Az idő pedig telik, rohan. Egyik percben, amikor felébredsz, még a kollégiumban vagy, másnap már 20 év múlva egy albérletben vagy a saját lakásodban, családdal vagy család nélkül, ahogy tetszik. Az élet olyan, mintha egy álom lenne. Megfoghatatlan és néha teljesen irracionális. Te pedig próbálod összerakni a részeket és észrevenni a jeleket. Az időutazás veszélyes. Az emlék, mint az álom, hatalmába keríthet, s nehezen tudsz felébredni belőle, főleg, ha rémálomról van szó. Utólag próbálod kétségbeesetten értelmezni a jeleket. Hogy nem vetted észre, hogy mi történik valójában? Te csak a beszélgetésre emlékeztél, de nem vetted észre, hogy az egyetlen olyan helyre mész el nyáron, ahol sárgák a levelek. Ezen a helyen ősz volt, elmúlás, de te nem vetted észre, mert csak azzal törődtél, hogy minél hamarabb odaérj és ne legyen rúzsos a fogad. Nem vetted észre a panelszoba fullasztó magányát, mert csak a teára figyeltél, amit a lakótársad főzött és féltél, hogy ne csepegtesse ki az asztalra. Elment a füled mellett az annak a mondatnak értelme, hogy „pokolra fogok jutni, mert nem hívlak fel mindennap”, mert csak a másik szemén és a lámpán gondolkoztál. Arra gondoltál, hogy te mindig azon az oldalon ülsz, ahol a fény világít, a másik pedig ott, ahol soha nincs fény, az ő arcát nem látod igazán. Itt tanulhattál volna valamit, de a következő percben már a ruhádon lévő bojttal voltál elfoglalva, s együtt nevettetek, mert beleakadt a kedvenc padotokba. Nem értetted a mondatok mélyén lévő rejtett értelmet. Arra vártál, hogy megnyugtassanak, hogy azt mondják szeretnek és hogy minden rendben lesz. Nem értetted a csend igazi értelmét, hogy azért nem mondják, mert nem gondolják így. Amíg te száguldoztál, rohantál, futottál, bárhova és bárkihez, addig nem figyeltél a körülötted lévő világra. Csak sodródtál és elvesztél a részletekben, amit az álom mutatott neked, nem vetted észre az égőházat, a közönyt, elmúlást, a virágokat. Felébredsz és csodálkozol, hogy egy másik helyen vagy és teljesen más emberek vesznek körül. Elveszett az időérzéked és túl sokáig időztél ezekben az emlékekben. Túl sokat utaztál vissza, s azt sem veszed észre, hogy a kádban a víz már nemhogy langyos, de lassan jéghideg lesz. De te nem tudod kihúzni a dugót.
Imre Dóra