A cenzor lélektana A rovat legutóbbi folytatásában említettük az úgynevezett „cenzorpszichózist”. Ez a kevéssé ismert diszciplína azt írja le, hogy a történeti irodalomból név szerint ismert cenzorok — alkatuknál, emberi habitusuknál fogva hogyan reagálták le a foglalkozásukkal járó stresszhelyzeteket. Általában beszélhetünk hivatali alkatú cenzorokról és meghasonlott cenzorokról. Csak természetes: minél műveltebb, irodalomszeretőbb volt a cenzor, annál valószínűbb, hogy a meghasonlottak számát növelte. Két, egymásnak feszülő erő dolgozott bennük: a hivatalukkal járó hatalmi elvárás (köznapi szóval: „a mundér becsülete”) és „igazi” énjük (a gondolkodás szabadságának tisztelete). Ami azt jelentette: állandó pszichés feszültségben teltek napjaik. A „két fejük” folyton vitába szállt …
cenzúra
Jog és Irodalom – A cenzúra
Pruzsinszky Sándor sorozta Voltak a hatalom számára kellemetlen gondolatok eltüntetésének különleges módjai is, ezeket összefoglalóan virtuális cenzúrának nevezhetjük. Ilyen például a szerző virtuális eltüntetése. A romantika korának népszerű osztrák drámaírója, Franz Grillparzer (1791-1872) írja Urának hű szolgája (Ein treuer Diener seines Herrn) című darabjának bemutatása kapcsán történtekről: „A darab elé a cenzúra semmi akadályt nem gördített és a bemutató, anélkül, hogy egyetlen szót is töröltek volna belőle, óriási sikerrel lezajlott, 1828. február 28-án…Másnap délelőtt magához hivatott a Rendőrség Főfelügyeletének vezetője, gróf Sedlnitzky…A gróf roppant barátságosan, de kissé zavartan fogadott. Közölte, hogy a császár megbízásából fogadott: Őfelségének roppantul tetszett a darabom…, …