Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Börtönpszichológia II. rész – Bűnösség beismerése vagy tagadása?

Hogyan is adaptálódunk a börtönhöz? Milyen folyamat játszódik le ilyenkor?

A börtönadaptációnak három lépése van. Az első a bűnösség probléma megoldása, a második a börtönszocializáció (következő cikkben részletezzük), a harmadik pedig a coping, a megküzdési stratégiák kialakítása.

A börtönbe kerülés első hónapjaiban megnő a szorongás, a depresszió és a személyek énképe erősen negativizálódik, hiszen a bebörtönzés drasztikus támadást jelent az elítélt énképe ellen. Valóban rossz ember-e? Milyen súlyos bűnt követett el? Tudatában volt-e? Milyen normákkal rendelkezik? Valóban megérdemli, hogy a társadalom megbüntesse? Mennyiben jogos a büntetés?

Ilyenkor el kell kezdeni helyreállítani az énképünket, sorra vennünk a felmerülő kérdéseket és megkeresni a válaszokat. Ez a bűnösség probléma megoldásának a szakasza, amivel az énképet tehermentesíthetjük, ezáltal megszüntetve a szorongást és a depressziót.

Hogyan lehet megoldani a bűnösség problémájának a kérdését?

Az első stratégia a bűnösség beismerése, elsősorban önmagunknak és nem másoknak, egy másik lehetőség a bűnösség tagadása, a harmadik pedig a bűnösségünk semlegesítése.

A bűnösségünk beismerése adaptív stratégia lehet, hogy megoldjunk a bennünk fellépő disszonanciát, ilyen saját magunkkal foglalkozunk, nem a külvilággal. Azonban depressziót okozhat, valóban szembenéznünk tettünk súlyosságával.

Milyen személyek ismerik be általában a bűnösségüket?

Elsősorban a felülkontrollált gyilkosok. Egy irodalmi példával élve, Édes Anna. Tehát az olyan személyek, akik alapvetően nem bűnözők, de megtoroltak egy hosszútávon tartó sanyargó körülményt.

Másodsorban az alulkontrollált erőszakos bűnözők, akiknek belefér ez a viselkedés az értékrendjükbe.

Valamint a sokszorosan visszaeső, „piti” bűnözők, hiszen nincs mit tagadniuk azon, hogy a közértben elloptak egy üveg bort, amit rögzített a biztonsági kamera is. Ott van még az agresszív pszichopaták egy része is, akik büszkék tettükre, amit a védjegyükként mesélnek el.

A bűnösség tagadása is lehet adaptív stratégia, például gyermek vagy anyagyilkosoknál, hiszen így megvédhetik magukat a többi rab bosszújától. De általában nem jó ezt választani, hiszen a többi rab vagy baleknak fog tartani, így a hierarchia legaljára kerülhetsz, hiszen „nem követtél el semmit, mégis itt vagy”. A másik lehetőség, hogy magadra haragítod rabtársaidat azzal, hogy erkölcsileg feléjük akarsz kerekedni „én nem követtem el semmit, én nem vagyok bűnöző”.

A leggyakrabban használt stratégia a bűnösség semlegesítése, azaz, amikor nem tagadjuk le bűnösségünket, de csökkentjük a felelősségünket, különböző önigazolási technikákkal.

Milyen önigazolási technikákat alkalmazhatunk bűnösségünk semlegesítése érdekében?

 Az első a felelősség tagadása, amikor próbáljuk a körülményeket okozni viselkedésünkért. Tehát „nem szándékosan követtem el, nehéz gyermekkorom volt vagy rossz anyagi körülmények között éltem”, ilyenkor vitatjuk az ok-okozatot.

A második a kár tagadása, kicsinyítése, ami általában betörőknél jellemző. „Nem loptam el, csak kölcsönvettem vagy az elvitt holmi értéke minimális, annak a gazdag családnak nem fog hiányozni az a 20.000 forint”.

A harmadik az áldozat tagadása, ez pl. erőszakos közösülőknél jelenhet meg. „A nő is élvezte, így nincs áldozat a történetben és elkövető sem”.

A negyedik az elutasítók elutasítása, amikor a minket elítélő személyek ellen érvelünk. Tehát „másokat nem vesznek elő nagyobb ügyekkel, de engem ezért a piti ügyért igen”.

Az ötödik pedig a magasabb erkölcsi parancsra való hivatkozás, ilyen a bosszú vagy a család védelmének becsülete. „Édesanyukámnak megígértem a halálos ágyán, hogy bosszút állok vagy a testvérem csak nem hagyhattam bajban.”

Rosencrantz, az ügyvéd szemszögéből:

Általában be szokták vallani a bűnösségüket az elítéltek?

Általában nem. Kis kikacsintás van a mondatban, de direktben nagyon ritka. Van, akinek nincs bűnösségtudata – csalók ilyenek általában és a gondatlan cselekmények miatt elítéltek, pl. közlekedési ügyek. Olykor maguknak sem, ez elég gyakori.

A történetek jelentős része lehet csak mese, mindenki nagyítja hősiességét, nehéz leválogatni mikor, mi igaz, mi nem. Hiszen mindenki hazudik, akár az életben.

Egyszer beszéltem egyparancsnokkal. Mondtam neki, hogy a börtön az állandó hazugságok világa, mindenki becsap mindenkit. Azt mondta: akár az élet.

Valóban a börtön könyvtárak a legjobbak? Hallottam, hogy mindenből van ott egy példány.

Magyarországon biztosan nem. Itt a börtönkönyvtár egy zsúrasztalszerű képződmény alul felül polccal, és gurul, van rajta 150 könyv. Ebben van szabás-varrás és elektronikai könyvek az ötvenes évekből.

Egy szakértő nézőpontja:

A börtönadaptáció valóban a szakirodalomban leírtakként működik?

Nos van a börtönben szocializáció, de sajnos jellemzően a bűnözői szubkultúrában való még jobb beilleszkedésből áll. Elég kevés olyan rab van, aki átsegíti magát ezen önképzéssel.

Mit gondol a börtönkönyvtárakról?

A Fővárosiban megszűnt pár éve a börtönkönyvtár és a stúdió is. Nem tudom, hogy ez általános-e, de talán nem. Bár azért azt elmondhatom, hogy azzal viccelődött egyszer az egyik könyvtáros rab, hogy jellemzően két könyvet vesznek ki egyszerre a rabok. Két egyformát! Azért, hogy az edzésnél tudják használni a lábuk alá vagy a fekvőtámaszhoz.

Felhasznált irodalom:

János, B. és László, Cs. (2000). Börtönpszichológia. Budapest, Rejtjel Kiadó.
Brunner Tamás, Imre Dóra

Börtönpszichológia I. rész. – A börtön hatása a személyiségre

Kép forrása: shutterstock.com

A következő sorozatban a börtönpszichológiáról olvashatnak: a szakirodalom, egy ügyvéd és egy szakértő szemszögéből. Az első rész témája a börtönök működése és hatásai a személyiségre.

Milyen intézmények közé tartozik a börtön?

A börtönök a totális intézmények közé tartoznak (Goffman, 1961). Ez egy olyan intézmény, ahol az emberi élet három legfontosabb szférája a munka, a szabadidő és az alvás egy helyen történik, jelentős számú hasonló szituációban lévő személlyel, akiket a társadalomtól elzárnak hosszabb vagy rövidebb időre valamilyen ok miatt és szigorú szabályok között, meghatározott napirenddel, azonos autoritás alatt élnek. Öt totális intézmény típus ismert, ilyen az árvaház, az elmekórház, a börtön, a katonai tábor és a kolostor. Különbségek vannak közöttük a zártság és a gondolkodás mértéke tekintetében.

Milyen deprivációk vannak a börtönben?

A börtönre jellemzőek a deprivációk, a fogvatartottak különböző dolgoktól vannak megfosztva.

A börtönben lévő deprivációt Skyes (1958) 5 típusba sorolta: a szabadságtól való megfosztottság, a kényelemtől való megfosztottság, a heteroszexualitástól való megfosztottság, az autonómiától való megfosztottság és a biztonságtól való megfosztottság (inkább egymástól, mint az őröktől).

Milyen hosszú és rövidtávú hatásai vannak a börtönbüntetésnek?

Börtönbe kerüléskor megnő a szorongás, a depresszió és az önértékelés jelentősen csökken. A hosszú szabadságvesztésre ítélt személyek legnagyobb problémája Flanagan (1980) kutatásai szerint a szociális kapcsolatok elvesztése és a szabadulás utáni kinti életbe való visszailleszkedés problémája. A legkisebb gondot jelentette a bebörtönzés pszichés hatásainak elviselése.

A kezdeti kutatások a börtön személyiségromboló hatását emelték ki, a börtön kínjairól írtak és arról, hogy miket is élnek át a rabok a börtönben. Azonban ez később nem igazolódott. Felvetődött a kérdés, hogy van-e különbség a hosszú és a rövidtávú szabadságvesztés hatása között, valamint, hogy valóban van-e a börtönnek visszafordíthatatlan negatív hatása a személyiségre?

A Durhami egyetem és a magyarországi vizsgálatok alapján a hosszútávú börtönbüntetésnek nincs irreverzibilis, negatív hatása a személyiségre. Az intelligencia nem csökkent a börtönben, sőt kicsit nőtt is a verbális intelligencia és nőt a reakcióidő. Nőtt az énerő, a tolerancia, az érzelmi érettség és a viselkedéskontroll. Angol és kanadai kutatások kimutatták, hogy a megnövekedett viselkedéskontroll segíti a társadalomba való visszailleszkedés. A rövidtávú börtönbüntetésnek voltak inkább negatív hatásai, amik függtek az illető életkorától, iskolázottságától, a problémamegoldó képességétől és a személyes kontrolljától.

Mi lehet a pozitív személyiségváltozások oka hosszútávú (magyar vizsgálatban 10 éves) börtönbüntetés esetén?

Az első a coping, tehát a megküzdési stratégiák kialakítása a börtönélet során, a második a börtönszocializáció (következő cikkben tárgyaljuk), a harmadik pedig maga a börtönnek a szerepe, ami lehetőséget ad az önkontroll fejlesztésére. A 90-es évek közepétől a jogszabályok pozitív irányba változtak, megjelent a börtönben a munkáltatás, a pszichológusok szerepe (készségfejlesztő tréningek), a tanulási programok.

Kép forrása: shutterstock.com

Rosencrantz, az ügyvéd szemszögéből

Milyen hely általánosságban a börtön?

Egy börtönbe mentem ügyfelemhez, várni kellett. Az őr dohányzott, én is rá akartam gyújtani. Azt mondta nem lehet csak annak, aki itt dolgozik. Rövidesen ismét rágyújtott egy újabb cigarettára, és nézte az arcom. Ha velem ezt megteszi, aki innen elmegy és elmeséli másnak, vajon mit tesz meg egy rabbal, aki nem megy egy ideig sehová?

Egy börtönben fegyelmi tárgyalás volt, a rab állt, én ültem, majd felálltam, majd leültem – a parancsnok természetesen ült és engem is erre biztatott. Nagyon rosszul éreztem magam, hogy ügyfelem mellettem állt, annál is inkább, mert nő volt. A szokásos civil élet szerepei odabenn nem vagy erősen torzítva érvényesek.

Valóban nő-e az intelligencia a börtönben? És valóban jó hatása van-e a hosszútávú börtönbüntetésnek?

Nem tudom – a fifika biztosan – a képzésekkel nyilván szükségszerűen, ha sok a fehérgalléros akkor statisztikailag is, de csak úgy, nem gondolnám. A jelentős része írástudatlan a raboknak, de nagy számra gondoljon, szerintem 40-50 %, a végére megtanulnak írni olvasni. Így értve igen, nő. A börtönbüntetésnek semmilyen távon nincs jó hatása. A hosszú börtönbüntetés után nincs hová visszailleszkedni. Volt olyan, aki 17 éves korától 38 éves koráig, talán összesen két évet volt szabadlábon, részletekben. Volt, hogy tíz napot egyben, abból négyet már szökésben.

Volt-e olyan rab vagy vádlott, aki kedvelt? Ha igen, miért volt szimpatikus? 

Persze, vannak jó személyiségek ott is és nem mindenki kőkemény elvetemül gonosz ember. Egy-egy bűncselekmény van, hogy csakúgy elkövetődik. Nincs az annyira átgondolva, hogy „na akkor most itt bűncselekmény lesz elkövetve”. Intellektuális cselekményeknél, okiratoknál, szerződéseknél sokszor úgy van, hogy megpróbálnak kevesebbet, többet, más dátumot odaírni, esetleg valakinek az aláírását – mondjuk az egyszerűség kedvéért odaírni. Nem mentegetem ezeket sem, de azért nem olyan elvetemült emberek. Persze van más féle is, a kíméletlen, mint annak idején a rendőrgyikossággal vádolt és halálra ítélt Soós Lajos.

Kép forrása: shutterstock.com

Egy szakértő nézőpontja

Hogyan kell elképzelni a börtönben a képzéseket, valóban tudnak segíteni?

A börtön ingerszegény környezet és az izoláció miatt egy idő után megeszi az átlag fogvatartottat. Létezik valamiféle reintegrációs program, de az egyrészt elég kis létszám veszi vagy veheti igénybe és nem is valami hatékony. Az oktatás a béka segge alatt van. Olyan az általános iskola, hogy kb. 3 osztállyal el van maradva. Ismerek egy rabot, aki elvégezte, de alig van szókincse és a helyesírása is… ja az nincs.

A szakképzés – villanyszerelő stb. – olyan, hogy még a benti műhelyben is alig alkalmasak segédmunkára az elvégzés után. A civil életben nem tudom ki alkalmazná őket szakemberként?

Elég kevés olyan rab van, aki pl. önképzéssel átsegíti magát az éveken.

Felhasznált irodalom:

 
János, B. (2005). A hosszú tartamú szabadságvesztés hatása a fogvatartottak személyiségére. Börtönügyi szemle2, 19-24.

Imre Dóra, Brunner Tamás