Történelem újságírói szemmel

Robert Sophie

SZÉCHENYI életének vezérmotívuma egy 1820. augusztus 9-én írott levélben csendül fel először.

A címzett Luisa Thürheim grófnő..”….a haza felette áll mindennek. Hosszú időre elfelejthetjük apánkat és anyánkat, rokonokat és barátokat, ha már nincsenek köztünk, és velük szemben, akkor is, ha még élnek, teljesen idegenné válhatunk – a haza azonban számunkra mindig szent és kedves marad, néki soha sem leszünk idegenek. […] Képzelje csak el azon férfi örömét, aki egy nagy néphez tartozik, és mint annak buzgó szolgája és tagja, embertársait a boldogsághoz és a tökéletességhez közelebb vezeti. Bár ilyen pozíciót mindenütt, minden élethelyzetben, akár ha csak szűk körben is, el lehetne foglalni. Ám ami abban az országban élvezettel történne, azt vért izzadva kellene megtenni. Ért engem? Ah, ne beszéljünk erről, ez mit sem használ.” A közölt levelek közül ez a szöveg dokumentálja először, mi készül ebben az akkor 29 éves huszár- kapitányban, aki a végső konklúzióba ekkor még beleborzad, el is hessegeti magától. A fordulatot a Wesselényi Miklóssal való találkozás (1821) idézi Korunk 2017 (III. folyam 28.)
 

SZÉCHENYI ÉS WESSELÉNYI 1820. augusztus 10-én a világ legsivárabb vidékén, Debrecenben megismerték egymást. Széchenyi huszárjaival állomásozott a városban, és ígéretet tett, hogy Debrecennek tájára se jön többet. Szoboszlai védelmezte Debrecent: „Kegyelmes Uram! Csak halad azért Debrecen.” „Halad a magas mennykőt! Ti debreceniek, a töltött káposztába a zsír közé néhány darab vaníliái dobtatok, s püspökötök mondja: íme, a finom, a gyönge, fűszeres étel! Ilyen a ti műveltségetek!”

A báró és a gróf tehát megismerték egymást, de naplójukban egyikük sem említette a találkozást. Majdnem egy negyed évszázadot kellett várnunk arra, míg végre Wesselényi egy újságcikkben tudtunkra adta, hogy 1820 Lőrinc napján találkoztak. Később több krónikás is írt a debreceni napokról, de csak azt tudjuk, hogy bemutatkoztak, vadásztak, lovagoltak, bizonyíthatóan beszéltek a zsibói ménesről, és végül megegyeztek abban, hogy Széchenyi meglátogatja Wesselényit – lóvásárlás céljából. (Látó, 2003)

SIMONYI ÓBESTER

A kapitánynak jó füle van a nép hangjában megérteni a népet és magyart. Mert a következő évben századának lakomát rendez a Nagyerdőn, és erről megint csak ilyeneket ír naplójában 1820. augusztus 6-án: „Engem lelkemig ellágyít, ha valami hazait

látok. Egy hegedű, egy cimbalom, de még egy bőr- duda is úgy elbájol, hogy szinte könnyekig megindít. Egy népnek eredeti jellegét sohasem kellene megváltoztatni, vagy éppen kipusztítani. Olyan ez, mint a fognak a zománca.”

A kapitány német nyelvű naplójában magyarul írta be a huszárok nótáinak ilyen címeit: Pendelrázó; Csípd meg, bogár; Egy kis kenyér, egy kis só — oder — Tarka kukoricaszár; Kotsmárosné, gyújts világot; Megy a barát a malomba; Ma van Jakab-nap… Simonyi József naplója

KEATS írja Shelleynek 1820. augusztus 10-én :„An artist always serves Mammon.” , azaz: A művész mindig Mammont szolgálja. Nagyvilág, 2001 
A ZUGSPITZET, Németország legmagasabb csúcsát, a, 1820. aug. 27-én sikerült első Ízben megmásznia Kari Naus hadnagynak, Turistaság és Alpinizmus, 1921