Maradok Duó – Interjú

A Maradok Duó-val készült interjúnk aprorója VOLTVANLESZ című versmegzenésítésük megjelenése, melyet alább olvashatnak! Gratulálunk a zenekarnak!

VOLTVANLESZ

Belém tört fényből rakom ki arcod.
Összeáll a kép, mint afféle hit.
Vágyak, könnyek, mosolyok, kudarcok,
írják létbibliánk gyűrt lapjait.
Fájó sikoly a test, néma kérdés.
Morze jeleket küld felém szemed.
Mi tegnap simított, mára sért, és
féltő válaszom észre sem veszed.

Csináltuk úgy. Szeretve. Rendesen.
Templomok.Hívők nélkül.Csendesen.

Voltunk erősek, boldog hódítók,
álmokra pecsétként parányi bók.
Lettünk önzők, hit nélkül lázítók,
közhely, egót romboló júdacsók.

Refr.:

Magányvírus tombol tűzként bennem,
minden napomnak hiányláza van,
rőzsét gyűjtök vágybokros szívemben,
hogy meg ne fázz, én rád gyújtom magam.

*

A dalszöveg alapjául Ernst Ferenc versei szolgálnak, VOLTVANLESZ című szonettjét alapul véve készültek a verzék szövegrészei és RÁD GYÚJTOM című verséből ollózva a refrén.

A zenekarról:

A 2017 óta működő Maradok zenekar kortárs és klasszikus verseket, gyermekverseket, népdalokat, illetve saját szövegeket zenésít meg pop, rock, funky, jazz, alter, népzenei stíluselemeket keverve.
A zenei adaptációk legtöbb esetben duós felállásban (Ének: Szinayné Víg Orsolya, Gitár: Szinay Balázs) készülnek el és szerepelnek élő előadások alkalmával, de több dalukból teljes hangszerelt verzió is készült.
Ezidáig közel 75 dalt készítettek el, melyekből a legtöbbet bemutattak élőben is többek között könyvbemutatókon, kiállítás megnyitókon, irodalmi találkozókon, folyóirat lapszám bemutatókon, fesztiválokon Magyarország-szerte.

Milyen stílusban játszotok – választottátok vagy így alakult?
Pop, rock, funky, jazz, alter, népzenei stíluselemeket keverünk. Van olyan dal, ami szorosabban köthető egy-egy műfajhoz, de olyan is, amiben akár 3-4 műfajelem is felcsendül. Igyekszünk változatosságra törekedni és minden megzenésítésre kerülő szövegnek sajátos hangulatot teremteni. Mivel a zenei ízlésünk, érdeklődésünk elég sokszínű ezt igyekszünk átadni a saját dalaink által is egymás mellé rendelve akár olyan műfajokat is, melyek első ránézésre nem egymás édestestvérei, ugyanakkor, ha úgy érezzük, hogy egy dal “megköveteli” vagy legalábbis “megengedi” ezt a fajta sajátos elegyet, akkor kísérletezünk vele, és ha tetszik a végeredményt bátran vállaljuk. 
 
Van-e előképzettségetek – zenészek vagytok-e vagy  hogyan jött a zene az életetekbe?
Mindketten tanultunk néhány évig zenét (Víg Orsolya éneket, én pedig gitárt), de a felhasznált zenei hatások, elemek nagy részét autodidakta módon, zenekari tapasztalatok, önképzés révén sajátítottuk el.
 
Milyen verseket dolgoztatok már fel, és mit terveztek még? 
A repertoárunk két harmadának elkészítéséhez pályázatot hirdettünk, melyre kortárs szerzők versszövegeit vártuk megzenésítés céljából, és a nyertes pályaműveket zenésítettük meg. Más dalokat egyéni megkeresés, felkérés alapján, vagy pályázatokra készítettünk el kortárs szerzők művei alapján. És voltak olyan szövegek, melyekkel kapcsolatban mi kerestük fel az adott szerzőt, hogy elkérjük a szövegét megzenésítésre. Ha klasszikus szerzők műveit zenésítjük meg a hozzánk közel álló szerzők műveiből választunk, mint például Weöres Sándor, Pilinszky János, József Attila, Szabó Lőrinc…
 
A saját szövegeknél a zene van meg hamarabb vagy a szöveg?
A legtöbb megzenésítésünkre igaz, hogy a szöveghez születik a zene. A folyamat első lépése, hogy leülök egy gitárral a szöveghez és elkezdek játszani az általa kiváltott hangulati, zenei benyomásokkal, alapvető énekdallamokkal. Ha született egy nagyjából vázlatszerűen használható dalszerkezet, megmutatom partneremnek, Orsolyának, akivel összejátsszuk és megnézzük, hol lehetne, kéne még módosítani. Ha hiányosságok érzünk, vagy bővítenénk a dalszerkezetet újra nekiülök és kiegészítem az első körös verziót. Esetenként pedig az is előfordult, hogy a felvételkészítés során toldok még részleteket egyes dalokhoz, ha valamit a visszahallgatás során hiányolok, vagy másként csinálnék. 
 
Milyen hangszerek szólalnak meg a zenékben?
A dalok gitár+ének hangszerelésben készülnek, aminek az egyik gyakorlatias oka, hogy bárhol, bármilyen körülmények között elő tudjuk adni őket. E mellett készülnek olyan dalverziók is, amikben teljes hangszerelés szerepel, általában dob, basszus, gitár, zongora, cselló összetevőkkel. Ezeket felvétel formájában tesszük közzé.
Mivel partneremmel, aki egyben a feleségem is néhány éve családot alapítottunk, illetve a pandémáiás helyzet okán is az elmúlt években a dalszerzésre és korábbi dalaink újrahangszerelésére, valamint az online térben való jelenlétre koncentráltunk. 
Tekintve, hogy ezidáig közel 75 dalt készítettünk el az újrahangszerelés egy hosszadalmasabb folyamatnak ígérkezik így prioritásban a személyes jelenléttel és az újabb dalok szerzésével szemben ez élvez nálunk most előnyt. 

Reklámpszichológia

Milyen pszichológiai alapjai lehetnek a meggyőzésnek?

Az információfeldolgozásnak két formája van. Az egyik a felületes vagy heurisztikus információfeldolgozás, amely egy gyors és automatikus folyamat, kevés kognitív erőfeszítéssel és kevés hozzáférhető információ alapján történik. A másik az alapos vagy szisztematikus feldolgozás, amely már egy lassabb és időigényesebb folyamat, sokoldalú és releváns információk alapján történik és nagy mennyiségű kognitív erőfeszítést igényel, így hosszútávú attitűdváltást eredményez.

A meggyőzés pszichológiai alapelvei (Robert B. Cialdini: A hatás)

  1. Kölcsönösség elve

Az elvet a viszonyosság normájára vezethetjük vissza. A „becsapott ajtó módszere” a következőképpen működik, először egy nagyon nagy dolgot kérünk a vásárlótól, amit biztosan nem fog teljesíteni, majd visszamegyünk és engedünk a kérésünkből, így úgy érzi majd, hogy ezt a szívességünket neki is viszonoznia kell.

  1. Következetesség elve

Ezt az elvet a társas elköteleződés normája és a konzisztencia iránti igény működteti. Ilyen lehet a „láb az ajtóban technika”, mikor először egy olyan dolgot kérünk az adott személytől, amely egy bizonyos ügyet támogat (pl. állatvédelem), s ilyenkor a személy beépíti önészlelési folyamataiba, hogy ő egy olyan ember, aki támogatja az állatokat. Ezt a kérést (pl. írjon alá egy petíciót) önkéntesen kell teljesítenie. Majd, ha később odamegyünk egy nagyobb kéréssel (szeretnénk egy nagy táblát elhelyezni a kertjében az állatvédelemmel kapcsolatban) a konzisztencia miatt valószínűleg teljesíteni fogja kérésünket.

3. Társadalmi bizonyíték elve

Fokozza a hatékonyságot, ha egy terméket vagy szolgáltatást több olyan ember is használ, akik hasonlóak hozzánk, így csökken a bizonytalanság érzetünk a termékkel kapcsolatban. Például a bevásárlókocsik elterjedésénél (Sylvian Goldman, 1930) beépített embereket alkalmaztak, hogy az emberek lássák, hogy többen is használnak kocsit a kosár helyett és ezáltal nekik is erre essen a választásuk.

  1. A vonzalom elve

Az elv kulcspontja a rokonszenv kiváltása, ami a hasonlósággal (az eladók átveszik nyelvhasználati stílusunkat) vagy a dicséret által történik.

  1. A tekintély elve

Ennél az elvnél fontos a cím-rang, az öltözködés és az egyéb státuszszimbólumok működtetése. Könnyebben megvásárolunk egy terméket, ha azt egy magas beosztású és jól öltözött ember kínálja nekünk. A tekintély fontos feltétele ezen kívül, ha demonstrálják hozzáértésüket és tapasztalatukat a termékkel kapcsolatban, valamint egy-egy negatívumot is megemlítenek, ami a hitelességüket és megbízhatóságukat erősíti.

  1. A hiány elve

A hiány elve arra épül, ha úgy reklámozzuk termékünket, amihez korlátozott a hozzáférés.

Milyen módszereket alkalmazhatunk, hogy felkeltsük a potenciális vásárló érdeklődését?

A behaviorizmus hatása, John Watson munkássága kapcsán hatott a reklámpszichológiára. Úgy találták, hogy a vásárlást élménnyé kell tenniük, mivel alapvetően egy fárasztó, hosszú és unalmas folyamat, ezért jutalomértékű ingereket érdemes társítani hozzá. Maga a vásárlás élménye így fontosabb, mint a termék, fontosnak tartották, hogy jutalmazzuk a vásárlót.

Na és hogyan tehetjük meg ezt?

  1. A meglepetés és a váratlanság ereje
    Ilyen például a Kinder Tojás, amit a benne lévő ismeretlen ajándék miatt szívesen vásárolunk, vagy a Happy Meal menü.
  2. Különlegesség érzése
    Ilyenek például az olyan termékek, amelyek státusz szimbólumokhoz kapcsolhatóak, lehet az egy márkás óra vagy cipő, amelyek megadják a vásárlónak a különlegesség és az egyediség érzését.
  3. A következő az újdonság ereje
    Fontos, hogy bizonyos időközönként újításokat vezessünk be, legyen az egy videójáték éves kiadása apróbb módosításokkal, máris vásárlásra buzdítja a közönséget.
  4. Fontos a fokozódó teljesítmény is
    Ilyenkor szintén apró módosításokkal, frissítésekkel érjük el, hogy termékünket újra meg újra megvásárolják.

Hogyan oldjuk fel a vásárláshoz fűződő bűntudatot?

A pszichoanalitikus irányzat a vásárláshoz kapcsolódó bűntudatot kívánta feloldani, ugyanis sokszor érezzük, ha nem létszükségletű dolgokat vásárolunk. Az ilyen reklámok a tudatalattinkban lévő bűntudatra reflektálnak, például a következő mondatokkal: „Ön megérdemli”.

Mi a legmegfelelőbb módszer az ételek és az italok reklámozására?

Az AIDA-modell szerint a vásárlást a legjobban a vágy felkeltésével lehet elérni, így az ilyen reklámokban ízletes fagylaltok, csokoládék bemutatása történik, hiszen a „termék magáért beszél”. Azonban ennek a módszernek az egyik hátránya, hogyha a vágyak mégsem teljesülnek, akkor frusztráció következik be az emberekben, valamint egy idő után hozzászokik az ember és kontraproduktívvá válik ez a forma.

Milyen módszert válasszunk, ha tisztálkodó szereket, banki szolgáltatásokat szeretnénk eladni?

A DAGMAR-modell szerint a meggyőzés lehet a kulcsa a termékeladásnak. Az ilyen reklámokban egyfajta „szakértői heurisztikát” alkalmaznak, amivel szeretnének meggyőzni minket arról, hogy miért emellett a termék mellett döntsünk. Ilyen lehet például, hogy öltönyös vagy fehér köpenyes emberekkel, valamint szakzsargonokkal reklámoznak bizonyos termékeket, ezáltal tartós attitűdváltozást érhetnek el. A módszer hátránya a kognitív fösvénység, ugyanis a vásárlók általában a lehető legjobbat, a lehető leggyorsabban szeretnék megvásárolni a hosszas meggyőző szövegek helyett.

Mi a teendő, ha szolgáltatásainkat szeretnénk bemutatni?

A Rogers modell, Carl Rogers nyomán, a 70-es években látott napvilágot. Itt a termék elfogadásán van a kulcs, amit a kipróbálás nyomán érnek el. Ilyenkor aktív részvételre hívják a vásárlót és akár egy ideig ingyen használhatja az alkalmazást, majd utána dönthet arról, hogy szeretne-e elköteleződni a termék mellett vagy sem. Ilyenek lehetnek a különböző médiaszolgáltató vagy álláskereső oldalak is.

Na és mi történik, amikor „a médium maga az üzenet” (Marshall McLuhan)?

Ilyenkor sem a vágykeltés, sem a kipróbálás, sem a meggyőzés nem cél. A médium szinte megkerülhetetlen, hiszen hatalmas büdzséből szponzorált és szinte mindenhol ott van, mindenhol megjelenik.

A social media korszak

A 2010-es évektől kezdve megjelent a webkorszak, ami újabb reklámozási formának adott melegágyat. A cél a rajongás, a hosszútávú elköteleződés azáltal, hogy közvetlen kapcsolatba lépnek a fogyasztóval. Szívesen reklámoznak akár „influenszerekkel” vagy megpróbálnak minket is bevonni megosztás, feltöltés, „lájkok” által.

Milyen pszichológiai háttere lehet a reklámoknak?

Az első a küszöb alatti észlelés, amikor bizonyos ingerek olyan rövid ideig jelennek meg, hogy nem lesz tudomásunk róla, mivel a tudatosságunk küszöbe alatt maradnak.

James Vicary, 1957-es kísérletében a mozifilmekben 5 másodpercenként 3-4 ezredmásodperces reklámüzeneteket rejtettek el, ezután 60%-kal nőtt a büfé bevétele.

Később ezt a kísérletet rengeteg szakmai kritika és felháborodás kísérlete, így betiltották a tudatosan nem észlelhető reklámokat. Majd kiderült, hogy Vicary csak kitalálta ezt a kísérletet.

A social media nagy hatással volt a figyelemre, felgyorsította az észlelési folyamatokat. A Facebookon például egy tartalmat 0,9-3,7 mp között nézünk, majd tovább görgetünk.

Hogyan kelthetjük fel a figyelmet mégis?

  1. Növeljük az impulzustömeget reklámozással, hirdetéssel

Ezáltal növelhetjük a termékünk megjelenésének gyakoriságát, érdemes akár mozgással is, hogy megtörjük a statikusságot.

  1. Nagy és felhívó jellegű elemeket használunk

A szomjúság, éhség és az életösztönök, a kisbabák, a cukiság és a veszély alapjában véve figyelemfelkeltő eszközök lehetnek. Érdemes még harmonikus helyekkel, képekkel ábrázolnunk termékünket, ami a biztonságot váltja ki. Újabb kutatások szerint a direkt erotikus tartalmaknál jobb, ha csak sejtetünk.

3. Szokatlan formációkkal, kreativitással

 

A képek forrása: hu.pinterest.com

Imre Dóra

Életútinterjú

Erzsébet 1939 -ben T. faluban született földműves családban, édesanyja egyedül nevelte, édesapja a háborúban hősi halált halt. A falu jellegzetesen alföldi mezőgazdasággal foglalkozó helyiség, vasútvonal nem vezet oda, a fővárositól hetven kilométerre fekszik.

A helységben működött általános iskola, az iskolában volt könyvtár, volt orvosi rendelő, élelmiszer és vegyes bolt, ruházati üzlet – elsősorban nem konfekció ruhákat vásároltak az emberek, hanem szövetet, amit megvarrattak – volt mozi is. (most nincs ) .

Telefon csak a postán volt – hosszú évekig magánszemélyeknél alig vagy egyáltalán nem, vidéken még kevésbé.

Televízió még nem volt, a hírforrást a rádió szolgáltatta, az újság ami néhány házhoz járt – a Szabad Föld – és hírek, amiket az emberek egymástól kaptak – hoztak vittek. Külföldről, más városokból nem sok hír jutott el. Nem is tűnt fel a hiánya.

A faluban volt tanító, orvos, postás, agronómus, az üzletekben dolgozók és a pap, akik nem mezőgazdasággal foglalkozta. Ezek az emberek nem játszottak érezhetően vezető szerepet, nem adtak különösebb iránymutatást, végezték a saját munkájukat.

Teltház: Mennyire lehetett tervezni ott és akkor az életet, egy gyereknek, a családnak?

Erzsébet: Nem sok tervem volt, jártam iskolába, tanultam, mint a többiek, amikor nem volt iskola a mezőgazdasági munkákban vettem részt a földeken, mint mindenki más. A fiúk a nehezebb munkákba is hamar belekezdtek, belenőttek a gazdaságba. Szekérre ültek, traktorra ültek. Amíg az általános iskolába jártunk nem volt különösebb terv arra, hogy mi lesz az ember később. Nyolcadikban kérdezték, ki milyen pályát választana. A fiúk egy része Vácra jelentkezett – valamiféle gépszerelő szakközépiskola volt ott -, sokan elmentek, jónéhányan haza is jöttek, mielőtt elvégezték volna, beálltak dolgozni. Akkoriban még –ez 1952 körül volt – nem volt kötelező tovább tanulni, elég volt a nyolc osztály, de mégis megpróbálták többen. Volt azért közöttünk is olyan, aki továbbtanult, orvos lett, a családja taníttatta. Akkor ez annyi költséget jelentett, hogy a gyerek nem lakott otthon, nem dolgozott haza a családnak, meg kellett venni a könyveket, de az iskolában nem kellett fizetni. Én úgy gondoltam tanítóképzőre megyek, volt ilyen iskola Nagykőrösön meg Budapesten Cinkotán is. Én a cinkotait választottam, be is iratkoztam, egy évet elvégeztem, azután családi okából haza kellett mennem. Nem is tudom miért akartam tanító lenni.  Tetszett, ahogyan az iskolában a tanító a gyerekekkel foglalkozott. És az is számított, hogy a földműveléssel nem akartam foglalkozni, tanulni szerettem volna. Akkoriban, aki tanítóként végzett azt beosztották oda, ahol kellett tanító, ez lehetett bárhol az országban, nem ott, ahol született. Ezt tudtam, és vállaltam volna, ha máshová kerülök. De végül is nem került erre sor. Ahogy mondtam hazakerültem. Nem is álltam be a gazdálkodásba, nemsokára megint Pestre mentem. Három műszakokban dolgoztam egy fonodában. A munka nehéz volt, de mégis szerettem ott. Egy leány szálláson laktunk úgy, hogy hárman laktunk egy szobába, de ez nem volt baj – korábban még a tanítóképzőben huszonnégyen voltunk egy hálóban – ez itt egy viszonylag szigorú hely volt, ahol laktunk, de nem volt barátságtalan, vigyáztak az itt lakó lányokra. Fiatalok voltunk mind, sok közülünk vidéki. kevésbé ismertük a várost. nem is nagyon mentünk messzire ahhoz a helyhez képest, ahol laktunk – ez Lőrincen volt – vasárnap néha elmentem egy kifőzdébe és ott ebédeltem, a mozi volt még szórakozás, de azt nem nagyon szeretem. TV később lett itt is a közösségi szobában, társalgóban, és otthon is a faluban. Akkor egy TV volt a művelődési házban egy forint volt a belépő, úgy lehetett nézni. Tervem itt sem volt különösebb, csak dolgoztam. örültem, hogy kiemeltek minőségellenőrnek – ez azért volt mert már volt valami végzettségem, a tanítóképző -.  Amennyire emlékszem különösebb végzettségeket nem vártak le, amit az ember csinált és abban jól dolgozott, az akkoriban elég volt ahhoz, hogy előrébb jusson – magasabb fizetést kapjon, más beosztást. De ezek kis lépések voltak nagyon. Nem is nagyon terveztem itt hosszan lenni. Egy idő múlva ismét hazakerültem. Nemsokára férjhez mentem.

1961 Budapest. Telefon még mindig csak a hivatalos helyeken volt jellemzően, magánlakásokban kevésbé. Újságok voltak, a rádió ugyancsak. TV a családban a hatvanas évek közepére került.  Egy nőnek akkoriban három pár cipője volt, egy téli, egy félcipő, egy szandál. A ruhákat varratták – jó varrónők voltak – de volt konfekció is. A lakókörnyezetekben – tíz háztömb, mondjuk – a napi szükségletekhez az ellátás mindenütt megvolt, gyalog elérhetően, üzletek, piacok, kenyérgyár. Voltak nagy piacok is Pesten ahová érdemes volt menni, a Garai téri, Hunyadi téri, a Nagycsarnok.

Teltház: És hogyan kezdődött a felnőtt élete, mi változott?

Erzsébet: Amikor férjhez mentem azt gondoltam, jó lenne, ha gyermekünk már Budapesten születne, valamiért ezt fontosnak tartottam, nagyobb lehetőséget láttam abban, ha ő itt születik, és tanul. Így is lett.  Már akkor elgondoltam, hogy a gyerekünk tanuljon, ne szakmát, szóval nem fejezze be középiskolában, hanem tanuljon tovább, olyan végzettsége legyen, ami megbecsült dolog, tanár vagy jogász. És én is tanulni akartam. A hatvanas évek végén beiratkoztam az Eötvös Gimnáziumba, leérettségiztem. Akkor már megszületett a fiunk. Amíg a gimnáziumba jártam nem dolgoztam, csak a férjem, elég volt így is a jövedelem a család fenntartására. Akkor úgy gondoltam a képzettség kell ahhoz, hogy az ember olyan munkát tudjon vallani, ami jobb munka, nem három műszakos gyárbeli, gép melletti, hanem hivatali. Ezt sikerült is elérnem – a hetvenes évektől már hivatalnokként dolgoztam, gyárban a számviteli osztályon, majd később az OTP- ben.

Nem volt különösebb tervünk, hogy hogyan éljünk. Dolgoztunk, a gyerek iskolába járt, anyukám otthon volt, vezette a háztartást. Ő jött velünk T.-ből, ezzel meg is szakadtak a vidéki gyökerek, érdekes, de gyorsan elmúlt a kapcsolat a szülőfalummal. Öreg koromra kerestem meg ujra. Továbbtanulni már nem akartam, ekkorra már harminc éves el is múltam. Annyi tervezettség volt, persze, hogy amennyit lehet dolgozzunk és a jövedelemét tegyük félre, gazdálkodjunk vele, ha lehet vegyünk lakást, legyen kocsink.

Tudni kell az időszakról, hogy Budapesten nem volt könnyű tulajdonhoz jutni –életvitelszerű helyben lakás kellett hozzá öt év, akkoriban egy családnak egy ingatlana lehetett, egy lakása. Nyaraló az lehetett külön Az autóra elő kellett fizetni. Öt tíz évet lehetett várni a kocsira. Csak típust lehetett választani – öt hat típusból – szint már nem annyira, ahhoz már szerencse kellet.

Nekünk autón 1976 ban lett- előtte szereztük meg a jogosítványt – örültünk a kocsinak nagyon, ez egy akkor új típus a Dacia volt, és szerencsék volt a színben is. A tájékozódásra a TV, rádió elég volt, akkor is ha egy vagy két csatorna volt és a rádióban is egy két adó – Kossuth, Petőfi. Az egyszerűbb emberek kíváncsiságát kielégítetté az így kapott információ. Sokféle hírek volt, külföldről is tudósítottak, elégnek tűnt.

Telefonra mi az igénylést 1972-ben adtuk le, 1992-ben kaptunk telefont.

Az élet eltelt így, dolgoztunk napról napra, nagy terveket nem szőttünk. Nem tekintettünk évekre előre. Az akkor megszerzett tudás elég sokáig elegendő volt, mind a hivatali munkában, de a szakmunkákban is. Nem változott annyira a világ, hogy újra és újra kelljen tanulni a saját mesterséget, és a környezet sem indokolta, hogy váltani kelljen, más szakmát kelljen megtanulni. Ha valaki elkezdett egy foglalkozást sok esetben úgy is maradt, egész életére, akár egy munkahelyen. Ami továbbképzés kellett megkapta ott.

A 90-es évek után nagyon megváltozott a dolog. De akkor mi már nemsokára nyugdíjba mentünk, és csak látom, hogy kell követni a változásokat. felgyorsult minden, ahogyan látom, a technika, az hírek, rengeteg információ áramlik mindenhonnan. Nem könnyű a választás, meg annak a kiválasztása sem, hogy melyik hír igaz nem igaz fontos vagy nem fontos.

Pszichológiai módszerek: Logoterápia és szimbólumterápia

Míg tapasztalatom szerint az autogén tréning elsősorban a testi és a lelki dimenzióval, a szimbólumterápia módszertana a szellemi dimenzióval dolgozik, mely segít abban, hogy a személy tudjon saját magára, élményeire, belső képei reflektálni és ezáltal meghaladja a pszichofizikumot, a térben és időben történő determinációt. A meditáció során a szellemiben történő szabadságot is megéli a kliens, hiszen korlátok nélkül fedezhetjük fel belső világunkat és a későbbi alkalmak során szabadon alakíthatunk is rajtuk, átdolgozhatjuk őket. Az öntranszcendencia (önmagunk meghaladása) aspektusa a szimbólumterápia szellemiségében szintén megtalálható.

A relaxáció szó középkori francia nyelven azt jelentette, hogy „elengedni a rabot”. A rabot, aki magunk vagyunk, sokszor a fizikai, sokszor a lelki dimenzió által meghatározva, megkötve. A mindennapos élményekkel, eseményekkel, stresszel hajlamosak lehetünk megkötni magunkat, rabja lenni a saját életünknek, körülményeinknek és nem „kiengedi a rabot”, azaz túllátni saját magunkon, hiszen ez igazán emberivé tesz minket. A meditációban az instrukció szerint a léleknek adunk teret arra, hogy megmutassa magát nekünk egy-egy hívószóra, ám én úgy gondolom, hogy amit itt léleknek neveznek az a szellemi dimenziónak a megmutatkozása.

„A szenvedés, mint teljesítmény” koncepciója szintén megtalálható a szimbólumterápia módszertanában is. A logoterápia úgy fogalmazza meg, hogy ezek tesznek minket igazán láthatóvá, hiszen fájdalmaink igazgyöngyök, amikben az alkotás lehetősége rejlik. A szimbólumterápiában fájdalmainkkal, szenvedésünkkel, élményeinkkel először a rálátással, “letakarítással” dolgozunk, majd azon gondolkozunk, hogy ezekből hogyan lehet kincs a saját életünkben? Hogyan tudunk belőle építkezni? A folyamat során belső kincseket keresünk, ami lehet először negatív vagy pozitív számunkra, mégis kinccsé, értékké tudjuk formálni.

Kinek ajánlottak ezek a módszerek? Indikáció – kontraindikáció szempontjából hasonlónak tartom azt, hogy egyik módszert sem ajánlott alkalmazni, amikor a szellemi dimenzió nem hozzáférhető. A szimbólumterápia nem működik, ha a személy túlságosan beszűkült pszichés állapotban van, tehát nem hozzáférhető a szellemi dimenziója. A logoterápiához hasonlóan a szimbólumterápia elméletében is megtalálhatjuk, hogy van az emberben egy olyan dimenzió (szellemi), ami ép és nem tud megbetegedni. A szimbólumterápia megfogalmazásában is olvasható, hogy minden illető egészséges részéhez szól, amihez megpróbál hozzáférni a képhívások alkalmával. A nem verbális jellege miatt is tartom nagyon erős módszernek, hiszen, amire nincsenek szavaink, könnyebben megtalálhatjuk őket belső képekben, az alkotás során.

A logoterápiás szemlélet egyik alapvetése, mi szerint az önismeret megszerzése nem végcél, hanem az „önmagunkkal való bánásmód” megtanulása az, amit kitűzhetünk célul. A szimbólumterápia elmélete hasonlóan közelíti meg ezt a kérdést, itt a cél, magának a meditációnak, tehát a „lélek nyelvének” a megtanulása és későbbi folyamatos alkalmazása. Hiszen, ahogy Szőnyi Magdától tanultam, nyelvtanfolyamra sem azért megy el az ember, hogy egyszerűen kipipálja, hogy ott volt, hanem azért, hogy megtanulja a nyelvet, amit a későbbiekben használni tud és saját magán tud dolgozni általa. Mindkét módszer bármikor alkalmazható, az eljövendő élethelyezetek során bármikor visszanyúlhatunk belső képeinkhez vagy éppen az értelemkeresés lépéseihez.

A szeretet retorikája, mint a logoterápiás beszélgetés formája, a szimbólumterápia módszertanában számomra szintén felfedezhető. A személy felértékelése, elfogadása, értékeinek meglátása szimbólumterápia szemléletében és a módszertanában is jelen van. A képekkel való dolgozás hozzájárul a tisztánlátáshoz, hiszen a letisztítással, az értelemadással sokat foglalkozunk az élménymegbeszélés során. A további alkalmak során a képekkel való munkában alternatívákkal dolgozunk és lehetőséget hagyunk, hogy ezeket a kliens szabadon alakítsa (Pl. Mi történik az útkereszteződés képnél, ha jobbra, balra vagy középre indulok el? Mit találok? Ki vár engem ott? Hogyan jelenik ez meg az életemben?). Az értelem kipuhatolása pedig egy-egy szakasz végén történik meg, olyan kérdésekkel, mint „Mit üzen nekem ez a kép?, Mire világít rá a saját életemben? Mit fedeztem fel, mire láttam rá általa?”. Ezután átnézzük, hogy mit érdemes megőriznünk belőle, mitől kell megszabadulnunk vagy mit kell átkereteznünk, új szintre emelnünk, letakarítanunk, hogy kinccsé vagy belső erőforrássá válhasson.

A paradox intenció módszere szintén is megtalálható a meditációban, hiszen sokszor olyan anyagokat, tulajdonságokat, élményeket élünk át általa, amiktől esetenként félhetünk, viszont így a félelem helyébe a vágy léphet (Pl. Belépni azon az ajtón, ami félelemmel tölt el és már oly régóta be van zárva vagy keresztül megyek a barlangon, ami a traumafeldolgozás egyik jelentős hívóképe. Az egyik kliensünk a tanfolyamon gyermekkori abúzus áldozata volt és nagyon félt egy bizonyos ajtónak a kinyitásától, ahova saját gyermekkori énjét zárta be holtan. Egy alkalommal úgy döntött, hogy megpróbálja kinyitni az ajtót, ami mögött ezúttal a kislány élő volt és mosolygott.). A dereflexió és a beállítódás-moduláció is felfedezhető a képekben, hiszen akár külső történések belső lejátszásával, módosításával, új nézőpontokból, értelemmel ruházhatjuk fel a történteket (Pl. A bennünk megjelenő éles kardot, hogyan tudjuk úgy használni, hogy az ne sebezzen, csupán a személyes biztonságunkat őrizze). Önmagában az átalakítja a gondolkodást és egy új nézőpontra világít rá, ha szimbólumot segítségével fogalmazzuk meg az élményeinket. (Pl. Az egyik kliens a tréningen karácsonykor egy számára nehéz képről számolt be nekünk, a képben a karácsonyfát egyedül tartotta a kezével, mivel imbolygott és bármelyik percben fel tudott volna borulni, kiabált a családtagjainak, de senki nem jött oda segíteni. Ez megterhelő volt számára, kiszolgáltatottnak és szerencsétlennek érezte magát, majd, amikor újra hívta ugyanazt a képet, teljesen más érzés kerítette hatalmába. Erőt érzett magában és büszke volt, hogy egyedül is a hátán tudta vinni az ünnepet, felfedezte az értéket saját magában.)

A logoterápiában az értelem észlelési tréning során „ÉÉT”, elemezzük a problémát, a szabad cselekvési teret, a választási lehetőségeket, majd kiválasztjuk a legértelmesebbet és eldöntjük, hogy meg akarjuk valósítani. A szimbólumterápiában a külső és belső valóság összeegyeztetésére alkalmaznak kérdéssort, ilyen a jelentésadás és a jelentéskeresés, amikor felvázoljuk a tényeket, a lehetőségeket, az összefüggéseket és végül összeillesztjük. Maga a szimbólum szó is görög eredetű, ami egybevetést, összeillesztést jelent. A záróalkalommal megbeszélendő célformula a legértelmesebb cselekvés kiválasztása és annak megvalósítására tett szándék összefoglalása egy mondatban.

A logoterápiás megközelítéshez hasonlóan a szimbólumterápia is az embert összetettségében, háromdimenziós (testi, lelki, szellemi) egységként kezeli, hogy elkerülve a redukcionizmust, a személyt egy szabad, felelősségteljes és önmagát meghaladó egészként értelmezze. A szimbólumterápiában fontos az összeillesztés, hogy a látszólag szakaszos és darabos életterületeket, dimenziókat a személy egységessé és teljessé tudja tenni.

A szimbólumterápiában sem elsődlegesen a múlt feltárása a cél, azonban a hívószavak által megjelent képekkel való foglalkozásban feljöhetnek olyan múltbeli traumatikus események, amelyek erre irányíthatják a lelki munka fókuszát, azonban ilyenkor is értelemkereső jelleggel.

A két módszer szabadságot és értelemkeresési lehetőséget biztosít a kliensek számára, hiszen bármennyire is determináltak bizonyos körülmények, helyzetek az életünkben, mégis szabadon dönthetünk arról, hogy ezeket hogyan éljük meg, hogyan gondolunk rájuk, hogyan viszonyulunk, milyen beállítódást veszünk fel ezekkel szemben vagy adott esetben milyen belső képet hívunk rájuk. Így a személy valóban önmegvalósítóvá és saját életének alkotójává válhat.

 

Imre Dóra

Fotó: Imre Bence

Létbátorság

Lét, nemlét, szorongás, létbátorság

(Paul Tillich Létbátorság című könyve alapján)

A bátorság meghatározása

 

„A bátorság megmutatja nekünk, hogy mi a lét és lét megmutatja, hogy mi a bátorság.”

 

Olvashatjuk a könyvben a bátorság meghatározásánál. Hogy mit is jelent ez? A bátorságot akkor érthetjük meg, ha előbb megértjük az embert, az ember világát, a világ szerkezetét. Akkor tudhatjuk, hogy mire kell igent mondanunk és mit kell elutasítanunk, ha ismerjük mindezt.

A bátorságot általában úgy határozzák meg, hogy az egy döntés, ami az akaraterőnket arra használja, hogy szembenézzünk a fájdalommal, a veszéllyel, a bizonytalansággal, a szenvedéssel és a megaláztatással. A bátorságban tehát benne foglaltatik az „annak ellenére”, valamint az ember lényegi természetének igenlése. De mivel szemben kell bátornak lennünk?

Régebben a katona példájával, önmagunk életének feláldozásával azonosították, később a bátorság összekapcsolódott a bölcsességgel. Tehát eleinte a bátorság a férfiak talentumaihoz tartozott, a sztoikusok azonban megkülönböztetik a vakmerőséget a bölcs bátorságtól. 

Platón szerint a bátorság a legfőbb erény, mert ez teszi lehetővé a többi erény (igazságosság, mértékletesség, bölcsesség) tanúsítását, amikor azokra szükség van. Az erény pedig úgy definiálható, hogy az embernek hajlama és módja van a bűnre, mégsem vétkezik, tehát a jó cselekvésére való hajlam. Az erények pedig a szokásból fejlődnek ki, melyeket születésünkkor készen kapunk a társadalomtól. A bátorság ebben az aspektusban tehát az, hogy az ember azt cselekszi, ami helyes.

 

Arisztotelész az erény meghatározása helyett a cselekvés körülményeinek vizsgálatára helyezte a hangsúlyt. Ha az ember erényesen cselekszik, akkor tudja mit teszt, csak akkor tarthatjuk felelősnek a tetteiért, ha tudja mit csinál. Kiemeli, hogy az erény mindig középen áll a hiány és a túlzás között. A bátorság ilyen értelemben a gyávaság és a vakmerőség középhatáraként értelmezhető, a félelem és a biztonság érzése között. Azonban a félelmet keltő dolgokban nem mindig beszélhetünk bátorságról. A legfélelmetesebb dolog a halál, nem nevezhető bátornak, aki ettől nem fél. „Vannak dolgok, amiktől kötelesség félni.”

 

Aquinói Tamás kiemelte, hogy a négy erény nem egyenlő. A bátorság és a bölcsesség egyesülve magában foglalja a mértékletességet (önmagunk irányában) és az igazságosságot (mások irányában). Itt felmerült a kérdés, hogy az értelemnek vagy az akaratnak van-e elsőbbsége az ember személyiségében?

Seneca szerint a meghalás bátorsága és az élet bátorsága kölcsönös függésben van, ahogyan a halálfélelem és az élettől való félelem is. Itt azokra utalt „akik nem akarnak élni és nem tudják hogyan haljanak meg.” A haláltól való félelem azok életét is meghatározza, akik már elveszítették élniakarásukat. A libido moriendi a freudi halálösztön latin megfelelője. Példának hozza fel az olyan embereket, akik életüket értelmetlennek érzik. Ez annak a következménye lehet, hogy elfogadják a gyönyör alapelvét, a „kellemes időtöltés elvét”. Ahogy a halálösztön a libidó soha ki nem elégíthető törekvésének a negatív oldala Freudnál, Senecánál a gyönyör-elv elfogadása az életcsömörhöz és a kétségbeeséshez vezet. Kiemeli, hogy az életigenlés nem jár együtt a halál elfogadásának képességével.

 

A sztoikusoknak nem azoknak javasolják az öngyilkosságot, akiket legyőzött az élet, hanem azoknak, akik legyőzték az életet és képesek szabadon választani élet és halál között. Az öngyilkosság, mint félelem diktálta menekülés, nem létbátorság.

A sztoikus bátorság a létbátorság, mely alapja az emberi ész által gyakorolt kontroll. Itt az ész nem a gondolkodás, nem a mindennapi logika, hanem a logosz, az értelem. Csupán a gondolkodás, mint korlátozott kognitív funkció, nem tud bátorságot teremteni, hiszen a szorongást nem lehet érveléssel eltávolítani. A szorongás az egyetemes ész hatalma által győzhető le. A félelem oka pedig maga a félelem. Az ember lényegi létének igenlése, a szorongások és a vágyak ellenére örömöt jelent. Az öröm annak a kifejezése, hogy a bátorsággal igent mondunk önmagunk igazi létére. Létbátorság igent mondani az ember eszes természetére azzal szemben, ami bennünk esetleges.

 Spinoza az önigenlést elemi ki, mint lényegi aktust. A törekvés teszi azzá a dolgokat, amik, tehát ha megszűnik a törekvés, megszűnik maga a dolog is. Nem lehet semmiféle erényt elképzelni, mely az az ember önnön léte megőrzésére való törekvését megelőzhetné. Az önigenlés, tehát erény, mely különbözik az önzéstől, sőt annak szöges ellentéte. Az önigenlés részesedés az isteni önigenlésben. Egyik érzelem csak egy másik érzelem által győzhető le, a szenvedély érzelmeit az elme érzelme győzheti le, tehát a léleknek a maga örökkévaló alapja iránti intellektuális szeretete. Ez az érzelem pedig részesedés az isteni önszeretetben.

Mit jelent az önigenlés, ha nincs én? Az önigenlésben benne foglaltatik valaminek a legyőzése, ami fenyegeti vagy tagadja az ént. Ide köthető Nietzsche a hatalom-akarás fogalma, mely nem akarat a szó pszichológiai értelmében és nem hatalom a szó szociológiai értelmében. Ez az akarás az önigenlést jelöli, az élet akarását, beleértve önmagunk megőrzését és a növekedést. Tehát nem valami olyan után törekszik, amivel még nem rendelkezik, valami rajta kívül álló tárgyra, hanem önmagát akarja megőrizni és meghaladni. Az önmagunk fölötti hatalom. Az önigenlés az élet igenlése, és igent mondás a halálra, ami az élethez tartozik.

Lét, nemlét, szorongás

A nemlét

 A bátorság tehát önigenlés annak ellenére, ami igyekszik megakadályozni az ént abban, hogy igent mondjon magára. De mi az, ami megakadályozza az ént az önigenlésben? Ha az élet a lét, akkor a nemlét is ugyanolyan alapvető, mint a nemlét. A nemlét kérdése az emberek, kultúrák egyik legalapvetőbb dilemmája, mely a költészetben is megmutatkozik: 

Hiszen a valóság alapszerkezete az én-világ korreláció, ha megszűnik a világ, megszűnik az én is. Az alapvető szorongás a nemlét miatt nem szüntethető meg teljesen, hozzátartozik a létezéshez.

 

A félelem és a szorongás megkülönböztetése

 

A félelemnek meghatározott tárgya van, mellyel szembe lehet nézni, elemzés alá lehet vetni, támadni lehet és el lehet viselni. A félelem mindig valamitől való félelmet jelent, ami lehet a szenvedés, valakinek vagy valaminek az elvesztése, a meghalás pillanata vagy személyi vagy közösségi elutasítás. A félelem tárgya bevonható a cselekvés körébe, és ezáltal részesedni lehet benne, harcolni is lehet ellene. Tehát az önigenlésünk részévé tehető. Tud hajtóerővé válni, meg lehet szelídíteni.

 

A szorongásnak ezzel szemben nincs tárgya, az egyetlen objektum maga a fenyegetés, de nincs forrása, hiszen a forrása a semmi. A szorongás állapota a céltalanság, irányvesztettség, bizonytalanság, az értelem elvesztése, a segítség nélkül lenni érzése. Úgy is meghatározhatjuk, mint a nemlét egzisztenciális tudatosulása, tehát egy olyan állapot, amikor a létező ráébred a lehetséges nemlétére. A bennünk szüntelenül meglévő rejtett tudat, hogy életünk véges, szorongást vált ki. Az embernek ez természetes szorongása, de minden élőlényben megtalálható valamilyen módon. Mivel a szorongás egy jövőbe vetített megfoghatatlan félelem, ezért a félelem felé törekszik, hogy szembe tudjunk szállni vele, mert a félelem már szembesíthető a bátorsággal.

 

A halálfélelem addig félelem, amíg elővételezzük, hogy valamilyen baleset vagy betegség végez velünk és ezáltal elővételezzük mindennek az elvesztését. A halálszorongás tárgya pedig a halál utáni abszolút ismeretlen, a nemlét.

 

A létezéshez kapcsolható nem neurotikus szorongás típusok:

 

Szorongás a végzet és a halál miatt

„Nem mintha félnék meghalni, csak nem akarok ott lenni, amikor bekövetkezik.”

/Woody Allen/

Ez a fajta szorongás a legáltalánosabb és elkerülhetetlen. A halál tejesen soha meg nem ismerhető, az életben át nem élhető, misztikusságának köszönhetően pedig az emberi kultúrák egyik legnagyobb dilemmája (Zana, 2009). Annak ellenére, hogy tabunak számít és az emberek nem szívesen beszélnek róla, minden kultúrában és korban foglalkoztatja az embereket. Megjelenik a tudományokban, történetekben, művészetben, a médiában. (Geiszbühl-Szimon, 2016).

 

„Én úgy képzelem el,
hogy a halál egy óriási nász,
legszentebb, legemberibb ölelés.
Nem fájdalom: fájdalom-felejtő.
Nem rém: rémeket elűző.
Több mint a Szépség.
több mint a Szerelem,
a Jóságnál is több:
Kegyelem.
Én úgy képzelem el,
ha egyszer oly nagy lesz a zaklatás
és akkorára nő a fájdalom,
hogy nem bírom tovább:
hozzám lép egy fehér ismerős,
szép csendesen lecsókolja a számat,
lefogja ezt a vergődő szívet,
és ennyit szól csak: elnémuljatok.
Erre megszűnik minden indulat.
Erre megszűnik minden fájdalom,
csak gondfelejtő békesség marad:
se könny, se vér, se akarat,
nem lesz már semmi sem.
Elhal a szívem dobbanása,
s végtelen álmok néma lánya
bűvös, tüzes csókjába zár.
Szeretőm lesz egy éjszakára
a széparcú Halál.”

/Wass Albert: Halál/

 

Szorongás az üresség és az értelmetlenség miatt

Az értelemvesztettség szorongató, mely a vasárnapi neurózis formájában is megmutatkozhat. Ha az ember nem tud tartalmat adni a napnak, ha nem tud teremtő módon létezni hatalmába keríti az értelmetlenség és az üresség érzése.

 

„Meghalni? Meghalni, nem olyan nagy dolog az. Sokszor elképzeltem, milyen lehet. Jól megnézem ezt az asztalt, meg ezt a szekrényt, meg azt a szobát… és aztán nem látom többé… (Szünet.) Te, különben még meggondolhatod… De hogy én mért is élek… azt nem tudom.”

/Füst Milán – Boldogtalanok/

Szorongás a vétek és a kárhoztatás miatt

Az ember önmagába bírája, felelős az önmaga létéért, tetteiért. A bűn fogalma szintén visszavezethető a társadalomhoz, az adott normákhoz, az erényekhez. Az önmagunkkal, lelkiismeretünkkel való elszámolás, a szembesítés szorongató. Hogyan éltem? Megfelel-e ez a társas normáknak? Összeegyeztethetőek-e a vágyaim a társas szabályokkal? Mi a bűn fogalma? Mettől meddig terjed a skála? Megbocsátható-e a bűnöm? Bűnös vagyok-e egyáltalán?

 

„Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.”

/József Attila – A bűn/

 

A létbátorság és a komfortzóna

 

A AL Ghaoui Hesna Félj bátran című könyve párhuzamba állítható a Létbátorsággal. A félelem és a szorongás megkülönböztetését, valamint a létbátorság fogalmát itt is felfedezhetjük.

A félelem jelen idejű veszélyeztetettség, a szorongásaink azonban a jövőben játszódnak és hatalmas adag fantáziaelemmel rendelkeznek. Elképesztő „Mi lenne, ha…” forgatókönyveket gyártunk, azonban ezek bekövetkezésére kevés az esély. Evolúciósan belénk van kódolva, hogy amit az agy sokat hall, azt tartja a leglehetségesebb forgatókönyvnek. A szorongásban a fantáziaelemeket táplálhatják múltbeli traumák vagy külső hatások. Táplálkozhatnak családi hitrendszerekből, belünk ültetett mantrákból, amiket sokszor hallottunk. Ezek tudat alatt korlátoznak minket, mivel észrevétlenül épülnek be az életünkbe. Ilyen például a következő mondat: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér. Járt utat járatlanért el ne hagyj.” Ezek a mantrák arra bíztat minket, hogy maradjunk a komfortzónánkon belül, ne próbáljunk ki új dolgokat, mert, ha letérünk az útról csak sérülhetünk. A komfortzónán belül biztonságérzetünk van és azt gondoljuk, hogy mi irányítjuk a dolgokat. Ez azonba illúzió, ebben a mezsgyében sem tudjuk száz százalékosan kontrollálni életünket. A létbátorság arról is szól, hogy az ember teszteli a határait, ki mer lépni az addig ismeretlen zónába, nem riad vissza a kudarc lehetőségétől. „A létbátorság arról szól, hogy az ember elkezd merni élni.”

 

Létbátorság

A létbátorság meghatározására a könyvben a következők olvashatjuk: „az az etikai aktus, mely által az ember igent mond önmaga létére, létezése mindazon elemének dacára, melyek konfliktusban állnak lényegi önigenlésével.”

 

A beadandó összefoglalójaként Woody Allentől szeretnék idézni, melyben megjelenik az üresség, az értelem, a halál és végzet miatti szorongás, majd mégis igent mond saját létére mindezen tényezők dacára.

 

„Úgy egy hónapja volt egy nap, az volt a mélypont. Úgy éreztem, hogy egy Isten nélküli világban nem akarok tovább élni. Véletlenül van egy puskám, a homlokomra szorítottam és arra gondolom, most megölöm magam. Aztán arra gondoltam, hogy mi van, ha mégis van Isten? Végül is, ki tudhatja biztosan. De aztán azt gondoltam, nem, a hátha nekem nem elég. Nekem bizonyosság kell. Tisztán emlékszem, ahogy hallottam az óra ketyegést, én meg rémültem ültem ott a homlokomra szorított puskával és azt latolgattam: Lőjek vagy ne lőjek? Véletlenül elsült a puska, izgalmamban az ujjam akaratlanul meghúzta a ravaszt. De annyira izzadtam, hogy a puskacső lecsúszott és a golyó nem engem talált el. Rohantam az ajtóhoz az ablakhoz és nem tudtam mit mondjak és azt se, hogy mit csináljak és a gondolataim szélvészként kergették egymást. Én csak abban voltam biztos, hogy el kell rohannom hazulról, ki a szabad levegőre, hogy kiszellőztessem a fejem. Mentem és mentem, erre is tisztán emlékszem, róttam az utcákat, nem tudom mit éreztem, mit gondoltam, csak olyan valószínűtlen volt az egész. Mászkáltam sokáig, órákon át, már-már sajgott a lábam és lüktetett a fejem és úgy éreztem, muszáj leülnöm. Bementem egy moziba, azt se tudom melyikbe vagy hogy mit játszottak. Pihenni akartam és kicsit összeszedni a gondolataimat, gondolkozni kellett logikusan és helyére tenni a világot a maga racionális keretein belül. Felmentem az erkélyre és leültem, olyan filmet játszottak, amit sokszor láttam gyerekkoromban meg azóta is és amit nagyon szerettem mindig. Ahogy ott ültem és néztem a figurákat a vásznon egyre jobban lekötött az egész és egyre határozottabban éreztem, hogy milyen őrültség lett volna megölni magam, kész hülyeség. Még ha beigazolódik is a legrosszabb, hogy nincs Isten és az ember egyszer él és kész, akkor nem okosabb részt venni az életben? Végül is nem csak gyötrelemből áll. Igazán kár tönkretenni az életemet azzal, hogy választ keresek kérdésekre, amikre úgy sincs válasz, inkább élvezni kellene, amíg tart. Utána pedig ki tudja, talán mégis van valami. Tudom nagyon törékeny ez a talán, ahhoz, hogy ráakasszuk az életünket, de ha egyszer nincs jobb. Kényelmesen hatra dőltem és élvezni kezdtem a mozit.”

/Woody Allen: Hannah és nővérei/

 

 

 

 

 

 

Hivatkozások

Béres, T. (2011). Bátorság és létbátorság. Vigilia. (76). 11-17.

Geiszbühl-Szimon, P. (2016). Beszélgessünk-e a halálról? A csoportos beszélgetés hatása a

halálfélelemre és a halál iránti attitűdre. Kharón Thanatológiai Szemle. 2016/3. 20-39.

Hesna, G.A.  (2019). Félj bátran. Bookline Kiadó.

Paul, T. (2000). Létbátorság. Budapest, Teológiai Irodalmi Egyesület.

Zana, Á. (2009). A halálkép alakulása és változása Magyarországon, a korosztályos értékítélet-különbségek és a lehetséges mérési módszerek vizsgálata. Tabu-e még a halál? Budapest. Semmelweis Egyetem.

 

Imre Dóra

Interjú és mesék – Bombicz Judit írónővel

Bombicz Judit író vagyok. Főleg meseíró, bár a regényírásba is belekóstoltam már. Eddig két saját mesekönyvem jelent meg, az egyik (Csodák könyve) kétszer is, két különböző kiadónál. A másik mesekönyvem címe Mesék elalvás előtt. Az írás nálunk családi vonás. Két unokatestvérem is ír, emellett a lányom is örökölte az írói vénát. Jobban mondva neki inkább költői vénája van. Idén, 2021-ben készülök megjelentetni harmadik mesekönyvemet, ami remélem, még karácsony előtt sikerül. A harmadik könyv címe Mesevarázs lesz.

Jelenlegi kiadóm a NewLine Kiadó. Remélem, ez így is marad, mert úgy érzem, éppen jó helyen vagyok.

Facebook elérhetőségem – https://www.facebook.com/azirasmegmarad/

Bombicz Judit

Mi lennél, ha növény lennél?

Érdekes kérdés, mert ezen még soha nem gondolkodtam. Talán fa lennék. Olyan fa, amelyik nagyon sokáig élhet, amelyik hosszú éveken át suttoghatja meséit az erdőbe látogatóknak. Talán valamilyen fenyőfajta. Közöttük van olyan, amelyik akár többezer évig is él, ha békén hagyják.

 Melyik város lennél?

Sosem gondolkodtam még ezen sem, bár az egyik kedvenc városom Eger. Viszont a legkedvesebb helyem a Balaton környéke. Révfülöpöt bevállalnám, vagy a déli parton Fonyódot. Mindkettőt nagyon szeretem. Balatonfüred is versenybe kerülhetne, mivel szeretem a kisugárzását, az érzést, amit kelt bennem régi villáival.

 Mikor írtál először verset, mesét?

Verset 15 évesen írtam először. Mi más is lehetett volna az oka, mint egy szerelem, ami megihletett. Ezután nagyon sokáig csak verseket írtam.

A mese az érdekes, mert az első meséimet nem írtam, hanem csak elmondtam. Méghozzá a kislányomnak, gyermekkorában. Aztán ő felnőtt, elmaradtak az esti vagy délutáni mesélések, meg is feledkeztem róluk. Lányom már a tizenéves korszakának végén járt, amikor újra beléptek a mesék az életembe, de most már olyan sürgető módon, hogy muszáj volt leírnom őket. Nos, így kezdődött a meseimádó íróvá válása.

Melyik a kedves versed? Magyar vagy külföldi?

Az egyik általam legkedveltebb vers külföldi. Johann Wolfgang von Goethe verse, A tündérkirály. Elvarázsolt, megfogott, amikor először olvastam és ez az érzés azóta is tart, ha újra olvasom. Természetesen több vers van, amit kedvelek, magyar és külföldi egyaránt.

 A mese általában klasszikus szerkesztésű irodalmi mű, erős erkölcsi üzenettel vagy tanítással. Milyenek a te meséid?

Tetszik ez a megfogalmazás. Már csak azért is, mert a legtöbb mesém ezt az elvet követi. Igyekszem úgy megírni a történeteimet, hogy azok észrevétlenül tanítsák meg az emberi értékeket a kicsiknek. Gondolok itt a szeretetre, becsületességre, őszinteségre, barátságra, családra stb. Bízom benne, hogy sikerül ilyen meséket írnom és ezek által sikerül a kicsik lelki fejlődését pozitív irányba terelni, segíteni. Remélem, hozzá tudok járulni az írásaimmal ahhoz, hogy a felnövekvő emberpalántákból becsületes, emberséges emberek váljanak, akikre büszke lehet az egész társadalom. Tudom, ezek „nagy” szavak, de hiszem, hogy hozzá tudok tenni az általam megálmodott mesékkel, a szavaimmal a fejlődésükhöz.

Bombicz Judit

Bombicz Judit – Mesék elalvás előtt (fülszöveg)

Kiadó – ForArt Kiadó

Szeretettel ajánlom minden meserajongó gyermeknek és szüleiknek, Mesék elalvás előtt című könyvemet.

Olyan történeteket írtam, melyek hősei néha emberek, de főként emberi tulajdonságokkal felruházott állatok vagy tárgyak. Sok történetemben megjelennek a kisegerek, valamiért nagyon szeretem beleszőni őket a mesékbe.

Mindegyik történetnek van valamilyen rejtett tanulsága, így a kicsik észrevétlenül tanulnak meg olyasmit, amire szeretnénk felhívni a figyelmüket.

Úgy érzem, nincs szebb annál, mint amikor egy csöppség csillogó szemekkel hallgatja a felolvasott mesét és nem akarja, hogy véget érjen.

Végül, de nem utolsó sorban ott a sok szép illusztráció, ami színessé, szebbé teszi az egész kiadványt.

Mesék elalvás előtt

Bombicz Judit – Csodák Könyve (fülszöveg)

Kiadó – NewLine Kiadó

Elvarázsolt karácsonyfadísz? Más világokba repítő könyv? Netán egy tükör, ami olyan helyre visz, amiről nem is álmodtál? Ugye milyen hihetetlen dolgok? Mégis, ebben a mesekönyvben mindet megtalálod, ahogy a manókat, sellőket, tündéreket is. Olvass bele ezekbe a mesékbe, és kísérd el a szereplőket olyan világokba, amelyeket csak a képzelet, a fantázia mutathat meg neked!

Keresd meg Fannival és Péterrel a Mikulást vagy ússzatok együtt a tenger mélyén!

Induljatok együtt a mesék birodalmába…

Csodák könyve

Egy éppen aktuális mese, a Mesék elalvás előtt című mesekönyvből

Bombicz Judit – A húsvéti nyuszi

Kerekerdő közepén, hová ember még nem tette a lábát, élt egy népes nyúlcsalád.

Nyúlmama és Nyúlpapa nagy boldogságban, szeretetben nevelték csemetéiket. A nyúlgyerekek álló nap játszottak, szaladgáltak, jól érezték magukat, hiszen semmiféle veszély nem fenyegette őket.

Ebben az erdőben ugyanis békében éltek egymással az állatok. Soha nem bántották egymást, hanem boldogan éltek egymás mellett.

A szülők szívesen vigyáztak egymás gyermekeire, így a nyúlcsaládnál is sokszor kétszer annyi kicsi volt, mint amennyit sajátjuknak mondhattak.

A nyúlgyerekek között volt egy, a legkisebb, aki mindig csintalanságon törte a kis fejét, de soha nem tett rosszat. Nagyon szerette a testvéreit, és akkor érezte jól magát, ha sikerült megnevettetni, és alkalmakkor megajándékoznia őket. A neve Tóbiás volt, de mindenki csak Tóbikának hívta.

Egyszer, egy téli estén a szülők és a gyerekek lakásuk nappalijában töltötték az időt, a kandallóban pattogó tűz mellett. A kicsik kakaót iszogattak, répás süteményt majszoltak, amit anyukájuk készített.

Illusztráció a meséhez

Nyúlpapa egyszer csak letette a kezéből az újságot, amit olvasott, és a gyermekeire nézett. Először kicsit elgondolkodva, kicsit gondterhelten, de aztán feltett nekik egy egyszerű kérdést.

– Gyermekeim! Melyikőtök tudja megmondani nekem, hogy mi szeretne lenni, amikor felnő?

Nyúlmama is felkapta a fejét, hegyezte két hosszú fülét, hiszen kíváncsi volt, mit fognak válaszolni a kicsik.

Először döbbent csend ereszkedett közéjük, hiszen ilyet még soha nem kérdezett tőlük senki.

De néhány perc múlva iszonyú hangzavar vette át a csend helyét. Mindegyik nyúlgyerek elsőként szerette volna közölni, mi szeretne majd lenni.

Sokféle dolog elhangzott. A kislányok között sokan anyukák szerettek volna lenni, és olyan szép családra vágytak, mint amilyenben ők éltek, de volt, aki az állatkórházban dolgozott volna, vagy a postán, a boltban. A fiúk is sokféle munkát soroltak fel.

Aztán sor került Tóbikára is.

Gondolataiban elmerülve, fejét pici mancsára támasztva gondolkodott, hogy vajon mit is szeretne majd csinálni később.

Homlokát ráncolva járatta az agyát, és nem vette észre, hogy milyen nagy csend lett körülötte.

– Tóbikám, te mi szeretnél lenni felnőtt korodban? – kérdezte őt kedvesen édesapja.

Tóbiás, mintha álmából ébredt volna, meglepődve nézett körül, hiszen gondolataiban teljesen máshol járt, és nem az otthonában.

Aztán egyszer csak kibökte nagy büszkén, hogy mire is gondolt.

– Én szeretnék lenni a Húsvéti Nyuszi!

A bejelentést először döbbent csend fogadta, majd kitört a többiekből a nevetés.

Még szülei sem tudták megállni ezt mosolygás nélkül.

– De Tóbikám! Mégis milyen foglalkozás ez, hiszen ilyen nincs…

– De majd lesz, Papa! Bebizonyítom nektek, hogy szükség van a Húsvéti Nyuszira.

Mivel már elég későre járt, ennyiben maradt a dolog.

A szülők ágyba terelték a kicsiket, jó éjt kívántak, és lefeküdtek ők is a szobájukban aludni.

Hamar elfelejtették ezt az estét, és Tóbiás furcsa kijelentését.

Lassan elmúlt a hideg tél, és észrevétlenül megérkezett a tavasz. Kinyílt az első hóvirág, kezdett egyre melegebben sütni a nap, minden állat jobban érezte magát. Boldogabbak voltak. A madarak vidáman fütyültek a zöldellő faágakon. A fészkekbe új tojások kerültek, s nem csak a természet újult meg, hanem az állatok is. Vidáman sütkéreztek a napfényben, élvezték a természet újjászületését.

Aztán hamarosan eljött húsvét ünnepe is. Senkinek nem jutott eszébe Tóbika Húsvéti Nyuszi ötlete, de neki annál inkább.

Senki nem tudta, hogy attól kezdve, hogy kimondta, mi szeretne lenni, titokban azon dolgozott, hogy megmutassa mindenkinek, ez igenis nagyon jó ötlet.

Volt egy titkos helye az erdőben, amiről senki nem tudott, csak Csigu, egy kicsi csiga, aki a barátja volt, és aki ott lakott a barlang mellett, egy helyes gombaházban.

Tóbika naphosszat azon mesterkedett, hogy mindenkinek megfelelő ajándékot adhasson húsvétra.

Mindenkinek névre szóló kártyát készített az ajándékok mellé, Húsvéti Nyuszi aláírással.

Apró, tojás formájú kavicsokat gyűjtött, és Csigu segítségével színes mintákat festett rájuk.

Tudta, hogy melyik testvérének mi a kedvenc csemegéje, és minden tojás és kártya mellé beszerezte azt, csak hogy örömet szerezhessen vele.

Időben készen is lettek mindennel. De Csigunak is jutott a meglepetésekből. A megmaradt festékekkel Tóbika színesre pingálta a kicsi csiga kopott házacskáját, amit ezután Csigu sokkal büszkébben vitt a hátán, mint eddig. Nem kellett bujkálnia, szégyellnie és már messziről észrevette őt mindenki, így nem léptek rá, nem estek keresztül rajta az út közepén.

Húsvét vasárnap előtti szombat estén a nyúlcsemeték egytől-egyig már ágyban voltak. Csak halk, egyenletes szuszogásuk hallatszott a gyerekszobában.

A szülők is mélyen aludtak már, amikor Tóbiás halkan felkelt, és kiosont a házból.

Mert a meglepetés csak akkor meglepetés, ha nem tud róla az, akinek készül.

És Tóbika óriási meglepetést akart szerezni családjának.

Zöld fűből apró fészkeket készített, amit körben színes virágokkal díszített fel. A kis fészkek olyanok voltak, mintha valaki virágból és fűből font koszorúkat ejtett volna le a nyúl-lak elé.

Mindegyik fészekbe beletette az elkészített ajándékokat, és mellé a kártyákat, hogy mindenki tudja, melyik az övé.

Szüleinek egy nagyobb fészket rakott, amibe két, jóval nagyobb, megfestett kavics került, mellé egy olyan kártyával, amiben Tóbi köszönetet mond szüleinek a szeretetükért.

Mire mindennel végzett, teljesen elfáradt.

Visszalopakodott az ágyába, és boldog mosollyal az arcán aludt el.

Kora reggel hatalmas kiabálásra ébredt, ahogy a szülők is. Az egyik hugicája nézett ki az ablakon, és fedezte fel a sok-sok fészket és ajándékot.

Az egész család kitódult a ház elé. A nyuszik fészektől-fészekig rohantak, hogy megtalálják a saját ajándékukat.

A szülők boldogan nézték csemetéik örömét. Egyszer csak az egyik kisnyúl megállt, és megszólalt.

– Várjatok, valami nem stimmel! Tóbikának miért nincsen ajándéka?

Tóbiás elpirult fehér bundája alatt, és nem szólt egy szót sem.

De az apukája odament hozzá, karjába kapta, és így szólt.

– Emlékeztek arra az estére, amikor megkérdeztem, hogy ki mi akar lenni felnőtt korában?

– Igen, Papa! – mondták egyszerre a kicsik.

– Tóbikánk azt mondta, hogy bebizonyítja nekünk, szükség van a Húsvéti Nyuszira.

Igaza is lett. Az ajándékokat a Húsvéti Nyuszi hozta nektek. És ez a nyuszi nem más, mint a testvéretek, Tóbika!

– De Papa, te ezt honnan tudtad? – kérdezte megdöbbenve Tóbiás az apukáját.

– Tudtam, hogy mit csinálsz, mert láttalak. Azt is tudtam, hogy Csigu sokat segített neked, hogy sikerüljön a meglepetés. De ha szólok neked erről, akkor talán nem csinálod már ilyen szeretettel. És nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen önzetlen gyermekem van, mint amilyen te vagy.

Tóbika rengeteg puszit, ölelést kapott a testvéreitől, hiszen mindenkinek hatalmas örömet szerzett az ajándékaival. Neki az volt a legnagyobb ajándék, hogy látta, milyen boldog a családja.

De mivel apukája tudott a tervéről, neki is volt ajándék a szüleitől, így ő sem maradt ki semmiből.

Így esett, hogy ettől a naptól kezdve létezett és létezik a Húsvéti Nyuszi, és ez a foglalkozás apáról fiúra szállt ezután a nyúlcsaládban.

Illusztráció a meséhez

Interjú Vermes Dávid hipnoterapeutával

Hogyan mutatnád be magad az olvasóknak?

Azt, hogy ki milyennek lát, azt nagyban meghatározza, hogy ki és mikor nézne rám.

Ha valaki akkor látna, amikor az otthon csendjében egyedül vagyok, akkor egy nyugodt, elgondolkozó, megfontolt, olvasni, főzni, filmeket nézni, meditálni szerető embert látna.

Ha akkor látna amikor a barátaimmal vagyok, akkor egy humoros, vidám, energikus karakter tárulna a szeme elé.

Ha az utcán, vagy hétköznapi szituációkban venne szemügyre idegenekkel való interakció közben, akkor tisztelettudó és előzékeny benyomása lehetne esetleg rólam.

Ha munka közben lenne lehetősége megismerni, akkor egy komoly, határozott, fókuszált, mégis laza hangvételű személyt látna, aki osztatlan figyelmét szenteli a másikra. Ott minden perc a tanulásról, fejlődésről és megértésről szól!

Mikor döntötted el, hogy ezzel a módszerrel szeretnél foglalkozni, mi vezetett ehhez?

Egészen gyerekkorom óta elvarázsol az emberi elme, illetve maga az egész világunk működése, a föld minden élőlénye, a csillagászat és szinte bármi le tudja köti a figyelmem.

Azonban a húszas éveim derekán ellenem fordult a természet legnagyobb ajándéka, az agyam.

A kiváló memóriám megjegyzett minden sérelmet, ami a múltban ért. Ezeket újra és újra lejátszotta a szemem előtt, gyűjtöttem hozzá mindig újakat is az idő során, azokat is gondosan elraktároztam; el ne vesszen egy is, a tudatalattim persze tette a dolgát és viselkedésmintákat gyártott ezekből számomra, az egóm védelmi mechanizmusa pedig visszahúzódóvá tett.  Az egyre inkább sötétedő gondolataim az ezekhez társuló érzelmekkel, már depressziónak volt nevezhető.  Ennek fejében rendkívül kreatív ember vagyok, nagyon jó képzelőerővel, ami nyilván ebből az alapanyagból egy szorongató jövőképet is vázolt elém, így már nem csak a múltban féltem, de a jövőben is szorongtam! Mindenáron szabadulni szerettem volna ebből az állapotból, semmi nem számított, csak ne ebben legyek! Akkoriban még csak a külső instant segítséget ismertem, mint a szex, alkohol és kábítószerek, amik ideig óráig a jelen ködös és gondtalan állapotában tudtak tartani, persze nem túl sokáig! A „hitelbe” vett „boldogságot” viszont hamar vissza kell fizetni kamatostól, így egy idő után olyan mélyre kerültem, ahonnan már csak két irány volt. Az egyik a nagyon rövid, a másik pedig, találni egy olyan utat, ami hosszú távon működik és fenntartható!

Az első gondolatom, amire szerintem legtöbben gondolnánk ilyenkor, hogy, hát ki gyógyítja az elme betegségeit!?.. A pszichológus!

Jártam is néhánynál, de az emlékeim boncolgatása, az ok-okozat összefüggések racionalizálása nem igazán tette meg a hatását.

Alternatív gyógymódok után kutattam, ekkor már tanulni vágytam, megismerni, megérteni a dolgokat. Ezen időszak alatt ismerkedtem meg számos keleti filozófiával, és keleti gyakorlattal, amik megváltoztatták az életem! Alapvetően racionális beállítottságú emberként viszont szükségem volt a dolgok teljes megértése érdekében valamilyen formában a tudomány megerősítésére is, hogy amit gyakorlok az nem csak pusztán mese, hanem a folyamat lekövethető és elmagyarázható!

Ekkor bukkantam rá az NLP és hipnózis módszerére, ami gyönyörűen leírta a hogyan és miérteket.

2012-ben végeztem a kanadai HTIA akadémián, mint mesterhipnotizőr és hipnoterapeuta.

Amivel foglalkozok viszont az több módszer esszenciája, a meditáció, NLP, hipnózis, reiki és egész egyszerűen az évek alatt egy egységes módszerré összeállt saját tudás, ami bizonyítottan működött nálam és számtalan embernél, akivel szerencsém volt együtt dolgozni.

Tudnál kicsit mesélni a Pozitív Hipnózisról?

Benne a szó, pozitív, az életszemléletre utal, egy más minőségű megvilágításra, egy tisztább lencsére, amin keresztül a világra nézhetünk. Ezen ülések alatt, nem az a cél, hogy átrágjuk magunkat a múlt eseményein mikor-mennyi-hányszor-kivel mi történt, amivel rengeteg értékes idő menne el, és nekem nem célom valakit hosszú időre magamhoz láncolnom, hanem azzal foglalkozunk, hogy kialakítsak egy másik minőségű életszemléletet, amivel az adott ember már otthon, maga végig tudja venni a múltját és annyi időt tölt azok kitakarításával az idejében, amennyit csak szükségesnek lát! A velem töltött időben viszont egy eszközt kap, amivel hatékonyan dolgozhat magán.

A hipnózis pedig semmi egyéb, mint annak a módosult tudatállapotban történő, szuggesztiók által megformált új énkép kialakításának a megnevezése.

A módszer során az elmével és az érzelmekkel dolgoztok? Hogy kell elképzelni?

Minden olyan /akár egészen egyszerűnek tűnő/ eszközt, amivel életünkben először találkozunk, hogy teljes kapacitásában és helyesen tudjunk használni, először el kell olvassuk a használati utasítását.

Az emberi elme a világ(!) legszofisztikáltabb mechanizmusa, amihez elfelejtették csatolni a használati utasítást! Az elme ráadásul minél okosabb valaki, annál élesebb, és könnyen elkezdheti megvágni vele valaki magát, ha nem tudja megfelelően használni.

Én egy olyan használati utasítást adok át, aminek ismeretével többszörösen kipróbáltan, olyan élet programozható be, ami sikerre, harmóniára, elégedettségre, nyugodtságra vezet.

Milyen problémák esetén/kinek ajánlod a módszert?

Inkább úgy szűkíteném, hogy kinek nem.

Semmilyen már patológiás eset kezelésében. Ahol szervi elváltozások okozzák a panaszokat vagy olyan erős pszichózis esetén, ahol az egyén már elvesztette a valósággal a kapcsolatát. Ezekben az esetekben már szakorvos fizikai közbeavatkozása lehet indokolt!

Mi a legmeghatározóbb élményed a módszerrel kapcsolatban (akár saját, akár kliensekkel kapcsolatban)?

Valószínűleg a saját érintettség kapcsán a függőségeket hátrahagyók öröme, felszabadulása, ami a legkedvesebb számomra, legyen szó bármilyen függőséget kialakító szubsztancia vagy gondolati függőség, mint a szorongás elhagyásáról.

De azok a katarzisélmények is erősen élnek bennem, amikor valaki életében először lát meg a segítségemmel egy olyan összefüggést a múltja és a viselkedése között, amiről addig nem tudott és a felismerés, megértés és elengedés élményétől a megkönnyebbülés könnyeiben tör ki.

Melyik az a mondat, ami vezérelved a mindennapokban?

Nem is mondat, mint inkább egy elképzelés, ami gyakran meghatározza a cselekedeteimet.

Biztos te is láttad az Idétlen időkig című filmet, amiben Bill Murray újra és újra él egy bizonyos napot végtelenítve, minden reggel ugyanaz a nap indul el. Egy idő után, annak a bizonyosságnak, és az ő szempontjából átkának a tudatában, hogy semmi rossz nem történhet vele (meg sem halhat), bármit és mindent megcsinál és kipróbál, amit a normál életében soha nem mert volna. Olyan felszabadultságban élvezi az életet, ahogy azt mindannyian szeretnénk, csak félünk mások megítélésétől, mit fognak szólni, ha én ennyire jól érzem magam!?

Én a valóságomat próbálom úgy élni, persze a mindent szabad, amíg azzal a másik embernek és magamnak nem ártok szellemében, hogy miért ne? Az élet egy rövid kaland csupán, nem hoztunk semmit és nem viszünk magunkkal semmit. Teljesen felesleges anyagi javak gyűjtögetésével kínlódni és közben nem élvezni az utazást, mert bár mindenki azt gondolja magáról, hogy 85 évig fog élni és ráér még később is bármit csinálni, csak mindenáron legyen most pénz! Ez, ha körülnéz, láthatja, hogy egyáltalán nem vezet boldog élethez, és ha még csak nem is tartott addig, akkor az egyetlen esélyét szalasztotta el az élet szépségeinek a megtapasztalására! Az életed a most ismert formájában egy újra meg nem történő csoda, egyszeri esemény az univerzumban! Kezeld ennek méltóan!

Hogy iszod a kávét?

Kényszeresen sehogy. Ha éppen valami okból megkívánom, akkor kevés növényi tejjel és egy kockacukorral.

Hogyan jellemeznéd magad 3 szóban?

Meg sem próbálkoznék ilyennel. De talán azt a kiskaput használnám a válaszra, hogy: Ismerd meg Önmagad! Emögött egy egész univerzum rejtőzik.

 

Vermes Dávid facebook oldala:

Börtönpszichológia II. rész – Bűnösség beismerése vagy tagadása?

Hogyan is adaptálódunk a börtönhöz? Milyen folyamat játszódik le ilyenkor?

A börtönadaptációnak három lépése van. Az első a bűnösség probléma megoldása, a második a börtönszocializáció (következő cikkben részletezzük), a harmadik pedig a coping, a megküzdési stratégiák kialakítása.

A börtönbe kerülés első hónapjaiban megnő a szorongás, a depresszió és a személyek énképe erősen negativizálódik, hiszen a bebörtönzés drasztikus támadást jelent az elítélt énképe ellen. Valóban rossz ember-e? Milyen súlyos bűnt követett el? Tudatában volt-e? Milyen normákkal rendelkezik? Valóban megérdemli, hogy a társadalom megbüntesse? Mennyiben jogos a büntetés?

Ilyenkor el kell kezdeni helyreállítani az énképünket, sorra vennünk a felmerülő kérdéseket és megkeresni a válaszokat. Ez a bűnösség probléma megoldásának a szakasza, amivel az énképet tehermentesíthetjük, ezáltal megszüntetve a szorongást és a depressziót.

Hogyan lehet megoldani a bűnösség problémájának a kérdését?

Az első stratégia a bűnösség beismerése, elsősorban önmagunknak és nem másoknak, egy másik lehetőség a bűnösség tagadása, a harmadik pedig a bűnösségünk semlegesítése.

A bűnösségünk beismerése adaptív stratégia lehet, hogy megoldjunk a bennünk fellépő disszonanciát, ilyen saját magunkkal foglalkozunk, nem a külvilággal. Azonban depressziót okozhat, valóban szembenéznünk tettünk súlyosságával.

Milyen személyek ismerik be általában a bűnösségüket?

Elsősorban a felülkontrollált gyilkosok. Egy irodalmi példával élve, Édes Anna. Tehát az olyan személyek, akik alapvetően nem bűnözők, de megtoroltak egy hosszútávon tartó sanyargó körülményt.

Másodsorban az alulkontrollált erőszakos bűnözők, akiknek belefér ez a viselkedés az értékrendjükbe.

Valamint a sokszorosan visszaeső, „piti” bűnözők, hiszen nincs mit tagadniuk azon, hogy a közértben elloptak egy üveg bort, amit rögzített a biztonsági kamera is. Ott van még az agresszív pszichopaták egy része is, akik büszkék tettükre, amit a védjegyükként mesélnek el.

A bűnösség tagadása is lehet adaptív stratégia, például gyermek vagy anyagyilkosoknál, hiszen így megvédhetik magukat a többi rab bosszújától. De általában nem jó ezt választani, hiszen a többi rab vagy baleknak fog tartani, így a hierarchia legaljára kerülhetsz, hiszen „nem követtél el semmit, mégis itt vagy”. A másik lehetőség, hogy magadra haragítod rabtársaidat azzal, hogy erkölcsileg feléjük akarsz kerekedni „én nem követtem el semmit, én nem vagyok bűnöző”.

A leggyakrabban használt stratégia a bűnösség semlegesítése, azaz, amikor nem tagadjuk le bűnösségünket, de csökkentjük a felelősségünket, különböző önigazolási technikákkal.

Milyen önigazolási technikákat alkalmazhatunk bűnösségünk semlegesítése érdekében?

 Az első a felelősség tagadása, amikor próbáljuk a körülményeket okozni viselkedésünkért. Tehát „nem szándékosan követtem el, nehéz gyermekkorom volt vagy rossz anyagi körülmények között éltem”, ilyenkor vitatjuk az ok-okozatot.

A második a kár tagadása, kicsinyítése, ami általában betörőknél jellemző. „Nem loptam el, csak kölcsönvettem vagy az elvitt holmi értéke minimális, annak a gazdag családnak nem fog hiányozni az a 20.000 forint”.

A harmadik az áldozat tagadása, ez pl. erőszakos közösülőknél jelenhet meg. „A nő is élvezte, így nincs áldozat a történetben és elkövető sem”.

A negyedik az elutasítók elutasítása, amikor a minket elítélő személyek ellen érvelünk. Tehát „másokat nem vesznek elő nagyobb ügyekkel, de engem ezért a piti ügyért igen”.

Az ötödik pedig a magasabb erkölcsi parancsra való hivatkozás, ilyen a bosszú vagy a család védelmének becsülete. „Édesanyukámnak megígértem a halálos ágyán, hogy bosszút állok vagy a testvérem csak nem hagyhattam bajban.”

Rosencrantz, az ügyvéd szemszögéből:

Általában be szokták vallani a bűnösségüket az elítéltek?

Általában nem. Kis kikacsintás van a mondatban, de direktben nagyon ritka. Van, akinek nincs bűnösségtudata – csalók ilyenek általában és a gondatlan cselekmények miatt elítéltek, pl. közlekedési ügyek. Olykor maguknak sem, ez elég gyakori.

A történetek jelentős része lehet csak mese, mindenki nagyítja hősiességét, nehéz leválogatni mikor, mi igaz, mi nem. Hiszen mindenki hazudik, akár az életben.

Egyszer beszéltem egyparancsnokkal. Mondtam neki, hogy a börtön az állandó hazugságok világa, mindenki becsap mindenkit. Azt mondta: akár az élet.

Valóban a börtön könyvtárak a legjobbak? Hallottam, hogy mindenből van ott egy példány.

Magyarországon biztosan nem. Itt a börtönkönyvtár egy zsúrasztalszerű képződmény alul felül polccal, és gurul, van rajta 150 könyv. Ebben van szabás-varrás és elektronikai könyvek az ötvenes évekből.

Egy szakértő nézőpontja:

A börtönadaptáció valóban a szakirodalomban leírtakként működik?

Nos van a börtönben szocializáció, de sajnos jellemzően a bűnözői szubkultúrában való még jobb beilleszkedésből áll. Elég kevés olyan rab van, aki átsegíti magát ezen önképzéssel.

Mit gondol a börtönkönyvtárakról?

A Fővárosiban megszűnt pár éve a börtönkönyvtár és a stúdió is. Nem tudom, hogy ez általános-e, de talán nem. Bár azért azt elmondhatom, hogy azzal viccelődött egyszer az egyik könyvtáros rab, hogy jellemzően két könyvet vesznek ki egyszerre a rabok. Két egyformát! Azért, hogy az edzésnél tudják használni a lábuk alá vagy a fekvőtámaszhoz.

Felhasznált irodalom:

János, B. és László, Cs. (2000). Börtönpszichológia. Budapest, Rejtjel Kiadó.
Brunner Tamás, Imre Dóra

Börtönpszichológia I. rész – Börtön hatása a személyiségre

Kép forrása: shutterstock.com

A következő sorozatban a börtönpszichológiáról olvashatnak: a szakirodalom, egy ügyvéd és egy szakértő szemszögéből. Az első rész témája a börtönök működése és hatásai a személyiségre.

Milyen intézmények közé tartozik a börtön?

A börtönök a totális intézmények közé tartoznak (Goffman, 1961). Ez egy olyan intézmény, ahol az emberi élet három legfontosabb szférája a munka, a szabadidő és az alvás egy helyen történik, jelentős számú hasonló szituációban lévő személlyel, akiket a társadalomtól elzárnak hosszabb vagy rövidebb időre valamilyen ok miatt és szigorú szabályok között, meghatározott napirenddel, azonos autoritás alatt élnek. Öt totális intézmény típus ismert, ilyen az árvaház, az elmekórház, a börtön, a katonai tábor és a kolostor. Különbségek vannak közöttük a zártság és a gondolkodás mértéke tekintetében.

Milyen deprivációk vannak a börtönben?

A börtönre jellemzőek a deprivációk, a fogvatartottak különböző dolgoktól vannak megfosztva.

A börtönben lévő deprivációt Skyes (1958) 5 típusba sorolta: a szabadságtól való megfosztottság, a kényelemtől való megfosztottság, a heteroszexualitástól való megfosztottság, az autonómiától való megfosztottság és a biztonságtól való megfosztottság (inkább egymástól, mint az őröktől).

Milyen hosszú és rövidtávú hatásai vannak a börtönbüntetésnek?

Börtönbe kerüléskor megnő a szorongás, a depresszió és az önértékelés jelentősen csökken. A hosszú szabadságvesztésre ítélt személyek legnagyobb problémája Flanagan (1980) kutatásai szerint a szociális kapcsolatok elvesztése és a szabadulás utáni kinti életbe való visszailleszkedés problémája. A legkisebb gondot jelentette a bebörtönzés pszichés hatásainak elviselése.

A kezdeti kutatások a börtön személyiségromboló hatását emelték ki, a börtön kínjairól írtak és arról, hogy miket is élnek át a rabok a börtönben. Azonban ez később nem igazolódott. Felvetődött a kérdés, hogy van-e különbség a hosszú és a rövidtávú szabadságvesztés hatása között, valamint, hogy valóban van-e a börtönnek visszafordíthatatlan negatív hatása a személyiségre?

A Durhami egyetem és a magyarországi vizsgálatok alapján a hosszútávú börtönbüntetésnek nincs irreverzibilis, negatív hatása a személyiségre. Az intelligencia nem csökkent a börtönben, sőt kicsit nőtt is a verbális intelligencia és nőt a reakcióidő. Nőtt az énerő, a tolerancia, az érzelmi érettség és a viselkedéskontroll. Angol és kanadai kutatások kimutatták, hogy a megnövekedett viselkedéskontroll segíti a társadalomba való visszailleszkedés. A rövidtávú börtönbüntetésnek voltak inkább negatív hatásai, amik függtek az illető életkorától, iskolázottságától, a problémamegoldó képességétől és a személyes kontrolljától.

Mi lehet a pozitív személyiségváltozások oka hosszútávú (magyar vizsgálatban 10 éves) börtönbüntetés esetén?

Az első a coping, tehát a megküzdési stratégiák kialakítása a börtönélet során, a második a börtönszocializáció (következő cikkben tárgyaljuk), a harmadik pedig maga a börtönnek a szerepe, ami lehetőséget ad az önkontroll fejlesztésére. A 90-es évek közepétől a jogszabályok pozitív irányba változtak, megjelent a börtönben a munkáltatás, a pszichológusok szerepe (készségfejlesztő tréningek), a tanulási programok.

Kép forrása: shutterstock.com

Rosencrantz, az ügyvéd szemszögéből

Milyen hely általánosságban a börtön?

Egy börtönbe mentem ügyfelemhez, várni kellett. Az őr dohányzott, én is rá akartam gyújtani. Azt mondta nem lehet csak annak, aki itt dolgozik. Rövidesen ismét rágyújtott egy újabb cigarettára, és nézte az arcom. Ha velem ezt megteszi, aki innen elmegy és elmeséli másnak, vajon mit tesz meg egy rabbal, aki nem megy egy ideig sehová?

Egy börtönben fegyelmi tárgyalás volt, a rab állt, én ültem, majd felálltam, majd leültem – a parancsnok természetesen ült és engem is erre biztatott. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy ügyfelem mellettem állt, annál is inkább, mert nő volt. A szokásos civil élet szerepei odabenn nem vagy erősen torzítva érvényesek.

Valóban nő-e az intelligencia a börtönben? És valóban jó hatása van-e a hosszútávú börtönbüntetésnek?

Nem tudom – a fifika biztosan – a képzésekkel nyilván szükségszerűen, ha sok a fehérgalléros akkor statisztikailag is, de csak úgy, nem gondolnám. A jelentős része írástudatlan a raboknak, de nagy számra gondoljon, szerintem 40-50 %, a végére megtanulnak írni olvasni. Így értve igen, nő. A börtönbüntetésnek semmilyen távon nincs jó hatása. A hosszú börtönbüntetés után nincs hová visszailleszkedni. Volt olyan, aki 17 éves korától 38 éves koráig, talán összesen két évet volt szabadlábon, részletekben. Volt, hogy tíz napot egyben, abból négyet már szökésben.

Volt-e olyan rab vagy vádlott, aki kedvelt? Ha igen, miért volt szimpatikus? 

Persze, vannak jó személyiségek ott is és nem mindenki kőkemény elvetemül gonosz ember. Egy-egy bűncselekmény van, hogy csakúgy elkövetődik. Nincs az annyira átgondolva, hogy „na akkor most itt bűncselekmény lesz elkövetve”. Intellektuális cselekményeknél, okiratoknál, szerződéseknél sokszor úgy van, hogy megpróbálnak kevesebbet, többet, más dátumot odaírni, esetleg valakinek az aláírását – mondjuk az egyszerűség kedvéért odaírni. Nem mentegetem ezeket sem, de azért nem olyan elvetemült emberek. Persze van más féle is, a kíméletlen, mint annak idején a rendőrgyikossággal vádolt és halálra ítélt Soós Lajos.

Kép forrása: shutterstock.com

Egy szakértő nézőpontja

Hogyan kell elképzelni a börtönben a képzéseket, valóban tudnak segíteni?

A börtön ingerszegény környezet és az izoláció miatt egy idő után megeszi az átlag fogvatartottat. Létezik valamiféle reintegrációs program, de az egyrészt elég kis létszám veszi vagy veheti igénybe és nem is valami hatékony. Az oktatás a béka segge alatt van. Olyan az általános iskola, hogy kb. 3 osztállyal el van maradva. Ismerek egy rabot, aki elvégezte, de alig van szókincse és a helyesírása is… ja az nincs.

A szakképzés – villanyszerelő stb. – olyan, hogy még a benti műhelyben is alig alkalmasak segédmunkára az elvégzés után. A civil életben nem tudom ki alkalmazná őket szakemberként?

Elég kevés olyan rab van, aki pl. önképzéssel átsegíti magát az éveken.

Felhasznált irodalom:

 
János, B. (2005). A hosszú tartamú szabadságvesztés hatása a fogvatartottak személyiségére. Börtönügyi szemle2, 19-24.

Imre Dóra, Brunner Tamás

Barta Ferenc – Az elátkozott Habsburgok

1849. január 13-án tartóztatták le Alfred zu Windisch-Grätz herceg katonái gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét sógora, gróf Károlyi György pesti palotájában. A politikust több hónapig a Helytartótanács budai épületében őrizték, majd Pozsonyba, Laibachba, végül Olmützbe szállították; utóbbi városban mondták ki rá a halálos ítéletet, amit 1849. október 6-án, Pesten végre is hajtottak.

Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről! Őt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak el!” – hangzott el a szörnyű átok, melyet Ferenc Józsefre mondtak ki, miután 1849. október 6-án kivégeztette az aradi tizenhármakat és Pesten Batthyány Lajos miniszterelnököt.

Érdekes módon az átok szövege minden forrásban azonos, de hogy ki is mondta ki ezt a bizonyos átkot és mikor, arról már eltérnek a vélemények. Egyesek állítják, hogy felesége gróf Batthyány Lajosné, Zichy Antónia volt az átokmondó, mások édesanyjára, Batthyány Józsefné, Skerlecz Borbálára esküsznek. Megint csak mások szerint maga Batthyány Lajos mondotta volt az átkot.

Mert az átkok már csak ilyenek. Valahol valaki kimondja azokat és rögvest meg is fogannak… Ahogy az Móricka elképzeli… Bár ez esetben sokan osztják a véleményét. Az átok – és a hozzá kötődő babonás jövendölés szerint – Ferenc Józsefnek tizenhárom családtagja életével kell megfizetnie a kivégzettekért.

Vegyük csak sorra a Ferenc Józsefet és családját sújtó eseményeket!

1. Magyarországi utazása közben, 1857. május 29-én Ferenc József és Erzsébet királyné első gyermeke, Zsófia Friderika főhercegnő megbetegedett és meghalt. Mindössze két éves volt.

2. A következő áldozat Habsburg Matild főhercegnő. Neki különösen szörnyű halála volt, titokban cigarettázott s nem akarván, hogy rajtakapják, a háta mögé rejtette az égő dohányrudacskát. A korabeli terebélyes női ruhák, szoknyák viselői nem egy könnyen dughattak valamit maguk mögé… Ezúttal sem sikerült, a tüllből – avagy szitaszövetből, mondják mások, én meg még a mai női divathoz sem értek, nem, hogy az akkorihoz – készült ruha lángra lobbant és a főhercegnő olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy néhány nap múlva meghalt. Csak tizennyolc éves volt.

3. A kiegyezés évében, 1867-ben, augusztus 18-án a mexikói Quétáróban kivégezték Habsburg Miksát, Ferenc József öccsét. No nem a rokonsága miatt, hanem, mert három éve funkcionált Mexikóban, mint császár, és ezt az ottani forradalmárok, bizonyos Juarez elnök vezetésével kissé rossz néven vették.

4. Sarolta császárné, a fenti úr felesége Európába utazott, hogy férje számára támogatást szerezzen III. Napóleon francia császártól és nem mellékesen, IX Pius pápától. A katolikus egyházfő szava sokat nyomhatott volna a latban a mélyen vallásos mexikóiak előtt…

Sarolta Európában kapta meg a hírt férje haláláról. Már az addigi nehézségek és csalódások is depresszióba döntötték, a kivégzés hallatán szabályosan beleőrült az elkeseredésbe, a veszteségbe. Hiába kezeltette Ferenc József jobbnál jobb orvosokkal – persze a kor elmegyógyászati gyakorlatának megfelelő színvonalon -, állapota nem javult. Zavarodottsága haláláig megmaradt. Tán az is az átoknak köszönhető, hogy ő viszont jó sokáig élt, hatvan évig gyászolhatta férjét. De a hosszú életű Ferenc Jóskát is túlélte…

5. A mayerlingi tragédia. 1889. január 30-án Habsburg Rudolf trónörökös Vetsera Máriával, nem is annyira titkos szerelmével öngyilkosságot követ el. Legalábbis ez a hivatalos változat… A mayerlingi eseményekről már annyi összeesküvéselméletet hordtak össze, hogy még felsorolni sem érdemes azokat. Egy a biztos: a hivatalos álláspont szerint ott és akkor halt meg Habsburg Rudolf és szerelmese. Hogy ki kit ölt meg és miért kellett meghalniuk – ha ugyan mindketten meghaltak -, ebbe most inkább nem kezdenék bele.

6. A lázadó Habsburg. 1890. július 12-én – amennyire utólag megállapítható – eltűnt a tengeren János Szalvátor, aki lemondva főhercegi rangjáról tengerésznek, hajóskapitánynak állt. Állítólag Rudolf halálának hatására csömörlött meg a bécsi udvartól és Habsburg családtól. Annyi biztos, hogy különös fickó volt. Nem annyira gyors katonai karrierje a meglepő, ezt ilyen háttérrel akár természetesnek is vehetjük. És miért ne fordulhatott volna elő akkoriban egy osztrák ezredessel, hogy éppen Komáromban kell szolgálatot teljesítenie? A különös vele kapcsolatban, hogy mint házi szabadgondolkodó működött a Habsburg-család berkein belül, ahol inkább – köztudottan – az erősen konzervatív nézetek voltak a mérvadók. Annyira sikerült szabadon gondolkodnia, hogy Johann Orth néven nőül vett egy balerinát. Santa Margherita nevű, kereskedelmi gőzhajójának eltűnése körül is számtalan kalandos elmélet született.

7. 1894. július 29-én, weikersdorfi birtokán lovasbaleset áldozata lett Habsburg Vilmos Ferenc Károly főherceg.

8. Egy újabb baleset. Habsburg László főherceg, Ferenc József unokatestvére vadászbaleset áldozata lett 1895. szeptember 6-án. Egy sebesült vadmacskát akart leütni puskája tusával, mikor a fegyver elsült. A golyó a jobb combjába fúródott, ő pedig néhány nap múlva belehalt az így szerzett sérülésbe.

9. Ismét a tűz. Az áldozat ezúttal Zsófia főhercegnő, Ferenc József sógornője. A mélyen vallásos Zsófia 1897. május 4-én a párizsi dominikánusok kórháza javára rendezett jótékony célú vásár fényét emelte jelenlétével. A vásáron tűz ütött ki, a főhercegnő részt vett a mentésben. Addig nem akarta elhagyni az épületet, míg a vele dolgozó ifjú hölgyek biztonságba nem kerülnek. Vitathatatlan bátorságának, önfeláldozásának eredménye azonban az lett, hogy ő maga már nem tudott kimenekülni az égő épületből. Olyan súlyosan megégett, hogy holttestét csak a fogazata alapján tudták azonosítani. (Csak zárójeles megjegyzésként: ő már a harmadik a sorban, Rudolf és János Szalvátor mögött, aki úgy halt meg, hogy nem is tudható biztosan, ő halt-e meg ott és akkor.). Halálhíre hallatán állítólag Erzsébet (Sissi) királyné a következőket mondta: „Mi mindnyájan erőszakos halállal fogunk meghalni!

10. Sissi. Erzsébet királyné, Ferenc József felesége 1898. szeptember 10-én, Genfi-tó partján merénylet áldozata lett. Bizonyos Luigi Lucheni nevű, meglehetősen hülye olasz anarchista szíven szúrta egy hegyesre köszörült reszelővel. Lucheni eredetileg nem is Erzsébetet akarta megtámadni, hanem egy francia herceget. Csak azután döntött Erzsébet mellett, mikor kiderült, hogy a franciát túl jól őrzik. Neki igazán mindegy volt…

Erzsébet Sztáray Irma grófnővel, kísérőiket jócskán megelőzve sétált a kikötő felé, ahol hajóra akartak szállni. Erzsébet a támadás – melyet szoros fűzőjének köszönhetően alig érzett meg – után még felállt és a saját lábán ment fel a hajó fedélzetére. Ott lett rosszul s mikor a kabinjában megszabadították rendkívül szoros fűzőjétől, csak akkor derült ki, mennyire súlyos a sebe. Hiába fordult vissza a hajó a kikötőbe, hiába vitték vissza a szállodába, a gyorsan kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta meg állapítani. Sissi utolsó mondata így hangzott: „Was ist mit mir geschehen?” vagyis a „Mi történt velem?

11. A mindössze 19 esztendős Klotild főhercegnő Alcsúton mérgezés következtében halt meg.

És egy duplázás a sor végére, hogy meglegyen a tizenhárom… Egy duplázás, mely akkorát durrant, hogy a világ is beleremegett…

12. és 13. 1914. június 28-án Ferenc Ferdinánd, a monarchia trónörököse és felesége Chotek Zsófia a boszniai Szarajevóban merénylet áldozata lett. Gavrilo Princip szerb diák és nacionalista általuk írja be magát történelemkönyvekbe. A merényletet követő diplomáciai bonyodalmaknak pedig – sajnos – nagyon jól ismerjük a következményét: a négy évig tartó háborút, azt a zenés-táncos vízirevüt, melyet máig is az első világháborúnak becézünk. Igazán frappáns végkifejlete egy átoknak, mely nem is biztos, hogy elhangzott, de ha elhangzott egyáltalán, akkor sem tudni pontosan, hogy ki is mondta valójában…

Avagy így operál a babona – tehetnénk hozzá.

De ha belegondolunk, hogy egy olyan hosszú életű ember, mint Ferenc József (86 évet élt), aki olyan pozíciót tölt be, mint ő (egy európai birodalom királya és császára a 19-ik század és 20. század fordulóján), akinek ráadásul roppant kiterjedt családja van, mint neki, akik a nyilvánosság szeme előtt élik az életüket, közfigyelem követi szinte minden lépésüket…

Szerény véleményem szerint inkább az lett volna a furcsa, ha nem esik meg a Habsburg uralkodói családban ennyi különös, kétes haláleset.

Forrás: Hahner Péter – Újabb 100 történelmi tévhit; Wikipedia.hu; Szoljon.hu; Nokorszak.hu; Hallottad.hu; Szothisz.iwk.hu; Bulvaros.hu;

Barta Ferenc