Fejedet töviskoszorú szúrja
Válladon már eleven a seb.
A Golgotán felfelé görnyedve haladsz,
Egyedül cipelve súlyos a kereszt.
Vas szögek hasították húsod
Ajkadat marta az ecet.
A dombetetőn, latrok közt állva
Istenem, nehéz a kereszt.
Domb alján körül a néped,
Katonák gúnyolják neved.
Imák szállnak, föl a magas égbe
Jézusom, de súlyos a kereszt.
Mária térdel, s imát rebeg sírva
Szeméből könny- patak lassan csörgedez.
Egyetlen fiáért Istenhez könyörög,
Lelkét megtiporja a nehéz kereszt.
Villámlás cikázik át a magas égen
Mennydörgés dördül, s sötét este lesz.
Hirtelen elhalkul minden madár hangja
S a néma döbbenetben ott áll a kereszt.
Bevégeztetett, suttogja még halkan
A magasságos égre fájón néz szeme.
Feje előre dől, csontjai roppannak
Drága vére ömlik, s megpihen szíve.
Bűneinkért halt meg, az ártatlan bárány
Értem és érted tette, értünk szenvedett.
Hogy megértsük hát végre, az Isteni áldást
Hogy van feloldozás, ha súlyos a kereszt.
„Harmadnapra, halottaiból feltámada, felmén a mennyekbe, onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat…”