irodalmi folyóirat
irodalmi folyóirat
(Eredetileg: JKS margójára) Menny és pokol viaskodik bennünk, Arra törve, hogy uralja lelkünk, Mely részeg hajóként száguld a tajtékon. Jó és rossz közben vért ont a maradékon. A mi vérünket… Véres, sebzett, vágyaktól mart szívünk… Veled túl szigorúak ne legyünk! Franc Prox Fotó: Vaszkó Viktor
Szétveti a szenvedély, mit kelt keblének kohója. A tavaly nyári csók óta vár a Találkozóra. Pucolva a porta, ünneplőben állva, pántlikában Téblábol, míg ráfordul a legény zörgő kapujára. Ám ekkora hőmérséklet- ingadozásra nem számított, Szívén elsőnek zúzmara nőtt, majd jégpáncél vastagodott. A fiú őszinte, nem kertel, nem haboz. Bevallja, hogy más leány oltárán áldoz. Eszébe ötlik, hogy régi szeretőjét ő is megcsalá; Akkor jött a férfi hozzá, mikor egy másik babusgatá. Emiatt bár elébb dörömböl az ér falán a vér, Nyugodtan nyújtva kezét köszön el, minden körbeér. Franc Prox Fotó: Imre Dóra
I. “…Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében! Hozsánna a magasságban.” Mt. 21, 9. Hallik a kiáltás, hallik a dal,A szamárkanca Királynak fial,Hozsánnát kiáltó, örvendő tömeg,Pár nap múlva gyilkos szörnyeteg.Akkor is kiált, de nem áld, hanem átkoz:Feszítsd meg, szögezd a fához!Pálmaágakat lóbáló kezekVoltak, most vértől vöröslenek… II. “…az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.”Jn. 9, 34. Hadjárat próbálta keményfa nyelét,Nem látta eddig a Koponyák hegyét,Fagyos acélja oly sok vért kóstolt,Fényes hegye most isten-oldalt csókolt.Ám ember alkotta gyilok éltét ki nem olthatta-Végestelen szeretettel azt Önmaga adta –Vér és víz jött már csak …
Bal lábbal feküdtem le, nem keltem máshogy. Dorombolni nem tudok, nem kellenek szóvirágok. ,,Csizmában járnak a tündérek” – Black Sabbath szól. Jó nekik, meg a macskáknak, rock kell, nem soul. Vasember vagyok, csak kicsit kopott, rozsdás. Borotválkozni kéne, de ez sem megoldás… Leszarom. Franc Prox Fotó: Imre Dóra
Franc Prox Számolom számtalan óráját a kéjnek, A nap alászáll, mi vágunk neki az éjnek. Nimfa és faun táncát lejtjük ketten, Kacagunk kéz-kézben a rengetegben. Lágy szellő emel fel, én lentről leslek, Ígéred, mindjárt jösz, én kiáltom: Szeretlek! De téged a szél ölel, repít, s el nem enged, Te sem vágysz többé le, feledve hevünket. Szívemnek sajgása sírássá oldódik, Fájdalmam szememből lassan távozik. … Könnyeimet a hajnali harmat kimosta szememből, Leteszem lábad elé, vagy vedd el kezemből. Igazgyöngyök, a tieid, tégy velük, mit akarsz. Dobd a sárba vagy tedd ládikába, többé fel nem kavarsz…