Arra kértél, hogy meséljek,
de akkor most maradj csendben,
mint mezítelen talpak alatt
a réti lágy füvek.
És csak nézz körül, figyelj;
friss levelek őrzik
a Föld hajába font
harmatcseppeket.
Mint a szellő, úgy suhanj velem.
Szabadon nevetve, fogd meg
a kezem, szorítsd meg.
És csak azt a lányt, csak azt keresd,
aki mindig szívéből nevetve megy veled.
Sohase engedd, úgy öleld.
Sohase bánd meg, úgy szeresd.
Hallgasd, ahogy megosztom veled
gyönyörű szép mesébe rejtve el
a Halált és az Életet.
Oly gyönyörűek mindig
az elsuttogott szavak.
Gyönyörű a kérlek,
a köszönöm és bocsánat.
Gyönyörű a hiszek.
Gyönyörű a vágylak.
és gyönyöre vagy te
mindig a csodáknak
és a szeretlekeknek.
Öröke vagy
a gyönyörű világnak.
Oly gyönyörűek mindig
a lassú csókok,
az érintések, amikkel
lágyan felfedezni véllek.
Gyönyörű mindig, ahogy
magamban látlak téged.
Ezt is elviszem
örökül belőled.
És örökké gyönyörűen őrzöm
azt a lelket és szívet
ami ott dobog benned.
Oly gyönyörűek mindig
a múló pillanatok.
Azok, amiket átélek veled.
Gyönyörűek az egyetértések
és a tévedések.
Gyönyörű mindig,
amikor valahová megyünk.
És gyönyörű az is,
ha csak egymás mellett ülünk.
Gyönyörű az együtt
és gyönyörű mindig a merünk.
Oly gyönyörűek mindig
az apró életek.
Minden, amit adhatok neked.
Az idő, a célok, a becsület.
Minden gyönyörű, amit veled teremthetek.
Csak hagyd nekem,
hogy átvezesselek
kézen fogva egy gyönyörű,
mindig gyönyörű életen.
Oly gyönyörűek mindig
a csendes nyugalmak.
Gyönyörű így lenni ketten
szorosan összebújva.
És gyönyörű lehunyni a szemünk.
Gyönyörű, hogy a végén
mindig megérkezünk.
Gyönyörű a hely, ahol megpihenhetünk.
És a gyönyörű végben talál meg
a gyönyörű Halál
mindig, mindenestül…
Holecz Vivien
Fotó: Setzka Dávid