Ha meg egyszer azt mondod, szabadíts meg a
gonosztól,
az udvaron kergetlek, mezítláb, és nem lesz baj, ha
sárba esel.
Ha kiabálod majd, hogy „elveszek, hát ments meg
magamtól”
bottal veszlek rá, hogy megtagadd a képmutatást és
szeress.
Ha feltételhez kötöm bármi cselekvésem,
felhatalmazlak rá, hogy leköpj,
Hogy visszavedd mindazt, amit
itt hagytál magadból tavaly,
meg tavalyelőtt
soha se sírj
soha se kérj
soha se fáj
soha se félj
Ha még egyszer, mégegyszer lesz, amikor számon
is kérhetsz majd engem,
Hogy miért hazudtam annyira gyakran, és miért is
éltem helyetted
ez itt a hely
ez itt az út,
ez lesz a szép
ez lesz a rút
Ha a csendben elvész a jó, és a ködben elhal a dal,
ami édeskés a fülnek, és émelyit a szó, és undorít a
hang,
a végtelen-kerengő, szabványos méretre vágott
hazugság,
nekem egyre megy, ha meggyújtod, vagy
nem gyújtod a gyertyát,
Neked nem.