éjszaka, fél három felé
pozsgás ujjammal fúrok lyukat a földbe
nem jó szerszám, hajítófát sem ér
de nem bánom, csak túrok körbe-körbe
gyenge körmöm mellett kiserken a vér
harapás nyomom saját karomban sajog
és félek a haláltól gyakran percekig
egy lóval cserélnék zablát, min rághatok
de csak a kék neon mi idegemen perceg itt
hamvas és bársonyos szavakkal szám dadog
egy bányamély gondolat zaklat, háborít
ha kimondom százszor, vétkes nem vagyok
eltűnnek az álmok, és vérem nem veszik
freez