Kilátástalan élethelyzetek

Lucy Campbell art

A krízisekről

A krízishelyzet egy lélektanilag kritikus állapot, amely a személy számára érzelmileg hangsúlyos, kiemelten fontos az adott időszakban, nem elkerülhető, az egyén kénytelen szembenézni vele, de a szokásos problémamegoldó eszközökkel a személy számára nem leküzdhető (Caplan, 1964).

A kríziseket két csoportra oszthatjuk: normatív krízisek (Erikson, 1950) és paranormatív (akcidentális krízisek). Az első a fejlődés velejárója, meghatározott életkorban, kiszámíthatóan történik (serdülőkori, életközépi, időskori krízis) és egy magasabb fejlettségi szintre érünk, ha sikeresen megküzdünk vele. A paranormatív krízisek eleme a tárgyvesztés, ami lehet egy érzelmileg kitüntetett személy, helyzet, érzés vagy dolog.

Az egyén védekezni próbál ellenük, ami, ha sikeres, akkor gazdagodnak a problémamegoldó stratégiái, módszerei, azonban, ha nem sikerül, akkor különböző tünetek jelentkezhetnek (alvászavar, agresszió, szorongás, evészavar, valamilyen függőség vagy öngyilkossági késztetések).

Minden emberi veszteség – típusától függetlenül gyászmunkával jár. Melynek szakaszai: tagadás, alkudozás, düh, depresszió, elfogadás/beletörődés.

A krízis szakaszai: sokk fázis (tehetetlenség érzése, tagadás, elutasítás), tárgyvesztés tudatosítása (szorongás, testi panaszok, rettegés, nyugtalanság), felépülés (tünetek enyhülnek, tárgykapcsolatok alakulnak).

A megküzdés (Lazarus, 1966)

Olyan mechanizmusok, amelyek segítségével a stressz, feszültség mérsékelhető. Két típusa van, az egyik a problémaközpontú, a másik az érzelemközpontú megküzdés.Az elsőnél magára a feladatra koncentrálunk, a problémát elemezzük és megpróbálunk vagy a helyzeten (kifelé irányuló) vagy önmagunkon változtatni (befelé irányuló).

Ha nem sikerül a problémával megküzdenünk külső vagy belső okok miatt, akkor az érzelemközpontú megküzdéshez fordulunk, ami nem a probléma megoldására, hanem az érzelmeink enyhítésére szolgál. Ilyenkor választhatunk különböző formákat, amik csökkentik feszültségünket és elterelik a figyelmet a helyzetről (testmozgás, munkába temetkezés, alkoholizálás, drogok fogyasztása, érzelmi támasz keresése barátoknál vagy a szublimáció-művészet, alkotás). A helyzetet elnyomhatjuk magunkban és elhárító mechanizmusként a meg nem történtté tevés is jelentkezhet.

Az öngyilkosságról

Az öngyilkossági statisztikákban felfedezhetőek bizonyos szabályszerűségek (Buda, 2011). A hét napjai közül hétfőn a leggyakoribbak az öngyilkosságok, valamint januártól júniusig növekedést, utána pedig csökkenést mutatnak.

Az öngyilkosság folyamatának három kritériuma van a szakirodalom szerint. Az első az, hogy a személyt a meghalás tudatos szándéka vezérli, másodszor elképzel egy módszert, amelyet megfelelőnek talál élete kioltására, harmadszor pedig az adott módszer cselekvéssémáját végrehajtja.

Aktív öngyilkossági magatartásnak nevezik, ha a személy a tettet végrehajtja az elképzelt séma alapján. Passzív öngyilkossági magatartás, ha a személy csupán a fantáziájában hajtja végre a cselekvést. Bizonytalan öngyilkossági magatartásnak pedig azt nevezzük, ha az öngyilkosság szándéka nem teljesen egyértelmű, ilyenkor önkárosító magatartásforma alakulhat ki (életvitelszerűen olyan cselekvést folytat, ami kémiai vagy egyéb szenvedélyekhez kapcsolódik – alkoholizmus, dohányzás, túlzott evés, kockázatkereső magatartás).

Serdülőkori öngyilkosság:

A serdülőkor a lelki életben kritikus periódusnak számít, hiszen átmenetet képes a gyermekkor és felnőttkor között. Ilyenkor tisztázódnak az identitással kapcsolatos kérdések, a különböző helyzetekben történő önmeghatározás, az ellentmondások integrálása. Ez egy normatív fejlődési krízisnek számít, azonban könnyen akcidentális krízissé változhat. Melynek rizikófaktorai a gyermekkori traumatikus történések, a család belső egyensúlyának zavarai, a kortárscsoportok elvárásai (kortársbántalmazás).

Ebben az életszakaszban különböző krízisek jelenhetnek meg a teljesítménnyel, a szociális beilleszkedéssel, az autoritással kapcsolatban, sikertelen megküzdés esetén megjelenhet a depresszió és az öngyilkosság is.

Cry for Help – azaz, az öngyilkossági közlések

Az öngyilkossági szándék megszületését a személy valamilyen módon általában tudatja a környezetével, ezt lehet nyíltan, fenyegetés vagy zsarolás formájában is, melynek célja a segítségkérés. A személyiségben ilyenkor ellentétes, ambivalens pszichés erős működnek. Ha a környezet észleli és empatikus módon kezeli a jelzéseket, sikerülhet a visszatérés az állapotból.

Az öngyilkosságot megelőző pszichés állapot (Ringel, 1969)

Minden öngyilkosságot más lélektani problémák váltanak ki, de mindegyik előtt azonosítható egy lélektani konstelláció, amelyet öngyilkossági triásznak neveznek (Buda, 2001).

  1. A személyiség beszűkül (az érzelmek sablonossá válnak, a személy feladja emberi kapcsolatait, a felfogóképesség egyirányúvá válik, elveszti motivációját a dolgok iránt és fokozatosan feladja korábbi értékeit)
  2. Az agresszió kifejezés gátlás alá kerül (indulatkitörések, túlzott bűntudat, fokozatosan növekvő belső feszültség)
  3. A külvilágtól elvont pszichés energiák a fantáziavilágot szállják meg (a személy tudatában megszületik a megoldás, ami az életből való kilépés képeiben jelenik meg, vágyfantáziák formájában)

Statisztika Magyarországon

Egy nemzetközi vizsgálatban (SEYLE) a következő eredmények születtek a magyar mintán (Wasserman, 2010). A serdülők 7%-nál vetették fel a kérdőívek a depresszió gyanúját, a magyar fiatalok 12,69%-a kívánta a saját halálát a vizsgálatot megelőző két hétben, 0,31%-uk gondolt arra, hogy véget vet az életének és 3,07%-uk tervet is kovácsolt ennek végrehajtására.

A vizsgálatban a serdülők 42%-a ítélte úgy, hogy szüleitől nem kap segítséget a fontos döntések meghozatalában, nem veszik figyelembe a véleményüket és nem beszélgetnek velük eleget.

Egy 2010-es felmérés szerint a 15 és 24 év közötti fiatalos között az öngyilkosság első helyen szerepel a halálokok között, ami az összes halálok 21,4%-a, ez további népegészségügyi kérdéseket vet fel. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a prevencióra és a jelenség mihamarabbi észrevételére érzékenyíteni a pedagógusokat, a szüléket, a kortársakat és a társadalmat.

Hogy sok-e ez a szám vagy kevés? Szerintem nagyon sok.

Kultúrtörténeti munkák statisztikái alapján az öngyilkossági hajlandóság Angliában és Franciaországban volt magas a 17-18. században, majd egy határozott keletre terjedés figyelhető meg. Magyarország már igen magas öngyilkossági rátákkal rendelkezett a 20. században is, valamint az 1968-1987 közötti két évtizedben a szomorú világranglista élén állt többnyire.

Érdekes magyarországi adat, hogy vannak olyan területek, ahol gyakrabban és rendszeresebben fordulnak elő öngyilkosságok, mint máshol. Az önpusztítás az ország délkeleti részében a legnagyobb (Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar és Csongrád megye), a nyugatiban pedig alacsonyabb (Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye).

A befejezett öngyilkosságok búcsúlevelei (Máténé, 2009)

A személyes dokumentumok speciális fajtái a búcsúlevelek. Egy vizsgálat befejezett öngyilkosságok búcsúleveleit elemezték, összesen 919 személy adatait jegyezték fel, akik 1994 és 2002 között követettek el befejezett öngyilkosságot Hajdú-Bihar megyében. A mintában 247 búcsúlevél került, melyet összesen 194 személy hagyott hátra a fent említett mintából.

Az elkövetési módokat három csoportra osztották: violens (akasztás, magas hegyről leugrás, lőfegyver általi, vonat alá ugrás, áram általi, tűzhalál, vízbefojtás, érfelmetszéssel), nem violens (gyógyszer, gázmérgezés, méreg) és kombinált (egynél több módszert is alkalmazott élete kioltásához).

Ebben a mintában (194 fő), 68% férfi és 32% nő található. Itt az általános tendencia érvényesül, mely szerint a férfiak gyakrabban követnek el befejezett öngyilkosságot.

A szakirodalom szerint az emberek inkább erőszakosabb módot választanak életük kioltásához, hogy minél kevesebb legyen a túlélés esélye. A violens módszerválasztáson belül az akasztás a legtöbbször választott módszer, a gyógyszermérgezés pedig a nemviolens módszereknél.

Ebben a vizsgálatban is az akasztás és a gyógyszermérgezés volt a legválasztottabb halálnem a minta 84-2%-ában. Ez követően a méreg általi halál (10,5%), valamint a kiugrás (6,6%) található a listán.

A nemek közötti eloszlásban azt találták, hogy a férfiak és a nők egyaránt inkább az erőszakos halálnemeket választják, azonban a nők nagyobb százalékban választanak nem violens öngyilkossági módot. Életkor szerint a leginkább veszélyeztetettebb időszak a 35-44 éves kor közötti időszak világszinten, mindkét nem esetében, illetve 70 éves kortól megfigyelhető egy folyamatos emelkedés.

A statisztikán kívül a búcsúlevelek tartalmát is elemezték, ezeket különböző kategóriákba osztották.

A kategóriák meghatározása után motívumokat azonosítottak Maris és munkatársai 2000-es leírásának megfelelően hozták létre. Ezek jelentik az öngyilkosság elkövetésének mozgatórugóját.

A kategóriák bemutatása – a teljesség igénye nélkül (Máténé, 2009, 140-148.oldal)

Aggodalom: „Nagyon vizsgázzatok magatokra”

Ambivalencia: „Ti öltetek meg. Nagyon szeretlek benneteket.”

Anyagi probléma: „A tartozásaimat kifizetni nem tudom.”

Beszűkültség: „Ez az egyetlen megoldása szenvedésemnek.”

Bocsánatkérés: „Ne haragudjatok rám, amiért ezt tettem.”

Boldogtalanság: „Nincs örömöm semmi se az utóbbi években.”

Bosszú: „Kívánom, hogy 100 évig élj, ahogy szeretnéd, én pedig azt kívánom a sorstól, hogy olyan egyedül és elhagyatottan éld le a hátrelévő éveket, mint ahogy én éltem melletted.”

Bűntudatkeltés: „Kisfiam gyakran kérdezd meg anyádat miért nem élek én. Csak ő tudja erre a választ.”

Csalódottság: „Elfordultál tőlem, pedig szerettem volna segíteni.”

Elfáradás: „Úgy szeretnék végre pihenni, aludni.”

Egyszerű temetés: „Nem kell nagy felhajtás, egyszerű legyen a temetésem.”

Emlékezzetek rám:” Arra kérlek sose felejts el, maradjak meg az emlékezetedben.”

Felelőssé tevő: „Mondd meg anyádnak, hogy ezt neki köszönhetem.”

Halál utáni negatív énkép kérése: „Kopj az emlékemre.”

Hírt ne közöljetek: „Arra kérlek benneteket, hogy újságba ne tetessétek a híreimet.”

Jobb lesz ez így: „Ne sajnáljatok engem. Jobb lesz ez így már nekem.”

Jókívánság: „Boldogságot, egészséget kívánok nektek!”

Köszönet: „Köszönök, mindent, amit értem tettél!”

Lelki szenvedés: „Borzalmasan érzem magam a bőrömben.”

Szeretet: „Nagyon fontos vagy nekem.”

Tedd magad túl: „Józsikám, ne szomorkodj, éld az életedet!”


Teher vagyok: „Nem akarlak tovább terhelni benneteket, minek legyen tovább a nyakatokon, csak a baj van az ápolásommal.”

Temetésre vonatkozó utasítások általában: „Lapos sírkövet szeretnék, körben kis fehér virágokkal.”

Motívumok bemutatás (Máténé, 2009, 149-150.oldal)

Újraegyesülés: „Apuka halálát képtelen vagyok feldolgozni, inkább megyek utána.”


Pihenés: Pihenni akarok, aludni, elég volt a betegségből meg a fájdalomból.”


Újjászületés: Elmegyek oda, ahol könnyebb az élet és nekem is jobb lesz.”

Bosszú: „Mivel nem akarok börtönbe kerülni, a felgyülemlett agressziót inkább magam ellen fordítom.”


Megszabadulás: „Nekem nem sikerült még győznöm, soha semmiben. Nem találtam meg az utamat. Így élni nem lehet.”

Jóvátétel: „Én annyi mindenkinek ártottam és csak megnehezítettem az életét, hogy ezzel a tudattal képtelen vagyok élni tovább. A halálom talán könnyebbséget jelent nektek.”

A legtöbb búcsúlevélben a szeretet közlése volt (54,6%), valamint különböző utasítások kiadása (30,8%) és bocsánat az öngyilkosság miatt (29,1%).

A búcsúlevél egy intrapszichésen és interperszonálisan is meghatározott esemény, így a leveleknek is ilyen vonatkozásai vannak. A levél egyrészt elkötelezi a személyt a tett végrehajtása mellett, több levélben is ilyenkor győzködik magukat a személyek, hogy nincs más lehetőségük (ilyenkor a levél elsősorban önmaguknak szól). Interperszonális funkciójuk, hogy lehetőséget adnak az elköszönésre, valamint még egyszer lehetőségük van definiálni magukat és kapcsolatukat az adott emberrel.

Összeségében: Az öngyilkossági kísérletet, gondolatokat sokszor feltűnési viszketegségnek tekintik, nem hisznek az egyén szenvedésében, sem abban, hogy képes lenne megtenni. Azonban, ha megtörténik a befejezett öngyilkosság, akkor azt már tragédiának tekintjük és azt kívánjuk, bárcsak segíteni tudtunk volna neki, amíg szüksége volt rá. Nagyon fontos, hogyha valakin látod a fentebb leírt öngyilkossági triász jeleit vagy esetleg valaki megosztja veled az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatait, akkor vedd komolyan! Ne kicsinyítsd le a szenvedését és ne bagatellizáld a problémát! Az egyik legjobb, amit tehetsz, hogy mellette vagy, meghallgatod türelmesen és megértéssel és segítesz neki tájékozódni, hogy hol kaphatna szakszerű segítséget! Figyeljünk egymásra!

Imre Dóra

Hivatkozások

Balázs, J. (2019). Öngyilkosság: Mentális rizikófaktorok és prevenciós lehetőségek, különös tekintettel a gyermek-és serdülőkorra. ELTE.

Hajduska, M. (2012). Krízislélektan. ELTE Eötvös Kiadó.

Hivatal, K.S. (2013). Az öngyilkosságok alakulása Magyarországon (1970-2010). Budapest.

Máténé, P. A. (2009). Befejezett öngyilkosságot elkövetett személyek búcsúleveleinek elemzése. Debreceni Egyetem.

Moksony, F. (2003). Születési régió és öngyilkosság: Létezik-e az önpusztítás terüli szubkultúrája?. Demográfia 46(2-3). 203-225.

Kiemelt kép forrása: Lucy Campbell Art

Darabokban – gyászfeldolgozás

Lucy Campbell art

Mit jelent egy hozzátartozó elveszítése egy működő, szeretetteljes családban?

Egy hozzátartozó elveszítése az egyik legfájdalmasabb veszteség, ami életünk folyamán érhet minket. Weiss 1998-ban három formáját különítette el a minket érő veszteségeknek. Az első a fontos emberi kapcsolatokban bekövetkezett veszteség (válás, szoros emberi kapcsolatok felbomlása), a második a saját önbecsülésünkkel kapcsolatos veszteségek (munkahely elvesztése, családban játszott szerep elvesztése), a harmadik pedig a viktimizáció (természeti katasztrófa vagy bűncselekmény áldozatai vagyunk). Ha veszteséget élünk át krízisbe kerülhetünk, amit érzelmi fásultság, kognitív beszűkülés, motivációhiány, elhomályosult jövőkép jellemez (Bakó, 2003).

A gyász olyan testi tünetekben megnyilvánuló, érzelmi és kognitív változásokkal járó reakció, amelyet egy fontos tárgy vagy személy elvesztése vált ki, ez akut formában normál pszichés reakció. Fontos, hogy az érzelmek kifejezhetőek legyenek, ez az egyik feltétele a sikeres gyászfeldolgozásnak.

A halál és a haldoklás témaköre a mai napig tabu témának számít. Az emberek nem szívesen beszélnek róla. Minden közösségben mások a gyászolót érintő közösségi és társadalmi normák, viselkedési elvárások. Napjaink olyannyira elfordulunk a halál tényétől, hogy a haldoklás medikalizálódik. Tehát a haldokló már nem családja körében, saját házában távozik az életből, hanem ez a feladat a kórházra hárul.

A haldoklás és a gyászolás a „lét legmagányosabb aktusa”, oszthatatlan. A társadalom sokszor nem segít veszteségünk feldolgozásában, a különböző normák és viselkedési szabályok miatt nem engedjük meg magunknak és másoknak sem a veszteség élményének megélését.

A gyászfeldolgozásban nem elhanyagolható szempont az adott személy kultúrája, hitrendszere, halálról alkotott képe (spiritualitás, transzcendencia, materializmus).

Mit jelent egy gyermek elveszítése?

A gyermek elvesztése egy teljesen más típusú gyász megéléséhez vezet. A szakirodalomban Kadmosz-szindróma néven emlegetik, ami a normál gyászreakciótól eltérő. (A fogalom eredete bibliai gyökerű – Ábel halála, akit anyja sirat hatalmas fájdalommal).

Az ilyen típusú gyászfolyamatnál megjelenhetnek kontrollálatlan érzelmi kitörések és teljes apátia is (ezek közötti ingadozás), mély depresszió és hiábavalóság érzése. A szülő jellemzően úgy érzi, hogy neki kellett volna meghalnia. Idősebb szülők esetében a fellépő pszichés stressz nagyon megterhelheti a szervezetet (Boga, 2000). A jövőkép megrendül, a család és a szülők általában elszigetelődnek a társadalom tagjaitól. Gyakoriak az önvádlások, az anyák inkább depresszióra, alvászavarra és szorongásra hajlamosabbak, még az apákra a munkába való temetkezés, a teljes tagadás és a düh jellemző. Azok a szülők, akik házasságban élnek és egymásnak szociális támaszt tudnak nyújtani kedvezőbb helyzetben vannak (Kovácsné és Szeverényi, 1998).

Más-e a gyászreakció, hosszabb-e lefolyásában, ha a hozzátartozó természetes halállal hal meg, idős kora vagy ismert betegsége miatt, vagy éppen erőszakos halállal, áldozatként?

A gyászfolyamat elakadhat, ha nagyon szoros szeretetkapcsolat volt a két személy között, ha hirtelen és váratlan következett be a halál vagy ha a halotthoz ambivalens érzések fűznek minket. Ezek a kiemelt helyzetek elhanyagolt területnek számítanak az egészség tájékoztatásban. Így igen a gyászfolyamat szempontjából veszélyeztetettebb helyzetben lehetnek azok, akik váratlan körülmények között, akár erőszakos halál áldozataként veszítik el szeretteiket, viszont egy nagyon szoros szeretetkapcsolat esetében ugyanilyen veszélyeztetett helyzetbe kerülhetünk akkor is, ha természetes halállal veszítjük el hozzátartozóinkat.

Van e különbség, ha fiatalabb vagy idősebb hozzátartozó hal meg hirtelen?

Mindkettő nagyon mély fájdalommal társul, főként, ha nagyon szoros a szeretetkapcsolatban vagyunk velük. Azonban az előbb említett Kadmosz-szindróma, ami a gyermekek elvesztéséhez köthető, eltér a normál a gyászreakciótól. Így igen, lehet különbség a gyászreakció milyenségében fiatalabb és idősebb hozzátartozók elvesztése esetén.

Mi lehet a kivezető út?

A krízisintervenció fontos lépése a szupportív jelenlét, a gyászmunka és a jövőkép építése (az élmény integrálása identitásunkba, az önmagunkról való tudás és az eseménynek tulajdonított jelentés újrakonstruálása).

A halál és a gyász körül lebeg egy bizonyos tabusítás „ilyesmiről az ember nem beszél”. Megjelentek különböző társadalmi eufemizmusok, amikor úgy beszélünk valamiről, hogy megszépítjük azt, tehát szalonképessé tesszük a mondanivalót (Bonhoffer, 1991).

Sokszor a környezet nem tudja, hogy hogyan reagáljon, hogyan segítsen, ezért zavarukban gyakran halogatják a látogatást, az is előfordul, hogy emiatt fel sem keresik a veszteséget átélt párt. A szülők így elszigetelődhetnek, teljes egyedül maradva gyászukkal.

Amit ilyenkor tehetünk az, hogy őszintén megfogalmazzuk érzéseinket „Nagyon sajnálom. Nem tudom, mit is mondhatnék. Engem is mélyen érint. Nagyon szomorú vagyok a történtek miatt.”. Amit ilyenkor jobb, ha elkerülünk azok a következő mondatok „Önöknek lehet még másik gyermeke. Az idő a legjobb gyógyszer. Lépjetek tovább.” stb.

Támaszai egymásnak ilyenkor a házastársak vagy ellenkezőleg, egyikük melyülő depressziója magával viszi e a másikat? Szükséges e szakember segítsége?

Kovácsné, Szeverényi és Forgács 1994-ben négy olyan lehetőséget azonosítottak, amelyek segíthetik a gyermekek elvesztésének feldolgozását. Ilyen a gyermek haláláról való verbális kommunikáció a családon belül vagy szakszemélyzettel, a vallásos meggyőződés, adaptív megküzdési stratégia a munkahely és a lakhely stabilitása és a szociális kapcsolatok ápolása, valamint az anya gyászfolyamatának lezárulása. Szignifikánsan kisebb depresszióval vészelik át a gyermek elvesztését, azok a személyek, akik házasságban élnek és társas támaszt tudnak nyújtani egymásnak.

Fontos tehát a tragédia nyílt megbeszélés a családon belül, gyógyító személyzettel. Maladaptív stratégiának számít a probléma előli menekülés (lakhely és munkahelyváltás), a tagadás, a hárítás és a meg nem történtté tétel.

Más-e a viszony a halálhoz, ha a szülőknek van másik gyermekük, vagy lesz másik gyermekük rövidesen. Jellemzően lesz e másik gyermek?

Általában nehezen tűrünk mindenféle veszteséget és minél gyorsabban igyekszünk őket pótolni és elfelejteni. Szakítás utána sokan egyből beleugranak újabb kapcsolatokba és az is előfordul, hogy egy gyermek elvesztése után a házaspár rövid időn belül ismét gyermeket vár, holott a terapeuták szerint 1,5 évig nem ajánlott. A gyorsan vállalt újabb terhesség káros lehet pszichológiai szempontból, a gyermekelvesztés után 16-18 hónappal vállalt újabb terhesség a gyász lezárásának tekinthető.

Minden emberi veszteség – típusától függetlenül gyászmunkával jár. Melynek szakaszai: tagadás, alkudozás, düh, depresszió, elfogadás/beletörődés.

Fontos a nyílt kommunikáció családon belül. A szülők ilyenkor általában önmagukat vádolják és egyes esetekben hajlamosak lehetnek az életben maradt gyermek túlféltésére, túlóvására vagy épp ellenkezőleg negatív érzelmek táplálására irányába. Elakadt gyászfolyamat esetén érdemes szakember segítségét kérni.

Imre Dóra

Hivatkozások

Békés, V. (2000). Ki fél a haláltól? A halálfélelem és korrelátumai. Kharón.

Boga, B. (2000). Kadmosz szindróma. Kharón.

Cselovszkyné, T. K. (1999). A „megszépített” halál. Kharón.

Hajduka, M. (2015). Krízislélektan. Budapest, Elte Eötvös Kiadó. 11-32. 119-171.

Kovácsné, T. Zs., Szeverényi, P. És Forgács, A. (1994). Perinatális gyászreakció. Orvosi Hetilap, 135 (34): 1863-1867.

Kovácsné, T. Zs. És Szeverényi, P. (1998). A vetélés és a szülés körüli gyermekvesztés a pszichológus szemével. Kharón, 2 (1): 33-43.

Kiemelt kép forrása: Lucy Campbell Art

Rapid randi

Kép forrása: Amber Carr

A rapid randi vagy másnéven “gyors randi” egy társkereső program, ahol általában 5-7 férfi és 5-7 nő vesz részt. Mindenki 5-10 percet beszélget a másikkal, folyamatosan váltva egymást. A végén mindenki leadja a szervezőknek, hogy kit talált szimpatikusnak és kivel találkozna még a jövőben. Ha egy férfi és egy nő kölcsönösen szimpatikusnak találják egymást, akkor megkapják egymás elérhetőségét.

Egy fiatal hölgy ül egy ismeretlen férfival szemben.

“Szép nő vagy. De a szépség csak addig érdekes, amíg elérhetetlen. A valósághoz több kell. Talán egy ígéret vagy, ami sosem teljesül. Hogy miért? Mert nem mondasz nemet soha, de valójában nem vagy jelen soha. Nem tudom. Talán félsz, hogy a lényeged nem lenne ilyen vonzó, ezért kellenek a szerepek. Talán. Mindenkitől meg lehet őrülni, ha vágyunk rá és nem lehet a mienk. Ehhez nem kell tehetség. Rád talán többen és jobban vágynak, mint az átlagra. Miközben félig közel engedsz mindenkit, mégsem kaphatnak meg teljesen. Nehéz teher ez. Nem irigyellek. Elsősorban önmagadtól, ettől az örök játéktól szenvedsz. Színpad ez is. Talán szétforgácsolódsz. Nem tudom.” – mondta a férfi.

Következő – szólt a csengő.

Imre Dóra

Korlátok

Ne rendezd át a hűtőmágneseket

Ne gondold, hogy ölelésre vágyom

Ne hagyd nyitva az ajtót, ha kimész a szobából

Ne tölts a poharamba, ha van benne

Ne érintsd meg a hátamat

Ne láss belém olyat, ami nem vagyok

Ne beszélj többet húsz percnél

Ne fogd meg a kezem filmnézés közben

Ne gyere ide, ha nem hívtalak

Ne osztogass kéretlen tanácsokat

Ne kérd, hogy aludjak este kilenckor

Ne hallgass szótlanul húsz percig

Ne beszélj egész este a szerelmi életedről

Ne fúrd nekem a többieket

Ne akarj egyetlen lenni

Ne kérdezd mit csinálok

Ne kérdezd hol voltam

Ne kérj számon semmiért

Hogy miért?

Ne kérdezd

És ezt rólam írtad?

Imre Dóra

Hogyan történik a pszichológiai profilalkotás?

A bűnözői profilalkotás

A pszichológiai profilalkotás tudományosan megalapozott módszer, ellentétben a mindennapi tapasztalatokon alapuló következtetésekkel, a profilozás egymásra épülő folyamatokból álló rendszer, ami számítógépes adatbázison, statisztikai adatokon, kutatási eredményeken alapszik és standard elemekből építi fel az elkövető profilját.  Többféle elnevezés és definíció használatos a profilozásban. A profilalkotás (Jackson és Bekerian, 1997) a bűncselekményben, vagy bűncselekmények sorozatában megjelenő viselkedéses tanulmányozásból következtetések vonhatóak le a tettes különféle jellemzőivel kapcsolatban. A profilalkotás során az elkövetett bűncselekmények alapján azonosíthatóak az egyén fontosabb magatartásbeli és személyiségbeli jellemzői (Douglas, 1986). A kriminális akciók hierarchiáját Canter írta le 2000-ben, ide tartozik a bűnelkövető-nem bűnelkövető, a bűntett kategóriái (személy vagy vagyon elleni), a bűntett típusai (emberrablás, betörés), a „modus operandi”, a bűnöző magatartási mintázata (egyéni jellemzői), a bűnelkövető aláírása, sajátos kézjegye, ami csak rá jellemző.

A profiler tanulmányozza és értékeli a bűntény helyszínének részleteit, a hozzáférhető bizonyítékokat, az áldozatot és megkísérli elkészíteni az ismeretlen bűnelkövető jellemőzinek leírását (Copson, 1995). A profilozás története bibliai időkre nyúlik vissza, ilyen például Gideon katonaválasztása. James Brussel pszichiáter volt az első ismert profiler, ő George Metzky-ről az „őrült bombázó” -ról készített pontos profilt. A profilerek főleg pszichológusok, pszichiáterek, kisebb számban rendőrtisztek, kiknek szakképzettsége lehet klinikai, igazságügyi pszichológia/pszichiátria vagy posztgraduális pszichológia. Két módszert alkalmaznak, az egyik az FBI Kézikönyve, a másik Canter és Britton megközelítése, statisztikai és klinikai analízis (Gudjonsson és Copson, 1997). A profilerek 10 területen segítik a nyomozók munkáját és adnak tanácsot (bűntett jellemzői, elkövető jellemzői, elkövető helyzete, elkövető származása, elkövető földrajzi elhelyezkedése, priusza, várható viselkedése a jövőben, sikeres kihallgatás technikái, újabb bűnelkövetés esélye, egyéb speciális ajánlások).

A profilalkotás kifejezés rendszeresített használata az FBI Magatartástudományi Osztályához köthető, akik 4 lépcsős folyamatot írtak le a profilalkotásra vonatkozóan (1. adatok összesítése – fotók, jelentések, tanúvallomások, 2. bűncselekmény osztályozása – szervezett, szervezetlen, 3. bűncselekmény rekonstrukciója – modus operandi, hipotézis alkotás a cselekmények sorrendjéről, elkövetés módjáról, 4. profilkészítés). A standard elemek közé tartoznak a demográfiai információk (nem, faj, életkor, családi állapot), az iskolázottság, az intelligenciaszint, a családi jellemzők, a jármű jellemzői, a katonai szolgálat (elsajátított fegyverismeret, mesterlövész), a szociális kapcsolatok, a helyszíni bizonyítékok, a javasolt kihallgatási technikák (más módszer sikeres egy pszichopata és egy neurotikus elkövető esetén) és a személyiségjellemzők. Ez a módszer 1978 óta segíti a nyomásokat az USA-ban, a gyakorlatban jól bevált.

David Canter, a Liverpooli Egyetem pszichológiaprofesszora három kérdést tett fel a profilkészítés elméletét illetően. Az első az, hogy van-e matematikailag bizonyítható összefüggés a sorozatos bűnelkövető személyes tulajdonságai és az elkövetett bűncselekmények bizonyos jellemzői között. 60 sorozatos erőszakos nemi közösülést elkövető személy 4 jellemzőjét (elítélés szeméremsértésért, elítélés szemérem elleni erőszakért, fiatalkorú elítélések, száma, felnőtt elítélések száma) hasonította össze 4 féle elkövetési móddal (kettő a bűntett szexuális összetevőire, kettő az erőszakra vonatkozott). Jelentős kapcsolatot talált a bűnelkövetők személyes tulajdonsági és az elkövetési módok között.

A második kérdés, hogy létezik-e bizonyos konzisztencia a sorozatos bűnözők által elkövetett bűncselekmények kivitelezésében. Hammond (1990) vizsgálta az elkövetés konzisztenciáját, 17 sorozatos nemi erőszaktevő 3 cselekményét választotta ki a bűnözői pályafutás korai, középső és kései szakaszából. A cselekményeknél 16 akció meglétét vagy hiányát detektálta (pl. hajtépés, megpofozás). Elkövetési profilt készített ezen gyakoriságok alapján. A valószínűségi index mutatja, hogy az elkövetett cselekmények mennyire térnek el a profiltól, az alacsony értéke jelzi a konzisztenciát. A vizsgálatban az elkövetők 65%-a konzisztensem követte el bűncselekményeit.

Azt, hogy egy adott személyre jellemző speciális elkövetési mód különbözik-e más sorozatos elkövető módszerétől Canter és Heritage vizsgálta 1989-ben. 10 szempontú profil szerint hasonlították össze 46 nemi erőszaktevő módszerét. Eredménynek azt kapták, hogy csak 2 személy esetében találtak szignifikáns eredményt a módszert illetően, a többiek elkövetési profilja különbözött egymástól. Később Canter és Larkin 1997-ben felfedezte, hogy a bűncselekmény egyéb jellemzőivel (házban vagy szabadban követte el) kapcsolatba hozható az a távolság, ami a sorozatos nemi erőszaktevő megtesz az otthona és a bűncselekmény helyszíne között. Ezzel a módszerrel 3km-es sugárban lehet lokalizálni az elkövető lakhelyét.  Tehát a második kérdés esetén elmondható, hogy bizonyos bűncselekmény fajták esetében kimutatható egyfajta konzisztencia a bűncselekmény kivitelezésében.

A harmadik kérdés pedig az volt, hogy egy bizonyos típusú cselekmény elkövetésére van-e specializálódás a bűnelkövetők között. Vizsgálatok eredménye alapján (Farrington, 1995, Boros, 1996) a bűnözők többnyire vegyesen követik el cselekményeiket, az adott helyzet határozza meg a bűncselekmény típusát és többnyire nincs specializálódás.

Az, hogy a bűnözők vegyesen követik el bűncselekményeiket behatárolja a módszer alkalmazási lehetőségét. Viszont a legsúlyosabb bűncselekmények esetében (nemi erőszak, rablás, emberölés) a módszer segíti az igazságszolgáltatást és jól alkalmazható, látványos eredményeket hozhat. Mindez bizonyítja, hogy a profilalkotás a gyakorlatban jól alkalmazható, tudományos megalapozott módszer.

Imre Dóra

Hivatkozások

Boros J. (2003). A bűnözői profilalkotástól a tanúkihallgatásig: törekvések a mai kriminnálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle, 2003/2, LVIII. évf.

Hogyan alkotjuk meg élettörténetünket?

A narratív pszichológia

Az irányzat úgy tartja, hogy az emberi pszichéhez és a világhoz történeteken keresztül juthatunk hozzá. A történetek rendelkeznek idői és oksági koherenciával és valamilyen eseményről számolnak be. Ezek a narratívumok minden korban, kultúrában és társadalomban jelen vannak (mítosz, legenda, mese, novella, dráma, festészet). Az elbeszélés mindenre kiterjedő szerepét Hardy fogalmazta meg 1968-ban „narratívumokban álmodunk, narratívumokban emlékezünk, narratív formájúak az előérzeteink, narratívumokban remélünk, esünk kétségbe, hiszünk, kételkedünk, tervezünk, módosítunk, kritizálunk, alkotunk, pletykálunk, tanulunk, gyűlölködük és szeretünk (László, 2008, 302.o.)

Theodor Sarbintól (1986) származik a narratív pszichológia kifejezés. Szerinte egy identitás-terv bontakozik ki az élettörténeti elbeszélésekben, melyben a beszélő felépíti az énjét és az egyén vágyaira, céljaira következtethetünk belőle.

Bruner és Lucariello (2001) szerint azért alkotunk történeteket az életünkről, mert így szeretnénk valamiféle értelmet létrehozni azokból az eseményekből, amiket megéltünk (László, 2008). Bruner az emberi gondolkodás két formája között különbséget tesz (paradigmatikus vagy logikai-tudományos mód és elbeszélő mód), ez a két megismerési mód különféleképpen konstruálja meg a valóságot és más úton szervezi tapasztalatait. Az első elvont fogalmakkal dolgozik, oksági viszonyokat keres tapasztalati bizonyítékok révén. Az elbeszélő mód világiasabb, amely az emberi szándékokat, tetteket, és ennek következményeit vizsgálja (László, 2008).

Ismétlődő mintázatok történeteinkben

Kluckholn és Murray (1953) szerint „minden történet olyan, (a) mint minden más történet, (b) mint néhány másik történet, (c) mint máshoz nem hasonlítható történet.” (László, 2008, 162.o.) Tehát minden történetben van egy általános séma, de mégis benne van valami egyedi is, olyan, ami nem található meg más történetekben.

A történetek közötti ismétlődő formákat Frye négy csoportba sorolta, az antik és a modern idők nagy elbeszélései alapján. A kérdés: Milyen stílusban beszélünk saját magunkról?

Az első a komédia, melyben a hős és a vágya között fennálló akadály adja a cselekmény vázlatát, amely a történet végén megoldásra talál. A második a románc, melyben a hős nagy tetteiről, megdicsőüléséről van szó, lényegi összetevője pedig a kaland. A következő a tragédia, ami a bukás, az áldozatok és a haldokló hősök története (szeparáció megélése, egyensúly elvesztése). Az utolsó pedig az irónia, melyben a szereplők rávilágítanak a világban rejlő abszurditásra.

Elsbree olyan generikusnak tartott cselekvéseket írt le, amelyek minden kultúrában jelen vannak, szerinte 5 generikus cselekmény létezik a narratívumokban. Az első az otthonteremtés, mely szimbolizálja a közösséghez való tartozást, a ház felépítését. A második az utazás, melyben az úton levés motívuma jelenik meg (elhagyni a régit, hogy kialakulhasson az új otthon/identitás). Utána következik a küzdelem motívuma, majd a szenvedés elviselése (feladhatja a küzdelmet, elviselheti vagy megváltozhat), az utolsó pedig a beteljesülés hajszolása (cselekvés végcélja kialakul, megvalósul).

Hogyan építjük fel élettörténetünket?

McAdams szerint az emberek késői serdülőkorban kezdik tudatosan vagy tudattalan konstruálni élettörténetüket, ekkor általában a személyes mese formáját választják (hősiesség, egyediség, valóságtól elrugaszkodott elemek). Idővel ezek a történetek egyre visszafogottabbak és realisztikusabbak lesznek, melyekben a múltbeli történetek és a jövőbeli célok jobban integrálódnak.

Az élettörténet lehet jól, illetve rosszul konstruált is. A rossz formában sok a zsákutca és hiányzik a befejezés, a jó formát pedig a koherencia és a konzisztencia jellemzi.

Az egyén identitása négy fő komponensből (nukleáris epizód, imágók, világnézet, generativitás forgatókönyv), valamint másodlagos változókból (tematikus szálak, narratív komplexitás) épül fel. A nukleáris epizódok az élettörténet kiemelkedő fontosságúnak tartott eseményeit tartalmazza, ezek az események az identitás fordulópontjai. Az imágók az élettörténet szereplőit jelenti, akik annyira fontosak voltak az eddig életünkben, hogy eszünkbe jutnak, amikor elmeséljük azt és fontos szerepet játszanak a főnarratívában. Az ideológiai háttér az etikai, ismeretelméleti és ontológiai (jóság, létezés, igazságosság) elvont eszméinek megmutatkozását jelenti a narratívában. Tehát minden olyan gondolat, magyarázat, érv, amivel a személy magyarázatot ad arra, hogy miféle is az a világ, amelyben az történet játszódik. A generativitás forgatókönyv egy képzet, amely megmondja, hogy a személy mit várhat, mit remélhet a jövőtől, mielőtt az alkotáshoz túl öreg lenne. A tematikus szálak visszatérő tartalmi egységek, amelyek az élettörténet-modell szerint két domináns tartalomosztály, az intimitás és a hatalom köré csoportosulnak. A narratív komplexitás McAdams elméletében az én-érettség mutatója, mivel történetek nem csak tartalmukban, hanem komplexitásukban is különböznek egymástól (egyszerű-összetett, integrált-strukturálatlan). A komplex történetek sok elemet építenek be, sok megkülönböztetést tartalmaznak és jól differenciálnak, míg az egyszerű történetekben kevés szereplő van, kevés az alcselekmény és kevés kapcsolatot létesít a különböző elemek között (McAdam, 2001, id. László, 2001).

S hogy miért is fontos az, hogy milyen történeteket alkotunk az életünkről?

A történetek állnak a narratív terápiák fókuszában, hiszen önmagunkról és másokról kialakított konstrukcióink úgy jönnek létre, hogy történetekbe foglaljuk őket. Ezek a történetek meghatározzák, hogy miként tekintünk magunkra és környezetünkre. Ebben az elképzelésben az egyének és a családok által konstruált negatív tartalmú, zsákutcás és destruktív narratívák okozzák az alapvető problémákat. A problémával élő egyének narratívái általában szegényesek, leegyszerűsítő következtetésekhez vezetnek, amiket megkérdőjelezhetetlen igazságként kezelnek és nem tudnak felidézni a történetbe nem illeszkedő vagy ellentétes élményeket. Ezek a konstrukciók eredhetnek a tekintélyszemélyes általi megcímkézésekből is. A terápiás célja az, hogy új narratívákat hozzon létre, hogy a személy/család élhetőbb valóságot tudjon teremteni magának. Nagyobb szabadságot biztosítanak a személy számára az által, hogy olyan történeteket alakítanak ki, amelyek több lehetőséget és kimenetelt tartalmaznak.

A kliensek „sztorisítják” élményeiket, narratívákat hoznak létre. A terápiás folyamatban olyan új jelentéssel ruházzák fel az élményeket, amelyek élhetőbbek a személy számára.

Fontos megemlíteni az kulturális narratívák az egyének narratíváira gyakorolt hatását. A domináns kultúra által hirdetett narratívák, Michel Foucault szerint kizárják az események másféle felfogását, valamint fenntartják a társadalom hatalmi struktúráját. A terápiában fontos tudatosítani ezeket a destruktív hatású, belsővé vált kulturális narratívákat és ezzel szemben kialakítani a kliens saját alternatív narratíváját.

A terápia során a dekonstrukciót alkalmaznak, a kliens berögzült narratíváival szemben. Ide sorolható minden olyan tevékenység, ami megkérdőjelezi az eredeti destruktív konstrukciókat. Olyan beszélgetés technikát alkalmaznak, ami segít a kliensek eltávolítani magát a problémától, ezt nevezik externalizálásnak. Ha a kliens ráébred, hogy ő és probléma nem ugyanaz, akkor világossá válhat számára, hogy a probléma is csupán egy szociális konstrukció, ami megváltoztatható. Ha a probléma a személyen kívülre kerül, akkor lehetőség nyílik arra, hogy szembe tudjon vele szállni. (Hasonló mechanizmus, mint amikor egy megfoghatatlan szorongásunk alakul át félelemmé, ami válhat hajtóerővé, hiszen jobban megfogható, van tárgya, amivel fel tudjuk venni a harcot.)

Az előbbiekben olvashattuk, hogy az, hogy hogyan gondolkodunk saját magunkról, hogyan rendezzük el életünk eseményeit (koherencia, struktúra), milyen történeteket konstruálunk (komédia-tragédia) milyen nagy mértékben befolyásolja identitásunkat (destruktív, rosszul, egyszerűen konstruált történeteink ronthatnak életminőségünkön). Mindezek miatt tartom nagyon fontosnak a narratív terápiák jelentőségét, melyben ezen történeteink, konstrukcióink megváltoztatásán, átkeretezésén dolgozhatunk.

Imre Dóra

Hivatkozások

Goldenberg, H. és Goldenberg, I. (2008) Áttekintés a családról III. kötet. Budapest, Animula Kiadó.

László, J. (2008). Narratív Pszichológia. Pszichológia (2008) 28(4), 301-317.

McAdams, D. P. (2001). A történet jelentése az irodalomban és az életben. In.László J., Thomka, B. (2001). Narratívák 5. Narratív pszichológia (157-175). Budapest, Kijárat Kiadó

Pszichoanalitikus filmelemzés

Kép forrása: www.port.hu
A rendező ezt a filmet nevezte saját kedvencének, a közönség számára azonban ez az egyik legmegosztóbb Hitchcock film. Ez a film is Hitchcock kedvelt témáját a bűnt járja körül. Ez a mű átmenetet képez a korábbi romantikusabb filmjei és a későbbi hidegebb pszichológiai thrillerei között.

Olyan kérdéseket vet fel, hogy hogyan vegyülhet el egy kisvárosban egy sorozatgyilkos? Ki válthat gyilkossá? Hogyan próbál menekülni? Hogy bukik le? Milyen lehet a tökéletes bűntény? Milyen folyamatok játszódnak le a lelkében? 

A műfaj film noir jellegű pszichológiai thrillerként határozható meg. Ez a filmstílus a hollywoodi bűnügyi drámákra, krimikre jellemző. Ismertetőjegyei a kontrasztos fekete-fehér képi világ, a baljóslatú hangulat, a háttérben felerősödő zene, valamint gyakori történetszál a szereplők sötét titkainak kiderülése. Társadalmi háttere a kiábrándulás az „amerikai álomból”.

A történet röviden

 A történet a Newton családról szól, akik élik kisvárosi, megszokott, nyugodt életüket, míg egyszer csak megérkezik hozzájuk az imádott Charles bácsi. Az idill azonban nem tart sokáig, ugyanis a nagyobbik lány megtudja, hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. A történet egyik főszereplője Charlotte Newton „Charles bácsi”, aki nincs megelégedve „átlagos amerikai életével” és izgalomra vágyik. 

Charles bácsi látogatása felpezsdíti a család életét, aki valójában a rendőrség elől menekül, mivel ő a „Víg Özvegy” sorozatgyilkos. Ezzel persze senki nem vádolná, ugyanis lehengerlő személyiségével mindenkit elbűvöl a városban. Charlie, aki a legközelebb áll nagybátyjához, furcsa dolgokat kezd észrevenni (két idegen a bácsikájáról érdeklődik). Ez az egyre fokozódó gyanakvás, azonban nem kerüli el Charles bácsi figyelmét sem, aki tehetetlenségében unokahúga ellen fordul és megpróbálja eltenni őt láb alól.

Hitchcockra jellemző, hogy filmjeiben a „gonosz” első ránézésre ártatlan. Kontrasztba állítja a bűnös nagyvárost (ahonnan Charles bácsi menekül) az ártatlan kisvárossal (Santa Rosa).

A film két főszereplője Charles bácsi és Charlie kettőse nagyon érdekes. Az azonos névből kifolyólag értelmezhetjük őket ugyanazon személyiség két alteregójának. Különböző elemzések szerint egyfajta rejtett szexuális vonzalom is lehet közöttük, amire a testbeszédből és a szavakból következtethetünk. Ez a fajta duplicitás az Idegenek a vonaton című filmben is megjelenik, azonban ott a két főszereplő kiegészíti egymást, ebben a filmben viszont egymás ellentéteként interpretálhatjuk őket, mint a jó és a gonosz megtestesítői. Ennek ellenére mégis hasonlít a két karakter egymásra, nem véletlen ugyanis, hogy ugyanazzal a névvel vannak jelen, valamint, hogy mindkettőjüket az ágyban fekve, ugyanabban a pozícióban ismerjük meg először. Mindketten vonzó személyiségek, ami szintén jellemző Hitchcock stílusára, aki szerette a vonzó gyilkos karaktereket. 

A nőgyűlölet témaköre is előjön, hiszen Charles bácsi nőket gyilkolt és a filmben egy monológban is kifejti ellenszenvét velük kapcsolatban. A férfi főszereplő azzal a hitchcocki jellemvonással is fel van ruházva, miszerint nem akar a társadalomhoz tartozni. Számos cikk megemlíti, hogy abban a korban a közösséghez való tartozás nagyon fontos volt az emberek számára, ez jelentette a boldogság egyik forrását, itt azonban a rendező a társadalomhoz való tartozást negatív színben tüntette fel.

A filmben nem a rejtély mozgatja a szálakat, hiszen a néző már az elején tudja, hogy Charles bácsi valami rettenetes dolgot követett el. A feszültséget a két Charlie lelkében zajló folyamatok, a kettejük kapcsolata, a lány egyre növekvő gyanúja és a férfi egyre növekvő paranoiája hozza létre.

Pszichoanalitikus filmelemzés

A film elején keringőt táncoló párokat látunk, a nők fehér, a férfiak pedig fekete ruhát viselnek. Ez előrevetíti a két Charlie, a jó és a rossz keringőző harcát, amit látni fogunk a rejtély megfejtése során. Ezt követően horizontális kameramozgást láthatunk, ahogy a táj egyre szűkül, majd a 13-as lépcsőházhoz érünk, ahol az ágyon fekvő Charles bácsiig szűkül a kép. Arcán baljós árnyak tükröződnek vissza az ablakról, betegnek tűnik, ami egy tünetnek értelmezhető. A házvezetőnő kopog a hírrel, hogy két férfi keresi Charlest. A néző már itt megtudja, hogy a főszereplő valószínűleg bűnös. A Charles bácsi gyorsan összepakol, majd kisétál a lakásból, a két férfi pedig követni kezdi. Eltűnik a szemük elől, felmenekül egy erkélyre. Ez azt is szimbolizálhatja, hogy Charles felment a „felettesén” szintjére és onnan néz le az „ösztönénre”, a két férfire, akik bűnére emlékeztetik. Ezután sürgönyt küld, a Newton családnak, arról, hogy csütörtökön érkezik hozzájuk és csókolja a kis Charliet (ez a közöttük lévő vonzalom első mozzanata a filmben).

Pár képkockával később egy idilli kisvárost látunk, ugyanazzal a horizontális kameramozgással, mint a film elején, s a kép végül az ágyon fekvő, szintén unatkozó női főszereplőre, Charliera fókuszál. A lány apjával osztja meg gondolatait. „Hónapok óta gondolkozom, hogy nem történik semmi. Csupán eszünk, alszunk és ez minden. Igazából nem is beszélgetünk, csak beszélünk”. Apja próbálja vigasztalni, de ő azt mondja, hogy nem hisz a jószándékban többé.  Majd felpattan és szülei elé áll azzal az ötlettel, hogy sürgönyt küld Charles bácsinak, hiszen ő egy csodálatos ember és csak ő mentheti meg őket az unalommal teli mindennapoktól.Charlie éppen táviratot igyekszik küldeni bácsikájának, amikor megtudja, hogy bácsikája épp most üzent csütörtöki érkezéséről. A lány ekkor nagyon erős telepátiát érez kettejük között. 

A vonaton Charles bácsi álnévén utazik, betegségre hivatkozva nem mutatkozik a többi utas előtt. A vonatról senki más nem száll le rajta kívül. A család idilli hangulatban siet a pályaudvarra a nagybácsi elé. Charlie elé rohan és kitörő örömmel üdvözlik egymást, mint a szerelmesek. Charles bácsi Charlie szobájába költözik be, ami szintén egy kapocs kettejük között.

Következik az első közös vacsora, ahol Charles kiosztja ajándékait a családtagoknak. Charlie nem szeretné elfogadni a neki szánt ajándékot, hiszen nincs nagyobb ajándék számára a bácsikája látogatásánál. Elmondja bácsikájának, hogy nagyon örül, hogy az ő nevét kapta és úgy gondolja, hogy nagyon hasonlítanak. Fehér ruhában áll, míg bácsikája feketében, ami szintén jelzi ellentétes és egyben komplementer szerepüket is. „Mi nem csak nagybácsi és húga vagyunk, hanem valami más. Úgy érzem, hogy a lelked mélyén van valami, valami, amit senki sem tud. Valami titkos és csodálatos és én kitalálom egyszer.” – mondja bácsikájának. Charlie tehát az analitikus szerepét is megtestesítheti, hiszen rá szeretne jönni bácsikája titkára.

Charlie egy gyűrűt kap szeretett rokonától. Ez az első jele, bácsikája bűnösségének, ugyanis a gyűrűben egy monogramot talál, ami nem az övé. A jelenet végén újra keringőző párokat látunk, akár a főcím során, ami jelzi a rejtvényfejtés kezdetét. A pszichoanalitikus módszerre sokszor használják a „rejvényfejtés” kifejezést, hiszen a tünetek mögötti történetet keresi, ami a „jégyhegy víz alatti részének megtalálásához” hasonló.

Kép forrása: www.ezer1film.blog.hu

Charles bácsi újságolvasás közben a bűnére emlékeztető második jelet is megtalálja (egy hirdetést, mi szerint keresik az özvegyek gyilkosát), s gyorsan kitépi az oldalt. Az emeleten, a „felettesén” szintjére felérve Charlie vizet visz bácsikájának a szobába, amikor meglátja a kitépett újságlapot a kabátja zsebében. „Charles bácsi, tudom egy titkodat, amit nem is hinnél rólam. Nem tudsz elrejteni előlem semmit, mert úgyis rájövök.” – mondja Charlie és felemeli az újságot.

Charles unokahúga kezét megszorítva kitépi a lapot kezéből. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy nem akar szembenézni bűnével, nem szeretné beismerni saját magának sem, ami történt (a meg nem történtté tevés, elfojtás elhárító mechanizmusát alkalmazva). 

Másnap reggel egy újabb történés nem hagyja nyugodni Charles, ugyanis nővére közli, hogy telefonáltak egy laptól és két fiatalember jön interjút készíteni az egész családdal, egy tipikus amerikai család témaköre kapcsán. Charles bácsi visszakozik, nem akar interjút adni és azt sem szeretné, ha fénykép készülne róla. Csupán egyetlen gyermekkori kép készült róla, amit Charlie őriz évek óta. A kép története a következő: Charles nagyon csendes gyermek volt és rengeteget olvasott, majd karácsonyra kapott egy kerékpárt, amivel balesett szenvedett. Nem tudott vele menni és a jeges úton beleszaladt egy autóba. Azt hitték meghal, betörte a fejét. S miután jobban lett, rá sem ismertek. Onnantól kezdve mindenféle rosszaságon törte a fejét és már nem is olvasott annyit. Féltek, hogy a baleset nyomot hagy az arcán vagy a lelkében. Ez a gyermekkori történés lehet a trauma, ami kiváltotta a későbbi tüneteket Charles bácsi életében. „Mire jó a jövőn gondolkozni? Csak a ma számít.” – mondja a férfi a történetre reagálva. 

Később megérkezik a két interjút készítő férfi, ekkor Charles bácsi az emeletre siet. A két idegen a nagybácsi szobájába szeretnének felmenni, amit Charlie meg is mutat nekik. Charles bácsi nincs bent, így fotókat készítenek a szobáról. Az egyik férfi beszélgetni kezd Charlieval, aki elmondja, hogy a nagybátyja mennyire csodálatos, majd a kezeit fájlalja (nagybátyja szorítása miatt). Megérkezik Charles, akit az egyik férfi lefényképez, erre ő agresszív lesz és elkéri az egész filmtekercset. Ekkor megerősödik a gyanú Charlieban.

Az affektus-trauma modell szempontjából értelmezhetjük úgyis a történteket, hogy mivel Charles bácsi titkát elfogadhatatlannak tartja, így az elfojtásra kerül, a tudattalanba, s a jelek (tünetek) alapján a kis Charlie próbálná újra felszínre hozni. Ha egy személyiségként detektáljuk a két Charliet, akkor egy olyan aspektusból is megközelíthetjük a traumát, mely szerint a lány tudatából szorult ki Charles bácsi a bűnei miatt, hiszen ez elfogadhatatlan a tudat számára, így elfojtásra kerül. A gyógyulás a bűn felszínre kerülése és egyúttal Charles bácsi halála lesz.

Az egyik férfi megkéri Charliet, hogy mutassa meg neki a várost. A séta során a lány rájön, hogy a két idegen férfi igazából detektív. A férfi elmondja Chalienak, hogy a nagybátyja valószínűleg bűnös és megkéri, hogyha rájön, hogy valóban az, akkor szóljon. Charlie védi nagybátyját, nem hisz a detektívnek. De este mégis gyanakodni kezd, bemegy nagybátyja szobájába és megnézi az újságcikket, amit kitépett. A szétszakadt darabokból nem tudja összerakni, ezért a rejtvényfejtés következő állomása a könyvtár lesz. A hangulat egyre feszültebb, Charliet majdnem elüti egy autó, a könyvtár pedig hamarosan zár. Odaér, megtalálja az újságcikket, melyben az áll, hogy egy sorozatgyilkost keresnek, aki megölt 3 özvegyet. A bácsikájától kapott gyűrűn lévő monogram megegyezik az újságcikkben említett egyik megölt özvegyével.

Ezután Charlie betegnek tetteti magát, hogy távolságot tartson a bácsikájától. A keringő dallama megint beúszik, ezúttal az anya kezdi dúdolni. Charlie a vacsoránál álmáról kezd beszélni, amit a néző vizuálisan nem lát, csak elmondás alapján hallunk róla. Azt mondja rémálma volt, melynek főszereplője Charles bácsi, aki az álomban egy vonaton ült és menekült valami elől. Vacsora közben Charles bácsi a nagyvárosi nőkről kezd beszélni, kiknek férjei dolgoznak, míg a nők otthon élvezik a férfiak munkájának gyümölcsét. Majd meghalnak a férjeik, a pénz pedig rájuk marad. Még embernek sem tartja őket, csak „hájas lihegő állatoknak”. A lány ekkor felpattan, s arra kéri őket, hogy ne beszéljenek gyilkosságokról, majd elszalad. A bácsikája pedig megy utána, elkapja, megszorítja a kezét, majd berángatja egy szobába.

Leülnek egymással szemben, ugyanolyan pozícióban (keresztbe tett karral). Charles bácsi elmondja, hogy úgy érzi valami közéjük furakodott és ezt nem hagyhatja, hiszen ők szinte „ikrek”. Majd arról beszél, hogy elkövetett ostoba hibákat, de ha bármit is hallott Charlie lépjen rajta túl. Eközben gyűrögeti a szalvétát egyre hevesebben, Charlie pedig olvas ebből a nonverbális kommunikációból és szembesíti bűneivel a férfit. Charles bácsi erre azt válaszolja, hogy a lány nem tudhat semmit, ő csupán egy kisvárosi álomvilágban él, de az igazi világ egy pokol és nem számít, hogy mi történik benne. „Te álomban élsz! Egy vak alvajáró vagy! Honnan tudnád, hogy milyen a világ? A világot elborítja a szenny. Tudod, hogyha felrántod a házak ajtaját gazembereket találsz? A világ egy pokol, mit számít, hogy mi történik benne.”

Kép forrása: www.rogerebert.com

Segítséget kér Charlietól azzal az indokkal, hogy ugyanaz a vér folyik az ereikben, ők nem csak nagybácsi és unokahúga, hanem sokkal többek ennél. Itt is megjelenik tehát az azonos személyiségre való hivatkozás. Arra kéri a lányt, hogy ne mondja el senkinek és akkor elutazik a városból. Charlie a kiderült igazság miatt sírni kezd, de beleegyezik nagybátyja tervébe. Másnap elkapnak egy másik férfit a nagybácsi helyett. Ezt hallja a két Charlie. Charles ekkor felmegy a lépcsőn az emeletre és lenéz az ajtóban álló Charliera, aki ebben a perspektívában bűneire emlékezteti, a férfi bűneinek megtestesítője. (Mellékszál gyanánt a detektív szerelmet vall Charlienak, majd elutazik az igazság tudta nélkül.)

Habár elkaptak egy embert, a nagybácsi mégis nyugtalan Charlie miatt. Szeretné eltüntetni ezt a gondolatot a tudatából, ezért megpróbálja unokahúgát eltenni láb alól. Az első próbálkozása, hogy meglazítja az egyik lépcsőfokot, melyben Charlie megbotlik, de kisebb sérüléssel megússza. Ezután a lány megfenyegeti bácsikáját, hogy menjen el, vagy ő fogja megölni. Ezt értelmezhetjük a két személyiség harcaként, ami a dominanciáért folyik. Másodszor a garázsban buherálja meg az autót, így amikor Charlie bemegy és ő rázárja az ajtót, majdnem megfullad. De a szomszéd észreveszi és megmentik. Ezután a lány egyedül marad otthon és megpróbálja felhívni a detektívet, de sikertelenül. Bemegy bácsikája szobájába, és megtalálja a gyűrűt. Később zsarolás gyanánt felveszi a gyűrűt. A férfi ekkor megijed és úgy dönt, hogy már másnap elhagyja a várost.

Másnap kikísérik a nagybácsit az állomás, aki felhívja Charliet a vonatra. Mindketten fekete ruhát viselnek. A vonat elindult, a férfi megragadja Charliet és nem engedi leszállni. Kettejük utolsó keringője következik a katarzis előtt. A férfi ki akarja lökni a lányt, de végül Charlienak sikerül letaszítania bácsikáját a vonatról.

A film Charles temetésével végződik, melyen a lány elmondja a detektívnek, hogy bácsikája milyen boldogtalan volt, nem bízott az emberekben és gyűlölte az egész világot.

Imre Dóra

Felhasznált irodalom

Time Goes By. (2017). A gyanú árnyékában (Shadow of a Doubt) 1943. Letöltve: 2018.06.15-én http://timegoesby.blog.hu/2017/08/08/a_gyanu_arnyekaban_shadow_of_a_doubt_706