Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Liverpool tales: one, two, Tier, four… V.

Penny Lane

A Buszos Nő, A Buszon című brit televíziós sorozat hűséges, de talán mind közül a leghűségesebb nézője volt. Egész életében rajongott az emeletes buszokért. Mindegy volt neki, hogy milyen színű vagy mennyire környezetszennyező, csak busz legyen. Emeletes busz.

Az Albert kikötőben álló gyorsbüfé is különleges helyet foglalt el szívében. Szentül hitt abban, hogy a férfi, aki az omnibusz-büfé tulajdonosa, azért Liverpool legsikeresebb embere, mert egy buszt választott az étterem védjegyének. Rendíthetetlenül támogatta a férfit: minden harmadik nap sült krumplit és forralt bort vásárolt és fizetéskor titkon mindig azt remélte, hogy majd a kasszán keresztül szóba elegyednek egymással. Jobban tisztelte őt, mint egyszem fiát; Roy-Pault, holott mindenki tudta, hogy Roy-Paul két hatalmas Viktória-kori villát is örökölt dédnagyapjától, a legidősebb Roy-Paultól, aki az Első világháborúban, vagy ahogy itt mondják; A nagy háborúban Herbert Nance-szel egy ezredben harcolt.

Senki nem értette, hogy Roy-Paul, a két hatalmas ingatlan örököseként, miért lakik még mindig édesanyjával a Penny Lane-en. Ahelyett, hogy a kettő közül beköltözött volna valamelyikbe, inkább szüntelenül azért küzdött, hogy ki tudja őket adni.

Bizonyos Sefton parki (mert ott helyezkedett el a két villa) rossznyelvek megerősítették, hogy Roy-Paul azért nem talált soha albérlőt, mert túl lusta volt ahhoz, hogy felújíttassa örökségét.

A leghihetetlenebb történet pedig egy egészen friss pletyka volt, miszerint egy bizonyos kutya kiválasztotta magának az egyik ház kertjének kapuját és attól a perctől kezdve minden egyes nap ugyanazon a négyzetméteren végezte a dolgát.

Ez utóbbi pletyka azon fiataloktól származik, akik legszívesebben kivették volna az ingatlant, azonban a kutya még éppen időben kapcsolt és mire megérkeztek volna a szemlére, már rég letudta kötelességét. Szegény Roy-Paul ettől annyira kellemetlenül érezte magát, hogy kínjában egy közelben talált faággal próbálta meg eltűntetni a kutya kakit, miközben az Álom Albérlőknek a social distancing szabályainak megfelelően, önállóan kellett, hogy szemügyre vegyék tulajdonát, akik az ablakon kitekintve képtelenek voltak levenni a szemüket Roy-Paul különleges akciójáról, ezért inkább udvariasan, bent várták meg a hősies csatát.

A Buszos Nő már jóideje meg akart szabadulni kisfiától, aki születése óta, vagyis pontosan 43 éve lakott nála a Penny Lane-i házában, amit állítása szerint még a The Beatles is megénekelt az utca nevét viselő nótájukban.

– A sátán kutyája! – szenvedte – Semmi baj Kisfiam. Holnap majd jól bebuszozok a központba és beszerzek valamit ez ellen a szörnyeteg ellen!

Be is buszozott. Egyenesen Steve Molloy, vagy ismertebb nevén Nick Apjának a vadászboltjába, amit a férfi nyugdíjas unalma elűzésének érdekében nyitott meg.

– Elnézést fiatalember! Netán árulnak valamit olyasféle bestiák ellen, amik illemhelynek használják a kisfiam kapuját?

– Sajnálom hölgyem, de éppen kifogytunk a kálium-cianidból. Egy idősebb úriember felvásárolta tegnap az egész készletet. A devoni nyaralójába kellett neki, rágcsálóirtásra… Vagyis…Tessék csak várni hölgyem… Benézek azé’ a raktárba, hátha maradt még egy kis vésztartalék.

Maradt.

A Buszos Nő a kedvenc helyén; az emeleten, hátulról a hatodik, bal oldali, ablak melletti ülésen, a frissen szerzett kálium-cianiddal a retiküljében, boldogan buszozott hazafelé egészen addig amíg egy fiatal pár egy ronda kék bőröndöt cibálva, fel nem szállt és a látószögén belül vadul csókolózva helyet nem foglalt. Megközelítőleg öt percen keresztül bámulhatta a kéjelgést, amikor feladta, pedig már csak két megállóra volt a Penny Lane. Mielőtt azonban leszállt volna, a méreg birtokának tudatában, az adrenalintól megrészegülve még megállt egy erkölcsi tanításra:

– Majd’ kiokádtam a reggelimet!

Hazudta szánalmasan a rózsaszín felhőben úszó fiatal párnak, hiszen éppen abban a pillanatban jutott eszébe, hogy a reggeli véreshurkája nélkül indult útnak hajnali missziójára. Azonban, hogy mindenképpen győztesen kerüljön ki a helyzetből, még biztos, ami biztos, elnyávogta kedvenc szófordulatát:

– Kellett ez nekünk…?

( A “nekünk” szó magánhangzóinak melódiája hangsebességgel zengett tovább a busz emeletének oxigénszegény atmoszférájában).

Novella szövege: Ábel S., A. J. Nance

Ford.: Ábel S.

Kép forrása: http://www.petplanco.uk/pet-information/dog/breed/boxer/