- Kérek egy retúrt, csak vissza — mondta Gábriel, az író, beadva a pénzt a jegyváltó
A pénztárosnő nagy szemeket meresztett.
- Ha nem utazik oda,. minek fizeti a retúrt?
Az író a hétköznapi élet apró dolgaiban is szerette a kiélezett, beugratós mondatokat s most is valami ilyet keresett még, de hirtelenjében csak az jutott eszébe, hogy „Kabalából!” – —– Akkor maga egy olyan… olyan— A lány széles arcán lángolni kezdtek a szeplők.
- Pontosan — bólintott Gábriel — én egy olyan
Nem csodálkozott azon, hogy ez a csúnyácska lány egyből tudta, hogy ő „olyan”. Mármint, hogy kétlaki, álságos karakter. Beletrafált az író lelkifurdalástól ragacsos egójának mélyébe.
Mikor ezt gondolta, hősünk már a vonaton ült. Nézte, ahogy elsuhannak a fák. Fenyegetőn, szembeszaladva lóbálták feléje szél-zilálta ágaikat, mintha ők is tudnák, kivel van dolguk.
Hetente kétszer utazott Fruzsinához, a mutatós fodrásznőhöz. Oda-vissza százhúsz kilométer. Nem rendhagyó egy „különélő párkapcsolat” esetében. ahogy manapság nevezik. Látszatra a szerelmi kapcsolat minden kelléke adva volt. Gyors szeretkezéseik után, valami szerény vacsora közben a csábos szőkeség szeretett bőven és soká panaszkodni nehéz sorsára: mindig az jön ki, hogy kihasználja őt a világ… Gábriel meg a fülét hegyezve, szivacsként szívta magába mindazt a fájdalmat, amit egy ember, ha nem túl okos, a kettéhasadt ég alatt érezhet. Ügyesen adta a kíváncsi, szívós szeretőt. Írói profizmusa kizárta, hogy elárulhassa: kapcsolatukat leginkább készülő új regénye élteti, azóta, hogy Fruzsinát választotta forrásának, egy gyors fazonigazítás után…( Régi gyengéje volt, hogy, akár a szobrászok, csak való élet után tudott dolgozni). Mint író, a figurába szeretett bele: Fruzsina megjelenése pompás , de az élet dolgai ködként lebegnek körülötte. Hiszékeny teremtés, folyvást odaadás és hisztéria között . Imádja a sorozatokat és mióta elvált brutális, verekedő férjétől, korlátlanul könnyezni tud a szerelmes történeteken. Gábriel elképzelte, milyen arcot vágna , ha elolvashatná azokat a jegyzeteket, amelyeket a légyottjaikról készít…Brrr! Fruzsina úgy tudja, az író egy biztosító-társaság ártalmatlan utazó ügynöke, rengeteg szabad idővel… Igen, ez a kétlakiság , melyet az irodalmi haszonelvűség aranyszabálya kényszerít ki, napról—napra jobban nyomasztja hősünket….
A vonat lassítani kezd és Gábriel valami apró szúrást érez a szíve táján. Mert a regényből már csak az utolsó fejezet van hátra. Ebben a gyönyörű szőke szerető bevallja: gyereket vár a főhőstől, a rendőrség és az alvilág által egyként üldözött szelíd terminátortól. Aki csak akkor fakad pusztító, brutális haragra, ha a hatalmasok a gyengéket bántják. („Micsoda limonádé,” gondolta olykor írás közben Gábriel, „de hát ezért fizetnek, valamiből csak élni kell…”)
De most hirtelen beléhasított: Fruzsina hiányozni fog! Nem tűnhet el az életéből, úgy, ahogy eddig képzelte, a regény befejezte után. Az olyan lenne, mintha kitépne magából egy életet, amit közösen hordtak ki. Mintha Orfeusz, ahelyett, hogy kivezetné, csak beljebb lökné Euridikét a pokol bugyrába. ..Érezte, hogy Fruzsina álommá, regénnyé kövesedett élete visszahúzza. Szinte futva szedte a lábait a kisváros i utcán. Csak a fodrász-szalon előtt lassított.
Aztán rutinszerűen benyitott az ismerős szobába. Nem lepődött meg, csak csodálkozott . Az ágyon, szerelmes ölelésben Fruzsina feküdt az átkozott , brutális férjével.
Mint akit kifosztottak, úgy állt ott Gábriel, az író.
„Csak vissza”. Most és így értette meg, hogy előbb—utóbb minden történet valósággá hitványodik.