Bezárt szememen megtorpan a fénySötétben tántorog a kétségbeesés Tengerként zúdul ellep a magányA félelem a sarokban figyelRámugrik és leteper A megbéklyózott idő lassan leterít Kiszorít tüdőmből minden levegőt Szívdobbanásom a fülembe robbanA mozdulatlan lét az ajtómnál nyüszít Kilökni árnyékán átlépni képtelen A meg-megbicsakló értelem Nyugodni nem hagy lesben állSzövetségesül a gyengeséget hívjaKetrecét rázza kitörni készHarcol egy felsejlő fénysugárral Időnként sunyin megpihen győzelmében bízvaTürelme határtalan Lehúzott redőnyöm szél zörgeti Kuncogva lesi ijedt kínomRésén átlesni nem engedSaját sötétségembe bezárva Lelkem mélyén botladozom Indáival átsző a rémületBebetonozza nyomorom Napba néznék fénye vakít Megindulnék kivet a város Kérdeznék de bámul a közöny Szaladnék lábam gúzsban Kiáltanék torkomon kezük Rájuk néznék …
