, természetéből fakadt ez, a testtartása – kihúzott derékkal ült a fotelben, keresztbe tett lábbal, mint egy balerina – a fej mozdulata, ahogyan egy rakoncátlan tincset billentett el a szeme elől.

– Azt tudja, hogy most mi történik? – kérdezte a férfi.

A lány bólintott. A krémszín táskáját kinyitotta, Korn megfeszült ültében, a lány kis kézmozdulatot tett, alig láthatót – csak nem gondolja, hogy lelövöm? ez volt a mozdulatban, észrevetté a férfi feszültségét –,   cigarettát vett elő. Korn nem állt fel, hogy tüzet adjon, az asztal felé mutatott, a lány megvonta a vállát, felállt, és az asztalnál rágyújtott egy hosszú cigarettára. Mielőtt visszaült a haját a füle mellé igazította. Leült, dohányzott, a hamut az asztal üvegére szórta.

– Mi lesz most? – kérdezte.

– Nem tudom, talán még várakozunk kicsit – mondta Korn.

– Akar válaszokat?

– Kevés kérdésemre nem kaptam választ az elmúlt fél évben.

– Igen, tudom.

Korn nem mondta ki, de valójában egy dolog volt még, amit nem tisztázott, sem magában, sem az ügyben. A bűncselekmények kiderülnek, az elkövetők felderíthetőek, a miértek is megvilágosodnak majd idővel, még ha titkolják is.

– Nem mondom el magának, nem. Ha nem tudja, hogy mit miért csináltam, akkor kevéssé ismerem önt. Szerintem pontosan tudja, mi volt, ami vezetett engem ebben az ügyben, mi volt az amiért egyáltalán azt gondoltam, hogy belekezdek és azt is, hogy képes leszek rá.

Korn felkelt, az előszobából behozott egy ruhakefét, nem talált mást, felvett egy lapot az íróasztalról, és finom mozdulatokkal lesöpörte a cigaretta hamut a dohányzó asztal üvegéről. A lapot összehajtotta és az íróasztal melletti szemetesbe dobta.

A maga szülei nem voltak iskolázottak, de tudtak mindent, ami az életükhöz és a maga életéhez kellett. Maga megkapott mindent, amit csak szeretett volna egész fiatal életében.

Kati megvonta vállát.

– Igen.

És maga beleártotta magát az üzletbe, ahol embereknek esett bajuk, ahol meghaltak emberek. Ahol a pénz diktált, ahol nem volt könyörület.

Nem vesztegették a szavakat, a lány nem mondta, hogy nem tudja bizonyítani, hiszen a tény, hogy itt van, maga volt a bizonyíték.

– Azt gondolja, hogy ott a pénz diktál? – kérdezte Kati.

– Igen, elég egyszerű.

– A legkevésbé sem egyszerű. De van ami az, és az a szerelem.

– Hogyan gondolja ezt?

– A kezdetekről maga nem tud, volt egy fiú, szerettem, ő volt az első. Érti. Persze, hogy érti. Belehalt egy olyan verekedésbe, amikor meg kellett menteni valaki másnak a rohadt seggét.

            Korn érezte, hogy a lány szándékosan használ durva szavakat, hogy közönségesnek tűnjön, e pillanatban még nem értette a célját, de felismerte a szándékot.

– Meg kellett ezért fizetniük. És elég okos voltam, hogy meg tudjam csinálni. A rendőrök sem bukkantak a nyomomra. Sok munkám volt vele, és voltak rossz percek, ócska férfiak, de nem bántam, keményebbé tett. Maga nem szólt a rendőröknek. Miért?

Korn nem válaszolt. Nézte a lányt.

– Adna egy italt? – Kérdezte Kati.

      Korn felállt, a szekrénykéhez lépett, kinyitotta és elővett egy poharat, majd visszatette, becsukta az ajtót.

– Nincs ideje most az italnak – mondta.

Nem hitte el, amit mond a lány de nem tudott szabadulni a vonzásától, igy volt ez azóta, hogy először meglátta Kecskeméten egy autóból kiszállni. El akarta hinni, de érezte, ha így is volt, később megváltozott és személyes ambícióvá vált a dolog irányítása, az, hogy vad és kíméletlen férfiakat képes a markában tartani, olyan helyzetekben ahol, ha nem is mindennapos a halál, de nem sok lelkifurdalás marad utána, ha mégis megtörténik.

– Eljön velem? – kérdezte a lány.

A férfi felállt, nézte a lányt, pár másodpercig, nem tovább, majd nemet intett. Csak a tekintetével kisérte  a nőt, amig kiment a szobából. Hallotta az ajtó csukódását, majd csönd lett.

Korn még ott állt a fotel mellett amikor észrevette az asztal üveglapján az írást, kettőskereszt és egy telefonszám. Pár pillanatot töprengett csak, és felhívta a számot. Odakinn hatalmas robbanás rázta meg a környéket, megremegtek az üvegek. Korn az ablakhoz lépett, látta, hogy egy fehér Mercedes robbant fel, nagy lángok csaptak ki belőle.   

Abba a fotelbe rogyott le, ahol a lány ült még az imént, amikor még élt, most már halott, és nem maradt belőle semmi, sem az alakjából, sem a gondolatiból.

Korn az asztalt bámulta, a hamutartó alatt egy papír fecni egyik sarka látszott ki. Odanyúlt, óvatosan már már gyengéden, elhúzta, egy cím volt, egy város és utca, szép irás volt, apró betűk, semmi sallang vagy cikornya, céltudatos írás.

Felugrott a fotelből, felkapta a kabátját és kirohant a lakásból. Nem zárta be az ajtót.

Lehet-e több embert szeretni – avagy mi az a poliamoria?

Rosencrantz: Hogy kezdjük?

Guildenstern: Hát nem tudom, mi van meg belőle?

Rosencrantz: Nehéz meghatározni a poliamoria fogalmát. Talán újkeletű és kevéssé kutatott terület, talán évezredek óta velünk van, csak senki nem nevezte nevén. Az biztos, hogy többszerelműséget jelent. Vajon létezhet ilyen?

Guildenstern: Tőlem kérdi? Én egyszer voltam szerelmes életemben.

Egyszerre több személyt hasonló módon szeretni? Ez volna? Nem a szexualitás, hanem a pillangó a gyomorban érzés?

Rosencrantz: Nem tévesztendő össze a poliszexualitással, sem a nyitott kapcsolatokkal.

Guildenstern: Mi a különbség?

Rosencrantz: A többszerelműséget etikus vagy felelős nonmonogámiának nevezik, azaz minden félnek tudomása van róla és hozzájárul a kapcsolathoz.

Guildenstern: Kifejtené?

Rosencrantz: Ami főként megkülönbözteti a poligám kultúráktól, hogy az őszinteséget és a nyitottságot hirdetik. A házasság itt nem előfeltétel, mint a többnejű vagy többférjű társadalmakban. Szabadon mozoghatnak a felek és nincs hierarchia. Egyes felmérések szerint Amerikában 2009-ben már több, mint 500.000 ilyen kapcsolat létezett.

Guildenstern: Jó, aki benne van jellemzően párok, házaspárok vagy inkább egy pár és egy külső személy. Van erre szabály?

Rosencrantz: A különböző cikkek szerint általában párok és egy vagy több külső személy intim jellegű kapcsolata, ami nem korlátozódik csupán a szexualitásra.

Valóban szerelem van benne, ezért is a végtelen szív a jelképük.

Guildenstern: Mondjuk a nő szerelmes a férjébe, – párjába – és szerelmes egyidejűleg egy másik férfiba?

Rosencrantz: Igen, valami olyasmi. Hiszen minden szerelem más és más. Ahogy minden emberi kapcsolatunk egyedi és megismételhetetlen.

Guildenstern: De vajon a házasság nem gát? Úgy értem vannak morális kötelezettségek. Ezek beteljesedő szerelmek?

Rosencrantz: Hát ők máshogy értelmezik a morális dolgokat, normákat. Tágabb értelemben használják a hűség fogalmát. A poliamoristák visszautasítják azt a nézetet, hogy szexuális és párkapcsolati kizárólagosság szükséges a mély és hosszútávú szerelemhez. A szex itt nem elsődleges szempont, mint a nyitott kapcsolatokban általában.

Guildenstern: Igen, ez érdekes. Menjünk tovább ezen a gondolatmeneten.

Rosencrantz: Vajon az ember ösztönösen monogám-e vagy csak a társadalmi együttélés és gazdálkodás céljából alakult így a társas együttélési formánk?

Guildenstern: Az ember nem monogám, kifejezetten nem az – a monogámiai a kultúra része és azért is került mondjuk általános elfogadásra, hogy ne öljük meg egymást állandóan – már Biblia is ír erről – nyilván azt is próbálja kiküszöbölni, hogy a békétlenség mindig része legyen a társadalomnak.

Rosencrantz: Különböző szeretetek vannak. De ha több embert is szeretünk az nem veszi el a “helyet” a szívünkben a másik elől és nem szorul valaki a perifériára?

Guildenstern: A férfiak nehezen bírják ezt. Bár nem monogámok.

Rosencrantz: Akkor vajon a nőkben alakult ki a monogám kapcsolat iránti vágy, hogy a férfi ne hagyja ott őket, például gyermeknevelés miatt?

Guildenstern: Igen ám, de „ilyen fajta” harmonikus együttállása több ember érzelmi állapotának nagyon ritka csillagállás. Nem, nők sem monogámok.

Rosencrantz: A hűség sem érzés, hanem egy döntés.

Vajon van-e olyan ember, akinek soha nem fordult meg a fejében vagy soha nem érezte azt, hogy tudna egy másik embert is nagyon szeretni a párján kívül? Ha mindenki őszintén a szívébe néz.

Guildenstern: Alighanem társadalmi közmegegyezés ez.

Rosencrantz: Azt gondolom, ha valakik megegyeznek ebben az életformában és boldogok és vállalják minden szépségét és nehézségét, akkor nem elitélendő és nem is kellene a tabu címke alatt tartani bármiféle ilyen szerelmi kapcsolatot.

Guildenstern: De más az, hogy megfordul a fejében, vagy valóban szerelmes lesz. Mondjuk a szívnek nem lehet parancsolni.

Rosencrantz: A művészetben is mennyiszer jelenik meg ez a téma… lehet-e egyszerre több embert is szeretni? Létezhet erőteljes kötődés három ember között is?

Guildenstern: Szerintem a szerelem időleges dolog, nem állandó, általában két évig tart abban az intenzitásban, amiben már vagy még szerelemnek mondjuk. Majd elmúlik. Közben kialakulhat egy másik hasonló érzés, esetleg viszonzódik, de hullámként hatolnak át egymáson.

Rosencrantz: Engem az foglalkoztat, hogy ez a birtoklás mikor alakult ki az emberben?

Guildenstern: Azonnal.

Rosencrantz: Szabadság és szerelem, a kettőnek nem kellene kizárnia egymást.

Guildenstern: Szerintem erős érzelmi viszonyokban a harmadik személy – valójában nem harmadik.

Rosencrantz: Feldmár András egyik könyvének hátlapján ez az idézet szerepel: „Szabadság és szerelem vagy szabadság vagy szerelem? Szerelem és szabadság.” Szerinte az igazi szeretet vagy az igazi szerelem növeli a szabadságot. „Tehát lehet úgy élni, hogy ne kelljen az embernek a szabadságával fizetni azért, hogy ne legyen egyedül”

Aki több embert szeret, azt olyan címkékkel bélyegzik, hogy “ez nem szerelem”, mert szerelem csak egy van. Holott talán mindenki tudja, hogy ez nincs így. Akkor ebben az álhitben szeretnénk ringatni magunkat, ami az egyetlen és örök szerelem mítosza? Miért jó ez nekünk?

Az ember szeret szépíteni, tabusítani és birtokolni “ez az enyém, az az enyém”.

Természetesen ez a létforma nem mindenkinek való. Sőt a legtöbben elítélik.

Guildenstern: De ez, hogy együttélés – ketten együtt olykor a harmadikkal megy kirándulni, vagy hárman együtt?

Rosencrantz: Azt hiszem mindkét formája létezik. Nyilván több esély van a féltékenységre meg a sértődésekre is, mint egy kétszemélyes kapcsolatban. Több olyan emberrel is beszéltem, akik négyen vagy akár hatan is ilyen kapcsolatot ápolnak. Persze ők nem élnek együtt. Sokan ilyen párt keresnek alapból maguknak, de nem találnak.

Guildenstern: Az emberi kapcsolataink a szerelemből eredő érzések valamilyen töredékei – attól erősebb vagy gyengébb a kapcsolat, hogy mennyit használunk fel a szerelemből.

Rosencrantz: Nagyon érett és erős kapcsolatok szükségesek ahhoz, hogy ez kialakulhasson a poliamoria. Talán az, hogy osztozunk egy emberen nem jelenti, hogy osztozunk a szeretetén is.Többen élnek ilyen kapcsolatban, mint gondolnánk…

Guildenstern: A szeretet nem osztható, az van, az mindig teljes.

Rosencrantz: Ebben egyetértek.

Guildenstern: Hogy van ennek vége? Ez érdekelne – feszültségekkel terhesen – vagy az egyik leválik a másikról?

Rosencrantz: A végéről még nem számolt be senki.

Guildenstern: A hippik, a szekták is hasonló módon éltek, de ott mindig volt erős szándék a nők kihasználására – használására – egészen pontosan.

Talán azért, mert a vége nem szép.

Rosencrantz: A vége talán semminek szép. Mi a szép a végben?

Guildenstern: Ha a vége nem szép, a közepe hazugság is lehet – ebben a poliamoriában – vagy éppen ellenkezőleg, nagy érzelmek nagy érzelmekkel szűnnek meg, ha nem így van nem voltak elég nagy érzelmek…

Rosencrantz: Ezzel a kockázattal együtt kell élniük. De ha valóban őszinték egymással /amit ugye hirdetnek is/, akkor talán ennek a körforgásnak soha nem lesz vége.

Tehát, Ön szerint csak fellángolások vannak ezekben a kapcsolatban?

Guildenstern: Nem, lehetnek hosszabb intenzív érzések, de a végén ugyanúgy vesztesek vannak vagy már közben is.

Sajátos, de a lányoknak nem is kell ezzel foglalkozni, ez a fiúk problémája. A lányoknak inkább kezelni kell.

Rosencrantz: Hogy érti, hogy a lányoknak kezelni kell?

Guildenstern: A lány azt mondja vége – a fiú nem veszi tudomásul és el sem fogadja, részben a birtoklási vágy miatt, részben önérzeti – mondjuk – késztetésből. Na ezt kell kezelni a lánynak.

Rosencrantz: Mit gondol Ady-Csinszka-Léda kapcsolatról? Ady szerelmes volt mindkét nőbe?

Guildenstern: Ady önmagába volt szerelmes és abba, aki belé volt szerelmes.

Rosencrantz: Tehát olyan emberek élnek poliamoriában, akik igazából nem tudnak szeretni?

Guildenstern: Dehogynem, férfi és nő között más nem is igen lehet – fentebb írtak okán sem.

Ezt nem tudom – súlyosan sérült emberek nem képesek árnyalt kapcsolatokra – azok ordítanak vagy bezárkóznak.

Rosencrantz: Akkor ezt elvethetjük.

Újabb kérdés: a szerelem és a szexualitás mindenképpen összetartozik-e? Teljesen külön lehet választani a kettőt?

Guildenstern: Szerintem nem lehet külön választani – vagy lehet, de aligha sikerül.

Rosencrantz: Lehet személyiségfüggő, hogy sérül-e valaki ezekben a kapcsolatokban vagy sem?

Guildenstern: Szerintem az emberi életnek egy célja van a szex – nyilván az utódnemzés – de az embernél ez árnyaltabb – hatalmi játékainak is remek része. De persze még ott vannak a morális fékek, kinek-kinek milyen hite vagy elképzelése szerint. Bár ez aránylag könnyen felülíródik.

Rosencrantz: Maslow ezzel vitatkozna… ugyanis a szexualitás a piramis legalján csücsül, még az önmegvalósítás és az alkotás emberi talentuma, a tetején.

Guildenstern: Ez a piramis engem nem győzött meg – kihagyva önmagából a rendszer képző elemet. Mondjuk ennyire már nem értek a témához, csak gondolkodom.

Rosencrantz: Viszont, ha az emberi lét értelme az utódnemzés, ahhoz nem kell a szerelem, csak az ösztön, ami nem humán specifikus. Igaz? Akkor nincs szükségünk valójában szerelemre? Pusztán ennyi lenne a lét? Egy ösztön? Hol van ebben az emberi?

Guildenstern: A szerelem a hormonok féktelen áramlása, ami megzavarja a józan gondolkodást?

Vagy a szerelem magasabb rendű, mert áldozatot kíván, anyagi és erőforrásbeli áldozatokat? És verseket, festményeket, zenéket szül?

Rosencrantz: A szerelem összetettebb igen, mint a másodlagos érzelmek.

Guildenstern: Miért lenne magasabb rendű? A költők mondják? Mik a másodlagos érzelmek és mik az elsődlegesek?

Rosencrantz: Vannak az alapérzelmek, amik velünk születettek (félelem, düh, öröm, meglepődés, bánat, undor). A magasabb kognitív szinten lévő érzelmek, később alakulnak ki. Ezek a másodlagos érzelmek (irigység, féltékenység stb….).

Guildenstern: Tudat kell a szerelemhez? Józan megfontolás? Vagy éppen ellenkezőleg? Na és a szeretet ugye az más tészta… az az elvesztett szerelem – az szomorú.

Rosencrantz: Nem feltétlenül. Sokféle szeretet van az emberi kapcsolatokban. Szerintem lehet differenciálni. A barátságban például nem hisz?

Guildenstern: Minden a szerelemből indul ki – abból az érzelmi készletből választunk és így kötünk erősebb vagy gyengébb kapcsolatokat – barátságokat – csak nincs meg a fő irány.

Rosencrantz: Sokan a barátságot feljebb emelik a szerelemnél.

Guildenstern: A barátságnak nem tulajdonítok annyira nagy jelentőséget.  

Rosencrantz: Nem lehet, hogy a barátság tisztább, mivel az ösztönökről leválasztva a másik ember lelkének szól?

Guildenstern: Szerintem nem, férfi nő között semmiképp, amúgy sem. Gondolja végig, másként érez-e, ha a barátja nem megy el egy megbeszélésre, találkozóra, vagy ha a szerelme?

Rosencrantz: Rossz embertől kérdezi.

Guildenstern: Szerintem azonos az érzés- csak a szerelem tovább tart és jobban fáj, a barátságnál kevésbé – de az érzés azonos.

Rosencrantz: Nekem minden ember elvesztése ugyanúgy fáj.

Guildenstern: A világ színes.

Rosencrantz: Kötődni jó dolog, de kockázatos.

Guildenstern: De még mennyire kockázatos… majdnem kiszolgáltatott érzés, ezért annyira nehéz a megélése és elveszítése.

Rosencrantz: Valóban. A részünk lesz az másik ember, azzá tesszük. Így egy részünket veszítjük el a kapcsolat megszakításnál, azért fáj annyira, mert a másik embert magunkba építettük.

Guildenstern: Lehet így is mondani… minden belőlünk fakad, a másik csak viszony, vagy felület.

Brunner Tamás – Imre Dóra

Félsz tőlem

Félsz tőlem

Azt hiszem nem foglak szeretni

Ha meglátlak

A lány elkészül

Harisnyával eltakarja összecsípett combjait

Körömlakkot fest a már-már lemálló előző helyére

Kiengedi a haját, hogy eltakarja elálló füleit

Alapozót tesz az arcán lévő anyajegyére

Magasderekú szoknyát húz csípőjére

Magassarkú cipőbe szuszakolja lábait

És elindul

Ekkor még nem tudja, hogy a fiú, akivel találkozik

Összecsípett combjába

Lemálló körömlakkjába

Elálló füleibe

Arcán lévő anyajegyébe

Meztelen csípőjébe

És lúdtalpas lábaiba fog beleszeretni

Ekkor még nem tudja, mi a szerelem.

Egy fekete harisnya

Tíz pirosra festett köröm

Egy halvány rúzs

Pár göndör fürt

Két csábító szem

Egy deréknál behúzott ruha

Kettő balerina cipő

Félsz tőlem

Azt hiszed nem foglak szeretni

Ha meglátlak

Fekete harisnyád alatt pirosló szúnyogcsípéseid

Borotvától vérző bokád

Reggeli álmos szemeid

Nézni, ahogy a hajadat csavargatod

Nem kell félned

 

Imre Dóra

Szemedet

Amikor megláttam a szemedet,
Tudtam, hogy akarom a szívedet!
Szeretnék minden este hozzád bújni,
Mellkasodon éjszakákat átaludni!
De van egy fájó gondolat itt belül,
Hogy akarsz-e Te is engem, kerül, amibe kerül!?
Mert nincs semmi más a fejemben rajtad kívül!
S csak bámulom a csillagos eget,
Bárcsak láthatnám végre már, szerelmes szemedet…

Hiába mentél el és vitted magaddal szívem,
Tudd, hogy ugyanaz maradsz nekem: A részem.
Vissza várlak legyen bármilyen borús az ég,
Hidd, Te ugyanaz maradsz nekem, mint rég,
Távol a lelked, érzem az ürességet,
Várni foglak, de hiányod eléget!
Nyugtatom magam, hogy sikerül tovább menni,
De nem hiszem el, hogy csak ennyi,
Én a részed akarok lenni.

Néha napján, felvirágzik a napsugár,
Minden ellenére mégis jössz hozzám,
Nem tudom, mi hozhat kincsem,
Talán Ösztön? vagy Szerelem?
S Csak fekszünk, lelkünk mámorban úszó nyugágyán,
Ilyen szabad akarok lenni az év, minden napján.
Ölelkezni nekünk csak együtt felszabadító,
Kéjjel teli csókod, ami nekem bátorító,
Szívem nélküled, olyan mint az anyaföld feldúlva,
Akarlak téged! Most, Mindig és Újra…

Idma Ardo