Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Vetkőzés

Szabadvers vagy életkép

Egyedül vagyok
Magamba zárva
„Miért csinálod ezt?
Miért szereted őt?
Akkor te senki nem szeretsz igazán
Ha szeretnéd, nem lenne más
Nem szórnád szét az energiát
Akkor boldog lennél
Ezt kellene csinálnod
Ezt kellett volna csinálnod”

Érted, amit mondok?
Nem.
/Az „a” betű nem működik/

Nekem más
Máshogy
Nem ez
Nem csak ez
Nem elég
Oszthatatlan magány
Borbély Szilárdnak igaza van

Magamba zárva
Ezért számíthatok csak magamra?
Eleve elrendelés?
Akkor minek próbálkozom?
Miért nem tudom megosztani?
Nemhogy gondolatot, magamat sem

Ennyit gondolt: asdlkkdsaslkdhja
Mindent
Ennyit mondott: asd
Semmit


Szóban nem lehet kifejezni
Lehetetlen
Értetlenség
Meghökkenés
Művészet kell
Meghökkenés
Értetlenség
Lehetetlen

Miért nem magunkról beszélünk?
Miért filozófiai eszmékben mondjuk?
Hol van itt a személyesség? Egyszeriség, egyediség?
Mi ebben a megismételhetetlen?
Semmi.

Miért hallgatok négy órát, olyat, amire nem vagyok kíváncsi?

Most azt hiszed szeretsz
Azt hiszed örökké
Nem te vagy az első
Segíteni akarsz
De ha lenézel a mélybe
Menekülni fogsz
Megunod a saját tehetetlenségedet
És elmész
Ebben nincs semmi kivételes
Ezen nem segítenek az elvek, eszmék
Ez valami más
Amit te nem ismersz
Csupán könyvekben olvashatod

A mélyben nincs semmi szép, de ha van is
Lényegtelen
Semmitmondó
Értelmetlen
Bent vagyok

Szavaim többsége nem ér fel a mély tetejére
Nem ér el téged
Nem látsz
El vagyok rejtve
Belül

Újra megpróbálom
Ennyit gondolt: lkjhskkajshhsjs
Mindent
Ennyit mondott: lkj
Semmit

Nem akarom ezt
Szavaimat nem hallod
Itt lent
Itt vagyok
Lent

Nemhogy a ruháim, a testem takar ki
Levenni mindkettőt
Teljes megadás
Meztelenség
Kívül
Belül

Leveszem a ruháimat
Leveszem a bőrömet
Hogy közelebb jussak magamhoz
Hogy megláss
Mindent félreteszek
Ez lenne az önfeláldozás?

Nem veszed észre sebhelyeim
Levettem a bőrömet
Levetkőztem
Előtted dobog a szívem
Megérinthetnéd, ha akarnád

Ennyit gondolt: pélkokjsjsss
Mindent
Ennyit mondott: pél
Semmit

Félve mondom ezeket neked
Hülyének nézel
Értetlenül állsz
Minek vetkőztem le?

Stagnálás
Nem történik semmi
Nem történt semmi
Megmentelek a stagnálástól
Menj el
Keress valakit, aki megfogadja hasznos tanácsaid
Aki meghallgatja nagyon fontos mondandód

A belsőmet akartam látni
Nem tudok több felkiáltójelet tenni a mondat végére
Nem érzed az írásjeleket
Érted, amit mondok?
Nem.

Imre Dóra

Fotó: Taxcollection – GuyHelpner, ThomasLeeroy

Altató

Mészáros István: Altató

Hajlik az este,

vágyik a csendre

két keze szórja a

csillagokat.

 

Kibaba álma az

ég kapujába’ ma

megsimogatja a

csendfonalat.

 

Göncölszekérre

röppen a réce

árnyakat rajzol az

ég peremén.

 

Életem álma,

szusszanó árnya

megpihen csendben az

anyja ölén.

 

Krológ

krolog

csak ír meg ír, meg jajveszékel
valaki mondja már meg neki, hogy hagyja abba,
csak az agyunkra megy így
van bajunk elég, van elég

hát fáj a lába, bassza meg,
meg csak melózik, látástól vakulásig
és ezt írja állandóan, mondja meg neki valaki
hogy szar, hogy hagyja abba

hogy senki se kíváncsi erre, meg arra,
mi is pont ugyanúgy élünk, hát szar, kész
ezt dobta a gép, de nem kell, hogy megmondja
hogy hol rontottuk el, nem is rontottuk

nem lehet elrontani, nem lehet késlekedni
nem lehet itt maradni, nem lehet hova menni
ez ilyen, csak rázd a segged valami zenére
és kész, ennyi jutott, ennyi maradt babám

főzhetnél valami jót, ha lenne kedved
meg lehetne azt is, hogy csak átölelsz
vagy kirúgsz vacsora nélkül, majd
elmegyek moziba vagy inni valamit

mit vársz, ha sokat nyekeregsz, csak unalmas
leszel, nem hős, csinálj valamit, egy kávét
az talán megy, majd segítek, de az se baj ha nem,
ülj le a földre és fújd ki magad

fordítsd le ezt angolra, énekeld el,
a Zabriskie point-on mindenki halott
senki sem énekel saját kedvére
csak rázd a segged valami zenére

és kééééész

Titkaink

Erki Gabriella Léna

Leszállt az est,

S hozta végtelen és rejtélyes sötétjét,

Minek leple alatt hullt le milliónyi fátyol,

Hogy újabb reggelre virradva mutassa 

Szemeink elé vetve egy tisztább világot.

Ez az este jutott nekünk. 

Csupán ez lehet a miénk.

Most akár úgyis össze fonódhatnánk, 

Mint féltő anya szokott gyermekével,

Midőn a boldog tudatlanság idejében

Nem érez még félelmet naiv kebelében.

Mi mégis szemtől-szembe állunk szótalan.

Hisz ki merné titkait a sötétbe kiáltani 

Megtörni annak sűrű, éjfekete csöndjét,

Megzavarni azt ködös mivoltjában,

Feltépni sebeit rég elfeledett földjén. 

Jobb is nekünk ma este hallgatnunk.

Immár hajnalodik. 

Csak még el ne hagyja szád egy árva szó,

Csak el ne áruld némaságunk sejtelmeit.

Árnyas holdvilágunk tán még tovaszállna,

S mivé válna akkor baljósnak vélt csöndjei.

Most még igézlek pirkadatig a félhomályban,

Most még őrzöm talányos szemednek titkait,

De a sötétségnek majd napfény kél nyomába,

S józanító sugarát hiábavaló lenne már siratni.

Késleltessük még kimondani a titkot, 

Mit az Éjszaka némasága fülünkbe suttogott.

Csaljunk még néhány lopott percet önmagunknak,

Amit majd felemészt mindörökre e múló pillanat.

Utolsó éjszakánk pirkadóba ért.

Elkéstünk. 

Ennyink maradt csupán: 

néhány eltévedt, kósza perc.

Végül kezded belátni, amit én már rég tudok:

Hogy a reggel bosszúja mindig a józanság,

Hogy a szemedre nőtt hályog eltűnni nem akar,

S a delejező éjszaka mámoros titka igazat rebegett:

Hisz azóta tudom:

hogy szeretni téged nem szabad,

hogy ölelni téged mindhiába volt,

hogy emlékeim elporladni látszanak,

s utána nyúlni többé nem tudok.

Hisz te szeretni képtelen vagy,

mert igazán ölelni sosem tudtál,

hogy emléked csupán magadról van,

Mert te boldog sosem voltál.

De ha néhanap mégis megkísért a múlt,

S felrémlik bennem ez az álmatlan éjszaka,

Tudni fogom, hogy lángom örökre kihunyt,

És te nem érted mi volt az est végszava.