Beszélgetések

Összejövünk, beszélgetünk, fontos dolgokról, ketten-hárman-négyen, fiúk, lányok, férfiak, nők. Nincs nagyon megbeszélve, csak összejövünk, valahol és fecsegünk. Fontos dolgokról. Már nem kell egyeztetni a platformokat, ismerjük egymást, így eléggé egyetértünk abban, hogy a szürke mackónaci gáz, a celeb értéktelen és kétségbeejtő, hogy hogyan lehet, hogy valakinek mégis tetszik, és naponta megjelenik egy teljesen hamis mesterséges kitalált fél hír róla. Soroljuk, mérgelődünk. Fecsegünk. Nem igen akarunk mást egymástól – csak néha, amikor valahogyan újra rendeződik a kapcsolati háló – de egyébként elegendő tapasztalni a másikat, beszélgetni fontos dolgokról, kicserélni azokat a gondolatokat, amik már egyébként is ki vannak cserélve. Fontos dolgokról beszélünk itt – amik nem fontosak, hétköznapiak, és voltaképpen eléggé mindegy, hogy mit mondunk, nem számít, akár meg is gondolhatjuk magunkat holnapra, nem ezen fog megfordulni a világ. Igazán fontos dolgokat máshol mondunk és teszünk, kórházban, bíróságon, esetleg templomban, ki hol. Ott nem kell egyeztetni semmiféle közös platformot, ott van eljárási rend, ami egyrészt útba igazít, olyannyira, hogy eltérni sem lehet róla, másrészt csak azokat a kérdéseket hagyja feltenni, amire válaszolni is tud és amiért létrejött. Ott nem épül szocializációs háló, ott a nagy rendszerek önmozgása visz a sebészkés alá, vagy az ítéletig el. De a közösségben épül, ezért vannak, részben a komfortérzet miatt, mert majdnem mindegy ugyan, hogy ki mit mond, a lényeg az, hogy van, aki szóba áll veled, és akivel szóba állhatsz, gyakorolhatsz kicsit, a szavakat, mondatokat, gondolatcserét, érveket miegymás, és tudhatod, hogy nem végletes helyzetben számíthatsz valakire, aki ismer, és tudja ki vagy. Ez jó, ezért vannak ezek a közösségek. Amikor újra rendeződik, és pusztán annak ellenőrzésén túl, hogy létezik valakitől valami konkrétat várunk vagy remélünk, a kis közösség felbomolhat és más kapcsolattá alakulhat.

Brunner Tamás