Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Kategória: Novella

Beküldve:

HP az író

Jó, elolvastam a Halál kilovagolt Perzsiából. Jó könyv, szerintem teljesíti mindazt, ami egy irodalmi alkotás feladata. Bemutatja milyennek kellene lennie a világnak. Elég közel ment a témájához szerző. Hajnóczy a soknevű személyiség, a furcsa hányattatott sorsú szerző. Alkoholista. Így maradt meg, minden fellelhető róla szóló cikk, erről beszél. Alkoholista író. „Alkoholizmusa bár komoly volt, de miután fröccsel gondozta, mégis szelíd.” Alkoholista író. Mintha fontos lenne. Nem attól leszel író, hogy alkoholista vagy. Alighanem másról van itt szó. HP nem volt a kánon része – noha témája érdekes, személyes, de mégis mindenki számára jelent valamit, ami több, mint egyszerű leselkedés valaki intim magánéletébe, sokkal több annál, a megírás módja kellően írói, szemléletes és kimeríti a tárgyát.

Író alighanem – és főképp manapság – nem attól lesz valaki, hogy megjelentetik a könyveid, hanem attól a cinkos félmosolytól, amit a beavatottak egymásra vetnek, miközben elfogadják az ösztöndíjakat és támogatásokat – sejtetve azt, hogy nem tartoznak ők „oda”, csak elfogadják, ez így megy, és a tehetség megérdemli ezt, de saját duplafenekű megközelítésükben már önmagukat sem ismerik ki -fel vagy-meg – de nem, nem lépnek át egy határt, sem a saját, sem írói létezésük során.

Barátságosak, kockázatmentes kisprózák. Olyan kiszólásokkal, amik nem igényelnek manapság különösebb bátorságot, viszont ismét a bennfentes összekacsintás részei azok. Ilyen van ma sok. Vagy persze nyíltan elfogadja, amit kap, mert „oda „tartozik és hiszen tehetséges.

Szerintem az utolsó alkalmasan társadalmi köz -és szépírónak Fejes Endre tekinthető, Krasznahorkai még, aki bírja és olvassa, ott sem lehet kétség, de nekem ő nagyon tudományos – ám nagyon jó – de nem a velem élő világ.

A nagyon tehetségesek nem ettől lesznek írók. Ilyen elég kevés van. Eszterházyt semmiképpen ne feledjük el, semmilyen értelemben.

Nem elegendő komilfó írónak lenni, meg kell nyilvánulni valahogyan, ami több mint pár – sok – sor magyar nyelvű szöveg, több mint néhány egyszerű gondolatroham nem végig vezetve, több mint a tudományosan kezelt és hatásában előre mérlegre tett válaszok és kommunikációk sora.

Mindegy, mint mond utólag, az számít mit ír – pontosabban az, amit én ebbe belegondolok.

Hajnóczy alkoholista maradt – és író – szerintem és nekem író. És igen, meg kell halni ahhoz valamiben, ami durva és embertelen, hogy elhiggyem, komolyan gondolta, és ezért szeretem.

Szövegeiben felismerni vélem a kort, és önmagam.

 

Brunner Tamás

Fotó: Imre Dóra

Beküldve:

Qasim Mehdi : Szürreális Állapotaim

 

Kérdezi tőlem egy öreg elefánt, aki már elérte a nagy kort –

Kicsit meghajolni, hogy felmásszon a gerincem

Leszedni a gyümölcsöt, ami egyedül maradt a fákon

***

Az éjszaka közepén tenger kopogtat az ajtómon, és egy éjszakai vendéglátásért könyörög

Íme, hajléktalanná váltam a szárazság előretörő hordái és a fakulás parádéi miatt,-

.elfoglalva a helyem és kiszáradva hosszú termetem.

Sírva mondta, de száraz és meddő könnyekkel

***

Meglepett egy unatkozó varjú, hogy együtt sétáltunk a Duna-parton

Azt állítja, hogy ez a kirándulás megmentheti őt a közelgő öngyilkosság gondolatától.

Szabadulj meg az unalom, a vadság és az elsöprő brutalitás súlyosságától ***

Elkaptam egy hangyát, amely ellopott egy cukor tablettát a konyhámból

Sírt, könyörgött, hogy engedjem el birodalmába, és magával vitte drága fogását!

Mert ezen a cukor tablettán a beteg királynő élete múlik

***

A tágas vadon közepén egy zsiráf kecsesen és fényűzően öltöztetett fel, vidám és ünnepi hangulattal ölelt át.

Felséges királyi esküvője alkalmából meghívott vele egy tangó táncestre

***

kérdezte tőlem sietve egy legendás madár , az ablakom szélén állva

– Van-e világos közleményem , amelyet közvetíthetek a nagy és régi viszonyokkal rendelkező ?emberek felé .. !

Köszönöm. Nem, mondtam neki, nem vágyom arra, hogy új misszionárius legyek.

Ez a sok csalódás és árulás az ősi misszionáriusoktól elég az emberiség számára

Írta:Qasim Mehdi

Beküldve:

Próbareggeli

Próbareggeli – gipszkásából

 

Összefolytak a napok. Én magam csináltam így. Nem volt különbség reggel és este között, nem volt oka, hogy legyen. Nem tetszek semmit, nem dolgozom, nem vagyok házas, nincsenek gyerekeim, nincs semmi szokásos elvárás vagy társadalmi kötöttség az életemben. Csak vagyok. Nincs életem, nem is volt. 

Néha moziba mentem, néha étterembe. Az étteremben rántott sajtot ettem, és sört ittam utána. Majd még sört, de nem szomjúságból. Pálinkát ritkán. Biztonsági játékos voltam mindig. Szerettem a sör első keserű hűvös érintését. A második még hasonlított, a harmadik megszokás, a negyediktől az elsőt kerestem. Mindhalálig. Reggel este, mindegy – lehetett szürke reggel, vagy szürke alkony, lehetett ködös délután vagy szeles délelőtt. Mindegy. Nem tartottam sehová, és nem is értem el sehová, ami nem meglepő. Olvastam sokat, mindenfélét, csehet, oroszt, magyart, krimit és filozófiát. Foglakozásomra nézve tolvaj vagyok. Bemegyek idegen házakba és elveszek dolgokat. Nem élvezem, olykor félek, de jól tudom kinyitni a zárat, és valahogyan megtalálom, ami értékes. Csak ilyenkor, máskor soha. Elhozom és eladom. A lakásom sivár, nincs benne semmi különös, sem elektronika, sem zene, sem semmi. Van egy pirítós sütőm, sokat eszem pirítóst, van egy kopott ágyam, egy kopott szőnyegem. Nem jelent értéket. Nem a betörőktől félek, csak nincs erre igényem. Olvasok.  Olyan ritkán van, amikor nem veszek könyvet hazafelé jövet. Jobbára régebbi könyveket, nem antikvár, csak már olvasott és eladott könyvek. Otthon leteszem, ahol még van hely. Mindenhol könyv van. Olvasok. Ülök az ágyon, vagy fekszem. Felkelek és elmegyek enni valamit, meg inni pár sört. Egyedül és céltudatosan. Soha nem társságban. Néha találkozom egy-egy nővel. Jobbára fizetek nekik, amennyit kérnek, de nem annyira fontos ez, néha.  Nézik a könyveket, mi ez, te valami tanár vagy? Nem, mondom, én tolvaj vagyok. Nevetnek. De nem nagyon érdekli őket ki is vagyok ki nem. Nem sokszor buktam le. Ha igen mindig az orgazda adott el. Leültem, nem érdekes, soha nem volt ezzel bajom. Nincsenek erős reakcióim. Csak ülök, nézek, olvasok. Igy fogok meghalni is. Az ágyon, itt vagy máshol, most vagy harminc év múlva, nem tudom elképzelni mit tehetnék.

Évával egy vonaton találkoztam. Elutaztam, cél nélkül, felültem a vonatra, ami indult és mentem. Éjszakai járat volt. Miskolcon szállt fel Éva. Nagyon vonzónak látszott, én vonzódtam hozzá, így értem. Beszélgettünk. Beszélgettünk arról, hogy ő hisz a barátságban és az emberekben. És mi lesz majd húsz év múlva. Én is elmondtam, hogy én olvasni szeretek, mert így jutok azokhoz az érzelmekhez, amik nekem nincsenek. Erre akkor ébredtem rá. Később leszállt, de a számát elkértem. Fel fogom hívni. Rövidesen.

 

*

 

 

 

– Hol találkoznak az emberek?

– Mindenhol.

– Jó, de mondjon pár példát. Voltaképpen az érdekel, hol találkoznak úgy, hogy beszélgethetnek. Ismeretlen emberek beszélgetnek.

– Buszmegálló.

– Mikor megy a busz? Már elment. Nem sok.

– Mozi?

– Gondolkodjon.

– Focimeccs.

– Jó, mi a téma?

– A foci.

– És még?

– A foci, meg a család.

– Pár közhelyes mondat, éppen csak azért, hogy lehessen tudni, ugyanannak a csapatnak szurkolnak, bár a jelvényeket viselik, így nem kell rivalizálni, és lehet együtt utálni a másik csapatot.

– Megvan! Kocsma!

– Igen az jó, ott mindre szó kerül, és majdnem a valóságot is mondják, annál igazabb úgy sem lesz soha.

– Maga hová megy Krepp?

– Az még csak csak, inkább honnan jövök!

– Fontos a múlt?

– Utcalánynak és politikusnak nem. Amúgy igen. Mivé leennék berögzött és elviselhetetlen szokásaim nélkül.

– Ez nem inkább kérdés?

– Nem, ez kijelentés. Azt jelenti, semmivé lennék. A jövő nem érdekel, a jelenben nem tudok függeni, megkapaszkodni, csak a múlt marad.

– Minden terhével együtt.

– Igen, úgy. Maga mihez tartozik inkább, a villamos megálló emberéhez, vagy az autóéhoz?

– Talán az autóéhoz, nem gondolja?

– De igen, azért nem tudja hol találkoznak az emberek.

– Igaz. És ez baj?

– Semmi sem baj. Maga onnan látja a világot, én máshonnan. Ez ilyen. Ettől még felkel a nap.

– Mit jelent ez.

– Az emberi életen átívelő dolgok megmaradnak, azok függetlenek tőlünk. Ezt jelenti.

– Ezzel nem tudok kezdeni semmit.

– Valóban, nem is lehet. Az ember csak emberi léptékkel mér, szeret nem szeret, ma itt holnap ott, meglesz nem lesz.

– És maga szerint hol beszélgetnek idegen emberek.

– Sehol. Sehol nem beszélgetnek emberek, sem boltban, sem meccsen, sem katonaságnál, sem otthon, sem sehol. Felmérik ki ki, és utána ürítik a szellemi szemetesládájukat szavak formájában, amik egyszerre jelentik, amit jelentenek, és önmaguk ellenkezőjét is, olykor elveszítik valóságos vagy megegyezésen alapuló jelentésüket.

– Ez a beszélgetést nem zavarja.

– Nem , nem nagyon. És mondjuk tiz évente egyszer valakivel mégis beszélgethetnek. Talán az ágyban, talán egy söntésben, talán egy vonaton. Mindegy. Az érdekes lehet.

– Nekem már volt.

– Nem hiszem.

– Nem, én sem.

– És miről beszélgetnek?

– Hogy miben hisznek. ha egészen fáradtak könnyűek, vagy másnaposak, akkor merül ez fel. Miben hisznek. Szavakban, tettekben, szokásokban, gondolatokban. És a másik válaszol, ő mit gondol erről. Ez jó. A többi csak szófia szó.

– És nem számít jó vagy rossz?

– Ezek mércék, nincs ilyen előjel. Az már megfontolás. de fontos.

– Miért, és honnan tudhatjuk?

– Pontosan tudja mindenki, ez nem lehet kérdés. Ezért nem is fontos.

– Ebédelünk?

– Nem, mennem kell. Majd jövök.

 

 

 

*

 

A kocsma minden helyek helye. Ez az alfa és az az ómega. Itt kezdőik és itt végződik minden. Minden más tévedés. A kocsma becsületvesztő hely. Ez azt jelenti volt becsületed. A kocsma jellem-vesztő hely. Ez azt jelenti volt jellemed. Ezzel szembesülni kell olykor, nem annyira egyértelmű ez, amikor csak élsz jössz, mész, beszélsz, nézel. Ezt ki kell próbálna, meg kell mérni, el kell veszíteni. Van, aki nem tud ilyet, azok érzéketlen fabábuk, nincs mit veszíteniük. Azok csak ülnek itt, mint egy-egy leltárbéli tárgy, senki ügyet sem vet rájuk. A többiek próbálgatják, és elveszítik. Sajátos módon soha nem fogynak ki ebből. Elveszítik, majd másnap józanodás után megtalálják, örömmel fedezik fel ismét a józanság szikár világában, a szürke öltönyök unalmas egyformaságában, hogy van bennük szenvedély és indulat. Ez fontos felismerés.

 

Brunner Tamás

 

Beküldve:

Kandi kamera

Vicces mesék

A főszereplő – egy férfi – neve legyen Karl – vagy Paul – kandi kamerás alkalmazott, azzal foglalkoznak a szerkesztőségben, hogy megtréfálnak civileket, akinek a reakcióit filmre veszik. A felesége egy baromfi-feldolgozóban a szalagnál dolgozik, és csirkét belez, naphosszat.

Néhány poénos betolakodás a magánszférába – remek sikeres filmeket készítenek. Ezt követjük, egy ideig. Pl: hamburger árusítás a parkban, a vevő kezéből kiveszi a kaját beleharap,  visszaadja.

Egy padon egy nő mellé ül és a vállára hajtja a fejét. Számos trükköt hajtanak így végre.

Munkatársai támogatják, azt mondják nagy mestere a becsapásnak.

Ő gyorsan jut előre, egyre többet szerepel, egyre több trükkjét mutatják be.

De a trükkök egyre durvábbak, át kell jutni az ingerküszöbön.

Egy bankrablást szimulálnak, a biztonsági őr lenne a célpont, de nem jól reagál, lelövi az egyik trükkmestert. Karl lehúzza a maszkot, magyaráz, de további lövések dördülnek és ő is a földre kerül. Kiderül, hogy a banki személyzet be van avatva – vaktöltény volt -, és az egyik ügyfél lesz a becsapás áldozata, aki sírva fakad amikor a filmesek felfedik magukat.

Egy mentő érkezik egy  helyszínre, ott egy férfit, aki összeesett a főutcán – ez Karl – bedobnak a mentőautóba, majd kiteszik egy padra, láthatóan holtan. Megkérik az egyik járókeltő hívjon valakit, nekik most lejárt a munkaidő, ezzel elmennek. A férfi aki más, mint a helybeliek – ott marad a holttesttel, rendőr érkezik, megbilincselik, de ekkor felébred Karl és felfedi magát. A férfi a képébe mászik, ezt végig veszi a kamera.

Egy roncstelepre érkeznek ketten egy kocsival, az egyik megfojtja a másikat, beteszi a kocsiba, beemeli a présgépbe és kezdi összenyomni, amikor a darukezelő fiú sikoltozva megpróbálja megakadályozni. Felfedik magukat, a fiú összeomlik.

Olykor egymást is megtréfáljak, csak hogy ki ne essenek a gyakorlatból, néha maguk is áldozatai lesznek hasonló trükköknek, így a férfi   is miközben csapdába próbál csalni valakit, az megfordítja a szituációt.

Az első szituáció – Egy mélygarázsban egy férfi a kocsijához lép, ezt észreveszik a trükkmesterek, főhősünk – Karl – odaszalad, és magával rángatja, – Jöjjön, üldöznek, és magát sem kímélik.  Közben háttérben lövések hangjai. A férfi vele szalad, egy kocsi mögött fedezékbe mennek, a férfi fegyvert vesz elő, és viszonozza a tüzet. Egy operatőr elesik. Karl megrémül, majdnem összeomlik, amikor az operatőr feláll, és a férfival együtt egy másik operatőrre mutatnak. Karl behúz egyet a férfinak, és elmegy.

Megbékítik és folytatja. A trükkök durvulnak, a kitalációban Karl nagymester – egyszer felveti, hogy megbeszélhetnék egy haldoklóval, hogy tetettesse magát halottnak a kórházban, és amikor jön a gyászoló rokonság feléled, és megnézik ki mit reagál. Kicsi híján elfogadják és el is kezdik szervezni.

Karl hazamegy – másnap orvoshoz kell mennie. Megnézik a leleteit, röntgen iratok,  a doktor közli vele, hogy rákos, hat hónapja van. Nem hiszi el, várja a kamerát, de nem érkezik.

Hazamegy, a feleséget ágyban találja egy barátjával, amikor bemegy a szobába ismét azt hiszi kamera trükk, de nem az, a férfi elmegy, a nő közli vele, hogy nem akarja látni többé, kidobja a lakásból

Mielőtt elmegy talál egy igazolványt otthon az asztalon, az ő képe, de nem az ő neve van rajta.

Egy ócska motelben száll meg, a szomszédban utcalányok bulit tartanak, őt is bevonnák, de elhárítja. Haza menne, de alig talál oda, valahogyan megváltozik a környezet és a név is más az ajtón. benéz a kukucskálón, de kilép egy erőteljes férfi, és elzavarja. A feleségéről nem tud senki a házban, nem is értik mit keres itt.

Karl beszédeleg a munkahelyére, és folytatják a trükköt. Úgy gondolja bosszút áll a barátján, de valami súlyos kell, hátha belehal, hogy megcsalta a felségével.

Kitalál egy buszbalesetet, felveti, hogy szerezhetnének igazi holttesteket a hullaházból. Majdnem el is fogadják. Elmegy a kórházba, az orvosát keresi. Aki találkozik is vele, és megerősíti a diagnózist.

A baleset:

Egy hídon állnak a kamerával, amikor érkezik egy iskolabusz és a barátja is arra jár. Az iskolabusz balesetet imitál, a víz felé rohan, bebukfencezik a vízbe, a barát utána ugrik, lekezdi kimenteni a  gyerekeket – felfújható gumibábukat, nem érti mi ez –  amikor megérkezik Karl – búvárként jön – , aki segíthetne neki kimászni, de belefojtja a vízbe.

Karlt üldözni kezdik a rendőrök, a stáb követi őket, de a rendőrök látszólag nyomát veszítik. A stáb elmegy majd  Karl feleségével térnek vissza. Beszélnek arról, hol lehet most Karl.

Karl moziban van, egy filmet néz, ami kandi kamerás türkökről szól, részben a saját szereplésével, a korábbi türkjeivel, részben új türkökkel, amiben benne van már az orvosnál tett látogatása, a megcsalása a barátjával, az iskolabusz, és látható amint belefojtja a barátját a vízbe.

A moziban felgyullad a villany, belép a felesége  vele a barátja, Karl nem érti a helyzetet.

A felesége választás elé állítja, ad egy fegyvert neki és azt mondja a rák igaz – bár a férfit nem Karlnak hívják hanem Paulnak, korábban egy elmegyógyintézetben volt páciens, a filmesek hozták ki onnan – a megcsalás is igaz, döntsön, mit tesz, lőjön, vagy fejezze be önmaga a saját életét, amúgy sem tudhatja mikor mi igaz.

Fegyverrel kényszeríti őket, hogy elmenjenek ismerős helyekre a városban – a kamera követi őket, eljutnak a csirkefeldolgozó üzembe, ahol a feleség dolgozik. A fegyverben nincs töltény.

Itt Karl beáll a csirkefeldolgozó szalagra, átveszi a felesége munkáját.

Egy végtelenített tükör reflexben fejezzük be, amint ezer alakban bontja a csirkét, katatón. 

Brunner, 20220724

Beküldve:

Az intellektuális Himalája

A világ alapvetően zord hely, gyerekkortól kezdve az, fegyelmezés és jutalmazás egyszerre a karácsonyfa alatt, ami, ha belegondolsz valójában egy tőről fakad, azt mutatja kinek a kezében a hatalom. És így végig amíg élsz, az iskolában a munkahelyen, a közértben. Folyamatos küzdelem kis és fenséges dolgokért, és az élet nem igazságos, sokszor vesztesz, sokszor nyersz. De a hely ettől még barátságtalan. Mondják a színház kegyetlen hely, a jog is az, a bíróság is az, nagyon is sprőd, sok ott a gonoszág, kifejezetten a rossz érzések háza az. Itt az emberek nem a meleg miatt verítékeznek.

 

Ezért kell gyakran hangoztatni azt, hogy „szeretet”. Ha természetes lenne, nem kellene. De miután deficites a dolog, legalábbis szavak által elő kell hívni, mindegy igaz vagy sem. Varázslás ez. Talán megnyugtató, talán elég ahhoz, hogy elsimítsa a gyűrődéseket. Elég lehet ahhoz, hogy tovább élj.

 

„az az etikai aktus, mely által az ember igent mond önmaga létére, létezése mindazon elemének dacára, melyek konfliktusban állnak lényegi önigenlésével.” avagy: „akkor nemesebb e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s, nyilait vagy kiszállva tenger fájdalma ellen, fegyvert ragadva véget vet neki…”

 

A rengeteg zord és barátságtalan nappal és éjszaka után kell valami, ami boldogságot adhat.  A boldogságkeresés a legfontosabb létező. Vagy legalább az értelmes küzdés érzetét adhatja, vagy az értelmetlenét , de legalább élek, vagy: élek. Fokozatok, kinek, hogy és miután tudatalattink nagyban befolyásol minket és olyan dolgokra késztet, amit tudatos létünkkel nem tennénk meg, hát tegyük, amit tanácsol, nem sok értelme lenne ellenállni önmagunknak. Nem is lehet, nincs rá eszközöm. Keresse meg valaki, hol a tényleges irányítás. És hogyan alakul ki. Igen számít a jellem, és számít a kultúra, az ember önmaga ellenére, személyes tulajdonságaival homlokegyenest szemben álló dolgokat nem tesz meg. Így valójában mégis nálam a kormánykerék, de ez nem úgy megy, hogy azt mondom balra, akkor nyomban balra. Ez lassabb, talán évtizedes fordulatokra képes így a teherhajó, ami viszi terheim, és amely önmagam vagyok egyszerre.

 

És akkor gondoljunk a vizezett borra[1] ami már nem fröccs, még nem víz. Nem sokat fog segíteni kedélyünkön, még a fejünk sem fájdul meg tőle. Így hát minek?

 

A boldogságkeresés fontos, ha valaki felhagy vele, kedélyét veszíti, nem találja a helyét. Gondoljanak DoQuijote józan pillanatira, nem volt boldog. Vagy Cyranora, bár ő talán soha nem volt boldog.

 

Van, aki fizikai erőpróbáknak veti alá magát, magasabbra, erősebben, gyorsabban. Ez fontos, és kielégítő. A fizikai erőpróba társadalmi elismertsége jelentős.  Valószínűleg azért annyira az, mert miden olyan dolog, amibe bele lehet halni támogatott, mert az emberi határokat feszegeti.

 

Én megtaláltam a magam intellektuális Himalájáját. Van olyan erőpróba, elhihetik, mint bármely hegymászás vagy hosszútávfutás, bár kevésbé mérhető, mert itt ugyan mi a hegycsúcs, mi a magaslat, ami elérhető, és amelyik nem más személy személyes hegycsúcsához mérhető?

Olyanhoz, ami nem társadalmi irányított közmegegyezés által megformált, hanem valóságos hegyorom? Ki tudja.

 

Nincs kifogásom a fizikai erőpróbákkal szemben, volt benne részem, nem okozott örömöt. Nekem e pillanatban elegendő az, hogy kúszom mászom a magam sáros hegyoldalán, egy mászás előre, kettő hátra. Elegendő, és e pillanatban – ezek fontos kitételek, és azért van így, mert éppen most felismertem ezt.  Kimeríti az embert, zaklatja, nem hagyja nyugodni, sem nappal, sem éjszaka. Erő felett kell felhasználnia az adott eszközkészletét – észbeli képességeit, mert az sohasem elég. Idővel megismeri a módot, hogy hogy tud két lécből meg egy konzervnyitóból, ha mást nem is, de éjjeli menedékhelyet eszkábálni, vagy olajfúró tornyot, tankhajót, csillagvizsgálót, magát a kozmoszt. Vagy a reményt a boldogságra.

 

Az embernek soha nem elég, ami van, kell az elérhetetlen, de vágyott szédítő magasság. DoQujote tudta, kövessék.

 

Brunner Tamás

 

 

 

 

 

 

[1] Hosszúlépés – telhaz.com, https://telthaz.com/hosszulepes/?fbclid=IwAR1abXGsxmg_R9trG6aDZgWElFjhLLyIg0KVsnV9uQ-7eI3UifNaHuEpapg