Edit Content
Click on the Edit Content button to edit/add the content.

Diagnosztika

Hogy vagy?

Jól, rosszul vagy sehogy?

Nem tudod meghatározni? De hát, te vagy a saját életed szakértője.

Döntésképtelenség? Meglehet.

Mi az, hogy ez nem ilyen fekete-fehér? Hosszan akarod kifejteni? Kinek van erre ideje?

Változó? Egyik nap ilyen, a másik olyan?

Hol laposabb, hol nagyon intenzív, mint egy hullámvasút?

Alapvető késztetések és impulzusok szabályozási problémái. Felírva.

Néha azt érzed a boldogságod csak illúzió?

Hol örülsz a redőnyön át beszűrődő napsütésnek, hol minden közömbös számodra evilágon?

Erős a nyomaték, hanyagul megrajzolt tetőcserepek. Szél ábrázolása vagy projekciója, felhő, rossz időjárás.

Depresszív állapot vagy veszélyeztetettség. Lakik veled valaki? Azért néha nézzen rád.

Zavarban vagy? Szokatlanul megkésett a válaszidőd.

A szorongás lesz a megoldás. Másoknak sokkal rosszabb, azzal ugye tisztában vagy?

Szokatlanul kicsi a rajzméret, apró és távoli hatást keltő ház. Az önértékeléseddel minden rendben? Túlzottan is?

Nem szokták ezt kérdezni tőled? Á, csak nem szoktak megvárni a választ? Egyedül érzed magad még emberek között is? Akkor miért beszélsz velük? Csak mert szóba állnak veled?

Kiábrándultál a felszínes beszélgetésekből, a rozéfröccsök illata sem hat már rád?

Társas kapcsolatok beszűkülése. Érzelmi vagy társas alkalmazkodási zavar, elkerülő viselkedéssel.

Hogy néz ki egy napod?

Teszed a dolgod és mosolyogsz az emberekre, mintha minden rendben lenne? Csak magadban fortyogsz, aztán elmeséled valakinek, aki egyetért vagy nem ért egyet?

Pszichológiai értelemben vett védekezési igény.

Van egyáltalán jövőképed? Hol képzeled el magad 5 év múlva?

Nem tudod? Mindig csak egy napra koncentrálsz? Ennyire nem lehet a jelenben élni.

Kompenzációs elhárítással kezelt alkalmatlansági érzés.

Házasság, gyerek, ház, autó?

Nem szeretnéd?

A konvenciók semmibe vétele.

Generalizált elégedetlenség.

Keress egy hobbit.

Imre Dóra

Fotó: Imre Dóra

Holecz Vivien – Lélek elvitelre

(Ezt a verset Siklósi Örsnek ajánlom. Köszönet mindenért, kiváltképp a Lelket vennék című dalért.)

Egy kora tavaszi délután

Sétálok egymagamban

Az égen felhők úsznak

Kinyújtom a kezem

Mi történne akkor, ha egyet

Megérintenék?

Szeretnék az égbe nyúlni én is

Érezni, ahogy a szél visz el

És az ég a szívemig ér

Talán akkor megszülethetnék

Csak céltalan megyek

A cipőm orrával

Kavicsokat rugdosok

Mellettem mennek el az emberek

És én fel se nézek

Árnyékká olvadnak emberek

Ugyanúgy csak megyek

Ez olyan jelentéktelen

Velük olvadok én is

A fülemnek oxigén a csend

Ahogy egy tizedmásodperce

Magam elé meredek, tudom hogy

Nincs úticélom, és mégis odaérek

A székre hajítom a kabátom

Csak úgy magam mögé

Be tudja burkolni a szőrme a bánatot

Vajon az megmelengetné?

Egy picit még szobor maradok

Szótlan, feszes, tömör

Kicsit magába húz

Ez a kőtömbség

Mikor felvenné a rendelést a pincér

Hogy menjek vagy maradjak ülve

Őszintén, tanácstalan vagyok

Mit mondjak akkor, hogyha

Érzem a null állapot

Fojtását a nyakamon

És kávét köhögök fel az étlapról

A legegyszerűbb döntés is nehéz

Mert nem tudom, merre induljak

Lehúz, maga alá temet egy

Agyra dobott papírnehezék

Hé te ott, te szőke lány

Akit nem ismerek

Te a szembe asztalnál

Meséld el, hogy mit szeretnék

A pincér türelmetlen

A tollát kattintgatja a kezében

Lehorgasztom a fejem

Életre éhezem

De ezért a vallomásomért

Mégis fejem venném

Nem tudom hangosan kinyögni

Hát csak éppen hallom még

Hogy egy lélek nélküli emberből

Ugyan mit teremthetnék?

Elvitelre kérek egy falat lelket

Ha elviszem magammal

Úgy lesz a legszebb

 

Szeretnék az égbe nyúlni én is

Érezni, ahogy a szél visz el

És az ég a szívemig ér

Talán akkor megszülethetnék

 

Egy lélek nélküli emberből

Ugyan mit teremthetnék?

 

Elvitelre kérek egy falat lelket

Ha elviszem magammal

Úgy lesz a legszebb

Fotó: Imre Dóra

Dereng

Bezárt szememen megtorpan a fény
Sötétben tántorog a kétségbeesés 
Tengerként zúdul ellep a magány
A félelem a sarokban figyel
Rámugrik és leteper 
 
A megbéklyózott idő lassan leterít 
Kiszorít tüdőmből minden levegőt 
Szívdobbanásom a fülembe robban
A mozdulatlan lét az ajtómnál nyüszít 
Kilökni árnyékán átlépni képtelen 
 
A meg-megbicsakló értelem 
Nyugodni nem hagy lesben áll
Szövetségesül a gyengeséget hívja
Ketrecét rázza kitörni kész
Harcol egy felsejlő fénysugárral 
Időnként sunyin megpihen győzelmében bízva
Türelme határtalan 
 
Lehúzott redőnyöm szél zörgeti 
Kuncogva lesi ijedt kínom
Résén átlesni nem enged
Saját sötétségembe bezárva 
Lelkem mélyén botladozom 
Indáival átsző a rémület
Bebetonozza nyomorom
 
     Napba néznék fénye vakít 
     Megindulnék kivet a város 
     Kérdeznék de bámul a közöny
     Szaladnék lábam gúzsban 
     Kiáltanék torkomon kezük 
     Rájuk néznék csukva szívük 
 
A hold fénye lecsorog ujjaim között 
A gondolat megreked 
Körbe-körbe jár
Mókuskereke lassul meg-megáll 
 
Vagyok
 
Mivégre
 
Könczöl Mária

Fotó: Imre Dóra

Holecz Vivien: zen

várj egy kicsit, nem tudom

hogy hol vagyok

fonalakba foszlanak

vízióként a hiányzó

utcaképek meg a darabok, eltűntek a

retekkel telt beton tengerek

és nem úszkálnak benne

hullámzó kisemberek

innen indulni volt szép, de

megérkezni vajon lehet-e

A napot, a holdat, az eget lenyelem

ketté haraptam, a kezem

az Isten előtt a szívemre teszem

a mellkasom tövében nyílik

közben egy rózsakert

a fűben és a fában alszom

az lesz az én fekhelyem

érezni fogom, ahogy

a faunával lélegzem

oda fogok érni, ne aggódj

ha maradok egy helyben

 

én azt hiszem, hogy szerintem

az útnak talán

nem is a cél a lényege

mert mi van akkor, hogyha

a pillanatban létezhetsz

ez a keleti zen

és én vagyok benne az egyetlen

 

nyugodj meg, ne teperj

pihenj le

nem kell úticél, sem

iránytű az élethez

ne görcsölj, hé

felesleges

reggel a nappal kelj

de most pihenj le

meg ne ébredj

lazulj el

pihenj le

az este is pihen veled

 

a csontomon csámcsog

a szú, eszi a szívemet

érzem, hogy fából vagyok

mégis tele élettel

artériákon keresztül

fogyasztja el a lényegem

ezt a harcot, azt hiszem, hogy

megnyerem és én leszek

a természet fegyvere, ha

a terra majd magába nyel

megszületik egy Isten

a másik meg majd bottal ver

amiért a kezemet a szívemre

tettem előtte, de most majd

a hátam mögött megismer

és én majd azt mondom

hogy ez van, figyelj

quillotin alatt várt volna a REM

az orcámat fordítottam

a városnak a fejem kell szóval

becsomagoltam és elmentem

a város is az enyém, itt hordom

a szívem alatt a képet, hogy

rohad, szomorú vagyok ha a

kép a kezembe akad

elzárom magam, a természet

szabad és a létezés

indái mind körém fonódnak

 

nyugodj meg, ne teperj

pihenj le

nem kell úticél, sem

iránytű az élethez

ne görcsölj, hé

felesleges

reggel a nappal kelj

de most pihenj le

meg ne ébredj

lazulj el

pihenj le

az este is pihen veled

 

én azt hiszem, hogy szerintem

az útnak talán

nem is a cél a lényege

mert mi van akkor, hogyha

a pillanatban létezhetsz

ez a keleti zen

és én vagyok benne az egyetlen

ez a keleti zen

és én vagyok benne az egyetlen

Fotó: Brunner Tamás

Holecz Vivien – Alter tinisrác

a kocsma előtt állsz

benn alter zene szól, hallod a dallamát

nem tudod mire, de valamire vársz, amíg

szívod azt a szar, olcsó dohányt

végül leejted a kezedből azt a kibaszott cigit

rátaposol, majd döntesz, bemész

a zene már a  fejedbe szállt

dúdolni kezdesz, szereted a Kispált

a pultnál meglátsz egy csajt, kicsit kurvás

tizenkilenc vagy, és nem tudod mit vársz

de meghívod inni mer’ mér’ne

egy sörre, kettőre, hétre

anyád majd azt mondja úgyis

hogy igazán helyes kislány

apád meg az asztalnál megáld

és azt mondják, úristen, milyen szép pár

titokban az összes haver  irigy rád

igazán nem kell, hogy tudják

hogy végigment rajta a nyugatis bagázs

és hogy az eiffelen éjeket füveztek át

szerelmesek vagytok nagyon, eltelik négy hónap

becsúszik egy gyerek, te ott állsz sután

tizenkilenc vagy, és nem tudod mit vársz

a csajod azt mondja, csak téged imád

de tudod, mindez hiába

rajtad kívül még két másik srácnak is mondja

az egyik a haverod, a másik meg akit utálsz

elkap a hányinger, amikor rájössz

hogy az élet egy nagy hazugság

és nem létezik szép új világ

és akkor azt fogod hinni

hogy rajtad kívül itt mindenki gáz

csak éppen azt nem veszed észre

hogy mindent te választottál

legyen az egy ribanc vagy a

rengeteg, lecsúszott  barát

a drogmámorban átmulatott

búfelejtő éjszakák

most még azt se veszed észre

hogy hasonló a hasonlót vonzza

és kicsit változni kéne

mielőtt megint belemész a rosszba

a gyerekednek hiányozni fog valami

amikor majd felnő

de kicsi még, hogy értse

vajon mit fogsz mesélni, ha itt az idő

az apját csak hétvégén látja négy órát

az anyja meg koncertre jár

és minden napra más csávót talál

te meg esténként úgy mész be az ágyba

hogy nagy, de üres tér a szobád

pedig elmenekültél már, de úgy látszik mégse’

mer’ a múltad a jelenbe vág

talán neked is hiányzik valami más

mint amit eddig csináltál

húsz lettél, még mindig nem tudod, mit vársz

lehunyod a szemed, nagy levegő, a rivót bevetted

ugye, így nem is olyan üres tér a szobád

és nincs is sötét már

alter zene szól, hallod a dallamát…

 

Fotó: Imre Dóra