Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Egy láthatatlan börtön falai között


Életkép a szorongásról

Szeretnék elindulni.
Szeretnék odaérni.
Szeretnék ott lenni.
Szeretnék nem félni.
Szeretnék beszélni.
Szeretnék veled lenni.
De nem tudok elindulni.
Nem tudok odaérni.
Nem tudok ott lenni.
Nem tudok nem félni.
Nem tudok beszélni.
Nem tudok veled lenni.

Rémálmoktól gyötörve felébredni reggel. Készülni, kávét inni. Nem gondolkodni. Nem gondolkodni. Nem gondolkodni.
Bemegyek egy terembe. Fel van kapcsolva a villany. Rám néznek kedvesen, mosolyogva. Én meg remegek, lever a víz, úgy érzem el tudnék ájulni. Próbálod nem mutatni. Feltesznek egy kérdést az órán. Hogy telt a szünet? Mi a terved a szakkal? Hogy hívnak? Milyen egyszerű válaszolni ezekre a kérdésekre? Nem igaz? Ezt bárki megtudja. Kinyitod a szádat, megformálod a hangokat, kimondod és megy tovább a kör. De te nem ilyen vagy.


Prezentálni kell. Felkészülten vagy felkészületlenül, nem izgulva, kiállsz, elmondod fejből vagy esetleg felolvasod a diasort. Ebből sem lesz gond. Megértően hallgatnak, beszélgetnek közben vagy esetleg a telefonjukat babrálják. Letudod és leülsz a helyedre, majd megkapod ugyanazt a jegyet, amit a többiek. Könnyűnek tűnik nem? Nincs benne semmi rémisztő. Hiszen csak fel kell olvasni, amit odaírtál a ppt-re times new roman 12-es méretű betűtípussal. De te nem ilyen vagy.

Jelentkezni kell a prezentációra. Milyen időpontot szeretnél? Az utolsó órát, ami három hónap múlva lesz? Remek, addig van időd és boldogan tengetheted a mindennapjaidat. Tökéletes nem? Megválasztott, messzi időpont, rengeteg időd van felkészülni. Hónapokig nem kell megszólalnod sem, ha nem szeretnél. Addig nyugodtan telnek majd a hétköznapok. Igaz? De te nem ilyen vagy.


Az egyik kedves barátod meghív a születésnapjára. Ajándékot is vettél, szeretnéd őt látni. Szeretnél vele beszélgetni, érdekelnek a barátai. Elmész, odaadod az ajándékot, beszélgetsz a többiekkel, jól érzed magad vagy kevésbé jól, aztán hazamész. Milyen egyszerű nem? De te nem ilyen vagy.


Elmész egy vizsgára, amire felkészültél, álmodból felkeltve is mindent tudsz. Be kell menni, van fél órád kidolgozni, a dolgod csupán annyi, hogy odaülj a tanár elé és felolvasd, amit fél órán keresztül leírhattál, megkapd a jegyed és hazamenj. Egyszerű nem? Hiszen mindent tudsz. A többiek feleleteit hallgatva, azokra is tudod a választ. Mi baj történhet? Hiszen csak fel kell olvasnod egy szöveget. Milyen egyszerű nem? De te nem ilyen vagy.


Csinálsz egy kutatást, szívedből-lelkedből, imádod az egész folyamatot. Másoknak is tetszik, inspirálod őket. Arra kérnek, add elő nekik is az alkotásodat. Milyen nagyszerű lehetőség nem? De te nem ilyen vagy.


A barátaiddal kellene találkoznod este, már egy hete megbeszéltétek. Várod, hiszen a barátaiddal való beszélgetés a hobbid, ami feltölt. Érdekelnek az emberek, szereted a gondolataikat, szereted a velük való eszmecserét életről és halálról vagy a külvilágot kikapcsolva nevetni önfeledten a semmin mélyenszántó gondolatok nélkül velük. Aztán eljön az időpont, indulnod kellene. Elmész, jól érzed magad vagy kevésbé jól és hazajössz. Milyen egyszerű nem? De te nem ilyen vagy.


A családoddal kellene beszélgetned. Milyenek a napjaid? Milyen az egyetem? Milyen a tanfolyam? Milyenek a páciensek? Annyi mindent szeretnél mondani. Mesélsz, majd felmész a szobádba aludni. Milyen természetes nem? De te nem ilyen vagy.


Évek óta egy láthatatlan börtön falai között élsz, ami egyre szűkebb. Egyre kevésbé férnek bele az emberek, egyre kevesebb életterület marad belül, egyre jobban fojtogat a bezártság. De ez a börtön láthatatlan. Nem látod a rácsokat, nem látod a falait, nem tudod megrázni, nem tudod kifeszíteni, mert azt sem tudod merre vannak. Segítségért is hiába kiáltasz, mások nem látják láthatatlan börtönöd.
Furcsának hisznek, zárkózottnak, magadba fordulónak, gyengének, antiszociálisnak, introvertáltnak, bunkónak, nem jó barátnak, közömbösnek. Az elején persze megpróbálnak segíteni, próbálják eltüntetni a börtönt a saját tudásuk szerint. Ha látszólag sikerül, akkor az egy jó este. De másnap reggel ugyanabban a börtönben ébredsz. Megint megpróbálnak segíteni. De másnap minden kezdődik előről. Megpróbálnak segíteni. De másnap megint minden kezdődik előről.
Megpróbálnak segíteni, de másnap megint minden kezdődik előről. Megpróbálnak segíteni, de másnap megint minden kezdődik előről. Megpróbálnak segíteni, de másnap megint minden kezdődik előről. Megpróbálnak segíteni, de másnap megint minden kezdődik előről.
Majd megunják és talán nem mennek többé a börtönöd közelébe.
Nem értik mi a baj veled. Mi bajod van? Miért vagy ennyire gyenge? Miért nem állsz fel? Hiszen minden jó az életedben, minden sikerül. Miért rágódsz annyit a múlton? Miért veszed ennyire komolyan magadat? Hiszen nem körülötted forog a világ. Miért adod át ennyire magad az érzelmeknek? Miért mész bele? Hát nem látod, hogy ennek semmi értelme? Miért nem vagy erős? Miért nem lépsz túl ezen? Hiszen ennek így kellett történnie. Ami nem öl meg, az megerősít. Hát nem tanultál a hibáidból? Hát nem tanultál az életedből? Mi a bajod? Mi baj van veled? Nincs semmi baj. Hát nem veszed észre?
Nézel. Hallgatsz. Azt hiszik minden rendben van. Ott vagy. Ülsz. Mosolyogsz. De lassan kapcsolódni sem tudsz senkihez túl szűk a börtön. Egyre távolabb kerül minden emberi kapcsolattól. Mintha saját magadat száműznéd egy nagyon messzi bolygóra. Na ott már tényleg nem talál meg senki.


Felkelsz. Indulnál, de nem visz a lábad. Nem mozdul meg a lábad. Nem mozdul meg a lábad. Nem mozdul meg a lábad. Nem tudsz kimenni az ajtón. Felöltözöl, késésben vagy. Állsz. Nem tudsz mozogni. Az agyad arra gondol, hogy a lábad tegyen egy lépést végre az ajtó felé. De nem mozdul a tested. Valami hatalmas test-lélek harmónia szakadhatott meg valamikor. Nem tudok kimenni az ajtón. Nem tudok kimenni az ajtón. Nem tudok bemenni egy terembe. Nem tudok bemenni egy terembe. Nem tudok válaszolni egy kérdésre. Nem tudok válaszolni sok kérdésre. Nem tudok válaszolni minden kérdésre. Nem tudok válaszolni egy kérdésre sem.

Imre Dóra