A bűnözői profilalkotás
A pszichológiai profilalkotás tudományosan megalapozott módszer, ellentétben a mindennapi tapasztalatokon alapuló következtetésekkel, a profilozás egymásra épülő folyamatokból álló rendszer, ami számítógépes adatbázison, statisztikai adatokon, kutatási eredményeken alapszik és standard elemekből építi fel az elkövető profilját. Többféle elnevezés és definíció használatos a profilozásban. A profilalkotás (Jackson és Bekerian, 1997) a bűncselekményben, vagy bűncselekmények sorozatában megjelenő viselkedéses tanulmányozásból következtetések vonhatóak le a tettes különféle jellemzőivel kapcsolatban. A profilalkotás során az elkövetett bűncselekmények alapján azonosíthatóak az egyén fontosabb magatartásbeli és személyiségbeli jellemzői (Douglas, 1986). A kriminális akciók hierarchiáját Canter írta le 2000-ben, ide tartozik a bűnelkövető-nem bűnelkövető, a bűntett kategóriái (személy vagy vagyon elleni), a bűntett típusai (emberrablás, betörés), a „modus operandi”, a bűnöző magatartási mintázata (egyéni jellemzői), a bűnelkövető aláírása, sajátos kézjegye, ami csak rá jellemző.
A profiler tanulmányozza és értékeli a bűntény helyszínének részleteit, a hozzáférhető bizonyítékokat, az áldozatot és megkísérli elkészíteni az ismeretlen bűnelkövető jellemőzinek leírását (Copson, 1995). A profilozás története bibliai időkre nyúlik vissza, ilyen például Gideon katonaválasztása. James Brussel pszichiáter volt az első ismert profiler, ő George Metzky-ről az „őrült bombázó” -ról készített pontos profilt. A profilerek főleg pszichológusok, pszichiáterek, kisebb számban rendőrtisztek, kiknek szakképzettsége lehet klinikai, igazságügyi pszichológia/pszichiátria vagy posztgraduális pszichológia. Két módszert alkalmaznak, az egyik az FBI Kézikönyve, a másik Canter és Britton megközelítése, statisztikai és klinikai analízis (Gudjonsson és Copson, 1997). A profilerek 10 területen segítik a nyomozók munkáját és adnak tanácsot (bűntett jellemzői, elkövető jellemzői, elkövető helyzete, elkövető származása, elkövető földrajzi elhelyezkedése, priusza, várható viselkedése a jövőben, sikeres kihallgatás technikái, újabb bűnelkövetés esélye, egyéb speciális ajánlások).
A profilalkotás kifejezés rendszeresített használata az FBI Magatartástudományi Osztályához köthető, akik 4 lépcsős folyamatot írtak le a profilalkotásra vonatkozóan (1. adatok összesítése – fotók, jelentések, tanúvallomások, 2. bűncselekmény osztályozása – szervezett, szervezetlen, 3. bűncselekmény rekonstrukciója – modus operandi, hipotézis alkotás a cselekmények sorrendjéről, elkövetés módjáról, 4. profilkészítés). A standard elemek közé tartoznak a demográfiai információk (nem, faj, életkor, családi állapot), az iskolázottság, az intelligenciaszint, a családi jellemzők, a jármű jellemzői, a katonai szolgálat (elsajátított fegyverismeret, mesterlövész), a szociális kapcsolatok, a helyszíni bizonyítékok, a javasolt kihallgatási technikák (más módszer sikeres egy pszichopata és egy neurotikus elkövető esetén) és a személyiségjellemzők. Ez a módszer 1978 óta segíti a nyomásokat az USA-ban, a gyakorlatban jól bevált.
David Canter, a Liverpooli Egyetem pszichológiaprofesszora három kérdést tett fel a profilkészítés elméletét illetően. Az első az, hogy van-e matematikailag bizonyítható összefüggés a sorozatos bűnelkövető személyes tulajdonságai és az elkövetett bűncselekmények bizonyos jellemzői között. 60 sorozatos erőszakos nemi közösülést elkövető személy 4 jellemzőjét (elítélés szeméremsértésért, elítélés szemérem elleni erőszakért, fiatalkorú elítélések, száma, felnőtt elítélések száma) hasonította össze 4 féle elkövetési móddal (kettő a bűntett szexuális összetevőire, kettő az erőszakra vonatkozott). Jelentős kapcsolatot talált a bűnelkövetők személyes tulajdonsági és az elkövetési módok között.
A második kérdés, hogy létezik-e bizonyos konzisztencia a sorozatos bűnözők által elkövetett bűncselekmények kivitelezésében. Hammond (1990) vizsgálta az elkövetés konzisztenciáját, 17 sorozatos nemi erőszaktevő 3 cselekményét választotta ki a bűnözői pályafutás korai, középső és kései szakaszából. A cselekményeknél 16 akció meglétét vagy hiányát detektálta (pl. hajtépés, megpofozás). Elkövetési profilt készített ezen gyakoriságok alapján. A valószínűségi index mutatja, hogy az elkövetett cselekmények mennyire térnek el a profiltól, az alacsony értéke jelzi a konzisztenciát. A vizsgálatban az elkövetők 65%-a konzisztensem követte el bűncselekményeit.
Azt, hogy egy adott személyre jellemző speciális elkövetési mód különbözik-e más sorozatos elkövető módszerétől Canter és Heritage vizsgálta 1989-ben. 10 szempontú profil szerint hasonlították össze 46 nemi erőszaktevő módszerét. Eredménynek azt kapták, hogy csak 2 személy esetében találtak szignifikáns eredményt a módszert illetően, a többiek elkövetési profilja különbözött egymástól. Később Canter és Larkin 1997-ben felfedezte, hogy a bűncselekmény egyéb jellemzőivel (házban vagy szabadban követte el) kapcsolatba hozható az a távolság, ami a sorozatos nemi erőszaktevő megtesz az otthona és a bűncselekmény helyszíne között. Ezzel a módszerrel 3km-es sugárban lehet lokalizálni az elkövető lakhelyét. Tehát a második kérdés esetén elmondható, hogy bizonyos bűncselekmény fajták esetében kimutatható egyfajta konzisztencia a bűncselekmény kivitelezésében.
A harmadik kérdés pedig az volt, hogy egy bizonyos típusú cselekmény elkövetésére van-e specializálódás a bűnelkövetők között. Vizsgálatok eredménye alapján (Farrington, 1995, Boros, 1996) a bűnözők többnyire vegyesen követik el cselekményeiket, az adott helyzet határozza meg a bűncselekmény típusát és többnyire nincs specializálódás.
Az, hogy a bűnözők vegyesen követik el bűncselekményeiket behatárolja a módszer alkalmazási lehetőségét. Viszont a legsúlyosabb bűncselekmények esetében (nemi erőszak, rablás, emberölés) a módszer segíti az igazságszolgáltatást és jól alkalmazható, látványos eredményeket hozhat. Mindez bizonyítja, hogy a profilalkotás a gyakorlatban jól alkalmazható, tudományos megalapozott módszer.
Imre Dóra
Hivatkozások
Boros J. (2003). A bűnözői profilalkotástól a tanúkihallgatásig: törekvések a mai kriminnálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle, 2003/2, LVIII. évf.