Pruzsinszky Sándor – RETÚR

  • Kérek egy  retúrt,  csak  vissza —  mondta  Gábriel,  az  író,  beadva  a  pénzt  a  jegyváltó  

A  pénztárosnő  nagy  szemeket  meresztett.

  • Ha nem  utazik  oda,.  minek  fizeti  a retúrt? 

Az  író  a hétköznapi   élet  apró  dolgaiban  is  szerette  a kiélezett,  beugratós  mondatokat  s  most  is  valami  ilyet  keresett  még,  de  hirtelenjében  csak  az  jutott  eszébe, hogy  „Kabalából!”   –  —–   Akkor  maga  egy  olyanolyan—  A  lány  széles  arcán  lángolni  kezdtek  a  szeplők.

  • Pontosan  —  bólintott  Gábriel  —  én  egy olyan   

Nem   csodálkozott  azon,  hogy  ez  a  csúnyácska  lány  egyből  tudta,  hogy  ő  „olyan”.  Mármint,  hogy  kétlaki,  álságos  karakter.  Beletrafált  az  író  lelkifurdalástól  ragacsos  egójának  mélyébe.    

Mikor  ezt  gondolta,  hősünk  már a  vonaton  ült.  Nézte,  ahogy   elsuhannak  a fák.  Fenyegetőn,  szembeszaladva  lóbálták  feléje  szél-zilálta  ágaikat,  mintha  ők  is  tudnák,  kivel  van  dolguk.

Hetente  kétszer  utazott  Fruzsinához,  a  mutatós  fodrásznőhöz.  Oda-vissza  százhúsz  kilométer.  Nem   rendhagyó   egy  „különélő  párkapcsolat”  esetében.  ahogy  manapság  nevezik.  Látszatra  a  szerelmi  kapcsolat   minden  kelléke  adva  volt.  Gyors  szeretkezéseik    után,  valami  szerény  vacsora  közben  a  csábos  szőkeség  szeretett  bőven  és  soká  panaszkodni  nehéz  sorsára:  mindig  az  jön  ki,  hogy  kihasználja  őt  a világ…   Gábriel  meg a  fülét  hegyezve,  szivacsként   szívta  magába  mindazt  a fájdalmat,  amit  egy  ember, ha  nem  túl  okos,  a kettéhasadt  ég  alatt  érezhet.   Ügyesen  adta  a  kíváncsi,  szívós  szeretőt.  Írói  profizmusa  kizárta,  hogy  elárulhassa:  kapcsolatukat  leginkább  készülő  új  regénye  élteti,  azóta,  hogy  Fruzsinát  választotta  forrásának,  egy  gyors  fazonigazítás után…( Régi  gyengéje  volt, hogy,  akár  a  szobrászok,  csak  való élet  után tudott dolgozni).  Mint  író,  a figurába  szeretett bele:  Fruzsina  megjelenése  pompás  ,  de  az  élet  dolgai  ködként  lebegnek  körülötte.  Hiszékeny  teremtés,  folyvást  odaadás  és  hisztéria  között   .  Imádja  a  sorozatokat  és  mióta  elvált   brutális,  verekedő  férjétől,  korlátlanul  könnyezni  tud  a  szerelmes  történeteken.  Gábriel  elképzelte,  milyen  arcot  vágna  ,  ha  elolvashatná  azokat  a jegyzeteket,  amelyeket  a  légyottjaikról  készít…Brrr!  Fruzsina  úgy  tudja,  az  író  egy  biztosító-társaság  ártalmatlan  utazó  ügynöke,  rengeteg  szabad idővel… Igen,  ez  a  kétlakiság ,  melyet  az  irodalmi  haszonelvűség   aranyszabálya  kényszerít  ki,  napról—napra  jobban  nyomasztja  hősünket….

 A  vonat  lassítani  kezd  és  Gábriel  valami  apró  szúrást  érez  a szíve  táján.   Mert  a  regényből  már  csak  az  utolsó  fejezet  van   hátra.  Ebben   a gyönyörű  szőke  szerető  bevallja:   gyereket  vár  a  főhőstől,  a  rendőrség  és  az  alvilág  által  egyként  üldözött  szelíd  terminátortól.  Aki  csak  akkor   fakad  pusztító,  brutális  haragra,  ha  a  hatalmasok  a  gyengéket  bántják.  („Micsoda  limonádé,”  gondolta  olykor  írás  közben  Gábriel,  „de hát  ezért  fizetnek,  valamiből  csak  élni  kell…”)   

De  most  hirtelen  beléhasított:  Fruzsina  hiányozni  fog!   Nem  tűnhet  el  az  életéből,  úgy, ahogy  eddig  képzelte,   a regény  befejezte  után.  Az  olyan  lenne,  mintha  kitépne  magából egy   életet,  amit  közösen  hordtak  ki.  Mintha  Orfeusz,  ahelyett, hogy  kivezetné,  csak  beljebb  lökné  Euridikét  a  pokol  bugyrába. ..Érezte,  hogy  Fruzsina  álommá,  regénnyé  kövesedett  élete  visszahúzza.  Szinte  futva  szedte  a  lábait  a kisváros i utcán.  Csak  a  fodrász-szalon  előtt  lassított. 

Aztán  rutinszerűen   benyitott  az  ismerős  szobába.  Nem  lepődött  meg,  csak  csodálkozott .  Az  ágyon,  szerelmes  ölelésben  Fruzsina  feküdt  az  átkozott ,  brutális  férjével.

Mint  akit  kifosztottak,  úgy  állt  ott  Gábriel,  az  író.

„Csak  vissza”.   Most  és  így  értette  meg,  hogy  előbb—utóbb  minden  történet  valósággá   hitványodik.