Hiszek a dalban és hiszek a szavakban,hiszem, hogy a jóság elpusztíthatatlan.Hiszem, hogy amíg égő lámpás vagyok,szárnyalok és szárnyakat kinyitok,reményt hozhatok a megfáradt térbe,ahova senki nem tér be. Szeretem az életet úgy mint magamat,minden fény és sötétséggel együtt.Rajtam múlik mit látok meg, hova fordul a figyelmem,jelen tudok e lenni, mikor az ég rám kacsint,mikor egy fáradt kéz megszorítja karomat,csókot lehelni homlokára, s elűzni a rossz álmokat. Ölelésbe zárni minden felém lépőt,mert így lesznek a félők érzők. Kiköpném a zavart, ami a nyelvem helyén kuporog, de még marad, még zaklat, s amíg az agy forog nincs kiutazás. Szívből szívbe nyílik csak ajtó. …
