Taika Waititi: Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)

Szabó Orsolya Edit

K r i t i k a  

Taika Waititi: Jojo Nyuszi (Jojo Rabbit)

“Dude, the world needs stupid shit.”

Német-amerikai háborús filmdráma? Vígjáték? 108 perc, 2019

Az új-zélandi független filmesként kezdő Taika Waititi ananászos ingeket, és üdítően friss nézőpontot hozott a Hollywoodi filmgyártásba. Összetéveszthetetlen stílusa mostanra ért be igazán, levetkőzte az angol humor manírjait és az új-zélandi melankóliát, így végre egy őszinte és eredeti tragikomédiát alkotott.

Kezdetektől fogva a szomorú komédiák rendezőjeként tartják számon, meglátásom szerint tévesen. Való igaz, hogy sajátos humora elválaszthatatlan az író-rendező- producer-színész munkásságától, azonban annak adagolását hosszú éveken át csiszolgatta, így a 2019-es Jojo Nyuszi már valódi gyémántként tündököl.

De hogyan is talált rá saját hangjára, és vált az Álomgyár egyik legkeresettebb rendezőjévé?

T a i k a  W a i t i t i

Már első rövidfilmjével Two Cars, One night (2004) bezsebelt egy Oscar-díj jelölést. Elsősorban a film hossza miatt, a műfajiság kérdése háttérbe szorul, valamint az erős akcentus és a maori származású gyerekszínészek miatt, a néző rögtön etnikai filmként kezeli, szociográfiai szempontból érdekes az alkotás.  Sas kontra cápaban (Eagle vs Shark, 2007) már ízelítőt kapunk Waititi nem mindennapi humorából, amely kényelmetlen, kellemetlen, de mégis energikus és egyben frenetikus. Rendkívül furcsa vígjáték, amely kiadása pillanatában kultfilmmé vált. Majd ezt követte a rendező nagy „így jöttem filmje” a Boy (2010), amely   hitelesen mutatja be egy elnyomott kisebbséghez tartozó kisfiú mindennapi életét, a viccesebb történéseket sem mellőzve, de összességében ez még egy drámai hangvételű alkotás. A Boy, minden idők legnézettebb új-zélandi nagyjátékfilmje volt a hazai mozikban, egészen addig, amíg be nem mutatták a Vademberek hajszáját (Hunting fot the wilderpeople, 2016). A szintén Waititi nevéhez köthető film csak Új-Zélandon aratott nagy sikert, nem csoda, hiszen az eddigiektől eltérőn, nem keveri a fikciót a valósággal, jelen világunkat mutatja be, azonban minden előzmény vagy magyarázat nélküli irracionális jelenetek bevonásával, így az ezekből adódó poénok nem viccesek, inkább erőltettek és kiszámíthatóak.Az igazi áttörést a Hétköznapi vámpírok (What We Do in the Shadows, 2014) jelentette. Áldokumentum film vámpírokról, zseniális ötlet. Fiktív szereplők mai, valós élettérben, a nézők számára is aktuális problémákkal küzdenek. Óriásit robbant. A 2017-es Thor: Ragnarok korszakalkotó filmje lett a Marvel univerzumnak, ugyanis eltérően a megszokottól a szuperhősöket, emberi élethelyzetekben ábrázolja, rengeteg humorral.

Így kísérletezte ki tehát Waititi utánozhatatlan stílusát, melynek alapeleme a dráma és komédia folyamatos ütköztetése.

Hollywood végre kitárta kapuit, a szomorú bohóc előtt, aki ki is kihasználta az első adandó alkalmat és szabadon engedte a Nyuszit. Meglátásom szerint A Jojo Rabbit az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb filmes termése.

J o j o  N y u s z i

A második világháború idején járunk. A 10 esztendős fiúcska élete legjobb hétvégéjére készül, a Hitlerjugend kiképzésére. Igazi fanatikus kis náci, akinek még a képzeletbeli barátja is maga Adolf Hitler (Taika Waititi). Legfőbb célja, hogy a vezér személyi testőrévé váljon. Jojo minden fontos dolgot megtanul a zsidókról, hogy szarvuk és kígyónyelvük van, pikkely fedi testüket, valamint képesek manipulálni az ember elméjét.

 A kiképzés során egy felrobbanó gránát megsebzi a fiú arcát, így otthoni pihenőre kényszerül. Jojo eddigi biztos világa alapjaiban rendül meg, amikor felfedezi, hogy imádott édesanyja (Scarlett Johansson) egy zsidó lányt (Thomasin McKenzie) rejteget halott nővére szobájában. Jojo patt helyzetbe kerül, ha beárulja az új lakót Elsát, azzal saját magát és anyját is veszélybe sodorná, így kénytelen a legfőbb ellenségével egy fedél alatt élni. A lány, mivel egyebe nincsen, a barátságát ajándékozza Jojo-nak, ami teljesen átformálja a kisfiú, náci propagandára épülő világképét.

J o j o  m e s é j e

Jojo áll a film középpontjában, az ő szemszögéből látjuk a történéseket, egy gyerekszájjal elmesélt megható történet a felnőttek értelmetlen világáról. Roman Griffin Davis élete első szerepében tündököl. Végtelenül hitelesen mutatja be a fanatizált kisfiú okosan vicces és bevállalós történetét, amely feltárja a náci Németország akkori hétköznapnapjainak, apró, azonban mégis nagyon fájó pillanatit. Waititit  kiválóan tárja elénk a diktatúra mögöttes mechanizmusait,  hogy valójában mi is éltette tovább a már lelepleződött rendszert.

Jojo a film során vetkőzi le, addig teljesen magától értetődő társadalmi szerepét, és az Elsával folytatott könnyed társalgás mögül az idő előrehaladtával kezdenek felszakadozni kinek-kinek legőszintébb és legbelsőbb sérelmei. Tehát a kisfiú vérre menő önvizsgálatát kísérjük szemüggyel, egy olyan világban, ahol a hatalom az agymosás minden eszközét bevetette azért, hogy az emberek ne gondolkozzanak. Minden tréfa ellenére, igaz drámát nézünk, az elgondolható legkomolyabb téttel. Jojo súlyos identitáskonfliktusba keveredik saját magával, ezt Elsa gyönyörűen meg is fogalmazza egy beszélgetésük alkalmával: „Nem vagy te náci, Jojo. Csak egy tízéves fiú, aki szeret vicces jelmezt ölteni, és tartozni akar valahova.”

A film pont ezért provokatív, és gyermekien szókimondó, de erre az őszinteségre van szüksége a jelenkor fiataljainak, akik talán most először találkoznak a II. világháború borzalmaival. Már rég nem működik, a kizárólag a felnőttek lelkiismeretét megnyugtató: Ne légy kirekesztő! A rasszizmus rossz! demagóg, egyirányú kommunikáció. A XXI. századi gyerekhezkizárólag az őszinteségen keresztülvezet az út.

Mindezen felül a film sikeréhez nagymértékben hozzájárul, hogy Waititi pontosan tudja kiket és hogyan akar megszólítani. A dialógok mögött, pontosan megfogalmazott, szofisztikált gondolatok rejlenek, ̶ mély történelmi traumák, fel nem dolgozott élmények, az emberek alap problémái a világgal, ̶ ugyanakkor mindenféle pátosz vagy álszemérem nélkül, a szereplők szájába mindenki számára érthető, élet közeli szavakat adott az író-rendező. Rendkívül hitelesek a gyerekek közötti gondolatcserék, a háború történéseinek azon részeit ragadta ki, mely iránt egy 10 és fiúcska valóban érdeklődhet, amelyet képes helyére illeszteni a gyermeki világában.

H á b o r ú s  f i l m d r á m a/ v í g j á t é k

A Jojo Nyuszi tipikusan olyan film, amit végig sírunk a szereplők kilátástalan élethelyzete miatt, azonban érdekes módon csak a vicces részekre emlékszünk, azokat meséljük tovább a barátainknak.

Waititi rendkívül érdekes atmoszférát teremt. A való világhoz hasonló, azonban annál színesebb, szürreálisabb világot hozott létre, így a nézői elvárásokat is erre kondicionálja. Mindezt részben a gyermeki nézőpont, a képzeletbeli barát karakterének bevonásával, (ez egy alternatív Hitler identitás.) valamint a tökéletesen egységes képi világ segítségével idézi elő. A vibráló színek dominálása adja meg a jellegzetes mesés hangulatot, ugyanakkor a II. világháború univerzális életérzését.

Abszurd irányából közelítünk a valóság felé.  A néző a valóságtól elrugaszkodott filmet néz, így nem kéri számon az alkotótól, a történelmileg nem hiteles szituációkat.

 (lásd: Hitler unikornis fejet vacsorázik.) A náci diktatúra intézkedéseit kellőképpen felnagyítja, eltúlozza, humor forrásává teszi és drámához szükséges konfliktus helyzetet alakít ki belőlük. Abszurddá teszi az aktuális korszak, aktuális problémáit. A humor azokból a szituációkból fakad, ahol már túlfeszíti az irracionális határokat is, ezzel kiszakadunk a film világából, megszűnik a belemerülés érzése, és nézőként visszatérünk a valós élethez főződő elvárásainkhoz. Erre tökéletes példa, amikor a Gestapo emberi házkutatást tartanak Jojoéknál és egy percen belül harmincegyszer köszöntik egymást „Heil Hitler” karlendítéssel a szereplők.

Waititi mesteri alkotásában a drámai és komikus, fiktív – valóság elemek egymást nem elnyomva, hanem kiegészítve keverednek egymással, tökéletes balanszba egyesülve.

T a b u k

„Do your own thing”

Rendkívül kényes témához nyúlt a rendező. Óriási bátorság, de annál is több empátia és humor szükséges ahhoz, ha valaki ennyi társadalmi tabut egyszerre feszeget.

A társadalmi erkölcsök tiszteletben tartásánál talán fontosabb a megelőzés és a gondolkodásmód meghatározása, még ha ez tabuk megdöntésével is jár. Waititi őszinte diskurzust kezdemény a nézővel erkölcsi, filozófiai, vallási és minden egyéb- emberi lelket mélyen érintő –problémákról. Olyan kérdéseket szegez a nézőhöz, mint például volt-e abban a korban igény arra, hogy a német gyerekek tudják, mi az egzisztencia, hogy tudják mi a létezés?  Egy értelmetlen, milliók halálát okozó háborúban egy zsidó kislány számára van- e egyáltalán értelme a létezésnek? A film egy őszinte gyermeki tényfeltárás, ami a színtiszta igazságot mondja ki, egy lényegkereső mű, ami a mai fontosság definíciónk megalkotásához is nagy segítséget nyújt.

 Sok mindenért gyűlölhetjük azt a századot, amelyben élünk, ugyanakkor óriási hálával tartozunk, hogy MI, MA az őszinteség korában létezünk.  Ezért történhetett meg 2019-ben, hogy egy maori- zsidó származású indi filmes a humor segítségével kimondta azt, ami az akkori világban kimondhatatlan volt. És, ami a legfontosabb, hogy a tabuk ledöntésével, művészet erejével segítséget kapunk a súlyos történelmi traumáink feldolgozásához.

Z á r á s: „Dude, the world needs stupid shit”

Taika Waititi: Amikor a Hétköznapi Vámpírok forgatásán realizáltam, hogy egy 5 perc alatt kitalált filmet forgatunk épp, elkezdtem aggódni. Ekkora Jemaine ( Jemaine Clement, a Hétköznapi vámpírok egyik főszereplője, Waititi állandó alkotótársa) odafordult hozzám és ezt mondta. „ Haver, a világnak hülye szarságokra van szüksége”. És akkor megértettem, ki akar egy olyan filmet megnézni, ami csak arra emlékeztet bennünket, hogy milyen borzalmas ez a világ. Szükségünk van nevetséges filmekre, amikről eszünkbe jut, hogy mi vagyunk a legostobább állatok a földön.

Remélem Taika Waititi végleg beköltözött Hollywoodba.

Paprikáskrumpli

A paprikás krumpli receptje egyszerű. Megtisztítunk hat, nyolc közepes méretű burgonyát, hosszában kettőbe, majd ismét kettőbe vágjuk. Ekkor afféle csónakocskákat kapunk. Ha kicsit nagyobb krumplik vannak a kezünk ügyében, a cikkeket középen félbe vágjuk. A megtisztított, felaprított burgonyát megmossuk, de nem hagyjuk benne a mosóvízbe, azt leöntjük róla. Megtisztítunk két közepes méretű vöröshagymát, apróra vágjuk és kevés zsiradékon üvegesre pirítjuk. Vigyázzunk meg ne égjen, ha a szélek barnulnak, akkor kezdhetjük előröl. A zsiradék bármi lehet – olaj, zsír – ami van otthon. Ezzel vigyázzunk, nem kell tocsognia a zsírban az ételnek, sem ennek, sem másnak, az izéhez nem ad hozzá. A megpirított hagymára evőkanál piros, őrölt paprikát szórunk, és elkeverjük. Nagyon figyeljünk, ha megég keserű lesz, és az étel ehetetlen. A megpirított hagymára-paprikára felkockázott paradicsomot adunk és karikára vágott zöldpaprikát. Két paradicsom, egy paprika elég. Beletesszük a krumplit és felöntjük vízzel, nem kell, hogy ellepje. Sózzuk, borsozzuk. Más fűszert nem használunk. Készre főzzük. Olykor megkóstoljuk a levét, kell-e bele még só, és a krumplit is ellenőrizzük megfőtt-e már. Fél óra, negyven perc alatt van készen, keverni nem sokszor kell.

A paprikás krumpli készíthető nokedlivel is. A nokedli egyszerű tészta, liszt, víz , diónyi zsiradék és egy tojás. A lisztet a vízzel, tojással összekeverjük, kidolgozni nem kell. A paprikás krumpliba nagyobbra szaggatjuk a galuskát, mint amikor köretnek, vagy levesbe készítjük. A galuskát akkor szaggatjuk a krumpliba, amikor az már majdnem kész, a nokedlinek nem kell sok fövés. Aki gyakorlottabb a nokedliszaggatást végezheti deszkáról, késsel, vagy kanállal, közvetlenül a fővő burgonyába.

Van aki a paprikás krumpliba virslit, vagy füstölt kolbászt tesz. Erre vigyázzunk, ha nem azonos nemű alapanyagot teszünk a krumpliba – mint a galuska, vagy tészta -, akkor az étel izét jellemzően a beletett anyag határozza majd meg. Célszerű a kolbászt megkóstolni, mennyire füstölt, mennyire erős, vagy sós. A virsli valahogyan gyengíti, a füstölt kolbász nehezíti az ételt.

Ha paprikás krumplit tud, krumplis tésztát is tud. A tésztát – fodros, nagy kocka – külön sós vízben főzzük ki, ha készen van, belekeverjük az kissé összetört paprikás krumpliba.

Harmadik emelet

A hamutartónak nincs története, a billiárd golyónak sincs, csak tárgyak, az ásónak sincs. Milyen sorsa legyen egy csatornafedélnek? Kapcsolatba léphetnek-e egymással, a csatornafedél mellé egy ásó odakerülhet, valami módon, akár úgy, hogy odateszem?

Nem lépnek kapcsolatba, nem alakul közöttük semmi, sem ellenszenv sem rokonszenv, egy ásó és egy csatornafedél kapcsolata a reménytelenség, ha száz évig élnek is.

Noémi a negyediken lakik, Imre a harmadikon. Olykor találkoznak: – Jó reggelt, jó napot, esik, igen, igen. Noéminek szürke pulóvere van és haját, ami erősen őszül már, összekötve hordja, egyedül él, egy üzemben dolgozik, fémmel, forgácsoló, kezén kérges a bőr. Férfi nélkül él, két naponta föz, a lakásban rendet tart, egyszer a gyerekkori porcelánbabáját dühből a falhoz vágta, akkor sírt is. Imre a harmadikon a hátsó lépcső melletti lakásban lakik, nem használja a liftet, a másodikra a főlépcsőn megy, majd hátra a gangon, ott fel a lakásához, körülnéz mielőtt kinyitja az ajtót, úgy megy be. Nincs macskája, Noémi igy gondol rá, a férfi a harmadikon, akinek nincs macskája. – Jó reggelt, jó napot, esik, igen, igen. Egyszer majdnem, majdnem elhangzott valami más is, a lépcsőfordulónál találkoztak, és Noémi megkérdezte a férfit, szereti-e lekvárt, mert kapott most vidékről és szívesen adna – ezt csak gondolta – de ekkor a postás sietett le az emeletről, közöttük ment el, ez megzavarta őket. Imre nem válaszolt, csak annyit mondott – igen, igen- , de elmúlt a beszélgetés. Imre aznap este nem nézett TV-t, Noémi aznap este megragasztotta a porcelánfejű babáját, csak azért, hogy ne szaggassa darabokra végérvényesen. Mozdulataiban nem volt kedvesség.

Így élnek, ha száz évig is élnek. Jó reggelt, jó napot, igen, igen.

Igen.

Nem.

Újraszülni magamat

 
Kiszalad a számon minden gondolat
Ne, még nem vagyok kész 
Riadva nyom a szívem gombokat
Ne, még ne legyél meztelen
Ő nem kap el ha elesel hirtelen
 
De nincs más út mint a végtelen
Kiterítve testem lelkem
Nyitva van az ajtó
Bejöhet bármi
Én élni akarok,tapasztalni
Záporban elázni
Csillagporos este feküdni a köveken
Érezni ahogy remeg a föld, süllyedni 
a mélybe lenn
 meleg karokban zokogva a múltamat
Elengedni, meggyászolni
Újraszülni magamat.


 Havas Eszter

Didergő

Lázban ég a lelkem
Csukott ajtón szökik az álom
A láz átterjed, beenged
mélyebb fénybe vágyom

Lázban ég a testem 
Didergő sóhajok a vánkosom 
Nm képzellek ide
Kezeid már átértek a hátamon

Lázban ég a lélegzetem 
Ajkam is érted kiáltott
Őrület, zuhanok
Meddig bírom hiányod.

Havas Eszter

Pszichoanalitikus filmelemzés

Kép forrása: www.port.hu
A rendező ezt a filmet nevezte saját kedvencének, a közönség számára azonban ez az egyik legmegosztóbb Hitchcock film. Ez a film is Hitchcock kedvelt témáját a bűnt járja körül. Ez a mű átmenetet képez a korábbi romantikusabb filmjei és a későbbi hidegebb pszichológiai thrillerei között.

Olyan kérdéseket vet fel, hogy hogyan vegyülhet el egy kisvárosban egy sorozatgyilkos? Ki válthat gyilkossá? Hogyan próbál menekülni? Hogy bukik le? Milyen lehet a tökéletes bűntény? Milyen folyamatok játszódnak le a lelkében? 

A műfaj film noir jellegű pszichológiai thrillerként határozható meg. Ez a filmstílus a hollywoodi bűnügyi drámákra, krimikre jellemző. Ismertetőjegyei a kontrasztos fekete-fehér képi világ, a baljóslatú hangulat, a háttérben felerősödő zene, valamint gyakori történetszál a szereplők sötét titkainak kiderülése. Társadalmi háttere a kiábrándulás az „amerikai álomból”.

A történet röviden

 A történet a Newton családról szól, akik élik kisvárosi, megszokott, nyugodt életüket, míg egyszer csak megérkezik hozzájuk az imádott Charles bácsi. Az idill azonban nem tart sokáig, ugyanis a nagyobbik lány megtudja, hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. A történet egyik főszereplője Charlotte Newton „Charles bácsi”, aki nincs megelégedve „átlagos amerikai életével” és izgalomra vágyik. 

Charles bácsi látogatása felpezsdíti a család életét, aki valójában a rendőrség elől menekül, mivel ő a „Víg Özvegy” sorozatgyilkos. Ezzel persze senki nem vádolná, ugyanis lehengerlő személyiségével mindenkit elbűvöl a városban. Charlie, aki a legközelebb áll nagybátyjához, furcsa dolgokat kezd észrevenni (két idegen a bácsikájáról érdeklődik). Ez az egyre fokozódó gyanakvás, azonban nem kerüli el Charles bácsi figyelmét sem, aki tehetetlenségében unokahúga ellen fordul és megpróbálja eltenni őt láb alól.

Hitchcockra jellemző, hogy filmjeiben a „gonosz” első ránézésre ártatlan. Kontrasztba állítja a bűnös nagyvárost (ahonnan Charles bácsi menekül) az ártatlan kisvárossal (Santa Rosa).

A film két főszereplője Charles bácsi és Charlie kettőse nagyon érdekes. Az azonos névből kifolyólag értelmezhetjük őket ugyanazon személyiség két alteregójának. Különböző elemzések szerint egyfajta rejtett szexuális vonzalom is lehet közöttük, amire a testbeszédből és a szavakból következtethetünk. Ez a fajta duplicitás az Idegenek a vonaton című filmben is megjelenik, azonban ott a két főszereplő kiegészíti egymást, ebben a filmben viszont egymás ellentéteként interpretálhatjuk őket, mint a jó és a gonosz megtestesítői. Ennek ellenére mégis hasonlít a két karakter egymásra, nem véletlen ugyanis, hogy ugyanazzal a névvel vannak jelen, valamint, hogy mindkettőjüket az ágyban fekve, ugyanabban a pozícióban ismerjük meg először. Mindketten vonzó személyiségek, ami szintén jellemző Hitchcock stílusára, aki szerette a vonzó gyilkos karaktereket. 

A nőgyűlölet témaköre is előjön, hiszen Charles bácsi nőket gyilkolt és a filmben egy monológban is kifejti ellenszenvét velük kapcsolatban. A férfi főszereplő azzal a hitchcocki jellemvonással is fel van ruházva, miszerint nem akar a társadalomhoz tartozni. Számos cikk megemlíti, hogy abban a korban a közösséghez való tartozás nagyon fontos volt az emberek számára, ez jelentette a boldogság egyik forrását, itt azonban a rendező a társadalomhoz való tartozást negatív színben tüntette fel.

A filmben nem a rejtély mozgatja a szálakat, hiszen a néző már az elején tudja, hogy Charles bácsi valami rettenetes dolgot követett el. A feszültséget a két Charlie lelkében zajló folyamatok, a kettejük kapcsolata, a lány egyre növekvő gyanúja és a férfi egyre növekvő paranoiája hozza létre.

Pszichoanalitikus filmelemzés

A film elején keringőt táncoló párokat látunk, a nők fehér, a férfiak pedig fekete ruhát viselnek. Ez előrevetíti a két Charlie, a jó és a rossz keringőző harcát, amit látni fogunk a rejtély megfejtése során. Ezt követően horizontális kameramozgást láthatunk, ahogy a táj egyre szűkül, majd a 13-as lépcsőházhoz érünk, ahol az ágyon fekvő Charles bácsiig szűkül a kép. Arcán baljós árnyak tükröződnek vissza az ablakról, betegnek tűnik, ami egy tünetnek értelmezhető. A házvezetőnő kopog a hírrel, hogy két férfi keresi Charlest. A néző már itt megtudja, hogy a főszereplő valószínűleg bűnös. A Charles bácsi gyorsan összepakol, majd kisétál a lakásból, a két férfi pedig követni kezdi. Eltűnik a szemük elől, felmenekül egy erkélyre. Ez azt is szimbolizálhatja, hogy Charles felment a „felettesén” szintjére és onnan néz le az „ösztönénre”, a két férfire, akik bűnére emlékeztetik. Ezután sürgönyt küld, a Newton családnak, arról, hogy csütörtökön érkezik hozzájuk és csókolja a kis Charliet (ez a közöttük lévő vonzalom első mozzanata a filmben).

Pár képkockával később egy idilli kisvárost látunk, ugyanazzal a horizontális kameramozgással, mint a film elején, s a kép végül az ágyon fekvő, szintén unatkozó női főszereplőre, Charliera fókuszál. A lány apjával osztja meg gondolatait. „Hónapok óta gondolkozom, hogy nem történik semmi. Csupán eszünk, alszunk és ez minden. Igazából nem is beszélgetünk, csak beszélünk”. Apja próbálja vigasztalni, de ő azt mondja, hogy nem hisz a jószándékban többé.  Majd felpattan és szülei elé áll azzal az ötlettel, hogy sürgönyt küld Charles bácsinak, hiszen ő egy csodálatos ember és csak ő mentheti meg őket az unalommal teli mindennapoktól.Charlie éppen táviratot igyekszik küldeni bácsikájának, amikor megtudja, hogy bácsikája épp most üzent csütörtöki érkezéséről. A lány ekkor nagyon erős telepátiát érez kettejük között. 

A vonaton Charles bácsi álnévén utazik, betegségre hivatkozva nem mutatkozik a többi utas előtt. A vonatról senki más nem száll le rajta kívül. A család idilli hangulatban siet a pályaudvarra a nagybácsi elé. Charlie elé rohan és kitörő örömmel üdvözlik egymást, mint a szerelmesek. Charles bácsi Charlie szobájába költözik be, ami szintén egy kapocs kettejük között.

Következik az első közös vacsora, ahol Charles kiosztja ajándékait a családtagoknak. Charlie nem szeretné elfogadni a neki szánt ajándékot, hiszen nincs nagyobb ajándék számára a bácsikája látogatásánál. Elmondja bácsikájának, hogy nagyon örül, hogy az ő nevét kapta és úgy gondolja, hogy nagyon hasonlítanak. Fehér ruhában áll, míg bácsikája feketében, ami szintén jelzi ellentétes és egyben komplementer szerepüket is. „Mi nem csak nagybácsi és húga vagyunk, hanem valami más. Úgy érzem, hogy a lelked mélyén van valami, valami, amit senki sem tud. Valami titkos és csodálatos és én kitalálom egyszer.” – mondja bácsikájának. Charlie tehát az analitikus szerepét is megtestesítheti, hiszen rá szeretne jönni bácsikája titkára.

Charlie egy gyűrűt kap szeretett rokonától. Ez az első jele, bácsikája bűnösségének, ugyanis a gyűrűben egy monogramot talál, ami nem az övé. A jelenet végén újra keringőző párokat látunk, akár a főcím során, ami jelzi a rejtvényfejtés kezdetét. A pszichoanalitikus módszerre sokszor használják a „rejvényfejtés” kifejezést, hiszen a tünetek mögötti történetet keresi, ami a „jégyhegy víz alatti részének megtalálásához” hasonló.

Kép forrása: www.ezer1film.blog.hu

Charles bácsi újságolvasás közben a bűnére emlékeztető második jelet is megtalálja (egy hirdetést, mi szerint keresik az özvegyek gyilkosát), s gyorsan kitépi az oldalt. Az emeleten, a „felettesén” szintjére felérve Charlie vizet visz bácsikájának a szobába, amikor meglátja a kitépett újságlapot a kabátja zsebében. „Charles bácsi, tudom egy titkodat, amit nem is hinnél rólam. Nem tudsz elrejteni előlem semmit, mert úgyis rájövök.” – mondja Charlie és felemeli az újságot.

Charles unokahúga kezét megszorítva kitépi a lapot kezéből. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy nem akar szembenézni bűnével, nem szeretné beismerni saját magának sem, ami történt (a meg nem történtté tevés, elfojtás elhárító mechanizmusát alkalmazva). 

Másnap reggel egy újabb történés nem hagyja nyugodni Charles, ugyanis nővére közli, hogy telefonáltak egy laptól és két fiatalember jön interjút készíteni az egész családdal, egy tipikus amerikai család témaköre kapcsán. Charles bácsi visszakozik, nem akar interjút adni és azt sem szeretné, ha fénykép készülne róla. Csupán egyetlen gyermekkori kép készült róla, amit Charlie őriz évek óta. A kép története a következő: Charles nagyon csendes gyermek volt és rengeteget olvasott, majd karácsonyra kapott egy kerékpárt, amivel balesett szenvedett. Nem tudott vele menni és a jeges úton beleszaladt egy autóba. Azt hitték meghal, betörte a fejét. S miután jobban lett, rá sem ismertek. Onnantól kezdve mindenféle rosszaságon törte a fejét és már nem is olvasott annyit. Féltek, hogy a baleset nyomot hagy az arcán vagy a lelkében. Ez a gyermekkori történés lehet a trauma, ami kiváltotta a későbbi tüneteket Charles bácsi életében. „Mire jó a jövőn gondolkozni? Csak a ma számít.” – mondja a férfi a történetre reagálva. 

Később megérkezik a két interjút készítő férfi, ekkor Charles bácsi az emeletre siet. A két idegen a nagybácsi szobájába szeretnének felmenni, amit Charlie meg is mutat nekik. Charles bácsi nincs bent, így fotókat készítenek a szobáról. Az egyik férfi beszélgetni kezd Charlieval, aki elmondja, hogy a nagybátyja mennyire csodálatos, majd a kezeit fájlalja (nagybátyja szorítása miatt). Megérkezik Charles, akit az egyik férfi lefényképez, erre ő agresszív lesz és elkéri az egész filmtekercset. Ekkor megerősödik a gyanú Charlieban.

Az affektus-trauma modell szempontjából értelmezhetjük úgyis a történteket, hogy mivel Charles bácsi titkát elfogadhatatlannak tartja, így az elfojtásra kerül, a tudattalanba, s a jelek (tünetek) alapján a kis Charlie próbálná újra felszínre hozni. Ha egy személyiségként detektáljuk a két Charliet, akkor egy olyan aspektusból is megközelíthetjük a traumát, mely szerint a lány tudatából szorult ki Charles bácsi a bűnei miatt, hiszen ez elfogadhatatlan a tudat számára, így elfojtásra kerül. A gyógyulás a bűn felszínre kerülése és egyúttal Charles bácsi halála lesz.

Az egyik férfi megkéri Charliet, hogy mutassa meg neki a várost. A séta során a lány rájön, hogy a két idegen férfi igazából detektív. A férfi elmondja Chalienak, hogy a nagybátyja valószínűleg bűnös és megkéri, hogyha rájön, hogy valóban az, akkor szóljon. Charlie védi nagybátyját, nem hisz a detektívnek. De este mégis gyanakodni kezd, bemegy nagybátyja szobájába és megnézi az újságcikket, amit kitépett. A szétszakadt darabokból nem tudja összerakni, ezért a rejtvényfejtés következő állomása a könyvtár lesz. A hangulat egyre feszültebb, Charliet majdnem elüti egy autó, a könyvtár pedig hamarosan zár. Odaér, megtalálja az újságcikket, melyben az áll, hogy egy sorozatgyilkost keresnek, aki megölt 3 özvegyet. A bácsikájától kapott gyűrűn lévő monogram megegyezik az újságcikkben említett egyik megölt özvegyével.

Ezután Charlie betegnek tetteti magát, hogy távolságot tartson a bácsikájától. A keringő dallama megint beúszik, ezúttal az anya kezdi dúdolni. Charlie a vacsoránál álmáról kezd beszélni, amit a néző vizuálisan nem lát, csak elmondás alapján hallunk róla. Azt mondja rémálma volt, melynek főszereplője Charles bácsi, aki az álomban egy vonaton ült és menekült valami elől. Vacsora közben Charles bácsi a nagyvárosi nőkről kezd beszélni, kiknek férjei dolgoznak, míg a nők otthon élvezik a férfiak munkájának gyümölcsét. Majd meghalnak a férjeik, a pénz pedig rájuk marad. Még embernek sem tartja őket, csak „hájas lihegő állatoknak”. A lány ekkor felpattan, s arra kéri őket, hogy ne beszéljenek gyilkosságokról, majd elszalad. A bácsikája pedig megy utána, elkapja, megszorítja a kezét, majd berángatja egy szobába.

Leülnek egymással szemben, ugyanolyan pozícióban (keresztbe tett karral). Charles bácsi elmondja, hogy úgy érzi valami közéjük furakodott és ezt nem hagyhatja, hiszen ők szinte „ikrek”. Majd arról beszél, hogy elkövetett ostoba hibákat, de ha bármit is hallott Charlie lépjen rajta túl. Eközben gyűrögeti a szalvétát egyre hevesebben, Charlie pedig olvas ebből a nonverbális kommunikációból és szembesíti bűneivel a férfit. Charles bácsi erre azt válaszolja, hogy a lány nem tudhat semmit, ő csupán egy kisvárosi álomvilágban él, de az igazi világ egy pokol és nem számít, hogy mi történik benne. „Te álomban élsz! Egy vak alvajáró vagy! Honnan tudnád, hogy milyen a világ? A világot elborítja a szenny. Tudod, hogyha felrántod a házak ajtaját gazembereket találsz? A világ egy pokol, mit számít, hogy mi történik benne.”

Kép forrása: www.rogerebert.com

Segítséget kér Charlietól azzal az indokkal, hogy ugyanaz a vér folyik az ereikben, ők nem csak nagybácsi és unokahúga, hanem sokkal többek ennél. Itt is megjelenik tehát az azonos személyiségre való hivatkozás. Arra kéri a lányt, hogy ne mondja el senkinek és akkor elutazik a városból. Charlie a kiderült igazság miatt sírni kezd, de beleegyezik nagybátyja tervébe. Másnap elkapnak egy másik férfit a nagybácsi helyett. Ezt hallja a két Charlie. Charles ekkor felmegy a lépcsőn az emeletre és lenéz az ajtóban álló Charliera, aki ebben a perspektívában bűneire emlékezteti, a férfi bűneinek megtestesítője. (Mellékszál gyanánt a detektív szerelmet vall Charlienak, majd elutazik az igazság tudta nélkül.)

Habár elkaptak egy embert, a nagybácsi mégis nyugtalan Charlie miatt. Szeretné eltüntetni ezt a gondolatot a tudatából, ezért megpróbálja unokahúgát eltenni láb alól. Az első próbálkozása, hogy meglazítja az egyik lépcsőfokot, melyben Charlie megbotlik, de kisebb sérüléssel megússza. Ezután a lány megfenyegeti bácsikáját, hogy menjen el, vagy ő fogja megölni. Ezt értelmezhetjük a két személyiség harcaként, ami a dominanciáért folyik. Másodszor a garázsban buherálja meg az autót, így amikor Charlie bemegy és ő rázárja az ajtót, majdnem megfullad. De a szomszéd észreveszi és megmentik. Ezután a lány egyedül marad otthon és megpróbálja felhívni a detektívet, de sikertelenül. Bemegy bácsikája szobájába, és megtalálja a gyűrűt. Később zsarolás gyanánt felveszi a gyűrűt. A férfi ekkor megijed és úgy dönt, hogy már másnap elhagyja a várost.

Másnap kikísérik a nagybácsit az állomás, aki felhívja Charliet a vonatra. Mindketten fekete ruhát viselnek. A vonat elindult, a férfi megragadja Charliet és nem engedi leszállni. Kettejük utolsó keringője következik a katarzis előtt. A férfi ki akarja lökni a lányt, de végül Charlienak sikerül letaszítania bácsikáját a vonatról.

A film Charles temetésével végződik, melyen a lány elmondja a detektívnek, hogy bácsikája milyen boldogtalan volt, nem bízott az emberekben és gyűlölte az egész világot.

Imre Dóra

Felhasznált irodalom

Time Goes By. (2017). A gyanú árnyékában (Shadow of a Doubt) 1943. Letöltve: 2018.06.15-én http://timegoesby.blog.hu/2017/08/08/a_gyanu_arnyekaban_shadow_of_a_doubt_706