Rántott sajt

recept

Egy személyre két szelet sajt szükséges. Valamiféle kemény sajtot érdemes választani, különben nagyban megnehezedik a sütés, mert elolvad, és nem lesz kezelhető, különösen, ha valaki még nem járatos a konyhai mesterségekben. Csak erős lelkületű fiatal háziasszonyoknak ajánljuk, kezdetben lehetséges a kudarc.

Trappista, vagy erre a célra rendelt rántani való sajt megfelelő lesz.

A sajtot egy cm vastagra vágjuk, alakjuk tetszőleges, lehet téglalap, négyzet vagy háromszög. A sajtszeleteket panírozzuk. Először lisztbe forgatjuk majd tojásba – két tojást leütünk egy tányérba kissé összekeverjük, hogy egynemű legyen, a sárgája a fehérjével elkeveredjen , csipet sót teszünk bele – majd ismét lisztbe -, ez nagyon fontos , a sajtot mindig kétszer panírozzuk -, majd ismét tojás következeik, majd prézli. Én magam kézzel panírozok, nem baj ha ragacsos lesz a ez ujjam, érzem így az anyagot, de lehet villával is forgatni a sajtszeleteket.

Nagyon figyelmesen végezzük a panírozást – általában is mindent nagyon figyelmesen végezzünk a konyhában -. A konyha veszélyes hely, forró, éles, gyorsan megégő, leeső, eltörő dolgokkal van tele. Szóval figyelünk.

Ha nem jól paníroztunk az gyorsan kiderül, mert amint beengedjük a sajtszeleteket a forró olajba – zsiradékba – a sajt belül hirtelen olvadni kezd, és ha talál egy kis rést a liszt-tojás -prézli falon, azonnal kitör és az olajba a folyik. Ez szomorú, és nincs vele mit tenni. Ekkor lesz egy könnyűszerkezetes panírunk , szép sajt forma, de belül üres, és lesz egy használhatatlanra égett olajunk sült sajttal. Ez nem ehető.

Ne adjuk fel, kezdjük újra, másodikra harmadikra sikerül. Az olajnál legyünk határozottak de óvatosak, az olaj forró, ne tétovázzunk, a sajtszeletet félig beleengedjük az olajba, úgy tartjuk, hogy ha az olaj fröccsenne, akkor sem felénk essen, vagyis az edény tőlünk távolabb eső fele irányába engedjük el a sajtszeletet.

Tálalhatjuk sült burgonyával főtt rizzsel, szokásos hozzá a tartár mártás – majonéz elkeverve tejföllel – én szeretem csak mustárral is, vagy adhatunk hozzá  áfonya lekvárt.

Vasárnapi ebéd.

12:06 ( vasárnap, 02.04)

Henry Osborne Dél-Dakotában élt, könyvelő volt. Nem volt semminemű rossz szokása. Könyvelő volt, egyedül élt, testvérét támogatta, havonta küldött neki négyszáz dollárt, csekken. Évente egyszer meglátogatta, három napot töltött a nővére családjánál. Chicagoban élt a nővére,  egy autógyárban dolgozott, ő is, a férje is. Henry szeretett velük lenni, de maga nem vágyott családra. Ő könyvelő volt, egy kis cégnél dolgozott, napi hét és fél órát pontosan, minden nap. Ebédidőben kiment a parkba, leült egy padra és szendvicset evett. Húsos szendvicset, keddenként tojásosat. Négy öltönye volt és egy zakó pantalló kombója, ezt viselte akkor amikor negyedévente elment a Vén Vidrák táncestjére. Itt szívesen ismerkedett korban hozzá illő  hölgyekkel. Ennyi volt számára az izgalom, és ennyi az  élet. Egyáltalán nem volt elégedetlen, természetesnek találta, hogy így él. Minden vasárnap elment a misére, délután olykor ott maradt a gyülekezet szeretet-szolgálata által szervezett uzsonnán. Ő maga is adakozott. Henry Osborn negyvenhat éves volt. Megtervezte az életét, a terv abban állt, hogy így folytatja ahogyan eddig.
Beechamproktor ebéd közben hallgatta a szomszéd asztalnál ülő, kövér amerikait, aki ezt a történetet mesélte. Már a desszertnél tartott – vasárnap engedélyezett magának egy krémes tortaszeletet- és gyanította, hogy nem fogja meghallania a történet végét, amit az amerikai mesélt az asztaltársaságának. Így lett, még tartott a történet, amikor Alex már fizetett és elindult az étteremből. Ránézett az asztaltársaságra, ahol a kövér amerikai – már így marad a név, kicsit szégyellte, hogy így nevezi, de nem volt mit tenni – és még három másik amerikai ült. Bizonyára üzleti megbeszélés – gondolta Alex. Unalmas alakoknak látszottak, csakúgy, mint Henry, akiről a történet szólt. Az étteremből kilépve eső csapott Alex arcába, felhajtotta gallérját, és elindult, hogy keressen egy sörözőt, ahol megmelegedhet, hűvösre fordult ma az idő. Amíg ment, akaratlanul is befejezte a dél-dakotai könyvelő történetét. Ahogyan ott éldegélt Henry, egy lány költözött a szomszédba, szőke volt és feltűnően szép, tele életkedvvel, vidám volt sokat nevetett és Henryvel is szívesen beszélgetett.  Nem volt közöttük semmi, Henry nem is akarta, és nem is gondolta, hogy a lány akarná, de szeretett vele beszélgetni. A lány megbetegedett, három hónap alatt megszürkült, kedélytelen lett, mindig fáradt volt, nem mosolygott, és egyszerre új bérlő lakott a szobában, ahol eddig a lány. Henry, eladta mind a négy öltönyét, a zakó nadrág kombót megtartotta, a tartalék pénzéből vett egy igazi 1940-es Indiánt, egy bőrszerelést, felült a motorra, és elindult. Néha irt a nővérének, és a csekket is rendszeresen küldte. Soha senki nem hallott róla többé, csak a pénz érkezett mindig, minden hónapban Chicagoba.