Amikor megláttam a szemedet, Tudtam, hogy akarom a szívedet! Szeretnék minden este hozzád bújni, Mellkasodon éjszakákat átaludni! De van egy fájó gondolat itt belül, Hogy akarsz-e Te is engem, kerül, amibe kerül!? Mert nincs semmi más a fejemben rajtad kívül! S csak bámulom a csillagos eget, Bárcsak láthatnám végre már, szerelmes szemedet…
Hiába mentél el és vitted magaddal szívem, Tudd, hogy ugyanaz maradsz nekem: A részem. Vissza várlak legyen bármilyen borús az ég, Hidd, Te ugyanaz maradsz nekem, mint rég, Távol a lelked, érzem az ürességet, Várni foglak, de hiányod eléget! Nyugtatom magam, hogy sikerül tovább menni, De nem hiszem el, hogy csak ennyi, Én a részed akarok lenni.
Néha napján, felvirágzik a napsugár, Minden ellenére mégis jössz hozzám, Nem tudom, mi hozhat kincsem, Talán Ösztön? vagy Szerelem? S Csak fekszünk, lelkünk mámorban úszó nyugágyán, Ilyen szabad akarok lenni az év, minden napján. Ölelkezni nekünk csak együtt felszabadító, Kéjjel teli csókod, ami nekem bátorító, Szívem nélküled, olyan mint az anyaföld feldúlva, Akarlak téged! Most, Mindig és Újra…
Idma Ardo
|
|
|