Már megint a gond, a küzdelem, vádlón emelem tekintetem.
Miért?! Toporzékolok tehetetlen dühvel.
Állkapcsom hiába csattog, erre nem felel.
Azért sem érdekel, nem törődöm vele,
Elég volt, forogjon a világ kereke
Anélkül, hogy én forgatnám, miért is a harc?!
Kiáltásom némán koppan: hol az istenarc?!
Hol van az ígéret, azt mondtad, itt leszel.
Te az enyém, én a tied, s nem hagysz el.
Kiáltok, de már rekedten, hangom elvész,
Sehol sincs mennydörgés, tűzvihar, szélvész.
Ököl mit sem ér, s már nem én őt, engem ráz a sírás..
Fohászhoz simul kéz a kézbe, halk jaj-ként tör fel a sóhajtás.
Megjelenik. Betakarja zokogó testem. ,,Segítek, ha hagyod!”
Hiszen végig itt volt velem, de bolond is vagyok!
Illés
