Kategória: cikk

Olyan kérdéseket vet fel, hogy hogyan vegyülhet el egy kisvárosban egy sorozatgyilkos? Ki válthat gyilkossá? Hogyan próbál menekülni? Hogy bukik le? Milyen lehet a tökéletes bűntény? Milyen folyamatok játszódnak le a lelkében? 

A műfaj film noir jellegű pszichológiai thrillerként határozható meg. Ez a filmstílus a hollywoodi bűnügyi drámákra, krimikre jellemző. Ismertetőjegyei a kontrasztos fekete-fehér képi világ, a baljóslatú hangulat, a háttérben felerősödő zene, valamint gyakori történetszál a szereplők sötét titkainak kiderülése. Társadalmi háttere a kiábrándulás az „amerikai álomból”.

A történet röviden

 A történet a Newton családról szól, akik élik kisvárosi, megszokott, nyugodt életüket, míg egyszer csak megérkezik hozzájuk az imádott Charles bácsi. Az idill azonban nem tart sokáig, ugyanis a nagyobbik lány megtudja, hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. A történet egyik főszereplője Charlotte Newton „Charles bácsi”, aki nincs megelégedve „átlagos amerikai életével” és izgalomra vágyik. 

Charles bácsi látogatása felpezsdíti a család életét, aki valójában a rendőrség elől menekül, mivel ő a „Víg Özvegy” sorozatgyilkos. Ezzel persze senki nem vádolná, ugyanis lehengerlő személyiségével mindenkit elbűvöl a városban. Charlie, aki a legközelebb áll nagybátyjához, furcsa dolgokat kezd észrevenni (két idegen a bácsikájáról érdeklődik). Ez az egyre fokozódó gyanakvás, azonban nem kerüli el Charles bácsi figyelmét sem, aki tehetetlenségében unokahúga ellen fordul és megpróbálja eltenni őt láb alól.

Hitchcockra jellemző, hogy filmjeiben a „gonosz” első ránézésre ártatlan. Kontrasztba állítja a bűnös nagyvárost (ahonnan Charles bácsi menekül) az ártatlan kisvárossal (Santa Rosa).

A film két főszereplője Charles bácsi és Charlie kettőse nagyon érdekes. Az azonos névből kifolyólag értelmezhetjük őket ugyanazon személyiség két alteregójának. Különböző elemzések szerint egyfajta rejtett szexuális vonzalom is lehet közöttük, amire a testbeszédből és a szavakból következtethetünk. Ez a fajta duplicitás az Idegenek a vonaton című filmben is megjelenik, azonban ott a két főszereplő kiegészíti egymást, ebben a filmben viszont egymás ellentéteként interpretálhatjuk őket, mint a jó és a gonosz megtestesítői. Ennek ellenére mégis hasonlít a két karakter egymásra, nem véletlen ugyanis, hogy ugyanazzal a névvel vannak jelen, valamint, hogy mindkettőjüket az ágyban fekve, ugyanabban a pozícióban ismerjük meg először. Mindketten vonzó személyiségek, ami szintén jellemző Hitchcock stílusára, aki szerette a vonzó gyilkos karaktereket. 

A nőgyűlölet témaköre is előjön, hiszen Charles bácsi nőket gyilkolt és a filmben egy monológban is kifejti ellenszenvét velük kapcsolatban. A férfi főszereplő azzal a hitchcocki jellemvonással is fel van ruházva, miszerint nem akar a társadalomhoz tartozni. Számos cikk megemlíti, hogy abban a korban a közösséghez való tartozás nagyon fontos volt az emberek számára, ez jelentette a boldogság egyik forrását, itt azonban a rendező a társadalomhoz való tartozást negatív színben tüntette fel.

A filmben nem a rejtély mozgatja a szálakat, hiszen a néző már az elején tudja, hogy Charles bácsi valami rettenetes dolgot követett el. A feszültséget a két Charlie lelkében zajló folyamatok, a kettejük kapcsolata, a lány egyre növekvő gyanúja és a férfi egyre növekvő paranoiája hozza létre.

Pszichoanalitikus filmelemzés

A film elején keringőt táncoló párokat látunk, a nők fehér, a férfiak pedig fekete ruhát viselnek. Ez előrevetíti a két Charlie, a jó és a rossz keringőző harcát, amit látni fogunk a rejtély megfejtése során. Ezt követően horizontális kameramozgást láthatunk, ahogy a táj egyre szűkül, majd a 13-as lépcsőházhoz érünk, ahol az ágyon fekvő Charles bácsiig szűkül a kép. Arcán baljós árnyak tükröződnek vissza az ablakról, betegnek tűnik, ami egy tünetnek értelmezhető. A házvezetőnő kopog a hírrel, hogy két férfi keresi Charlest. A néző már itt megtudja, hogy a főszereplő valószínűleg bűnös. A Charles bácsi gyorsan összepakol, majd kisétál a lakásból, a két férfi pedig követni kezdi. Eltűnik a szemük elől, felmenekül egy erkélyre. Ez azt is szimbolizálhatja, hogy Charles felment a „felettesén” szintjére és onnan néz le az „ösztönénre”, a két férfire, akik bűnére emlékeztetik. Ezután sürgönyt küld, a Newton családnak, arról, hogy csütörtökön érkezik hozzájuk és csókolja a kis Charliet (ez a közöttük lévő vonzalom első mozzanata a filmben).

Pár képkockával később egy idilli kisvárost látunk, ugyanazzal a horizontális kameramozgással, mint a film elején, s a kép végül az ágyon fekvő, szintén unatkozó női főszereplőre, Charliera fókuszál. A lány apjával osztja meg gondolatait. „Hónapok óta gondolkozom, hogy nem történik semmi. Csupán eszünk, alszunk és ez minden. Igazából nem is beszélgetünk, csak beszélünk”. Apja próbálja vigasztalni, de ő azt mondja, hogy nem hisz a jószándékban többé.  Majd felpattan és szülei elé áll azzal az ötlettel, hogy sürgönyt küld Charles bácsinak, hiszen ő egy csodálatos ember és csak ő mentheti meg őket az unalommal teli mindennapoktól.Charlie éppen táviratot igyekszik küldeni bácsikájának, amikor megtudja, hogy bácsikája épp most üzent csütörtöki érkezéséről. A lány ekkor nagyon erős telepátiát érez kettejük között. 

A vonaton Charles bácsi álnévén utazik, betegségre hivatkozva nem mutatkozik a többi utas előtt. A vonatról senki más nem száll le rajta kívül. A család idilli hangulatban siet a pályaudvarra a nagybácsi elé. Charlie elé rohan és kitörő örömmel üdvözlik egymást, mint a szerelmesek. Charles bácsi Charlie szobájába költözik be, ami szintén egy kapocs kettejük között.

Következik az első közös vacsora, ahol Charles kiosztja ajándékait a családtagoknak. Charlie nem szeretné elfogadni a neki szánt ajándékot, hiszen nincs nagyobb ajándék számára a bácsikája látogatásánál. Elmondja bácsikájának, hogy nagyon örül, hogy az ő nevét kapta és úgy gondolja, hogy nagyon hasonlítanak. Fehér ruhában áll, míg bácsikája feketében, ami szintén jelzi ellentétes és egyben komplementer szerepüket is. „Mi nem csak nagybácsi és húga vagyunk, hanem valami más. Úgy érzem, hogy a lelked mélyén van valami, valami, amit senki sem tud. Valami titkos és csodálatos és én kitalálom egyszer.” – mondja bácsikájának. Charlie tehát az analitikus szerepét is megtestesítheti, hiszen rá szeretne jönni bácsikája titkára.

Charlie egy gyűrűt kap szeretett rokonától. Ez az első jele, bácsikája bűnösségének, ugyanis a gyűrűben egy monogramot talál, ami nem az övé. A jelenet végén újra keringőző párokat látunk, akár a főcím során, ami jelzi a rejtvényfejtés kezdetét. A pszichoanalitikus módszerre sokszor használják a „rejvényfejtés” kifejezést, hiszen a tünetek mögötti történetet keresi, ami a „jégyhegy víz alatti részének megtalálásához” hasonló.

Charles bácsi újságolvasás közben a bűnére emlékeztető második jelet is megtalálja (egy hirdetést, mi szerint keresik az özvegyek gyilkosát), s gyorsan kitépi az oldalt. Az emeleten, a „felettesén” szintjére felérve Charlie vizet visz bácsikájának a szobába, amikor meglátja a kitépett újságlapot a kabátja zsebében. „Charles bácsi, tudom egy titkodat, amit nem is hinnél rólam. Nem tudsz elrejteni előlem semmit, mert úgyis rájövök.” – mondja Charlie és felemeli az újságot.

Charles unokahúga kezét megszorítva kitépi a lapot kezéből. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy nem akar szembenézni bűnével, nem szeretné beismerni saját magának sem, ami történt (a meg nem történtté tevés, elfojtás elhárító mechanizmusát alkalmazva). 

Másnap reggel egy újabb történés nem hagyja nyugodni Charles, ugyanis nővére közli, hogy telefonáltak egy laptól és két fiatalember jön interjút készíteni az egész családdal, egy tipikus amerikai család témaköre kapcsán. Charles bácsi visszakozik, nem akar interjút adni és azt sem szeretné, ha fénykép készülne róla. Csupán egyetlen gyermekkori kép készült róla, amit Charlie őriz évek óta. A kép története a következő: Charles nagyon csendes gyermek volt és rengeteget olvasott, majd karácsonyra kapott egy kerékpárt, amivel balesett szenvedett. Nem tudott vele menni és a jeges úton beleszaladt egy autóba. Azt hitték meghal, betörte a fejét. S miután jobban lett, rá sem ismertek. Onnantól kezdve mindenféle rosszaságon törte a fejét és már nem is olvasott annyit. Féltek, hogy a baleset nyomot hagy az arcán vagy a lelkében. Ez a gyermekkori történés lehet a trauma, ami kiváltotta a későbbi tüneteket Charles bácsi életében. „Mire jó a jövőn gondolkozni? Csak a ma számít.” – mondja a férfi a történetre reagálva. 

Később megérkezik a két interjút készítő férfi, ekkor Charles bácsi az emeletre siet. A két idegen a nagybácsi szobájába szeretnének felmenni, amit Charlie meg is mutat nekik. Charles bácsi nincs bent, így fotókat készítenek a szobáról. Az egyik férfi beszélgetni kezd Charlieval, aki elmondja, hogy a nagybátyja mennyire csodálatos, majd a kezeit fájlalja (nagybátyja szorítása miatt). Megérkezik Charles, akit az egyik férfi lefényképez, erre ő agresszív lesz és elkéri az egész filmtekercset. Ekkor megerősödik a gyanú Charlieban.

Az affektus-trauma modell szempontjából értelmezhetjük úgyis a történteket, hogy mivel Charles bácsi titkát elfogadhatatlannak tartja, így az elfojtásra kerül, a tudattalanba, s a jelek (tünetek) alapján a kis Charlie próbálná újra felszínre hozni. Ha egy személyiségként detektáljuk a két Charliet, akkor egy olyan aspektusból is megközelíthetjük a traumát, mely szerint a lány tudatából szorult ki Charles bácsi a bűnei miatt, hiszen ez elfogadhatatlan a tudat számára, így elfojtásra kerül. A gyógyulás a bűn felszínre kerülése és egyúttal Charles bácsi halála lesz.

Az egyik férfi megkéri Charliet, hogy mutassa meg neki a várost. A séta során a lány rájön, hogy a két idegen férfi igazából detektív. A férfi elmondja Chalienak, hogy a nagybátyja valószínűleg bűnös és megkéri, hogyha rájön, hogy valóban az, akkor szóljon. Charlie védi nagybátyját, nem hisz a detektívnek. De este mégis gyanakodni kezd, bemegy nagybátyja szobájába és megnézi az újságcikket, amit kitépett. A szétszakadt darabokból nem tudja összerakni, ezért a rejtvényfejtés következő állomása a könyvtár lesz. A hangulat egyre feszültebb, Charliet majdnem elüti egy autó, a könyvtár pedig hamarosan zár. Odaér, megtalálja az újságcikket, melyben az áll, hogy egy sorozatgyilkost keresnek, aki megölt 3 özvegyet. A bácsikájától kapott gyűrűn lévő monogram megegyezik az újságcikkben említett egyik megölt özvegyével.

Ezután Charlie betegnek tetteti magát, hogy távolságot tartson a bácsikájától. A keringő dallama megint beúszik, ezúttal az anya kezdi dúdolni. Charlie a vacsoránál álmáról kezd beszélni, amit a néző vizuálisan nem lát, csak elmondás alapján hallunk róla. Azt mondja rémálma volt, melynek főszereplője Charles bácsi, aki az álomban egy vonaton ült és menekült valami elől. Vacsora közben Charles bácsi a nagyvárosi nőkről kezd beszélni, kiknek férjei dolgoznak, míg a nők otthon élvezik a férfiak munkájának gyümölcsét. Majd meghalnak a férjeik, a pénz pedig rájuk marad. Még embernek sem tartja őket, csak „hájas lihegő állatoknak”. A lány ekkor felpattan, s arra kéri őket, hogy ne beszéljenek gyilkosságokról, majd elszalad. A bácsikája pedig megy utána, elkapja, megszorítja a kezét, majd berángatja egy szobába.

Leülnek egymással szemben, ugyanolyan pozícióban (keresztbe tett karral). Charles bácsi elmondja, hogy úgy érzi valami közéjük furakodott és ezt nem hagyhatja, hiszen ők szinte „ikrek”. Majd arról beszél, hogy elkövetett ostoba hibákat, de ha bármit is hallott Charlie lépjen rajta túl. Eközben gyűrögeti a szalvétát egyre hevesebben, Charlie pedig olvas ebből a nonverbális kommunikációból és szembesíti bűneivel a férfit. Charles bácsi erre azt válaszolja, hogy a lány nem tudhat semmit, ő csupán egy kisvárosi álomvilágban él, de az igazi világ egy pokol és nem számít, hogy mi történik benne. „Te álomban élsz! Egy vak alvajáró vagy! Honnan tudnád, hogy milyen a világ? A világot elborítja a szenny. Tudod, hogyha felrántod a házak ajtaját gazembereket találsz? A világ egy pokol, mit számít, hogy mi történik benne.”

Segítséget kér Charlietól azzal az indokkal, hogy ugyanaz a vér folyik az ereikben, ők nem csak nagybácsi és unokahúga, hanem sokkal többek ennél. Itt is megjelenik tehát az azonos személyiségre való hivatkozás. Arra kéri a lányt, hogy ne mondja el senkinek és akkor elutazik a városból. Charlie a kiderült igazság miatt sírni kezd, de beleegyezik nagybátyja tervébe. Másnap elkapnak egy másik férfit a nagybácsi helyett. Ezt hallja a két Charlie. Charles ekkor felmegy a lépcsőn az emeletre és lenéz az ajtóban álló Charliera, aki ebben a perspektívában bűneire emlékezteti, a férfi bűneinek megtestesítője. (Mellékszál gyanánt a detektív szerelmet vall Charlienak, majd elutazik az igazság tudta nélkül.)

Habár elkaptak egy embert, a nagybácsi mégis nyugtalan Charlie miatt. Szeretné eltüntetni ezt a gondolatot a tudatából, ezért megpróbálja unokahúgát eltenni láb alól. Az első próbálkozása, hogy meglazítja az egyik lépcsőfokot, melyben Charlie megbotlik, de kisebb sérüléssel megússza. Ezután a lány megfenyegeti bácsikáját, hogy menjen el, vagy ő fogja megölni. Ezt értelmezhetjük a két személyiség harcaként, ami a dominanciáért folyik. Másodszor a garázsban buherálja meg az autót, így amikor Charlie bemegy és ő rázárja az ajtót, majdnem megfullad. De a szomszéd észreveszi és megmentik. Ezután a lány egyedül marad otthon és megpróbálja felhívni a detektívet, de sikertelenül. Bemegy bácsikája szobájába, és megtalálja a gyűrűt. Később zsarolás gyanánt felveszi a gyűrűt. A férfi ekkor megijed és úgy dönt, hogy már másnap elhagyja a várost.

Másnap kikísérik a nagybácsit az állomás, aki felhívja Charliet a vonatra. Mindketten fekete ruhát viselnek. A vonat elindult, a férfi megragadja Charliet és nem engedi leszállni. Kettejük utolsó keringője következik a katarzis előtt. A férfi ki akarja lökni a lányt, de végül Charlienak sikerül letaszítania bácsikáját a vonatról.

A film Charles temetésével végződik, melyen a lány elmondja a detektívnek, hogy bácsikája milyen boldogtalan volt, nem bízott az emberekben és gyűlölte az egész világot.

Imre Dóra

Felhasznált irodalom

Time Goes By. (2017). A gyanú árnyékában (Shadow of a Doubt) 1943. Letöltve: 2018.06.15-én http://timegoesby.blog.hu/2017/08/08/a_gyanu_arnyekaban_shadow_of_a_doubt_706