Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Szerző: teltha

Beküldve:

Kicsi Bob

freez

Kicsi Bob halott volt. Egészen és visszavonhatatlanul halott. Még füstölt a kezén a seb, amit az elektromos vezeték zárlata okozott. A halálos áramütést a gitárján szenvedte el, egy G-dúr és egy E-mol között. Lecsúszott a székről, a gitár a hasán keresztben feküdt, a mély E húr még zengett, az erősítő nyomta a basszus hangot, és gerjedni kezdett, az elektromos kisüléstől. A hang sivítóvá élesedett. A gyilkosa ekkor hagyta el a helyiséget, ami egy klub hátsó próbahelye volt, közvetlenül az utcára nyílt.

Kicsi Bob nem ismerte a gyilkosát. Ha ismerte volna, akkor sem lettek volna barátok. Kicsi Bob élete negyvennyolc éve alatt nem sok embert szeretett, talán hármat vagy négyet, beleértve saját magát is. Inkább hármat, mint négyet. A világról azt tartotta, nem sok szeretni való van benne, az emberek meg buggyantak. Bob magányos volt, de nem volt keserű. Úgy vette a dolgokat, ahogyan voltak, de kereste bennük az értelmet, a maga módján. Néha meg is találta. Ezt a halált, saját halálát nem értette volna.

Volt egy játéka, ami szórakoztatta. Nem volt ez több mint egy kis játék, nem volt benne hátsó szándék, gonoszság, csak időtöltés. Ha találkozott valakivel,mindegy volt ismeri-e vagy sem, úgy tett mintha tudna valami titkot a paliról, vagy nőről, ahogy éppen. Úgy kezdte.: „Hallottam valamit”, vagy úgy, „Mondják hogy volt valami”. Majd elhallgatott és várt. Környezetében kevesen voltak, akiknek ne lettek volna titkai, nem ritkán egészen sötét és mocskos titkai. Zakkanttak ezek, gondolta olyankor Kicsi Bob.

És zakkantak is voltak. Idegesen gyürkélték az ingük úját, törülgették állandóan nedves orrukat. Nem tudtak nyugton ülni, valami mindig mozgott, kezük, lábuk, fejük. Valami. Pasiknak csajoknak egyformán. A kérdés után rámeredtek Kicsi Bobra, üveges tekintettel nézték, szemhéjuk vibrált. Aztán kibökték. Nem bírták a feszültséget. Kicsit se bírták. Elmondták, ’hát ja a csaj terhes lett”, meg „én csak egyet , egyet küldtem rá, „ meg hogy „, a pasim keménybe nyomja” és „ most mi van hát lenyúltam, akkor mi van”, esetelg „ meg kellett tennem anyám teljesen rátelepedett az életemre „ meg hogy „frankónak tűnt a csákó  ki gondolta volna”, és igy tovább. Kis szélhámosságok, piti szédelgések, olykor súlyosabb esetek. Amikor elmondták Kicsi Bob nevetett megértően, barátságosan, „gyere, igyunk egyet, majd rendbe jönnek a dolgok”. És rendbe is jöttek, jobbára. Néha meg nem. Egy sereg mindent tudott így a környéken mindenkiről.

A gyilkosa, aki most hagyta el a helyiséget, csak a lába emlékét hagyta az ajtó előtti szőnyegen. Vastag lába volt, farmeros, olyan, mint egy elefánt lába. Nem környékbeli volt. Korábban senki sem látta itt a csehónál, ahol összejöttek a tekergők, a reménytelenek, az átutazók, meg azok a pulóveres fiatal fickók, akik úgy tettek mintha ide tartoznának, de mindenki tudta, hogy a jobb környéken laknak, van hová haza menniük, és van miért hazamenniük. Ez itt nekik csak kaland. A vastaglábú elsöpört a metró felé, nagytermetű volt, nem csak a lába volt vastag. Ha látta volna valaki, ahogy lelép a környékről mondhatta volna, micsoda behemót. De nem látta. Később már nem tűnt fel, elnyelte a mozgó örvénylő tömeg.

Hat megállót ment keletre, majd átszállt egy másik járatra, és még nyolc megállót ment, túl a városközponton. Kiszállt, elgyalogolt négy utcát. Egy kávézóba lépett be, az egyik asztalnál egy huszonéves fiatalember ült, és az előtte lévő pohárral babrált.

– Vége. – mondta a behemót.

– Muszáj volt?

– Mindig sokat dumálsz.

– De akkor is.

– Most ne majrézz, nem lesz baj. – megbökte vaskos mutatóujjával a fiú mellkasát – Kéne egy ötös.

– Egy ötös? Azt mondtad…

– Kell egy ötös.

– Jó megszerzem.

– Naná. Majd jövök.

– Hívlak.

– Eszedbe ne jusson. Majd jövök.

A gyilkos lelépett, a fiú maradt. A rohadt életbe, a mocskos rohadt életbe.

Felállt, felvette a pulóverét, olyan sárgás kötött pulóver volt. Sétált néhány utcát, metróra szállt, nyolc megállót ment, majd a másik járattal hatot. A klubnál ott állt a rendőrség, villogtak a lámpák. Nyomták a süketet egymásnak a népek. Hogy „így úgy kábszer, csajok, fegyver, mindig tudtuk”.

A srác állt és nézte Kicsi Bobot ahogy kockás ingében, farmerjában kicibálják a gitárja alól és berakják egy hullaszállítóba. Senki nem veszkődött azzal, hogy lecsukja  a szemét.

Fotó: Imre Dóra

Beküldve:

A feladat

A feladat Egy férfi, sárga színű, felfújható gumicsónakban húzott egy fókát a jégen. A fóka élt, jól érezte magát, a csónak farában feküdt, és abba az irányba nézett, ahonnan jöttek. Hideg volt, látszott a lehelet, a férfi bajszára jégkristályok ültek. A fóka néha nehézkesen mozdult a csónakban. Órák óta mentek így a végeláthatatlan jégmezőn, csak a lépések ropogása hallatszott a hóban, és a műanyag csónak surrogása. A fóka nehéz volt, de a férfi nem állt meg hogy pihenjen, rendületlenül húzta a csónakot. Délután, három körül feltűnt egy alak a jégen, állt, várta a férfit a csónakkal. 
– Helló – köszönt, amikor mellé ért. 
– Jó napot! – köszönt a férfi, megállt, megtörölte a homlokát. 
– Messziről jönnek? 
– Mit számít ez? – kérdezte a férfi. 
– Nem is tudom. Segíthetek húzni? 
– Persze. 
Mentek tovább, most már ketten húzták a gumicsónakot, benne a fókával. 
– És hová tartanak? 
– Megyünk nyolc óráig, akkor megállunk, éjszakai tábort készítünk, vacsorázunk, alszunk reggel hatig, majd tovább megyünk. 
– Igen, de meddig? 
– Mindig így lesz, itt soha nem megy le a nap nyáron – mondta a férfi. 
Húzták tovább a csónakot.
– Miért van a fóka a csónakban? Zsákmány? 
– Nem, nem zsákmány, feladat. Nem érti? 
– Nem. 
– Mindenkinek van egy feladata, nekem a fóka, magának más. Az ember odaáll és végrehajtja. 
– Meddig? 
– Ameddig tart a feladat, vagy amíg meg nem hal, vagy amíg valaki más át nem veszi. 
Mentek tovább. Látszott a lehelet, hideg volt. Egy terepszínű, sárga barna dzsip érkezett jobbról, nyitott, sivatagi jármű. Két katona ült benne, egy férfi és egy nő. A nő vezetett. Erős fékezéstől megcsúszva, pár centire álltak meg a két férfi előtt a jégen. A fóka hátrafordította a fejét, nézte a két katonát, a bajsza izgatottan mozgott le fel. 
– Melyikük? – kérdezte a nő a társától. 
– Mindegy – mondta a másik katona, és rágyújtott. Ők maguk is terepszínű egyenruhában voltak, sivatagi ruhában, de nem látszott, hogy fáznának. 
– Mindegy – mondta ismét a katona. 
A férfi, aki kezdetben egyedül húzta a csónakot, megdörzsölte az orrát. 
– OK – mondta, és a másikra nézett – Nevem Tom, Tom Clancy. Nos? 
– Hát persze – mondta a másik férfi. – Kell tudnom valamit a fókáról? 
– Nem, csak egy fóka. 
– Rendben. 
Tom Clancy felugrott a dzsipre, a hátsó ülésbe. A nő gázt adott, és szó nélkül elhajtottak, egyenesen tovább. 
A másik férfi megfogta a kötelet, a fókára nézett, majd elindult, a csónakot húzva a jégmezőn tovább. 
(freez)

Beküldve:

K.E. avagy egy délután története

Holmi lim-lom, zsebemben talált kis  kavics, kendő, egy fél gyufásdoboz. Hogy kerül egy fél gyufásdoboz az ember zsebébe. Egy kocsmában ültem, és beszélnem kellett egy emberrel aki tudott valamit az életről, amit én akkor nem , megjegyzem azóta sem, mert az embert nem találtam, és magam nem jöttem rá a megfejtésre ebben a kérdésben. Más kérdésekben is csak olykor olykor. Nos beszélnem kellett ezzel az emberrel.

Frici hozta szóba :

– Iró úr, maga csak hiszi hogy mindent tud.

– Alig nevezhetem magam írónak – mondtam, és kortyoltam a boromból.

Egy talponállóban voltunk, a Mázsa téren. Odakinn már erősen délutánban hajlott az idő, idebenn megállt az élet, egyszer még talán valamikor a nyitás után hatvanháromban vagy hatvannégyben.   Odakinn izgatottan sürögtünk forogtunk, mentünk munka pénz, üzlet és szerelem után, idebenn nem. Itt megnyugodtunk, ittuk a fröccsöket egymás után, néztük kissé szánakozólag a kintieket akik lótnak-futnak, és tekintetünkkel biztattuk őket, jöjjenek be, tegyék le a gondjaikat, támaszkodjanak egy pulthoz, és merengjenek el régi és uj időkön, azok ütközésein, azon hogy vajon miért van az , hogy a pályaudvarokon az érkezési vágányok vonatai mindig olyan helyen állnak meg ahol már nincs fedett tető felettük. Az élet dolgain gondolkodjanak, csak a  fontos dolgokon. Mindannyiunknak megfelelt igy, elődeinknek és utódainknak is a szomjas fröccsök végtelen során áthaladóknak.    

–  Nem , mondhatom nem tudok mindent az életről – válaszoltam, Fricinek.

Frici szakember volt, és életművész, TV szerelő volt, bejáratos magánlakásokba és magánéletekbe, és ő nem csak TV -t javított és bejárt az életekbe, de olykor fontos megfigyeléseket is tett, afféle szociológiai megfigyeléseket, tudta, hogy a lakások jobbára egyformák, a berendezések egyformák, az emberek között sem a különbségeket hanem a hasonlóságokat fedezte fel. Kényelmesen élt, nem volt házas, gyermek sem volt. A napok javarészét a szervizeléssel töltötte, és nagy könnyedséggel fogadta el mindazt, amit számára a világ nyújtott, így Évának – aki itt lakott nem messze egy panel hetedik emeletén – a figyelmességet, ami olykor bejgliben konyakban és barátságos ölelésben mutatkozott, vagy Irénét, aki pompás húslevest főzött, vidéki baromfikából, aranysárgát, esetleg Emmáét, aki, miután adóztak a testi szerelemnek olykor hajlandó volt vele sakkozni is, és rendre bemattolta. Frici szeretett így élni. Én idegenkedtem ennyi könnyedségtől, és döntőbírót kerestem volna  saját igazam bizonyítására, vagy inkább  annak való helyt adásra, mint afféle hivatalnok aki hisz a nagy rendszerekben és a kívülálló hozzáértő döntéseiben.

– Valóban azt gondolja Frigyes, hogy ez a helyes életmód? Ez a langy mosollyal végrehajtott tévelygés a világban?

– Mindenki elégedett, és ennél több nem is kell, higgye el, író úr.

Most nem javítottam ki a titulust illetően. Már már magam is annak éreztem magam, ahogyan hatolok bele a világ rejtettet titkaiba, és megpróbálom kifürkészni Frici életét, és annak miértjeit.

– De így mindenkit becsap, még inkább megcsal? Hát mit szólnak ezek a hölgyek ehhez, hogy itt húsleves, ott meg sakkparti?

– Ne féltse őket. Ne féltse. Tudnak egymásról.

– Nem hiszem.

– Pedig igen. És beosztanak engem, csak úgy mint ahogyan beosztják a sót, a lisztet, a tisztítószert, a férjeik  jelenlétét, bár Emmának nincs férje, talán a sakk miatt, nem is tudom. Beosztással élénk, felmérték a világot, és úgy rendezték el az életüket, hogy megkaphassák azt amiről azt hiszik meg kell kapniuk. Sőt tudják ezt, tudják egészen biztosan.

– Nem hiszem el, ez nem lehetséges, hiszen az érzelmek fontosabbak mindennél – mondtam, kissé szomorúan, és kis kételkedéssel. Mintha meggyőzhetett volna ez az ember engem.

– És maga, maga nem csap be senkit író úr?

– Hagyja már az írót, hiszen még nem is írtam semmit!. Csak tervezem.

Frici nem válaszolt, nem is nézett célzatosan, nem tett semmit, állt, nézett a kinti világra, és belekortyolt a poharába.

– Van valami papírja? – kérdezte. 

A zsebem kutattam végig, de nem volt nálam egy fecni sem, egy névjegy sem aminek a hátoldalára írhatnék.

– Tollam van – mondtam.

Frici letépte egy doboz gyufa címkéjének a felét, ráfirkantott egy telefonszámot, és két betűt. „K.É.”

– Hívja fel. Majd ő elmeséli magának, hogy mi az élet. Eldönti majd, hogy maga él, vagy én.

– Ki ő?

– Majd meglátja, ha felhívja. Legyen vele nagyon udvarias, tisztelettudó és megértő, ha előáll valamely mániái egyikével másikával. Igazi úriasszony ő, majd meglátja.

– Gondolja alkalmas személy arra, hogy döntőbírónk legyen.

– Nagyon is – bólintott Frici komoly meggyőződéssel.

Nem hívtam fel a számot, egy idő múlva tudtam már kié, megnéztem a telefonkönyvben és kérdezősködtem is kicsit. Nem hívtam fel K.É.-ét a madámot, ahogyan becézték ki tudja miért – nagyon is pontosan tudta mindenki  miért – nem hívtam fel, mert féltem tőle, nem is személyétől, hanem igazságaitól. Így maradt a zsebemben ez cetli, felhasználatlanul, de fontos tanúságul a jövőre. Talán.

Beküldve:

Halgrip, a macska

Kapaszkodom az ereszbe két emelet magasságban. Függök, ég és föld között. Éjszaka van, az eső csendesen szemerkél. Már jó ideje lógok itt, az eső átáztatta a farmeromat és a pólómat. A jobb lábfejemen himbálódzik a papucsom, furcsa, de nem esik le, csak billeg ott.

Felkapaszkodni nem tudok a tetőre, már többször próbáltam és a lógás hosszával erőm egyre fogy, tehát ez nem fog menni. Meglehet, az a kandúr megakadályozná, még ha esetleg sikerülne is, aki a kémény mellől néz engem. Régi ellenségek vagyunk, már nem tudom pontosan miben is gyökeredzik az ellentét közöttünk, de fennáll, ebben biztos vagyok. Érzem, a kandúr is így gondolja, látom a tekintetén, ahogyan méreget a kémény mellől.
Ő mindenesetre nem ázik, van ott valami perem bádogból.

A helyzetem kilátástalannak mondanám.

Valahogyan mégsem érzem a dolgot teljesen kétségbeejtőnek, sőt, egészen zsigereimig ható szabadság jár át, szinte boldog vagyok, vad és féktelen. Bármit megtehetek, bármire képes vagyok, mint az a macska ott, a kémény mellett, akinek hét élete van és Halgrip a neve. A jobb papucsom most aláhull és eltűnik a sötét mélységben. Hallom, zörög egy bádogkuka, ahogy nekiütődik.

Magamtól másztam ki ide.

Az este aránylag jól indult, a második italomnál és a negyedik gondolatomnál tartottam, ami szerintem nem is rossz egy egyszerű szombat estére, amikor megérkezett Jim, Fred és jött velük még Green is. Jó hírt hoztak, elmondták, hogy én lettem az elnök-vezérigazgató. Még csak harmincnégy vagyok, ez komoly siker. Kedvem lett valami vad és féktelen dolgot tenni, valamit, aminek nincs közvetlenül köze, például a könyvekhez. Ezért másztam ki a tetőre és egyensúlyoztam végig a gerincen, megkerülve a kéményt. A kandúr már akkor is ott volt, bár még nem vettem észre. Persze megcsúsztam. Az ereszcsatornát még elkaptam és most itt függök, teljesen papucstalan.

A kandúr néz – úgy éljek, rám kacsintott -, az eső egyre hevesebben esik, én lógok. Hallom Green kiált lentről.

Nem megyek le, azért se megyek. Jó nekem itt.

Beküldve:

Napló / freez

Napló 20210708

Gyűlölöm azokat a cikkeket, amik arról szólnak, hogy mit rontottam el, negyven tévhit a lecsó készítés szabályairól, hogyan cserélt eddig rosszul kereket, mi az ördögért? Amit tudni kell tudom. Teljesen erőszakolt beavatkozás az életembe olyan csatornákkal, amik máshonnan kerültek átvételre – például éppen a pszichológiából – mondd el, majd megnézzük merre vezet az ut. De hát ez csak egy lecsó, annyira nem lehetek hülye, még ha nincs is számottevő emberi kapcsolatom, hogy elrontsak negyven féleképpen egy lecsót. Nem is lehet annyiféleképpen elkészíteni.

vagy mégis?

teljesen elbizonytalanít ez a megközelítés.

Ma is elém került egy tipikus emberi alak. Önhibásan száz kiló, látszik rajta a csipsz – hogy önhiba vagy sem majd Dóra megmondja – laza, laza bő nadrág, laza felső – teljes testet takaró, tehát az önkép rendben, tudja hogy ilyen , – és halad. De nem jut sehová. A villamos jön, ő futni kezd, két lépés után abbahagyja, dühösen rágyújt.  Mi ez?

Napló 2021 07 10

Ma éjjel azt álmodtam, meghalt Stephen Hawking, előtte nem sokkal még beszélgettünk, bár én nem tudok angolul és ő sem magyarul, de mégis megértettük egymást, valami tréfát is elsütött és nevettünk. Majd meghalt. Felébredtem, és tudatosult bennem, hogy csakugyan meghalt Stephen Hawking, amit kifejezetten sajnálok, kedveltem őt. Különösen a humorát.

Sör versek

Új műfajt teremtünk, ez lesz a sör versek.

Még egy korsó

hasad a borsó

kb ilyesmire gondoltam.

vajon mire gondol Stephen Hawking

20210711

A kapitalizmusban mindennek ára lett, nem szeretem, nem csak az ár miatt, hanem mert mindent meg lehet venni, bármit, amit csak szeretnél. Régebben nem volt mindennek ára. forintba fizethető ellenértéke. Kicsit vadabb volt, de nem volt rossz. Egyszer stoppoltunk Pestről  Kisbérre. A Vörösvári úton kezdtük, mentünk kocsiról kocsira, Wartbourg, Lada, Skoda, ahol megálltunk ittunk egy sört. ahol hosszabban nem jött autó, ettünk egy pacalt Tatabányán egy vonatot stoppoltunk, egy tehervonatot.

– Felszállhatunk?

– Fel.

Aztán mentünk elöl a mozdonyban vagy nyolc kilométert. Odaértünk Kisbérre, senki se várt. 

– Dolgozik, gondolhatjátok. Elmentünk a munkahelyére, valami hentes üzem volt.

– Jó, várjatok, jövök. Ittunk pár sört. este valami ünnepség volt, füstölt csülköt ettünk, és ittunk pár sört.

– Nem aludhattok itt, nincs hely.

– Jó, megyünk.

Kimentünk az országútra, nem messze egy benzinkút volt. Az úton töltöttük az éjszakát, ott aludtunk valami fa alatt. Reggel vonattal jöttem haza. 

Volt egy film, a bohóc a falon, egy épülő félben lévő házban reked benn egy fiú, mert megjönnek a háziak. A másik két haverja kinn várja. mesélnek történeteket egymásnak. Az jutott eszembe meg lehetne- e ma ezt tenni, épülő ház éppen van. Történetek is vannak. – Kilenc hónapra születtem, anyámnak végig volt teje. Így kezdődik a film. A többire nem emlékszem, de jó film volt azt tudom.

A világ végéig nem bújhatok el magam elől különösen nem írásokba. Azt mondják képmutató, mert túl szép, túl csúnya, túl egyszerű túl bonyolult, azt különösen mondják, hogy túl bonyolult. nem tudom, mennyire legyen egyszerű. Egy zsákmadzag egyszerű. A szomszédban egy fiatalember, miután nem vehetett feleségül azt akit szeretett, és gyermekük is született, de  a lánynak nem volt semmije, csak a gyerek, a közös gyerek, és a szülők nem akarták  a házasságot, hát fogott egy madzagot felment a padlásra és felkötötte magát. Mosolygós fiú volt, nem is volt iszákos, rendes ember volt, de nem bírta az életet. A fia felnőtt – úgy, hogy a nagyszülei nem is akarták látni, a nagybátyja sem. Nagy dolog a föld. Mostanra meghalt mindenki, és az unoka örökölt. Nem gyújtotta fel a házat, ahol a nagyszülei éltek, és ahol az apja a padláson felkötötte magát. Ő jobban bírja a dolgokat, az életet. Ez harmincöt éve volt, nem volt régen. 

Mennyi hazugságot lehet leírni negyven, ötven, hatvan, száz évvel ezelőtti dolgokról, mintha megtörténtek volna, pedig nem történtek meg, csak a politika így szereti hallani. Ki tudja mi hogy volt. Csak az egyszerű dolgok számítanak, a szerelem meg a halál, meg a hazugság, a többi mind kimódolt és csak becsapja az olvasót. Olykor így is vigyázni kell nagyon.

A lakodalmakban mindig történik megcsalás, nem tudom miért van így. Az ifjú pár rokonai érkeznek három faluból, sokféle ember van köztük, olyanok is akik ismerték egymást már régen, egy faluban laktak egy templomba jártak, egy moziban ültek a sötétben és fogták egymás kezét. Aztán találkoznak egy lagziban éjfél előtt, amikor már nagy a jókedv, kimennek gyorsan a fészerbe, felhúzzak a nylon szoknyát, egymásba borulnak és így, alig hallják a zenekarban a nagybőgőst, de az ütemet azért hallják. Aztán visszamennek, a nő gyorsan a férje mellé ül, szed neki húst, a férfi megáll az ajtóban a többi férfival, cigarettáznak, néha a nőre néz, néha a feleségére, aki hangosan nyitott szájjal nevet az asztal szomszédja bolond viccein.

Három hét múlva a patikánál találkoznak. megesznek egy krémest a Pitykében, aztán többet nem.

20210713

20:21 – ágyba, alvás! Ha félsz a sötétben, gondolj a pandára, és reméld, hogy a panda nem gondol rád álmában.

A pandák álma veszélyes, a pandák álma opál sikoltás, torokban reked gyötrelem, ha belekerülsz véged.

Sosem lesz vége, sosem lesz vége.

Semmit nem láttál még, ha nem láttad a pandák álmát. Tornyok vannak benne, magas hidak, acélból felhők és kiáltás.

A medvék nyitott szemmel álmodnak. Az ő álmuk más, abban halak vannak és kis dobozok, a dobozban harangok. A harangok ezüstből vannak. A medvék szeretik a harangokat, ha megszólalnak két hátsó lábukra emelkednek, ide oda ringatják a testüket, és a régi dolgokra gondolnak.

A reggel szép lesz. Majd meglátod. Emlékezz a harangokra.

Halálos fáradtságból segíthet ki egy tétovasággal átfonott-átszőtt mondatgombolyag.

freez